Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-18 / 318. szám
1994. november 18., péntek A mai nap uj Dunántúli napló 5 Elszegényedő iskolák Cigány lakossági fórum Meszesen Az épületfenntartási és üzemeltetési gondok mellett a tanszerellátás is nehézségekbe ütközik. A kevés pénzből nem lehet okosan gazdálkodni. Jön a lefaragás, a lemondás. Pedig az iskolák működtetéséhez elengedhetetlen a szemléltető eszközök, taneszközök és más felszerelések biztosítása. Pécsett 35 általános iskola működik, ebből nyolc önállóan gazdálkodik. A többi abból próbál gazdálkodni, amit kap.-Évről évre kevesebb az a pénz, amit az iskolák az eszközvásárlásra tudnak fordítani - hallottuk Märcz Róbertnétől, az Iskolaszövetség elnökétől. Az iskolák és gazdasági vezetőik keresik azokat a lehetőségeket, ahonnan olcsón tudják beszerezni az eszközöket. Mert az oktató-nevelő munkához kellenek táblák, kréták, térképek, biológiai szemléltető eszközök a csontváztól a kitömött állatokig, korszerű számítógépek és kellékeik, kémiai és fizikai kísérleti eszközök, kazetták, könyvek, sportszerek a labdától a zsámolyig és ugrókötéltől a bordásfalig, mágnestáblák, padok, asztalok, székek, konyhai felszerelések, étkészletek. Székelyné Csobáncig Jolán gazdasági vezető az Ágoston téri iskola gondjairól beszélt. Oktatási, kulturális és sportcélra idén 280 ezer forintot költhettek. Padok cseréjére 70 ezer Ft, a konyhai eszközök pótlására 30 ezer Ft jutott. A konyhában minden elrozsdásodik. A helyiségeket 8 éve nem tudták kifestetni. A táblákat is a szülők fes- tegetik. Könyvekre nem jut, a szemléltető eszközöket foltozzák. Csak két számítógépük van. A 110 éves iskolaépületre is költeni kellene. A Fehérhegyi iskola Bocz Miklósné gazdasági vezető szerint is csak 60 ezer forintot költhetett könyvekre, edény pótlásra 100 ezer Ft-ot 300 ezer helyett. Kénytelenek a legolcsóbb, 6000 Ft-os táblát venni, amit évente kell festeni. A konyhában fületlenek az edények. Első a kréta. Az újabb iskolák még úgy, ahogy tartják magukat, de az öreg iskolákban lassan már mindent ki kellene cserélni. Kérdés, hogy miből és mikor. Rozvány Gy. Pa(k)limadár Néhányan megint megbuktak: újabb pénzügyi botrány végére tett pontot egy jogerős bírósági ítélet. Néhány rafinált vállalkozó, kapcsolatait kihasználva jóval több, mint százmillió forintot szedett össze banktól, vállalattól. Apró figyelmességként fölhúztak a bankárnak egy balatoni nyaralót, a többi közreműködő részesedéséről nem szól a fáma. Mindenki elnyerte méltó büntetését, még az is kapott öt hónap felfüggesztettet, aki csak ígérte, hogy „magas beosztásban dolgozó minisztériumi ismerőse” segítségével 300 millió forint kölcsönt szerez a vállalkozóknak, potom tízmillió forint jutalék ellenében. A kölcsönügylet ugyan meghiúsult, de az igazságszolgáltatás példát statuált. Mindebből számomra az a tanulság, hogy - híresztelés ide vagy oda - az államigazgatásban talán mégsem szűnt meg a kliensrendszer. Mert akkor miért büntették a minisztériumba bejáró „kijárót”? Aki, belekeveredvén a piszkos pakliba, palimadárként viselkedett, hiszen hogyan elégedhetett meg potom tízmillióval, amikor egy ilyen szolgáltatásnak ekkora összegnél lényegesen magasabb a napi tarifája a piacon? Balogh Z. Az idei évadban ismét műsorára tűzi Verdi Traviáta című operáját, amelyet az elmúlt szezonban már nagy sikerrel játszott a Pécsi Nemzeti Színház. A látványos operaelőadást Békés András rendezi, a zenekart Blázy Lajos vezényli Fotó: Läufer L. Vadsztrájk? Úgy érezték, be vannak csapva, több munkáért kevesebbet fizettek, mint az előző hónapban. Elhatározták, nem dolgoznak amíg meg nem kapják pénzüket. Múlt hét csütörtökén megtagadták a munkát a Pécsi Bőrgyár Rt. meszes-műhelyének dolgozói. Tímárok és betanított munkások dolgoznak itt súlyos, nyers bőrökkel. A vájvégen is túltevő egészségtelen, levegődén körülmények között végeznek nehéz fizikai munkát. Spontán akciójuk a jogszabály szerint nem minősül sztrájknak, a munkamegtagadás viszont azonnali felmondással bünthető. Szalai László, a szakszervezet titkára elmondta: fontosabbnak tartja a munkahelyek megtartását a csődeljárás alatt lévő cégnél, mintsem hogy bért követeljen. Közvetített volna az elégedetle- nek és a vállalat vezetése között, de a munkabeszüntetők nem keresték meg. Szerinte kemény munkásemberekről van szó, akikkel nehéz szót érteni, nagyon magabiztosak voltak, azt hitték, hogy ezt a munkát csak ők tudják elvégezni. Várnagy Valéria igazgatónő a közös megegyezés híve, de nem tekintette tárgyalási pozíciónak, ahogy meszes-műhely dolgozói előálltak követeléseikkel. A munkát el kell végezni, a bőrt nem lehet otthagyni, mert tönkremegy. Ennek ellenére megbo- csájtotta volna a történteket, ha pénteken felveszik a munkát. Hétfőn 16 fegyelmezeüen munkás veszítette el állását. Peták P. Zsúfolásig telt terem fogadta szerdán a Rácz Aladár Kulturális és Közművelődési Egyesület hívó szavára, a pécsi meszesi József Attila Művelődési Házban megrendezett cigány lakossági fórum házigazdáit. Noha a sajtó számos alkalommal ismertette már a kisebbségi önkormányzatok felállításának lehetőségét, az etnikum jelentős része, különösen a kisebb településeken, ma is aggasztóan tájékozatlan annak jelentőségét és a szükséges lépéseket illetően. Elsődlegesen ezért az etnikum, bizonyos szempontból talán kiugrási lehetőséget ígérő kisebbségi ön- kormányzati választásával kapcsolatos tudnivalók kerültek napirendre a fórumon. Noha az önkormányzatok alapvetően a kultúra, így az oktatás, a művelődés és a hagyományőrzés terén érhetnek el, a népességet közvetlenül érintő eredményeket, tevékenységük a munka- nélküliség kezelését célzó érdekképviselet szempontjából sem lehet közömbös. A 1980-as évek közepén a cigány férfiak körében a 90 százalékot közelítette a foglalkoztatottság, míg a nőknél az 50-et is meghaladta. Az akkor elért eredmények mára azonban jelentőségüket veszítették, hiszen a ’80-as évek második felétől mind nyilvánvalóbb recesszió következtében megtorpant a cigányság fejlődése, sőt közismerten sokasodtak az elszegényedés, a leszakadás visszafordíthatatlan megnyilvánulásai. A cigánykérdés sokak szerint az elvárható mértékben sem kapott szerepet a most leköszönt kormányzat programjában. Másfelől viszont hazánk, meglehetősen megosztott cigánysága sosem lépett színre szervezett etnikumként, így politikai tényezőként való hatékony megjelenéséhez nem erősödhetett meg. Sokan kifogásolták a rendőrség és az ügyészségek végrehajtói gyakorlatát. Egyre többen érzik úgy, az etnikumuk tagjaival szemben nem mindig az állampolgári egyenlőség mércéje alapján, néha hátrányos megkülönböztetéssel járnak el. Részben e probléma orvoslására lát rövidesen munkához Pécsett egy cigány jogvédő iroda, amelyhez az Európai Közösség, a demokratikus együttélés alapjainak megteremtését célzó Phare programja nyújtott támogatást. Tröszt É. Németek ajándéka Mohácsnak Szakoktatók és tanulók cserekapcsolata A városi kórházba speciális műtőágyat hoztak a bensheimi vendégek Fotó: Läufer László A Mohács németországi partnervárosából, Bensheimből jött csoport tagjai - akik három hete egy étel- és betegszállításra egyaránt alkalmas, több százezer forint értékű Volkswagen autót hoztak ajándékba a Gólya utcai Szociális Otthonnak. Alig hogy hazaértek, tegnap máris újabb szállítmánnyal érkeztek: ezúttal a kórháznak műtőasztalt, a szociális otthonoknak pedig ágyneműt, ruhákat, valamint tisztító szereket adtak át. 1991-ben, amikor az egykori Jugoszláviából menekültek nagyobb csoportja megjelent Mohácson, az elsők között hozták a bensheimiek a segélyszállítmányaikat. Kamionokkal küldték folyamatosan mindazon termékeket, amelyekre a hirtelen hontalanná vált embereknek szükségük lehetett. Németországban a gyűjtést, Mohácson pedig a kiosztást szervezték és irányították a két városban működő baráti társaságok tagjai, vezetői. Idővel a menekültek száma csökkent, az elhelyezésük, ellátásuk normalizálódott, de az ajándék szállítmányok nem álltak le. A város intézményeit igyekeznek segíteni. A Rókus utcai óvoda teljes felújítási költségeit vállalták, a kórháznak számtalan műszert, gyógyászati eszközt hoztak, a gyermekintézmények rendszeresen bútort, játékokat kapnak, és mindig gondolnak a szociális otthonokra is. Az autó és a mostani adomány , egyébként az I. Bergstrasser Spielmanns- und Fanfarenzug (Bensheim város ifjúsági fúvószenekara) tagjai gyűjtésének köszönhető. Legközelebb december elején látogatnak ismét Mohácsra, akkor a bölcsődés és óvodás gyerekek kapnak tőlük mikulás csomagokat. Ezt az ajándékozást hasonlóan szervezik, mint azt tették az előző két évben is. Tavaly a két város ipari tanulókat képző iskolái is aláírták az együttműködési megállapodást. Ennek keretében csütörtökön három elektromérnök és egy fodrászokat oktató tanár érkezett Mohácsra az 502. sz. Radnóti Miklós Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola meghívására négy napos tapasztalatcserére. Mint Vaj- dicsné Gubritzky Magdolna igazgatónő elmondta, előzetesen megállapodtak abban, hogy a diákjaik csereoktatását a jövő év tavaszától teszik rendszeressé. Májusban fogadják Mohácson az első csoport bensheimi gyereket, majd tőlük utazhat Németországba több, a nyelvet beszélő szaktanár. Szakmai tapasztalatok szerzésére először az asztalos és a kőműves tanulóik mellett a kol- ping osztály és a kereskedelmi tagozat hallgatóinak nyílik majd lehetősége. Berta M. Faültetések Mohácson Tegnap befejezték Mohácson az őszi kiültetésre tervezett növények telepítését. A sétáló utcában hét gömbkőrist ültettek el, ugyanebből a fajta földlabdás fából 13 került a Szent Mihály térre. A Felszabadulás lakótelepen, illetve a Liszt Ferenc utcában juhar és hársfa sort alakítottak ki. Az említetteken kívül platánt, japán cseresznyét, török mogyorót és lisztes berkenyét, együttesen több mint 100 csemetét pótoltak a városban. A kőedényekbe, valamint a parkokba tulipán hagymákat és árvácskát ültettek. A Szepessy parkban a Lengyel Hősök Emlékműve körül teljesen felújították a virágágyást, mini-rózsa- tövek és évelő apró cseijék díszlenek majd itt. Regionális építőipari szakmai nap Pécsett Idei utolsó regionális szakmai napját rendezi november 23-án, szerdán, 9 órától a pécsi Hotel Hunyorban Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye építőipari szervezeteinek, ipari nagyfelhasználóinak, vállalkozóinak a Baranya Megyei Építőipari Egyesülés (BÉÉ) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Dél-dunántúli képviseletével közösen. A szaknapon kilenc gyártó és kölcsönző cég mutatja be legújabb anyagait, gépeit, technológiáit, s a Szaknévsor is bemutatkozik. Jótékonysági est Nagyszabású jótékonysági est színhelye lesz péntek este 18 órától a pécsi József Attila Művelődési Központ. Az érdeklődésre számottartó, színes programcsokrot Orsós Ferenc, a Gandhi Alapítványi Gimnázium munkatársa Rozs Andrással, a pécsi önkormányzat kisebbségi referensével karöltve állította össze. Az esten egyebek mellett Vujisics, és a népszerű Kalyi Jag is fellép. Gyógyüdülés gyerekeknek Új buszjelzés Pécsett Szakszervezet kezdeményezte kísérlet Az erdélyi Szováta szomszédságában fekvő parajdi sóbánya gyógyhatású klímáját már nem csak Románia polgárai, hanem a magyar fiatalok is élvezhetik. A pécsi Szivárvány Gyermekház ugyanis 1991-től, évről évre sokasodó létszámú csoportoknak szervez gyógyüdülést, hogy a makacs légúti és asztmás megbetegedésekkel küszködő fiatalok jobb közérzettel, egyúttal tartalmas programokkal tölthessék a nyári vakációt. Noha a kezdetben kiutazók csak a sóbánya jó hírében és a gyermekház segítő szándékában lehettek bizonyosak, mára beigazolódott, hogy valóban páraüan a bánya gyógyító klímája. A legtöbb gyerek hazatérvén csökkenthétté a gyógyszeradagot, néhányan egy időre el is hagyhatták és kevesebb az iskolai hiányzás. Időközben a Pozitív Alapítvány és pécsi gyermekkórház a szervezők segítségére sietett, a gyermekház pedig az önkormányzat pályázatán nyert anyagi támogatást. Ezen a nyáron már két csoportot indíthattak, s a kiadós kirándulásokkal tűzdelt gyógykúrát videoszalagon is megörökítették. A szülők kezdeményezésére létrejött Légzésbeteg Gyermekekért Alapítvány differenciált támogatáshoz szeretne lehetőséget teremteni, hogy a kispénzű családok gyermekeit is vihessék. E célt szolgálja a DOZSO-val karöltve szervezett jótékonysági koncert is, amelynek keretében a lemezbemutatóra készülő 100 Folk Celsius zenekara lép a Városi Sportcsarnok porondjára november 24-én. Mint Kóczián Sándomé, a gyermekház igazgatója említette, a Szerencsejáték Rt. és az ÉPFU-Karát Üzemanyagjait segítsége mellett további támogatókat várnak. A gyógykúra mellett a tapasztalatcseréhez teret adó klub legalább ennyire hasznosnak bizonyult, a szülőknek. Programjaik sorában beszélgetéseket, előadásokat, de közös úszást, kirándulást is terveznek. Tröszt E. Pécsett több vonalon is feltűnik az új járatjelzővel felszerelt helyi busz. Hol a 31-es, 34-es, 37-es, 38-as, hol pedig a 42-es járatszámmal látható. A Pécsi Tömegközlekedési Rt. üzemeltette pécsi buszok járatjelzésére sok a panasz. A cég sem győzi az elkopott, eltört, ellopott táblák cseréjét. A gépkocsivezetőknek is többletmunkát és szervezési nehézséget okoztak a busz-számok. Keresik a megfelelő technikai megoldást, ám a piacon kínált berendezések megfizethetetlenek. A megoldás érdekében a PT Rt. önálló szakszervezete vette kézbe az ügyet. Váczy Győző, a Független Demokratikus Szakszervezet vezetője elmondta, hogy anyagi támogatásukkal kialakítottak egy távirányítós, elektromos járatjelző berendezést, amit most a salgótarjáni Vill-EM gmk. gyárt. Ezzel szeretnék felszerelni a pécsi buszokat. A memóriás, rádióirányításos szerkezet a városban közlekedő összes buszjárat számát, az induló és végállomásokat kijelzi. A gépkocsivezetőnek is kényelmes, mert gombnyomásra kiírja a számot. Megszűnik a táblagond. A programot számítógépre viszik, és összeköttetést hoznak létre a diszpécserközponttal. Egy buszra való rendszer 170 000 Ft. A bevezetés előtt három hónap kísérleti időt szánnak a kipróbálására. A PT Rt. várja az utasok véleményét elhelyezés, láthatóság, olvashatóság szempontjából. Az Ikarusz gyár által az új buszokra felszerelt elektromos járatjelző drágább, és kevesebbet tud. A szakszervezet szeretné bevezettetni a most kipróbálás alatt lévő, új szerkezetet, de az a PT Rt. anyagi helyzetétől függ. Remélik, hogy ez a megoldás eloszlatja a cég és a sofőrök közötti feszültséget, amit a táblaügy okoz. R. Gy. u %