Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-02 / 302. szám
4 uj Dunántúli napló Események - Programok 1994. november 2., szerda MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ACHILLES nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.27, nyugszik 16.27 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: DR. DUNAI IMRÉNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: REZES ZSUZSA Ki emlegeti majd? Pellérden láttam a várakozó busz ablakából. A templomnál, a ház udvarán hazatért a férj, - vállán a horgászfelszereléssel. Jött alázattal: asszonya tisztelettel közeledett felé. Oly egyformák voltak, - lélekben. Egyik sem hajbókolt. Látszat-szeretet nem torzította az arcokat. A jóság és az egyenesség világát idézték, s nem zavarta őket, hogy a kapun át szempárok lestek. Régi idők! - Sóhajtottam, s éreztem nagyszüleim együvé-tartozását. A pellérdi portán is a földműves-erkölcs tisztaságát sejtettem meg. Ma könnyen váltunk: elfelejtjük eredetünket, hitünket megalázzuk, s új társakat dicsőítünk hiúságunk pogány-oltárán. Észre se vesszük, hogy az önimádás tüze emészti lelkünk erejét. A mi időnket ki érzi, ki emlegeti ■ majd? Cs. J. — Emléktáblát avattak Szigetváron, a Tinódi Lantos Sebestyén Iskolában a város díszpolgárának, Zágon Gyula festő születésének 90. évfordulóján. Időjárás Közép-Európa térségét az esti órákban hidegfront éri el, hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de csupán kisebb esőt okoz. A szél változó irányú lesz. Vízállások: Mohács 208 cm áradó, vízhő 11.2 fok, Őrtilos 52 cm áradó 9.0 fok, Barcs 81 cm apadó 9.2 fok, Drávasza- bolcs 244 cm áradó 9.1 fok. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház III. sz. Belgyógyászata. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátA bánatos Az Achilles eredeti formája a görög nyelvben az Achilles, a latinban pedig az Achilleus volt. Jelentése pedig: a bánatos. — Négy év. Bicsérd képviselőtestülete ma tartja utolsó testületi ülését, melyen szó lesz a jelenlegi szociális gondokról. Értékelik a négy év alatt végzett önkormányzati és képviselői munkát. — Takarékosság. Sólymos Iván pécsi műszaki tanácsos a háztartásban alkalmazható energiatakarékos lehetőségekről tartott sikeres ismeretterjesztő előadást a hét végén a Magyaregregyi Kultúrházban. — Félreérthető volt a tegnapi számunkban a számítás- technikai mellékletben megjelent „A jótállás nem nagy üzlet” című írás feleimének és fotójának kapcsolata. Nem a „System-5” Kft-re vonatkozik, hogy számla nélkül olcsóbb a javítás. — Az AIDS témájában kétnapos konferencia kezdődik ma a Szigetvári Kórházban. A szakmai programon az AIDS labordiagnosztikai lehetőségeiről, szülészeti vonatkozásairól is szó esik. Bemutatkozik a Mankó Bt. is, amely orvosi segédeszközöket, zárt vérvételi rendszereket kínál a kórház területén lévő üzletében. — Napirenden. November 4-én 18.30-kor taggyűlést tart az MDF Pécs Városi Szervezete a Leőwey Gimnáziumban. Napirenden az önkormányzati választás. — Csak két Farkas. A pécsi Mezőbank épületében működő üzlet hétfőre, Farkas napjára találkozóra invitálta - többszöri hirdetéssel - e ritka nevet viselő személyeket a megyeszékhelyről. Pongur Farkas egyetemi hallgató, a Játék Határok Nélkül játékosa nyerte a fődíjat jelentő tortát. Megajándékozták Molnár Farkas gépészmérnököt is. — Két Lotti. A 44. heti,, Két Lotti-játékban a 3-asok nyereménye: 55.108, a 2-eseké 382 Ft. Nyerőszámok: 15, 25, 39 és 32, 36, 66. Sorsolás keddenként 10 órakor a Danubius Rádióban. Hetente 100 ezer forintot nyerhet a nyeretlen szelvény is! — Tanácsadási céllal nyílt-napot szervez a Környezetvédelmi Felügyelőség holnap 14 órakor Pécsett, a Papnövelde utcai klubjában. A Mezőszél utcai Iskola ifjú környezetvédői mutatkoznak be. Más iskolák jelentkezését is várják. — Adás-kiesés. Tegnap 15.30-tól nem volt adás a pécsi Konzum Telekábel rendszerében még 19.30-kor, lapzártakor sem. Az ügyeleti 325-055-ös telefon sűrűn foglaltat jelzett a sok hívás miatt. Az ügyeletes szerint a táv-táplálásban, vagy a fej-állomáson lett zavar. A helyreállítást múlt éjszakára, illetve mára ígérték. Takarékosságból hidegzuhany - a vízmérőre A vízkérdéssel soha annyit nem foglalkoztunk, mint manapság. A díjemelésekkel együtt járó elszámolási viták nyugtalanítják a fogyasztókat. Elsősorban a fogyasztói önvédelem kényszerítette ki a háztartási vízmérő órák felsze- reltetését. A költségmegosztás igazságosabbá tétele tette érdekeltté a lakosságot. Megérte a kereskedelemnek, a szerelést végzőknek és a gyártóknak is. A szolgáltató továbbra is a trónján maradt. Azóta bebizonyosodott, hogy nem a víztakarékosság miatt szereltettünk fel mérőket, ez csak indító szándék volt. Mert milyen takarékossági érdek az, ha közben (azóta) 5-8-szorosára emelték a díjat. Világos, ha kevesebbet fogyasztunk, kevesebb a szolgáltató bevétele. Szóval, hagyjuk csak a takarékossági magyarázatot, mert úgy sem hiszik el. Kivált, ha olyan furcsa helyzet adódik, mint ami Pécsett, a Páfrány u. 39. sz. 40 lakásos társasházban történt. Felszerelték ugyan a KERMI-engedély- lyel rendelkező, hitelesített, háztartási vízórákat, de most mégis miattuk van 120 ezer forint tartozásuk. A felszerelt SAMECO típusú órák, amint az kiderült, a hitelesítés ellenére kevesebbet, a tényleges fogyasztásnak egytizedét mérik. A vízmű az épület főmérője alapján számol el, és csak költségmegosztónak fogadja el a háztartási vízmérőket. Éppen a fenti példa miatt is. A lakók hónapokon át keresték, hol folyik el a víz, míg megoldódott a rejtély. A SAMECO a hibás. Annak ellenére, hogy első hitelesítésüket elvégezte az OMH, az újabb hitelesítést már nem vállalja. Hogy miért? Talán mert a hitelesítés ellenére rosszul mér. Mit tehetnek a lakók? Ezek után meg kell várniuk, amíg lejár a engedélyezett használati idő. Utána pedig leszereltethetik, eldobhatják, mert mérési eredményeit nem fogadják el. A lakók törhetik a fejüket. Esetleg azon is, hogy pert indítsanak a gyártó és forgalmazó ellen, mert valamiből fedezni kell az új mérőórák beszerelési költségét, ha már ilyen helyzetbe kerültek. Most azok is kénytelenek vállalni a közös költségvállalási kötelezettség miatt a tartozás kiegyenlítését, akiknél nem SAMECO órát szereltek fel. így a fél ház is fizeti a másik felének többletfogyasztásából (mérési különbségből) eredő tartozását. A lakók az igazságos vízfogyasztás megosztásában reménykedtek, és most a hidegzuhany leforrázta őket. R. Gy. Okorágon, a 218 lelket számláló apró ormánsági községben II. világháborús emlékművet avattak tegnap délután. Az 1922-ben elkészült I.világháborűs emlékoszlop szomszédságában Kovács György polgármester avatta fel az új emlékművet, amelynek márványtábláin 13 hősi halált halt okorági lakos neve található. A helyi önkormányzatnak ötszázezer forintjába kerülő emlékművet katolikus és református istentisztelet keretében, katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg a hozzátartozók és a helybeliek. Fotó: Läufer László Az őrök mellett törnek lándzsát Múlt pénteki írásunk óta (Fizetett marcona fickó - megjelent a 4. oldalon) rendszeresen keresik hír- és panaszügyele- tünket bolti lopások és biztonsági őrök ügyében. Valamennyi telefonáló az őrök mellett tört lándzsát, a borosüveggel verekedő fiatalember senkiben sem keltett együttérzést: „Kell egy ember, aki az ilyen aljanépségből tizet csap agyon naponta.” Olvasóink úgy vélik, hogy a rendőrség az ilyen esetekre nem lehet eléggé felkészülve, ezért egy féllegális, de hatékony szervezetet inkább támogatnunk kellene, mint módszereit kritizálnunk. Szerintem a biztonsági őrzés — Megkezdődött a Nemzeti Filharmónia Orgona-zongora- bérlet-sorozata hétfőn a pécsi Pius-templomban. Karasszon Dezső orgonahangversenyén közreműködött a Bach Énekegyüttes. — Saját dolgozói vették meg a Pécsváradi Agrover Rt. (a volt Állami Gazdaság) részvényeinek 90%-át. egy szakma. Fizetnek valakit azért, hogy elejét vegye az egyre szaporodó lopásoknak, és ha ne adj'isten tettlegességre kerül sor, intézze el egyszerűen, szakszerűen, a lehető legkevesebb testi sértést okozva. Azért ő az őr, mert ő ért a verekedéshez, nem veszíti el a fejét, adott esetben nem dühét tölti ki, hanem valami rosszabbnak veszi elejét. Senki nem érdemli meg, hogy „hülyére veijék”, a vélt büntetés helyszíni végrehajtása a lincselésre emlékeztet. Az őr megbízói nem érthetnek egyet ilyen módszerekkel, vagy ha igen, akkor boltjukban a félelem és agresszivitás légkörét teremtik meg. Peták — Kolping-ruhaakció. A pécsi Kolping Család Egyesület november 5-én a Nevelési Központ aulájában jótékony-célú ruha- és kabátvásárt rendez. — Megszűnt a jogsegély- szolgálat a pécsi ANK-ban. Vezetője, egy aranydiplomás jogtanácsos péntekenként 13-15 óráig jogi segítséget nyújt a Do- zso-ban. Közlemények Kezdő és haladó német nyelvtanfolyam indul holnap a Lenau Házban Pécsett. Bővebb információ a helyszínen. Holnap 18 órakor az Akela együttes ad koncertet a pécsi DOZSO-ban „A félelem születése” címmel. Vendégek az Atomic és az Arrival zenekarok. Farmervásár lesz a szigetvári Múzeum Kávézóban november 4-én 9-17 óráig. Kulka János dedikálja kazettáját és CD-lemezét Pécsett november 4-én 17 órakor az írók Könyvesboltjában, a Király u. 21-ben. A neves színész ezúttal sanzonokat énekel, amelyek előadásában Presser Gábor és a Pa-dödö is közreműködik. Ingyenes jogsegélyszolgálatot tart a Munkáspárt a Szabadság u. 40-ben lévő székházában november 4-én 16 órától. BK: Szilveszter Szlovákiában A Népszava Barátság Klubja pécsi irodája (Ferencesek u. 1.) csütörtökönként 13-15. óra között várja a jelentkezőket a szlovákiai szilveszteri 3 napos, kedvezményes árú kirándulásra Trencsénybe. Teljes ellátás, szilveszteri vacsora és szórakozás, a közelben gyógyfürdő, szánkózási lehetőség. A Zeusz Utazási Irodánál is lehet e programra jelentkezni (Nagy Lajos kir. u. 11.) hétfőtől péntekig 9-16 óráig. Jogi tanácsadás Ma délután 5-6 óráig ingyenes jogi tanácsadást tartunk szerkesztőségünkben (Pécs, Rákóczi u. 34.), a földszinti hirdetésfelvevő irodában. Requiem Ma 18 órakor a Pécsi Bazilikában a szentmisén Michael Haydn Requiemjét adják elő. Közreműködik a Bazilika Bárdos Kórusa, valamint tanárokból és barátokból alakult kamarazenekar. Vezényel Uzsalyné Pécsi Rita. Együttműködés Donald Blinken, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete ma 17 órakor előadást tart „Pécs és az Amerikai Egyesült Államok- A kulturális együttműködés jelentősége” címmel a pécsi Nemzetközi Angol Központban. Lakossági fórum Holnap 17 órakor Pécsett, a Tiborc utcai Iskolában a Ma- kár-tető és a Makár-hegy déli oldalának lakosságát várja fórumra a Pécsi Közüzemi Rt. és dr. Révész Mária, a terület ön- kormányzati képviselője. Téma a tervezés alatt álló vízellátás, szennyvízelvezetés. Aki volt, de hiányzik Egészségügyi szolgálat riai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M: u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy M. u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefonálom. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. 23. SOS-ELÉT telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 13-14-ig nőgyógyászat, onkológia 14-17-ig belgyógyászat, közben 16-17-ig pszichológia, 17-18-ig cardiológia, 18- 19-ig fájdalom-ambulancia. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Bem u. 5. I. 111. Konzum Irodaház. T.: 412-277/17 m. Félfogadás: 11-13-ig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás. Pécs, Goldmark K. u. 1. Telefon: 329-798, 9-től 16 óráig. Elképzeltem egy házmestert, olyan régi félét, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt egy bérházban. Szerszámmal a kezében ment a lakásokba szerelni, javítani, csak hívni kellett. Amolyan ezermester volt. Mindenhez értett, ami az épületben volt: vízvezetékhez, lakatosmunkához, villanyhoz, cserélt zárat, üvegezett, javított csőtörést, ereszcsatornát, még a sárrácsra is volt gondja. Járta a bérházat a pincétől a padlásig. Nem kellett szólni, kicserélte az izzólámpát, ellenőrizte a padlást, nyitotta-csukta a lépcsőházi ablakokat, és betartotta a kapuzárást, kapunyitást. Mindezek mellett gondoskodott a tisztaságról, feleségével takarított, felmosott, és fegyelmezte a ház gyerekeit. Emlékszem rá. Be sokszor fülön csípett, és akkor nem volt pardon. A lakók nevében és érdekében őrködött a ház rendjén. Később házfelügyelőkké minősítették át őket. Lassan erről is, arról is elfeledkeztek, végül a szerszám is kiesett a kezükből. Ilyenné vált a társadalom. Pedig akkor a postának sem okozott gondot a küldemények átvétele, mert a házmester mindig kéznél volt. Meg lehetett bízni benne, sokan elutazáskor még a lakáskulcsot is odaadták, öntözze meg a virágokat, szellőztessen. Bizalmi állás volt e mesterség. Nélküle elképzelhetetlen volt a bérház, a társasház. Mára el is felejtettük. Igen ám, de mit tennénk ma? Lakást kell adni, és nem szociális kegyből. Ha gond volt vele, le lehetett cserélni. A házmesternek is érdeke volt a mestersége. A házfelügyelőé? Soha többé nem pótolta. Ma meg sem tudnánk fizetni. Anyagi helyzettől függetlenül minden lakónak egyformán vállalni kellene. Sok lakótól behajthatatlan a tartozás, és akkor mit tehetne? Szűkebb világunk átrendeződött. Igény is van, meg nem is. Hát ezért is csupán elképzeltem azt a házmestert, aki volt, aki már nem lesz, de hiányzik, és aki fogalom volt egy bérházban. R. Gy. k /