Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-16 / 316. szám
2 uj Dunántúli napló 1994. november 16., szerda 24 óra a nagyvilágban Ismét Helmut Kohl a kancellár A német képviselőház kedden ismét Helmut Kohlt választotta kancellárrá. A német kormányt 12 éve irányító Kohl az újraválasztásához szükséges szavazatmennyiségnél mindössze eggyel kapott többet. Az október 16-án megválasztott 672 tagú Bundestagban a leadott 671 szavazatból 338 képviselő voksa jutott Kohlnak, 333-an ellene szavaztak. A kancellár megválasztásához a Bundestag-képviselők több mint felének a szavazata, azaz jelen esetben 337 voks volt szükséges. A kormánykoalíció pártjai 341 mandátummal rendelkeznek a Bundestagban, tehát, minden jel szerint, három kormánypárti képviselő Kohl ellen szavazott. A CDU egyik képviselője - aki állítólag elaludt - az utolsó pillantban érkezett meg a kancellárválasztásra. Esősámán a külügyben Nő a tenger A művelődési tárca közoktatási programja Bányászni szabad kapitalistáknak is A kommunista Kuba ásványi kincseinek hasznosításában is támaszkodni kíván a kapitalista országok befektetőire - írja a DP A hírügynökség annak nyomán, hogy Marcos J. Portal Leon, az alapvető iparágak minisztere a bányaszektomak a külföldi tőke előtti megnyitását helyezte kilátásba. A kubai parlament decemberben törvényt fogad el a bányászatban eszközlendő külföldi beruházások ösztönzéséről. Kuba máris előrehaladott tárgyalásokat folytat külföldi cégekkel a bányaipari beruházásokról. Tizenkét vállalattal már 34 szerződést írtak alá Kuba területén végzendő geológiai kutatásokról. Japán kártérítés 18 év per után Japán legnagyobb energetikai cége 18 éven át húzódó pert veszített 51 alkalmazottjával szemben, akiket azért diszkriminált, mert támogatták a kommunista pártot. A tokiói elektromos művek - a bíróság szerint - megsértette az emberi jogokat, mert pusztán politikai nézeteik miatt fizetett rendkívül alacsony bért a szóban forgó alkalmazottainak. Az ítélet 463 millió jen (4,63 millió dollár) kártérítés megfizetésére kötelezte a vállalatot. Az 51 alkalmazott 18 évvel ezelőtt fogta perbe a céget és 1,3 milliárd jent követelt kártérítésként. Nukleáris fegyverek Izraelben Nagy felbontású orosz és francia kémműhold-fényképek tanúsága szerint Izrael legalább kétszáz, nukleáris töltettel felszerelt fegyvert tart hadrendben - írja a londoni The Times keddi száma a Jane’s Intelligence Review című időszaki katonai szak- kiadvány értesülését idézve, egyben megerősítve korábban napvilágot látott értesüléseket is. A zsidó állam mélységes titok övezte atomprogramját alaposan feltáró elemzés szerint a nukleáris fejlesztési tevékenység szíve az eddig is ismert izraeli atomreaktor, a Negev sivatagban lévő Dimona, ahol a plutónium feldolgozása folyik, de a teljes program gyakorlatilag az ország egész területére kiterjed. Egyre több norvég vágyik az EU-ba Egy reprezentatív közvélemény-kutatás adatai szerint Norvégiában a svédországi népszavazás óta nőtt azoknak a választópolgároknak a száma, akik az ország EU-tagsága mellett vannak, igaz az ellenzők tábora sem fogyatkozott. A hétfő este közzétett adatok szerint a norvégoknak most mintegy 37%-a voksolna a csatlakozás mellett és 45%-uk ellene. A habozok aránya 18%. A svédországi népszavazás előtt elvégzett felmérések alapján az igenlők még csak 31%-nyian voltak, a nemmel szavazni kívánók körülbelül ugyanannyian mint most. Megvételre keresünk Pécsen forgalmas főútvonalon lévő ca. 60 nm-es telefonos üzlethelyiséget. Telefon: 166-7530 Fax: 166-7641 Bogor, ahol az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezlete zajlik, a világ egyik legesőáztatottabb városa. Az APEC szervezői - írta a Reuter brit hírügynökség tudósítója - nem akarták, hogy az eső elmossa a konferenciát, ezért egy esősámánt állítottak szolgálatba. Iravan Abidin, az indonéz külügyminisztérium szóvivője elmondta a brit tudósítónak, hogy egy „pavang hujant” egy úgynevezett esősámánt kértek fel a csúcskonferencia megnyitása előtt, hogy könyörögjön száraz időért. „Indonéziában ha ünnepséget, esküvőt, vagy más összejövetelt tartunk, gondoskodni A Csillagok háborúja visszatér a mozivászonra, mégpedig egyszerre három új résszel, ám a bemutatóra várhatóan csak az évezred legvégén kerül sor. Amikor George Lucas 1977-ben belevágott a Star Wars forgatásába, rögtön három epizódot akart készíteni, ami igencsak ambiciózus tervnek tűnt. Lucast azonban tökéletesen igazolta a siker, és 1980-ra elkészülhetett A birodalom visz- szavág, majd újabb három év múlva A jedi visszatér című rész, amelyek egyébként egyenként is két részesek. Lu(Folytatás az 1. oldalról) Olyan jelölteket szeretnének állítani, akik politikai, világnézeti különbségeik mellett magukénak érzik Pécsett, s szem előtt tartják a lakosság érdekeit. A szövetségre lépett szervezetek meggyőződése, hogy a közélet további demokratizálása csak úgy lehetséges, ha a pártok mellett a széles, valódi tömegbázist képviselő civil szerveződések is jelen vannak a város társadalmi és gazdasági életét irányító önkormányzati testületben, a közgyűlésben. Mekkora tömeget képvisel a TESZ? A sajtótájékoztatón elmondták, több mint 20 000 bejegyzett tagja van a szövetséget alkotó szervezeteknek, tömörüléseknek. akarunk arról, hogy ne zavarja meg az eső. Ezért egy „pavang huj an” szolgálatait vesszük igénybe - mondta a szóvivő. „Eddig ez be is vált” - fűzte hozzá. Bogort „Esővárosnak” nevezik. Évente ugyanis nem kevesebb mint 4000 milliméter csapadék esik. Ä csúcskonferencia megnyitása alkalmával egyébként Mordiono, Suharto kabinetjének államtitkára szerenádot adott az összegyűlt 500 újságírónak. A zenekar szerelmi dalokat játszott, és Suharto nagyhatalmú munkatársa hirtelen megragadta a mikrofont és ő is énekelni kezdett. Az újságírók a teljesítményt dicséretesnek nevezték. cas az újabb három részt egyszerre akarja leforgatni, ami példátlan vállalkozás. Két mozifilmrész egyidejű elkészítésére már akadt precedens, a Három muskétás és a Négy muskétás így született (érdekes módon a színészek nem érezték a megkettőzött erőfeszítést), továbbá a Vissza a jövőbe! második és harmadik epizódja is párhuzamosan került filmszalagra. „Triplázással” azonban eddig még senki sem próbálkozott - emeli ki az AP. A Csillagok háborújának további érdekessége, hogy nem folytatások készülnének, hanem Az eseményen bemutatkoztak a TESZ közös képviselőjelöltjei, s a szövetség pécsi polgármesterjelöltje dr. Somogyi Béla, aki egyebek közt elmondta, a várost ismerő, szerető, a lakosság problémái iránt fogékony emberekre van szükség az önkormányzati képviselő testületben, olyanokra, akik nem politizálni kívánnak, hanem tenni. A TESZ pécsi képviselőjelöltjei: Kardos József, Móricz Ottó, Beraczkó László, Aub- recht Gyula, Kisida István, Gyulai László, Varga Lajos, Somlai Ferenc, Bérces Viktória, Horváth Tibor, Zethner György, dr. Tisza Ist\’áin, Nagy Emil, Nagy Flórián, Gyuricza Sándor és Gyulai Andor. R. N. Senki sem tudja, hogy miért emelkedik a Kaszpi-tenger szintje, de tény, hogy évente 14-20 centiméterrel magasabban áll a víz, és ez már katasztrófahelyzetet idézett elő a térségben - jelentette ki Viktor Danyilov-Danyilján környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztere. A Rosszijszkaja Gazeta című lapban megjelent inteijújában a miniszter három okot tart lehetségesnek: növekszik a folyók által a tengerbe szállított víz mennyiségbe, deformálódik a tengerfenék vagy föld alatti forrásokból kap utánpótlást a Föld legnagyobb tava. Iráni szakértők becslése szerint legalább 2005-ig emelkedni fog a Kaszpi-tenger szintje. előzmények, azaz Lucas úgy folytatja, hogy a cselekmény eljut az első rész elejéig. így azután új színészekkel kell dolgoznia, hiszen - legalábbis földi logika alapján - még nem találkozhatunk Luke Skywalkerrel, Han Solóval, vagy Leiával. Lucas részletekkel szokása szerint nem szolgált, már csak azért sem, mert még nincsenek. Csupán munkatervét fedte fel: egy év alatt megírja, egy év alatt előkészíti és egy év alatt leforgatja mindhárom részt. Hogy a három évből az első mikor kezdődik, egyelőre nem árulta el az ötven esztendős filmmester. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) a pedagógusok döntő többségének megőrzését támogatja és nem tervezi a kötelező óraszámemelést - mondta Jánosi György, a tárca politikai államtitkára kedden a közoktatási kormányprogram megvalósításának szakmai vitáját követő sajtótájékoztatón. Kifejtette: a kormány feladata, hogy a pénzügyi támogatás formájáról döntsön, a létszámot pedig az iskolafenntartók határozzák meg. Az államtitkár hozzátette: a pénztelen önkormányzatoknál előfordulhat, hogy iskolákat összevonnak és kevesebb pedagógust alkalmaznak. A költségvetési törvénytervezet tárcát érintő eredményeiről beszámolva közölte: a tartalmi fejlesztésre 800 millió forintot, az az ideinél 150 százalékkal többet szánnak. A tankönyv-támogatáshoz pedig 3 milliárdot adnak. Ez az összeg 1994-ben 2 milliárd forint volt. A 100 fő alatti iskolák kiegészítő támogatása a tervezet szerint 1,2 milliárd forint, azaz négyszerese lesz az ideinek. Az önkormányzatok kiegészítő forrása is megnő, az 1994. évinek háromszorosa lesz. A minisztérium új pénzügyi csatornák megnyitását is tervezi. Ezt segíti az az adómódosítás, amely szerint az eddigi 50 százalék helyett 100 százalékig leírható az oktatási, kulturális célú támogatás az adóalapból. Nem sikerült viszont a tárcának elérnie azt, hogy a pedagógusok könyvvásárlásaikat leírhassák adójukból. Jánosi (Folytatás az 1. oldalról) a szövetség jövőbeni kiszélesítése lesz, és megerősítette: nem zárható ki, hogy decemberben az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri ülésén hivatalosan is bejelentik, hogy a kérdésről konzultációt kezdenek a tagországok. Kovács László külügyminiszter magyar újságírókkal találkozva hangsúlyozta, hogy a békepartnerség és a most elfogadott együttműködési program szükséges, de nem elégséges feltétele a majdani taggá válásnak: ez utóbbihoz elengedhetetlen, hogy maga a NATO is tisztázza, mikor és milyen feltételek mellett szánja el magát kapuinak a kelet-európai országok előtti megnyitására. Kérdésre válaszolva a magyar diplomácia vezetője cáfolta, hogy szövetségi részről bármilyen „visszhangját” tapasztalta volna a magyar taggá válási törekvések állítólagos elbizonytalanodásának. - Egy hónap alatt kétszer találkoztam György arról is szólt, hogy jelenleg folynak a tárgyalások a pénzügyi kormányzattal a normatívákról és a pedagógus bérekről. A tárca úgy véli, a nor- matívaemelésre van esély. Jelenleg a közalkalmazotti alapilletmény emelését 1995. szeptember 1-jére tervezik, amikor 8 ezerről 9 ezer forintra nő az összeg. Az államtitkár hozzátette, ha dönteniük kell, a normatíva emelését választják, mert az nélkülözhetetlen szakmai programjuk megvalósításához. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Hóm Gyula pénteki karcagi beszédét félreértették, központi utasítással történő leépítésről szó sincs. Az önkormányzatok nehéz anyagi helyzete miatt történhetnek intézményi összevonások, illetve a gyermeklétszám-csökkenés miatt bocsáthatnak el pedagógusokat. Jánosi György a tárca állásfoglalását a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülésén is ismertette. AIDS-konferencia Az AIDS betegség szempontjából Magyarország az enyhén fertőzött országok közé tartozik: 398 vírusfertőzöttet és 162 beteget gondoznak - hangzott el többek között a november 17-én kezdődő I. Nemzeti AIDS konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón. Hangsúlyozták: a védekezés egyetlen módjára, a megelőzésre kell nevelni a veszélyeztetetteket. Claes főtitkárral, kétszer Balan- zino főtitkár-helyettessel, kétszer a nagykövetek állandó tanácsával, számtalanszor egyes országok külügyminisztereivel, és minden alkalommal elismerően szóltak a magyar integrációs törekvésekről - szögezte le. Keleti György honvédelmi miniszter arról számolt be, hogy a nap folyamán a magyar delegáció látogatást tett a NATO mons-i főparancsnokságán, ahol egyebek között megbeszélést folytattak Peter Carstens tábornokkal, a szövetséges haderők európai parancsnoksága törzsfőnökével, valamint Gun- nar Lángéval, a békepartnerségi program koordinációs csoportjának vezetőjével. Ennek során többek között megerősítették, hogy a jövő év során tíz, több ország részvételével tartandó békepartneri hadgyakorlatra kerül sor, közülük az egyik a magyarországi magyar-brit-német törzsvezetési gyakorlat lesz. KOZEI.ETI NAPILAP OJ Dunöntüli napló A „Próbáljon szerencsét születési évszámával” játékunkon (szerencseszám volt: 18) Az 1994. november 15-ei sorsolás nyertesei: 1. NAURECZKI BALÁZS 2. PÁLFY JÁNOS 3. DAMIÁN ZOLTÁNNÉ 4. SPEIGL JÓZSEF 5. WÁGNER ÁDÁMNÉ 6. KÓRÁSZ GYÖRGYNÉ 7. NÉMETH TIBORNÉ 8. SÁFRÁN IRÉN 9. MARACSIK FERENCNÉ 10. NAGY PÁL JÓZSEFNÉ 7759 Lánycsók, Hegedűs F. u. 11. 7932 Mozsgó, Mátyás k. u. 72. 7811 Ócsárd, Ady E. 16. 7720 Pécsvárad, Kossuth u. 10/b. 7914 Rózsafa, Kossuth u. 108. 8360 Keszthely, Fecske út 48. 7800 Siklós, Berzsenyi u. 48. 7625 Pécs, Antónia u. 26. 7624 Pécs, Szigeti u. 31.8/1. 7812 Garé, Rákóczi út 103. 11. BÉKÉSI ILONA 12. ULBERT ÁDÁM 13. ZSIR0S JÓZSEF GERGŐ 14. JÁNOS IMRÉNÉ 15. NÉMETH TIBORNÉ 16. HALÁSZ EDE 17. KIRIZSSÁND0RNÉ 18. VAS JÓZSEFNÉ 19. PALOTÁS OLGA 20.id. BÉREGIMIKLÓSNÉ 7300 Komló, Bartók 11. 7751 Szederkény, Dózsa út 25., 7632 Pécs, Aidinger u. 9. Ili. 9. 7735 Himesháza, Arany János u. 2. 7630 Pécs, Ború. 67/1. 7636 Pécs, Szentegyház u. 18. 7633 Pécs, Esztergár Lajos u. 9/C. 5/3. 7628 Pécs, Füst 6. 7915 Szentegát, Almás út 40. 7629 Pécs, Korvin u. 14. fszt./4. A nyereményutalványt postán küldjük. AS-M Kft. Baranya Megyei Iroda I Folytatódik a Csillagok háborúja TESZ: pártoktól függetlenül - Pécsért Elfogadták a kétoldalú együttműködési programot Út a NATO-ba