Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-29 / 298. szám
1994. október 29., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 3 A kollektív szerződésre nagy szükség van A Munkástanács meg akar egyezni a munkáltatókkal Egyre nagyobb szükség lesz az érdekvédelemre, hiszen vállalatok alakulnak, szűnnek meg, ellentmondásosra sikeredett a közalkalmazotti törvény - az embereknek van olyan érzése, kiszolgáltatott a munkaadónak, kialakulóban lévő demokráciánkban még gyenge lábakon állnak az intézményesített védelmi rendszerek. A Munkástanácsok Baranya Megyei Szövetsége éppen ezért indított tegnap egy tanácskozást, hogy az aktivistáit legalább a jelenlegi lehetőségekről tájékoztassák. Nem kétséges, hogy az cél vezérelt bennünket, hogy a megváltozott körülmények adta érdekvédelmi lehetőségekre hívjuk fel a helyi munkástanácsok vezetőinek figyelmét - magyarázza Peré- nyi József, az elnökség tagja. A Barankovics Alapítvány pályázatán nyert pénzen rendezik meg a konferenciát, szigorúan csak érdekvédelemről lesz szó, mert hiszen a Munkástanács - bárki bármit is mond - nem kötődik egyik párthoz sem. Azt viszont nem zárják ki, ha most az önkormányzati választásokon valamelyik jelölt felvállalja, képviseli céljaik megvalósítását, akkor támogatni fogják. Perényi József nyomatéko- sítja: a tájékoztatás nagyon fontos minden munkástanácsi vezető számára, hiszen az életbe léptetett munka törvénykönyve, vagy a munka- védelmi törvény összefüggéseinek ismerete nélkül nemigen lehet hatásos érdekvédelemről beszélni. Mi kiegyezni akarunk a munkáltatókkal - magyarázza az elnökségi tag - , ehhez viszont olyan felkészült emberekre van szükségünk, akik vitaképesek és érvelni is tudnak. Bóka József megyei elnök viszont a valamikor vállalati törvénynek nevezet kollektív szerződéseket tartja a legfontosabbnak. Igaz ugyan, törvényileg nem íiják elő ennek megalkotását, ám vannak olyan paragrafusok például a munka törvénykönyvében, amelynek végrehajtását csak a kollektív szerződés szabályozhatja. Ez viszont törvény- alkotásunk furcsaságaira hívja fel a figyelmet, de a lényeg azért csak az, a legjobb írásban tisztázni a munkaadókkal, milyen jogai és lehetőségei vannak a munkavállalóknak. Éppen ezért a kollektív szerződésekben nem a szociális juttatások szabályozását tartja a legfontosabbnak, sokkal inkább a kapcsolatok rendszere kialakításának szabályozását. Az elnök szerint a szak- szervezeti munka meglehetősen háládatlan feladat, kevés sikerélményben van része annak, aki ilyen munka elvégzésére vállalkozik. De valakinek el kell kezdeni, mert ha senki sem csinálja, a dolgozók végképp kiszolgáltatottakká válnak. B. G. Pestis helyett kolera? A diákok már jól ismerik a „boszorkánykonyha” rejtelmeit, szépségeit Fotó: Müller A. A megye középiskoláinak játéka, csalafinta kérdésekkel A Hevesy egy iskola, ahova jó járni A pestis magyarországi felbukkanásától emberi számítás szerint már nem kell tartanunk, a kolera veszélye azonban nem múlt el, bár járványszerű előfordulása szinte teljesen kizárt. Az utóbbi időben ismét sokhelyütt előfordult harmadik járványos betegség, a diftéria viszont csak komoly intézkedésekkel, védőoltások bevezetésével kerülhető el - mondta Kertai Pál országos tisztifőorvos. A pestis indiai elteijedése óta a hazai közegészségügyi szervek is tartottak attól, hogy a betegség akár hazánkat is fenyegetheti. A körültekintő repülőtéri ellenőrzésnek köszönhetően azonban mindeddig egyetlen pestises megbetegedés sem fordult elő hazánkban. Más a helyzet a kolerával, amelyben eddig ugyan még senki sem betegedett meg Magyarországon, ám mivel a kórokozók a befagyott folyókban a telet is átvészelhetik, a kolerától továbbra is tartani lehet. A betegség járványszerű előfordulása ellenben kizárt, sőt - mondta a tisztifőorvos - megfelelő orvosi kezeléssel a kolera száz százalékban gyógyítható. A legreálisabb problémát Magyarország számára jelenleg egy harmadik kór, a diftéria, másnéven a torokgyík jelenti. Ez a megbetegedés 1990 óta ugyanis fokozatosan terjedt el a volt Szovjetunió területén, s ma már a balti államokból és Lengyelországból is jelentettek dif- tériás eseteket. Stafétajátékunkban a Janus Pannonius Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma a pécsi Hevesy György Műszaki Szakközépiskolának adta át a bemutatkozás jogát. Előbb azonban kérdésükre a he- vesysektől választ várnak: A Babits Gimnázium és Szakközépiskola által vállalt értékek hogyan tükröződnek az intézmény címerében? A hevesysek válasza- A magyarságot vállaló, történelmükhöz kötődő, a hagyományokat ápoló nevelés tükröződik a címer alakjában, a vörös és ezüst sávok váltakozásában és az Anjou-liliomban. Az intézmény Pécs városához való kapcsolódását, a lokálpatriotizmusra való nevelést jelképezi a kék-arany (sárga) szín a sisaktartón. A cet alakja a címerben az iskola névadójának Európához való kötődésére és művére utal, amelyben a cet hozzásegíti Jónást ahhoz, hogy felismerje a maga feladatát a világban, s az iskolának is ez a szerepe diákjai életében. A ’60-as évek elején nyitotta meg kapuit és kezdte el a vegyészek, gépészek, később pedig aknászok, geológusok, aztán az atomerőmű-gépészek és a földmérők képzését a műszaki szak- középiskola. Jelenleg 508 gyerek tanul a Hevesy György kémiai Nobel díjas tudós nevét viselő iskolában. Az intézmény életét nehezíti, hogy három épületben tanítanak, mégis szeretnek idejárni a gyerekek. Rossmann Zoltán érettségi után felvételi mentességgel tanulhat tovább az egyetemen, környezetvédelmi szakon, de kért egy év haladékot, hogy letegye a technikusi vizsgát.- Érdekeltek a természettudományok, azért jöttem ide - mondja. - Ennek a sulinak van hangulata és közvetlenebb a tanár-diák kapcsolat. Osztja a véleményét a gépész szakon tanuló, negyedikes Hesz Péter is, aki a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára készül.- Szerintem van jövője a műszaki szakmáknak. Ez az iskola sem könnyebb, mint a másik, itt is tanulni kell. A tanárok sokat segítenek, minden gondunkkal megkereshetjük őket. Harvan Alice szerint azért is jó ez a suli, mert mindenki mindenkit ismer. Buta Mariann geodéta lesz. Annak idején azért jelentkezett ide, mert mondták, hogy van jövője ennek a szakmának, a kárpótlás és a földtulajdon rendezése miatt szükség lesz a földmérőkre. A vegyészet jövője- Egy mérnök csak akkor megy el tanítani, ha azt hivatásának érzi - állítja Ferencz László, a környezetvédelmi fakultáció elindítója, aki korábban 20 évig dolgozott az iparban. - A jövedelemcsökkenés ellenére is élvezem ezt a munkát. A diákjaink szeretnek ide járni, de tanulni már kevésbé, mégis egyre jobb eredményeket sikerül elérnünk. Tavaly már 17 tanulónkat vették fel valamilyen felsőoktatási intézménybe. Még hogy nincs jövője a vegyészeinek?! A minősítés nagy mesterei a vegyészek, nagy szükség van a munkájukra. Most, a paprikabotrány idején is nagyon sokan fordultak hozzánk, hogy végezzük el a vizsgálatokat. Az iskolában olyan műszerek is vannak, amilyenekhez az egyetemen még a közelébe sem engedték a hallgatókat. A pályázatokon elnyert pénzből korszerű svájci mérőeszközöket vásároltak, de vegyszerekre már nincs pénzük. Az iskola diákjai már harmadik éve sikerrel vesznek részt a Norvég Természetvédelmi Minisztérium által kiírt pályázaton is.- Magam a team munka híve vagyok - folytatja Ferencz László. - Fontos az is, hogy a diákjainknak megtanítsuk a biztos, nyugodt fellépésre, ha szerepelniük kell. A Sárospataki Diákvegyész Napokon elhangzott előadásuk nyomtatásban is megjelenik. Gobi László maga is ebben az iskolában tanult, most itt tanár. Szerinte sokkal oldottabb itt a légkör, más a diákok egymás közötti viszonya, mint egy átlagos gimnáziumban, pedig náluk nem csak érettségit, szakmát is kapnak a gyerekek. Nyáron a zánkai környezetvédelmi táborban az iskola hordozható műszereivel végeztek méréseket egy héten át, a gyerekek éjjel-nappal dolgoztak, zokszó nélkül. Nagyon sok adatot gyűjtöttek össze, amit az év során dolgoznak fel. Felkérték őket, hogy egész nyáron át végezzék el a méréseket. Az iskolában nehéz diákéletet szervezni, épp a három épület miatt, mégis megrendezik a Hevesy napokat. Tornatermük sincs, a fiú kosárlabda csapatuk a városi bajnokságon így is első lett. Országos versenyig jutott a gyorskorcsolyázó Nógrádi Balázs és Kertész Ágnes, kiváló eredményeket ért el atlétikából Kulcsár Agnes, a lövészetben Karácsony Attila, a kerékpározásban Czakó Zsuzsa. A Nagy Lajos következik A Hevesy György Műszaki Szakközépiskola a Ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának adja tovább a staféta botot. A következő kérdésre várják tőlük a választ: A langyosabb a langyosnál hidegebb, vagy melegebb? A válasz indoklásában az is szerepeljen, hogyan küszöböli ki egy műszaki ezt a dilemmát. Sz. K. A Baranya Megyei Választási Iroda közleménye A Megyei Választási Iroda tájékoztatja a választópolgárokat, hogy a megye valamennyi településén megalakultak a helyhatósági választások lebonyolításában közreműködő helyi választási bizottságok. Működési helyük: minden település polgármesteri hivatala. A választási bizottságok munkáját a helyi választási munkacsoportok segítik, vezetője az önkormányzat jegyzője, illetve körjegyzeő. Megyei Választási Bizottság tagjai: elnöke: Dr. Hetesy György, titkára: Dr. Petrétei József, tagjai. Magdáné Törő Katalin, Korossy Ildikó, Dr. Os- tyánszki Péter. Működési helye: Pécs, Rákóczi út 34. Telefon: 412-222. A Megyei Választási Iroda Vezetője: dr. Győrpál Elemér megyei főjegyző. Tisztújítás a könyvtáros egyesületnél A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pécs-Baranyai Szervezete új vezetőséget választott az elkövetkezendő négy évre. Elnökké Boda Miklóst, titkárrá Kohlmanné Sinkó Judi- tot, az ellenőrző bizottság elnökévé Vörös Ágnest választották. A szervezet állandó képviselője az MKE országos tanácsában Győrfi Csabáné lett, aki az elmúlt nyolc évben - két cikluson át - titkárként tevékenykedett. A vezetőség, illetve az ellenőrző bizottság további tagjai: Jerneyné Borsi Márta, Keresztúri József, Móró Mária Anna, Pető Ágnes, Szénászky Mária dr., Tilesch Éva, dr. Várnai Ferencné. Boda Miklós, Győrfi Csabáné, Boda Miklósné dr. és Ravazdi László személyében megválasztották azokat a küldötteket is, akik a szervezetet képviselik majd az országos egyesület november végén esedékes tisztújító küldött- közgyűlésén. Ez minden bizonnyal nagy eseménye lesz a magyar könyvtárak és könyvtárosok szakmai érdekképviselete, szakmai képzése és továbbképzése területén nemzetközi színtéren is tevékenykedő, 1935-ben alapított egyesületnek, egyben a hazai könyvtárügynek. Futnak a képek Bevallom, kissé félve ültem be az Apolló teremben Wim Wenders új filmjének vetítésére,. Négy évvel ezelőtt ugyanis, miként a rendező any- nyi más hívének, nekem is oly felejthetetlen élményt jelentett a Berlin fölött az ég (ami kétségkívül a század egyik alapműve), hogy attól tartottam, a folytatás nem ismételheti meg a csodát. Ám a pergő képek hamarosan eloszlatták aggodalmaimat, s meggyőztek arról, hogy a Távol és mégis közel (In weiter Feme, so nah) méltó a korábbi angyaleposzhoz. Lehet, nem annyira makulátlan remek, de a maga nemében nagyszerű és katarti- kus erejű, így hát nincs értelme a méricskélésnek. Soha méltóbb alkotás nem kapta a cannes-i nagy díjat! Wenders nem egyszerűen folytatta a Berlin-filmet, hanem mintha annak testvéri ellenpárját hozta volna létre. Az a történet líraibb és érzelmesebb volt, A világosság a sötétségben fénylik ez felszabadultabb és kalandosabb. Abban több volt a filozófia, ezt mélabús humor lengi be. És ironikus játékosság: ahogy Colombo felveszi a ballonkabátját, és megszervez egy betörést, vagy amikor az artisták ellopják a fegyvercsempészek áruját, aztán az ablak előtt vacogó angyal, és így tovább. Ott a tér leküzdése jelentette a hősök számára a legfőbb nehézséget. Volt fent és lent, s még állt a Fal, amely kettészelte a Várost s elválasztotta az égtájakat. Damiel angyal beleszeretett Marionba, s emberré válva kereste a lányt, akit elrejtett előle az utcák kőrengetege. Itt viszont az idő vált problematikussá. A tér titkát már ismerni véljük, a város bejárható, a távolságok elvesztették jelentőségüket szellemi értelemben is, ami távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van, amint a film címe is mondja, az angyalok jelenlétére utalva. Az idő falai viszont nehezen törhetők át, s az elfutó órák zaja elnyeli az aggodalom kiáltását. Ezért oly szomorúak most az angyalok. A legfőbb különbség azonban mégis az, hogy míg a Ber- lin-film az érzelmek ébredésének és a szeretet megtalálásának műve volt, addig a mostani alkotás az érzés cselekvéssé, jótetté alakításának lehetőségeiről vall. A kedélyes pizzasütővé átlényegült Damiel (Bruno Ganz) immár boldogan éli világát Marion (Solveig Dommartin) oldalán, társa, Cassiel (Otto Sander) viszont kétszer is megmenti egy kislány életét, igaz, a magáé árán, ám a zuhanás ezúttal fölfelé irányul. De a Távol és mégis közel a Berlin-filmen túl az egész Wenders-életműre is reflektál. Bölcs önismerettel. Peter Falkon kívül az egyik új égi küldött, Nasstasja Kinski is a rendező korábbi alkotásait idézi, a hajó pedig, amely elmegy a hősökkel, a Berlin fölött az ég operatőrének nevét viseli. Horst Buchholz és Heinz Rühmann tovább tágítja a horizontot: ők a hatvanas és hetvenes évek német mozgóképét juttatják eszünkbe. A filmet ezenkívül Vigo-, Cassavetes-, Fellini- és Bres- son-utalások hálózzák át, mintha egy századvégi számvetés szemtanúi volnánk. És ami messzi múltnak tűnt, milyen közelinek látszik ebben az értelemben is. Eközben Wenders természetesen a vászonra bűvöli a maga örök őrangyalait: Jasuji- rót, Francois-t és a kedves And- rejt . . . A Távol és mégis közel nagy film. Azok közé a művek közé tartozik, ne restelljük ezúttal a patetikus fordulatot, amelyek talán visszaadják szemünknek a látás képességét. Nagy Imre Európai Bortermelő Régiók Gyűlése Alelnök: dr. Az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése (AREV) a szicíliai Marsalában tartott vezetőségi ülésén október 26-án a nemzetközi szervezet alelnö- kévé választotta dr. Szűcs Józsefet, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökét. Az AREV 1988-as megalapítása óta arra törekszik, hogy a szőlő- és bortermelés civilizációs és történelmi összetartó erejére támaszkodva példát mutasson az európai együttműködés megvalósítására. Üléseinek napirendjén, kiadványaiban a minőség és eredetvédelem, borszármazékok kérdése, vámszabályozás, képzés-kutatás, informatikai adatbázisok kialakítása, bor-turizmus, bor és egészség témák szerepelnek. Az egész Európára kiteijedő kooperáció megvalósítása érdekében újult meg hat esztenSzűcs József dős tevékenység után az AREV, s vált napjainkra az európai regionális politika egyik jelentős szakmai szervezetévé. Tagjainak sorában Nyugat Dél- és Közép-Kelet Európa valamennyi bortermelő vidékét megtalálhatjuk. Baranya 1990 óta vesz részt az AREV munkájában. Dr. Szűcs József korábban is tagja volt a szervezet vezetőségének, valamint alelnöke a Borutak Európai Tanácsának, az AREV borturisztikai szakmai tanácsának, amely a közelmúltban Pécsett, Baranyában tartotta II. plenáris összejövetelét. A szicíliai ülésen az elmúlt időszak értékelése során elismerő szavakkal méltatták a pécsi plenáris összejövetelt s Baranya aktivitását, mellyel a magyar megyéket és a kelet-európai térséget törekszenek összefogni.