Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-28 / 297. szám
10 aj Dunántúli napló Háttér 1994. október 28., péntek Űj korszak kezdete a Közel-Keleten De Gaulle-könyv Grandiózus tervek készülnek Október 26-án aláírták az izraeli-jordániai békeszerződést. Balról jobbra Rabin izraeli miniszterelnök, Clinton amerikai elnök és Abdelsalam Majali jordániai miniszterelnök. Míg az izraeli-jordániai békeszerződés aláírásával Izrael szeretne rést ütni a közel-keleti ellenségeskedés falán, s hasonló szerződéseket kötni Szíriával és Libanonnal, addig Jordánia azt reméli, hogy a békemegállapodás új lehetőségeket nyit az Öböl-háború óta gondokkal küzdő gazdasága számára. A békekötés - önmagában is nagy jelentőségén túl - széles körű együttműködést vetít előre a két ország között, ami minden bizonnyal az egész térségre kihat. Már a békekötés aláírása előtt izraeliek ezrei keresték fel az utazási irodákat jordániai látogatás céljából, s a közlekedési vállalat bejelentette, hogy hamarosan autóbuszjáratot indít Jeruzsálem és Amman között. E jelképesnek is felfogható eredményeken túl a szerződésnek nagyon fontos stratégiai és geopolitikai vonatkozásai vannak. Egy izraeli szakértő szerint a zsidó államnak sikerült nagy mértékben csökkentenie egy esetleges keletről indított támadás veszélyét. A kockázat abból eredt, hogy Izraelnek Jordániával van a leghosszabb közös határa, amelytől Jeruzsálem mindössze 40 kilométerre fekszik. Jordánián túl pedig Irak és Irán található, melyek az első számú fenyegetést jelentik Izrael számára. Óriási jelentősége van tehát a békeszerződés azon pontjainak, melyek megtiltják harmadik ország katonáinak belépését, ál- lomásoztatását és gyakorlatozását mindkét ország számára, különös tekintettel arra, hogy Izrael mindig is casus bellinek tekintette a jordániai határ átlépését iraki katonák által. Miután Egyiptom 1979-ben az arab országok közül elsőként kötött békét Izraellel, az izraeli- jordániai határon, Akabában nagy pompával aláírásra kerülő békeszerződés „csak” a második a sorban. A Kairóval kötött béke azonban sokáig hűvös maradt, s Egyiptomban még ma is érezhető az Izraellel szembeni tartózkodás. Ezzel szemben izraeli tisztségviselőknek minden okuk megvan arra, hogy azt reméljék: az Ammannal való együttműködés élénk lesz. A szerződés új gazdasági teret nyit Jordánia számára, amivel ellensúlyozhatja az Öböl térségében elvesztett hagyományos piacait. Az olajmonarchiák négy évvel ezelőtt minden teketória nélkül elzárták piacaikat a jordán áruk elől, s így büntették Ammant, amiért az Öböl-háborúban Irakot támogató álláspontot foglalt el. A veszteséget kétmilliárd dollárra becsülik, s a hasemita királyságban komoly gond lett a munkanélküliség. Az izraeli légtér és az izraeli kikötők használata Jordánia számára kiutat jelent a Földközi-tenger medencéjére. Amman évente 50 millió dollárt takaríthat meg azzal, hogy szabaddá válik számára az izraeli légtér, s tengeri kereskedelme is kifizetődőbb lesz, mivel a jelenleg általa igénybe vett szuezi kikötő szolgáltatásai igen drágák. Jordánia a közúti kereskedelem terén is függetlenebb lesz arab szomszédaitól, amint megépül a békeszerződésben szereplő Akaba-Eilat-Taba útvonal. A turizmus terén várható a leggyorsabb ütemű fejlődés. A szektor éves bevételeit egymil- liárd dollára becsüli az illetékes jordániai miniszter. Grandiózus szállodaépítési tervek készülnek; amerikai, európai és japán vállalatok vegyi üzemekkel kapcsolatos beruházásokat tanulmányoznak. A kecsegtető kilátások mellett azonban komoly gondot jelent majd Jordániának, hogy az új tervek finanszírozása mellett teljesítenie kell a kamatokkal együtt 6,5 milliárd dollárra rúgó külföldi adóssága szolgálatait. A békeszerződés éles bírálatot váltott ki Szíria és a palesztinok részéről. Damaszkusz elsősorban azzal vádolja Jordániát, hogy nem a területet békéért elv alapján állapodott meg Izraellel, mivel „bérbe ad” a zsidó államnak jordániai fennhatóság alá kerülő területeket. A Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóság pedig amiatt neheztel, hogy a békeszerződés elismeri Jordánia történelmi szerepét Jeruzsálem muzulmán szent helyeinek irányításában. Ez utóbbi kérdés politikai-vallási jelképpel bír az arab világban. A palesztinok jövendőbeli államuk fővárosának (Kelet-jJeruzsálemet szeretnék, a városról azonban csak két év múlva kezdődnek tárgyalások az izraeliek és a palesztinok között. A PFSZ attól fél, hogy az izraeli-jordániai békeszerződés a palesztinok orra elől „lopja el” Jeruzsálem feletti majdani szuverenitásukat. A vallási kérdéseken túl a palesztinok amiatt is aggódnak, hogy a békeszerződés korlátozza a vízzel és a jövőbeni ciszjordániai palesztin autonóm övezet szomszédságában lévő térség fejlesztésével kapcsolatos lehetőségeiket. Nehezményezik, hogy a Jordán folyó vízmegosztásáról kétoldalú (izraeli-jordániai) megállapodás történt, a közvetlenül érdekelt harmadik fél (Palesztin Hatóság) kizárásával. A történelem iróniája, hogy a közel-keleti békefolyamatot három évvel ezelőtt elindító madridi konferencia után az első áttörést a palesztinok érték el Izraellel a tavaly aláírt Elvi Nyilatkozattal, mely a múltba száműzte a zsidó állam és a PFSZ ellenségeskedését. Az első békét mégis Jordánia köti meg a zsidó állammal, alaposan lekörözve ezzel a palesztinokat. Keresztes Imre Örömünnep Jeruzsálemben október 26-án Hogyan működik az MSZP-frakció? A bizottsági felosztásnak megfelelő szakmai csoportok Egy 209 tagú zenekart is nehéz vezényelni, hogyan lehet egy 209 tagú frakciót kézben tartani? - kérdeztük Szekeres Imrét, az MSZP frakcióvezetőjét.- Eddig szokatlan rendszert vezettünk be: a parlamenti bizottságoknak megfelelően a frakción belül szakmai csoportokat hoztunk létre, amelyekben a törvényeket már előkészítésük fázisában megtárgyaljuk. A frakció vezetőségében helyet kaptak e munkacsoportok vezetői is, így a frakcióülés elé már kikristályosodott állapotban kerülnek az álláspontok. Ha mégsem, akkor a teljes frakcióülésen vitatjuk meg és alakítjuk ki álláspontunkat.- Minden héten van frakcióu- lés?- Minden hétfőn délelőtt ezzel kezdünk. Itt elsősorban a szervezési és a napi tennivalókat vitatjuk meg, de ha igény van rá, akkor más napokon, vagy az esti órákban is tartunk ülést.- Úgy hallottam, hogy valamiféle belső „ interpellációs rendszert ” is bevezettek . . .- Úgy gondoljuk, hogy a parlamentben két politikai csoport, a koalíció és az ellenzék foglal helyet és nem három: az ellenzék, a kormánypártok és a kormány. Ezért belső interpelláció során minden képviselő kérdést intézhet az illetékes miniszterhez, s a képviselő csak akkor viszi az Országgyűlés elé az ügyet, ha úgy Ítéli meg, hogy „házon belül” nem kapott megfelelő választ.-Az Alkotmány szerint a Kormány az Országgyűlésnek felelős és annak köteles rendszeresen beszámolni. Hogyan alakul ez a viszony egy csaknem 52 százalékot elért frakció esetében?-Azt a módszert választottuk, hogy a törvényelőkészítés során a minisztériumokban kialakult koncepciót az érdekelt munkacsoportok megvitatják. Ezután készítik el a minisztériumban a törvényjavaslatot, amelyet újra megvitatunk. Ebben a két lépésben biztosítani tudjuk, hogy amiben lehet, konszenzus jön létre a frakció és a kormány között.- Ezek szerint nem is kívánnak majd a szocialista párt képviselői módosító javaslatokat beterjeszteni?-Dehogynem! Ha valamelyik képviselő módosító javaslatot kíván benyújtani, azt előbb a szakmai csoport megvitatja. Ha nem helyeslik a javaslatát, akkor két választási lehetőség adódik: vagy nem adja be, vagy álláspontját a frakcióülés plénuma elé viszi. Legutóbb az önkormányzati törvénycsomag kapcsán 85 módosító indítvány született a frakcióban, ebből negyvenet támogatott a munka- csoport, negyvenötöt visszavontak a képviselők, tízről a frakcióülés döntött és kettőt támogatott.-Nem bonyolult kissé ez a rendszer?- Kétségtelenül bonyolult. Egyben megnöveli az előkészítésre, ugyanakkor megrövidíti a döntésre, a törvényhozásra fordított időt.- A nagy létszámú frakcióból eddig kevés új arcot ismertünk meg. Miért?- Eddig 48 képviselőnknek volt módja a T. Ház előtt megszólalni, húszán tartottak már sajtótájékoztatót. Bízom benne, hogy a legrátermettebb képviselőink rövid idő alatt népszerűek lesznek, különösen azért mert sok időt töltenek választópolgáraik körében is.-Hányán tekintik az önök frakciójából főállású elfoglaltságnak az így végzett képviselői munkát?- Ha jól emlékszem a számokra a 209-ből 174-en. Koós Tamás Harmadik utat keli találni A maga nemében szenzációs de Gaulle-könyv jelent meg ezekben a napokban Franciaországban. A szerző, Alain Peyre- fitte, azokat a beszélgetéseket gyűjtötte csokorba, amelyeket 1958 és 1963 között folytatott az V. francia köztársaság megalapítójával. Peyrefitte egy ideig de Gaulle szóvivője volt, így a tábornok engedélyével szó szerinti Jegyzőkönyveket” készíthetett kettőjük találkozóiról, de Gaulle véleményéről különböző kérdések kapcsán; ám később is, mikor már más funkciókban működött, utólag mindig lejegyezte az államfővel folytatott beszélgetéseinek tartalmát. Ezek első részét tárta most a közönség elé „Ez volt de Gaulle” című könyvében: a további részeket - tiszteletben tartva a bizalmas jellegű anyagok 30 éves kutatási tilalmát - 1996-ban és 1999-ben akarja majd kiadni. A könyv igazi érdekessége az, hogy a tábornok véleményét utólagos szépítgetés és nélkül adja vissza. Amikor például az algériai válság idején de Gaulle egy ízben kitér a különböző kultúrák integrálásának lehetőségére, nyíltan kimondja: „nagyon szép dolog, hogy vannak sárga, fekete, barna franciák; ez azt mutatja, hogy Franciaország nyitott mindenki előtt. De az a feltétel, hogy ezek kisebbségben maradjanak, máskülönben nem leszünk többé Franciaország ... Azoknak, akik integrációról beszélnek, annyi eszük van, mint a kolibrinak... Az arabok arabok, a franciák meg franciák. Ha az integrációt választanánk, ha az összes algériai arabot és berbert franciának tekintenénk, hogyan akadályozhatnánk meg őket abban, hogy a sokkal magasabb életszínvonalú Franciaországba jöjjenek? Akkor viszont a falumat hamarosan nem Colom- bey-les-Deux-Eglises-nek („kéttemplomú Colombey-nek”), hanem Colom- bey-les-Deux-Mosquées-nak („kétmecsetű Colombey-nek”) hívnák...” A könyv szerint de Ga- ulle-nak nem volt valami jó véleménye az újságírókról („az újságírókban és a francia burzsoáziában az a közös, hogy mindkettő teljesen elvesztette a nemzeti büszkeség érzetét”), az algériai telepesekről („Algériában a telepesek feudalizmusa dominált”), de még Churchillről sem (aki „csodálatos volt egészen 1942-ig, de azután átadta a vezetést az amerikaiaknak, s elbújt mögöttük”). Hazájáról szólva kifejtette: „Franciaország nagysága mellett gyakran szembetalálkozom a franciák kicsinyességével. .. Bíznunk kell a franciák erejében, s meg kell védenünk őket gyengeségeiktől: egyik sem nagyon változott azóta, hogy Caesar leírta jellemzőiket.” A társadalmi formációkról úgy vélte: „A kapitalizmus társadalmi következményeit nem lehet elfogadni, az ugyanis az embert a másik ember farkasává változtatja; mindamellett a kollektivizmus sem elfogadhatóbb, mert az kiirtja az emberekből a küzdeni vágyást, s birkákat csinál belőlük. Harmadik utat kell találni.” Európáról szólva kijelentette: „Legnagyobb örökletes ellenségünk nem Németország, hanem Anglia. Ez utóbbi ugyanis rendszereden egy tömböt alkot az Egyesült Államokkal, s meg akarja akadályozni, hogy jól működtessük a közös piacot. Ellenben nyilvánvaló, hogy Németországgal egyre gyakrabban találkoznak érdekeink. Bár Franciaország önző érdeke az lenne, hogy Németország a lehető legtovább megosztott maradjon, Németország egy napon egyesülni fog ... Az Európai Gazdasági Közösség pedig nem önmagában való cél. Át kell alakulnia politikai közösséggé. Mivel az angolok nem akarnak belépni politikai közösségbe, ezért nem szabad őket bevenni az EGK-ba ...” S. Tóth László A miniállamok divatja Luxemburg, Szingapúr, a Bahama-szigetek és más kis államok a világ legtehetősebb, gazdaságilag legfejlettebb országai közé tartoznak. A európai mini-nagyhercegségben többet keresnek és kevesebbet adóznak a polgárok, mint bárhol másutt Európában, nem szólva a még kisebb Monacó- ról, ahol nincs is adó. Amerikai szakértők szerint a világgazdasági nyitottság jobban kedvez az alkalmazkodni inkább képes kis- és miniállamoknak, mint a nagyoknak. Saul Cohen tudományos elemzésében korunk „legfontosabb geopolitikai jelenségének tartja”, hogy 1939 óta megnégyszereződött a Föld országainak száma, s ha ez az irányzat tovább folytatódik, a XXI. században akár 500, egymással különböző típusú szövetségeket is alkotó „viszonylag önálló terület” is kialakulhat. Vatikán várost nem számítva az országok nagyságrendje a nyolcezres lélekszámú, csendes-óceáni Naurui Köztársaságtól az 1,2 milliárdos Kínáig teljed. A világ 192 állama közül 16 lakossága nem haladja meg a százezret, 45-ben egy milliónál kevesebben élnek, és 128 országban - tehát kétharmad részükben - egy és tíz millió között van a lakosok száma. Kilenc ország népessége haladja meg a száz milliót: ezek lakossága összesen 3,2 milliárd. A kisállamok kialakulása lényegében az oszmán birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával kezdődött, majd a gyarmatok felszabadulásával folytatódott. A Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlását mintának tekintik a spanyolországi katalánok, a québeci franciák, de' megerősödhetnek a Sri Lanka-i tamilok önállósodási törekvései is. A Wall Street Journal „paradoxonnak” tartja, hogy miközben a kereskedelem, a közlekedés és a gyors információcsere gazdaságilag „egybegyúrja” az emberiséget, mind több államra tagozódik a világ. Pedig nincs ebben ellentmondás, hiszen éppen a rohamosan növekvő világkereskedelem tette lehetővé, hogy etnikai és kulturális közösségek megőrizzék önállóságukat. A határok felett átívelő gazdaság, az ENSZ és az emberi jogok érvényesülése megalapozta a kicsik biztonságát. A kis országok - vallja Saul Cohen - fontos közvetítő szerepet kapnak a nagyobb régiók között, kaput nyithatnak az egymástól elzárt területek között. Nemrég Dánia példája is mutatta, hogy egy kis országnak is van esélye érdekei érvényesítésére. A maastrichti szerződés 1992-es leszavazásával Koppenhágának sikerült felhívnia a figyelmet a brüsszeli hatalmi koncentráció veszélyeire. Svájc pedig éppen a kisállamiságban és a föderalizmusban látja a személyi szabadság biztosítékát és az állami centralizmus ellenszerét. A kis államoknak a beleszóláshoz, önállóságuk megőrzéséhez még sohasem kínált a történelem akkora esélyt, mint napjainkban. Toronyi Attila < t 4 i
