Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-22 / 291. szám
1994. október 22., szombat Riport új Dunántúli napló 7 Pozsgay: Kádár sokszor visszatért a Nagy Imre-ügyre Egy politikai bomba robbanásának története Hogyan lett az ellenforradalomból népfelkelés? A bejelentés 1989. január 28-án, szombat délután hangzott el a Kossuth-rádióban. Pozsgay Imre nyilatkozott a 168 óra riportereinek arról, hogy az MSZMP pártprogramot előkészítő bizottságának történelmi albizottsága befejezte ku- tató-feltáró munkáját. „A történelmi albizottság tanulmánya alapján, a feldolgozott tapasztalatok számításba vételével ki kell mondanunk, hogy 1956. október 23-ától Magyarországon nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le.” így hangzott a mondat, amely politikai bombaként robbant és további események láncreakcióját indította el. Megfogalmazója és nyilvánosság előtti tolmácso- lója, Pozsgay Imre jó fél évtized múltán is részletesen, pontosan idézi az akkor világszenzációnak számító bejelentés előzményeit és körülményeit.- Miért pont azon a szombat délután, s miért éppen a Kossuth-rádióban hangzott el 56-ról a párttagság számára sokkoló hatású deklaráció?- Sem az időpont, sem a fórum nem volt véletlen. Roppant nagy volt a tét: a bejelentés gyökeres szakítást jelentett azzal a korábbi történelemhamisító képpel, amely október 23-át kívülről irányított és belső reakciós erők által szervezett ellen- forradalomként akarta feltüntetni. Éppen az ellenforradalommá minősítés volt az eszmei alapja az 1956. november 4-i szovjet beavatkozásnak, amely eltiporta a magyar forradalmat és létrehozta az úgynevezett forradalmi munkás-paraszt kormányt, azaz a Nagy Imre-kormány leváltására az úgynevezett Kádár-kormányt. A bejelentés időpontját, hogy úgy mondjam, ki kellett taktikázni. Ügyelnem kellett arra, hogy olyankor történjék, amikor Grósz Károly nincs az országban. Akkor ugyanis olyan hatalmi helyzetben voltam, hogy egyedül ő cenzúrázhatta volna mondandómat. Megeshetett volna, hogy megriadnak a rádió vezetői egy ilyen nyilatkozattól és fölhívják a párt főtitkárát ... az pedig azt jelentette volna, hogy a velem készült interjú nem hangzik el. Korábban egy ízben már - amikor úgy volt, hogy Grósz külföldön lesz - összehívtam az albizottságot, ám az utazás elmaradt, s gyorsan lemondtam az ülést. Erre azután január 27-én került sor, amikor a főtitkár Da- vosban volt. A 168 órára azért esett a választásom, mert el kellett érnem: a történelmi albizottság megállapítása megszólalásommal a hatalom egyik képviselőjétől és a hatalom egyik nyilvános intézményén - vagyis ne a Szabad Európán vagy az Amerika Hangján - keresztül jusson el a köztudatba.- Kikből állt a Történelmi Albizottság és mi volt a megbízása?-Az MSZMP Központi Bizottsága 1988 júniusában a párt programjának előkészítésére vezetésemmel bizottságot hozott létre, s ennek a testületnek egyik albizottsága kapott megbízást történelmi tanulmányok folytatására, az 1945-1988 közötti korszak elemző feltárására. Sikerült előbb magamnak, majd az albizottságnak jogot szereznem az addig elzárt és titkolt dokumentumok megismerésére. Vezetője Berend T. Iván akadémikus, az Akadémia akkori elnöke volt, s tagjai között volt - hogy csak néhány nevet említsek - Ormos Mária, Horn Gyula, Balogh Sándor, Tőkei Ferenc. Az albizottság 1988 decemberére készült el munkájával, s összegező anyagában 56-ot már népfelkelésnek minősítette.- Lényegében mi érlelte meg az új értékelést?-Az addig előttünk is zárt iratanyagokból sok minden kiderült. Én magam is azokból, akkor ismerhettem meg például a megtorlással és a' Nagy Imre-perrel kapcsolatos dokumentumokat. Számomra is megdöbbentő hatású volt, milyen iszonyatos arányokat öltött a megtorlás, amely 1963-ig tartott; látni azt, mennyire kimódolt és koncepció-gyanús volt az egész Nagy Imre-per, amit nem lehetett kizárólag a nemzetközi nyomás következményének tekinteni. Volt ilyen nyomás, ezt nem tagadom, de ma is meggyőződésem, hogy a legnagyobb zsarolás és nyomás ellenére sem kényszerült a Kádár-rendszer arra, hogy kivégeztesse Nagy Imrét és harcostársait. Ellenállhatott volna az akkori pártvezetés, de az indulatok okán és az ország pacifikálása érdekében ezt olyan szükséges politikai eszköznek tekintették, amit alkalmazni kellett.- Horn Gyula, Szűrös Mátyás és mások is többször utaltak arra, hogy Kádár János a Nagy Imre-ügyről szinte soha nem beszélt, ez afféle tabu-téma volt.-Valószínűleg így volt, én azonban mást tapasztaltam. Nem emlékszem olyan alkalomra, hogy amikor négyszemközt voltunk, a beszélgetés végén valamilyen módon rá ne tért volna a Nagy Imre-ügyre. Ezt szinte soha nem mulasztotta el. Annak idején még mondtam is családi körben: micsoda mac- bethi tragédia, hogy ettől a lelkiismereti problémától nem tud szabadulni.. . Ezeken a személyes beszélgetéseken az önigazolás szándékával újra és újra kitért arra, kik a felelősek azért, hogy Nagy Imre nem adta be lemondását, s arra, hogy a tárgyaló küldöttségek, amelyek kimentek Romániába, Sna- govba hozzá, alkalmatlanok voltak ennek az ügynek az elintézésére. így aztán végső soron a felelősséget Nagy Imre nyakába varrta, hogy nem adta meg magát - hiszen ha hivatalosan lemond, nem történik meg, ami bekövetkezett. Lehet, hogy csakugyan így gondolta, lehet, hogy önmagában sokakat felelőssé tett, de mindebben azért benne volt a lelkifurdalás.- Visszatérve 1989. január végéhez: az 56 rehabilitálását követő napokat Ön hogy élte meg?- Davosból hazatérve Grósz Károly számon kérte az ügyet; addigra a pártszervezetektől megkapta a hangulatjelentéseket, a megyei pártszervezetek telexen megküldték az összefoglalókat. A jelentéseket összemarkolva elém dobta az asztalra: „Olvasd ... ez a közvélemény . . .” Az üzenetek egytől-egyig elítélőek voltak velem szemben. Azt válaszoltam, hogy ez a telex-tulajdonosok közvéleménye; a nép minden bizonnyal másképp gondolkodik. Erről egyébként hamarosan meg is győződhettem; például Hódmezővásárhelyen, ahol a sportcsarnokban ezrek felállva, tapsolva üdvözöltek.- Vitathatatlan, hogy kockázatos volt a rádió mikrofonja előtt kimondani a kulcsmondatot: „ 56 október 23-án népfelkelés zajlott le Magyarországon”. Miért vállalta?- Volt személyes okom is rá: 1956 után magam elfogadtam és sokáig meggyőződéssel vallottam a hivatalos álláspontot. Később meg - miként az emberek nagy része - megfeledkeztem az egészről, tehát törleszteni valóm is volt. Azt tartottam becsületesnek, ha kockázatos körülmények között, hitelesen törlesztek és nem alkalmazkodásból. A jövendő politikai egyeztetés szempontjából fontos volt átlépni ezt a torlaszt. Nyilvánvaló volt, hogy az akkor éppen másként gondolkodóknak nevezett ellenzékkel nem teremthető meg a kapcsolat, ha annak útjában áll egy akadály: az ellentét és az ellentmondás 1956 értékelésében. A pártban egyébként már régóta voltak tisztességes érzelmű, tájékozott emberek, akik a Nagy Imre-pert mindenképpen javasolták volna újragondolni. De addig nem merészkedett senki a párton belül, hogy 1956-ot is szükséges újraértelmezni. 1988-89 fordulóján azonban ez már elkerülhetetlen volt. Véleményem szerint aki a továbbiakban politizálni akart, az szükségszerűen válaszút elé került. El kellett hárítani az útból 56 akadályát, hogy békés természetű legyen az átalakulás: a párt közhatalmi szerepe, funkciója csökkenjen, nimbusza megszűnjék, s ne keletkezhessen polgárháborús helyzet az országban. S volt olyan szándékom is - amit talán legnehezebben ismert el a párttagság nagy része -, hogy 56-ért a valódi felelősséget és e felelősség képviselőit le kell választani a párttagság tömegeiről. Hogy a párttagság nagy része szabadnak érezhesse magát és ne szemlesütve, sunnyogva kelljen belépnie az új rendszerbe. Azt hiszem, elvileg és erkölcsileg ez sikerült is. Elismerem, mindezt nem volt könnyű megérteni olyan harminc év után, amikor mást sulykoltak a pártban. Bajnok Zsolt Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének rádiónyilatkozata MTI-fotó Virágba borultak ismét a gesztenyefák Dombok alján csöpp falu, Varga Sásdi Sándor íróember emlékházában járva Vargán, az ember kénytelen idézni a baranyai falvak e melegszívű krónikásától. Ő . írta: Ha türelmetlenül hánykódom az ágyon, elkerül az álom, gondolok egy nagyot, szorosra hunyt szemmel elindulok a sásdi kő hídtól, s a kálváriánál elkanyarodom a gyalog útra, a Somos-tetőre érve megpihenek. Mintha most találkoznék vele először, böngészem a kőkeresztbe vésett betűket: Isten dicsőítésére állíttatta Csike Sándor és neje. A vargai útszéli szederfák bólogatnak felém, felfe- hérlik a Gerzi-szőlő présháza... (A minap Sásdi (Tintner) Sándor unokahúga, Edith Wiesner és rokonsága (David Szenes) érkezett Izraelből az emlékházba, szétnéztek a községben, s őket is megragadta e vidék szépsége.) Olyan mint a menyasszony ruhája: az őszbe fordult, le- vele-hullatott gesztenyefák újra virágoznak, fehér csipkébe borítva az óriás koronákat. Mondja is Pál Sándor, Varga község polgármestere, hogy most kéne lefo- tografálni a templom-kápolna előtti teret. Csudálatos, ugye? Bizony szép. Legalább olyan, mint a csöppnyi kis falu. Sok szép községet láttam már, de környezetében szebb talán alig akad. Úgy bújik meg, a Sásd előtt játékosan kanyargó út végállomásán, hegyre föl, hegyre le, mint valamiféle ékszer a meggyűlt bársonykendőben, szinte minden utcája egy horhos, hegyoldalra fölfutó mélyedés. Újjáformált és düledező házaival az ellentmondás maga: emitt építkeznek, amott az enyészet, a gaz ütött tanyát. Az életkedv azért erősebb. Varga mindent későn kapott, de még az utolsó előtti pillanatban. Talán a sásdi Gárdonyi utca lakói - többségükben volt varga- iak - a megmondhatói, miért kellett annak idején a szülőfalut fölhagyva a centrumközségbe költözni? Nem volt út, s a megerőltető három kilométert az elágazásig télen-nyáron, hóban-sár- ban meg kellett tennie annak, aki iskolába, orvoshoz, hivatalba vagy máshová igyekezett. Főleg a gyerekek számára lehetett megkeserítő, úgyhogy az elsorvasztásra ítéltetett település majdnem Gyűrüfű sorsára jutott. Most már arról beszélgethetünk a helybeliekkel, hogy fordult az élet Vargán. A busz a főtérig jön, az út - s megannyi pénzzel a vízrendezés - elkészült, s lényegileg a község újra lélegzik. A gyakorló önkormányzat - sokszor használja Pál Sándor ezt a kifejezést, hiszen nekik is tanulniuk kellett a hatósági-önkormányzati teendők körét -, el tud számolni az elmúlt néhány esztendővel a falu 136 lakója előtt. Amit célul tűztek ki, elérték: sikerült a további hanyatlást megállítani, s elmondhatják valahára, van jövője Vargának. Amit senki sem remélt: a vezetékes ivóvizet sikerült kiépíteni, s a 189 méter mélyre fúrt kút ellát minden portát. (A szomszédos felsőegerszegi ön- kormányzattal készített, közös beruházásról van szó, amit majdnem 20 millió forintba került.) Van orvosi rendelő, s minden héten kijön Sásdról a körorvos és a gyermekorvos is szerdánként. Jó, hogy sikerült kiépíttetni egy teljesen új telefonvonalat, s visszahívható, crossbar nyilvános telefonja van a községnek, s egyben az önkormányzatnak is. Minden lakóházon ott a parabola-antenna: a nagyvilágra nyitottak a közös pénzekből, majdnem 17 ezer forintot kapott erre minden porta. Minden évben pénzsegéllyel támogatják a beiskolázást, a gyerekek - ovodások-iskolások - menzájához hozzájárulnak, s a szociális gondozó Sásdról hoz naponta meleg ebédet a rászorulóknak. Varga él és sokféle álmot és vágyat hordoz. Szeretnének egy komplett községfejlesztési tervet készíttetni majd, s mint azt Pál Sándor említette, talán a község határában föllelt meleg víz is valamiféleképpen hasznosítható lesz egyszer. Mindenesetre a következő Egy pici falu hangjai __ M üller Andrea felvételei választások után fölálló önkormányzat sem marad teendők híján. Varga sok utca, de az utcaneveket is letörölték annakidején, s a házak csak házszámot kaptak. E házszámozott község több szép részre bontható. A főtér környéke, ahol egy többszáz éves, védett Tiszafa uralja gesztenyefák körítésében a parkot. Valaha itt a Cseh család kasté- lya-udvarháza állott, de lebontották, ledózerolták annakidején. Nagy kár érte! A másik igen szép vidék a kápolna mellett vezet az erdőszélre (a kápolna a kiegyezés évében állíttatott), ahol egy Németországban élő polgár is ingatlant vásárolt. E patakpartos völgyhajlat születő mesék bölcsője lehet, tükrös vizű tóval, csenddel. (Kollégám szerint valaha itt egy szépasszony lakott, aki becsalogatta a férfiakat magához, s többet azt, ki a kapun bement, senki sem látta. Az igaz történet felől faggattam is néhány helybélit, ismerik-e, de nemleges választ kaptam.) Mindenesetre a másik szép utcája, a szűk kaptató, amiről a nóta járja: Ebben a faluban, van egy keskeny utca, /Valami a szívemet mindig arra húzza... Iskolatelevíziós gyerekek táboroztak itt a hét végén. Főleg rajzosok, festőpalánták, megörökíteni e táj megkapó szépségét. Igaz is. Aki a Balaton felé - Kaposvár felé jár -, sokszor láthatta, olvashatta a táblát: Varga. Biztosan fel is merült benne, hogy be kéne ide nézni, de a programba nem fért bele, mindig sietős az út. Ajánlom, egyszer érdemes erre venni a kormányt, s bekukkantani a hegyháti dombok közé. A csönd és a béke községe ez. Kozma Ferenc 0
