Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-22 / 291. szám
1994. október 22., szombat Irodalom - Művészet uj Dunántúli napló 11 Túl a 70. önálló kiállításon Beszélgetés Takács Dezső Rudnay-díjas pécsi grafikusművésszel-Az idén nyáron Ön művészi pályájának fontos állomásához érkezett - fordultunk az 1933-ban született pécsi grafi- kusművéshez, Takács Dezsőhöz.- Igen, és örömmel töltött el az a tudat, hogy a 70. önálló kiállításomra éppen Pécs testvér- városában került sor - hangzott a válasz. - Az EMKE, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület-körök Baranya Megyei és Kolozsvári Szervezete meghívására Kolozsvár volt a színhelye ennek a kiállításnak.- Hogyan jött létre a kolozsvári kiállítás?- Az előtte való hónapokban volt a Szivárvány Gyermekházban „Kolozsvári képek” címmel Essig Klára ottani grafikus kiállítása. Ott merült föl a kérdés, hogy viszonzásképp egy pécsi grafikus is állítson ki Kolozsvárt. Nagy örömömre én kaptam meg a fölkérést a Kolozsvári Nemzeti Múzeumtól. Még a kiállítás megrendezése előtt a kolozsvári és a Duna TV műsorában szerepelt az a rólam készült portréfilm, amelynek keretében elmondhattam a különböző technikákkal készült alkotások elkészítési módját. így sor került arra is, hogy a kiállítás anyagában rézkarc, fa-, réz-, és linómetszet, valamint kőnyomat is szerepeljen. Összesen 61 alkotás került kiállításra, amelyek nagyobbik része a régi és az új Pécsről, kisebbik része pedig Baranyáról szólt. Külön kérésre bemutattam a sokszorosító grafikai technikák előállításának módozatait is. A tárlat junius 10-től július 10-ig tartott nyitva, a megnyitón a Kolozs Megyei Múzeumok főigazgatója bevezetője után dr. Alaxander Rus művészettörténész nyitotta meg a kiállítást - nagyszámú közönség előtt. A megnyitóról beszámolt a kolozsvári, a bukaresti rádió és televízió.- Ez volt az a kiállítás, amelyet később a pécsi angolnyelvű központban is bemutattak.- Igen, és a Mária utcai épület kiállítótermében július 19-től szeptember 13-ig a pécsiek, baranyaiak is megnézhették, így hazai közönség előtt is bemutathattam.-Tudjuk, különösen szivén viseli a kisgrafikák készítését.-Be kell vallanom, nagyon szeretek kisgrafikákat és ex libriseket készíteni. Az említett tárlatokon is szerepelt öt tabló- nyi, köztük Tamási Áron és Gáspár, Csorba Győző, Székely Mihály, valamint neves külföldi és hazai zeneművészek arcképével díszített alkotások.- A kolozsvári kiállítás megvalósításánál sokat köszönhetek a BAT Pécsi Dohánygyárnak, amely hagyományához híven itt is segített a kiállítás megszervezésében, az anyag ki- és visszaszállításában.-Úgy tudom, hogy a baranyai-pécsi zsidó deoportálás 50. évfordulójára emlékezve egy nemes gesztust tett.- Az évfordulóra készültem el a zsinagógát ábrázoló festményemmel, amelyet a hitközségnek ajándékoztam.-További tervei?- A jövő év februárjában Grazban közös kiállításom lesz Tám László foto- és diaporáma művésszel. Az egyházi jellegű kiállításon ő a baranyai temetőkről és kálváriákról készített fényképeit, én pedig a megye templomait ábrázoló festményeimet állítom ki. Szeretnénk minden alkalmat megragadni, hogy bemutassuk értékeinket a határainkon túl. Dr. Vargha Dezső Takács Dezső grafikája a pécsi Barbakánról és környékéről Kutyaszorító Kovács István: Budapest a kiégett napok sötét testetlen halottak tátongtak a házak koporsófaián a sír-sorok mint gyeptégla-sikátorok szeletelték fel a parkokat s a parkok a várost egy ember sírt könyörtelen szelek tépték a terek fű-haját vér-kérgű fák havát ködét (1966) Az októberi Kincskereső Törő István A pályaudvar vakvágányai elgazosodva. összefogódzkodó, kivénhedt lokomotívok rozsdásodnak, szétforgácsolódott tehervagonok vázai, deformált tartálykocsik. Az egyik vagon ablakából kályhacső áll ki, vékonyka füstje az ég felé iparkodik. Száradó ruhák sziluettjei ott, belül. Asszony is van, övék e találékonyság. Meg macska is a lépcsőn, mintha tornácon ülne, s dorombolna az elrohanó vonatok utasainak. A tisztviselő forgatja fejét. A kásás hóié belemar a lábikrájába. Gyerekarc villan az egyik ablakon. De eltűnik, berántják. Nem jó itt az idegen.- Hahó, hahó! - kiabál befelé. A macska megriad. Már a vagon tetején van. Egész otthonosan fut végig rajta. Szikkadt, fejkendős női arc az az ajtóban.- Mit akar? Kit keres?- Julit. A Lakatost.- Honnét jött? Nincs itt ilyen! A tisztviselő tudja, hogy van. Csak ezek nem mondják meg. Benne van vérükben a tagadás.- A Hivatalból. Beszélnem kell vele!- Mondja meg, hogy beszélt! A tisztviselő mosolyog. Ez már jó jel. Fél beismerés.- Maga nem az!- Miből gondolja?- Tudja, a gyerek ... Addigra az ablakok már megtelnek kukucskáló szemekkel. A szomszéd vagon ajtajában is csüngnek vagy hárman. A tisztviselő szaporán forgatja a fejét.- Nem mehetnék be? A fejkendős nő körbenéz.-Mit bámultok? Tisztuljatok befelé! A tisztviselő megtorpan az ajtóban. Azt hiszi, a pokol küszöbére ért, olyan szag és látvány fogadja. Keresi a kapaszkodókat. Nincs kapaszkodó sehol. Csak riadt arcok, szétfröccsent tekintetek. S a vagon belseje?! Fekhellyé eszkabált fapadok, párnák és pokrócok. Zsúfoltság, limlomok. A fejkendős asszony hellyel kínálja. Egy mozdulattal felrántja a párnát, pokrócokat. De csak annyira, hogy a másik végében a szopós gyerek még ott maradhasson. A gyerek felsír a mozdulattól. Ott fénylik a deszkázott fapad.- Üljön le, lelkem! A tisztviselő riadtan forgolódik, behúzza a nyakát, mint aki attól fél, hogy hátulról áldást oszt a fejére valaki.-Tudja, a Juli...- Mi van a Julival?- Hát a gyerek ... Odébbhúzza a fejét, mert érzi, hogy valaki a sapkája körül matat. - A gyereket végre sikerült. . . Szavába vágnak.-Miről beszél ez? Mi sikerült?- Sikerült otthonban elhelyezni ... A Lajoskát. Lakatos Lajoskát - és boldogan vigyorogva néz körül.- Kit? - nevet a foghíjas nő. - Ott van a Lajoska! Nevet mindenki, mert Lajoska éppen a tisztviselő sapkáján lévő makk-figyégőkkel játszott a szabadon maradt kezével. A másikat tövig benyomva a szájába, szopta.- És hol van az anyja? - pattant fel, de visszatessékelték.-Éppen nokedlit főz. Most kavargatják neki! - nevet mindenki. Még Lajoska is kirántva szájából a fehérre szopott ujjat, hogy most már két kézzel tudja bizgerélni a két makkocskát. Valami még mutatja is a tenyerében a kavarást és a főzést. A tisztviselő elvörösödik. Meleg lesz a kabát, izzad a sapka alatt a feje.- Miért jó ez maguknak?-Zabálni kell. Abból él az ember, amije van. Inkább hozott volna pénzt, meg tűzifát, meg ennivalót, nem a Lajoskát elvinni. A rák essen bele, aki el akarja vinni! Száradjon el a keze! - és odamegy a gyerekhez. Megpaskolja a pucér fenekét. A gyerek sivalkodik. Magához veszi. A mozdulattal együtt jön a sapka is. Felvillan a tisztviselő kopasz feje. Nevetik. Most érzi igazán, hogy kutyaszorítóba került. Hiába mondták neki: „Oda ne menj, a vagono- sok nem szeretik az idegent. A vasutasok is csak legyintenek. A rendőr akkor megy arra, ha vér folyik. Küldj egy idézést. Annak van nyoma a nyilvántartásban.” De ő nem fél. Érti a nyelvüket. Mindenki nevetett rajta, amikor a fityegő mak- kocskákkal díszített sapkát fejébe nyomta, és a levelet a kat- tintós zárú táskába tette. Hirtelen váltott. Elvégre a hivatalt képviseli. Igen, a levél. Felkattintotta a nagy szögletes táskát. Ott lapult a levél az irományok, tízórai, és egyéb fontos okmányok társaságában.- Itt a levél, Julinak hoztam.- Adja oda neki! - kuncogott a fejkendős. Valamennyien vigyorogtak.- Kérem, én hivatalos küldetést teljesítek - pislogott körbe zavartan. - És a sapkámat is kérem vissza! A sapka addigra már Lajoska fején díszelgett. Szép látványt nyújtott pucér fenékkel, sapkában, szinte az ökléig berántott szopós kézzel. A tisztviselő megrökönyödött, és úgy pattant fel, mintha ki akart volna az ablakon ugrani. De elállták az útját.- Menjen, keresse meg a Julit! Ott flangál a szokott helyén. Akár leckéket is vehet tőle. Hatalmas röhögés. Még Lajoska is kivigyorítja néhány tejfogát. Ekkor vette észre, hogy milyen sokan vannak. Vaka- ródzni szeretett volna, mint a többiek, de ő nem vakarózdhat.- Szeretnék kimenni! Kérem engedjenek ki!- No, nem keresi meg a Julit? Pénze biztosan van. Egy ilyen finom embernek a pénztárcája is duzzadt. A tisztviselő már az ajtóban járt. Valahogy levergődött a lépcsőkön, belehuppant a kásás hóba. A sapkáját úgy hajították utána. A gyönyörű makkocskák nagyokat koppantak.- Én magukat feljelentem! Rendőrt hozok magukra!- Mit csinál maga velünk? - állt elé zsebre dugott kézzel két cseperedő bajszú legény.-Semmit, semmit! Csak a táskám...-Itt a táskája! - dobták utána. A táska szétnyílott. Irományai és a tízórai a latyakos hóba hullottak. Egy vonat robogott el, zaja elnyomta a röhögésüket, ahogy a táskába gyömöszölte a sok papírost. vártak a lombtalan tél s voltak gyökerek kik fölszívták az eltemetettek átfázott csöndjét 1974 októberében jelent meg a Kincskereső első országos terjesztésű száma, így hát idén ünnepi köntösben és ünnepi tartalommal jelentkezik az októberi Kincskereső. Aprily Lajos szép őszi versei után Adynak Az Avard-domb kincse című költeményét s mellette Tüskés Tibor kitűnő elemzését olvashatjuk a hagyományos Miért Szép? rovatban. Mindjárt utána a szerkesztőség ünnepi köszöntője következik Miért szép a kincskeresés? címmel. A befejezést idézzük: „ ... Azt a kincset keressük és kínáljuk ezután is, ami annál több lesz, minél többfelé sikerül szétosztanunk.” A gazdag irodalmi anyagból kiemlekedik Móra Ferenc két írása, mintegy jelezve, hogy a Kicnskereső fölvállalja és folytatja itt Szegeden a mórai hagyományokat. Janikovszky Éva Az úgy volt című írását - a tőle megszokott stílusbravúron túl - még érdekesebbé teszi a befejezés ünnepi fordulata. (A szegedi származású írónő Az úgy volt... rovata a Kincskeresőben jelent meg először, s mint most is, mindig Réber László remek illusztrációival.) Hasonlóan kiváló rajzok kísérik ünnepi számunkban a folytatásos regényt, Felix Salten Bambi-ját ,s az Aprily-verseket is (Gaál Éva, illetve Magyar Mihály jóvoltából). A „Változatok a kincskeresésre” rovatból és a „Kincskereső-történelem dióhéjban” című írásból sok érdekességet megtudhatunk két évtized szerkesztőségi munkájáról, a felejthetetlen nyári táborokról, az ifjú tehetségekről. A nevető irodalomóra ünnepi különkiadásában kacagtató rovat paródiákkal találkozhatunk, a gyerekszáj-humort pedig ezúttal az „Ez a saját gyerexájjunk” című összeállítás képviseli. Nevetőizmaink edzettségét a továbbiakban jótékonyan fokozzák Tímár György Nevető lexikonjából kiemelt címszavak (pl.: Kövidinka - hibbant indián, aki sziklából bort próbál fakasztani). A lap most közli a pályázat- nyertesek névsorát is. (Érdemes elolvasni a „Neveljük a felnőtteket!” pályázat néhány díjnyertes alkotását - felnőtteknek is ajánljuk! És persze, ha október, akkor indul az újabb országos játék, címe ezúttal: Európai mozaik. ' .............i ■■ ■■■■■■—-........ A karórák E z afféle érzékeny történet a karórákról - „akik” ugyancsak az időn belül léteznek -, már ameny- nyire életük van a karóráknak. És van. A karóráknak életük van. Kettőre különös emlékszem közülük. S (alán azért, mert a második, hajh, a második, tulajdonképpen helyrebillentette az időt. Ő a hűséges karóra. De előbb azt a karórámat szeretném elmesélni, amelyik legalább egy napon át olyan iszonyú képzetek tömegét zúdította rám - főleg álmomban -, hogy valósággal kiestem az összefüggések láncolatából, okságokból és logikákból, önérzékelésem megszokott keretéből, s órákig csak ültem-üldögéltem egy krumpliföldön. A dolog valahol egy hétvégi telken ért, ahová gyakorlatias érzékű és jóhumorú barátnőm ragadott magával, mivel látta, hogy nagyon sérülékeny állapotban voltam azidőtájt, s úgy gondolta, hogy jót tesz vele, ha visszavisz egy kicsit a napraforgói, kukoricái, krumplijai közé. Még a kapát is megfoghatom, bíztatott. Emlékszem, hogy amikor megérkeztünk, a nagy meleg miatt magamra csapkodtam egy kis vizet a tartályból, mielőtt leültem volna a diófa alá a krumplisorok végén - a kapát mind a két napban nem vettem kezembe -, az órámat pedig lecsatoltam, és a vályú szélére tettem. Jó délután volt már, amikor eszembe jutott, s keresni kezdtem. Amikor rátaláltam, a hajam szála is égnek meredt. Nem volt idő!!! A karóráról eltűntek a számok. Csak homályos folt volt a karórámon. Az arca közönyös volt és érthetetlen. Nem voltak rajta számok. Önemésztő hangulatomnak csak ez" kellett . . . Fájt ez is. Majdnem elsírtam magam. Az elemmel működő karórák első szériájából való jószág volt ez, s bár tudtam, hogy ha kimerül az elem, ezt várhatom, engem mégis megdöbbentett, és fájdalmas általánosításokra késztetett a látvány. Nem volt idő. Meghalt az idő. Két napig ezen meditáltam. Meghalt az idő. A másikkal éppen ellenkezőleg történt. Élromlott egy sokadik karórám, melyet egy működő jó karórával cseréltem föl régebben, s az, a régebbi bekerült a kis fakupában, ahol mindenféle apróságot szoktam őrizni. Rémlett, hogy van nekem a fakupában egy órám, amit azért kellett letennem, mert kettétört a számlap házával egybeöntött karcsatja, s nem tudtam a kezemre tenni. Most viszont, hogy egy tel jességgel érdektelen „köz- ben-karóra” elromlott, keresni kezdtem. Legalább másfél éve rá se néztem. Hol lehet? Működik-e? Megtaláltam. Fantasztikus. A karóra, amelyet - § mondom - úgy másfél éve félretettem, másodpercre pontosan az időt mutatta Nem merült ki az elem jg benne. Miközben én rá sem figyeltem, ő szorgalmasan, pontosan és hűségesen dől gozott, mutatta az időt, pedig senki nem volt kíváncsi rá. M ost a szívem fölött hordom. Egy vékony kis ezüstláncon, a maradék szíjbujtatóba ügyeskedett vékony ezüstláncon. A hűséges órámat. Konczek József i l i I J
