Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-20 / 289. szám

1994. október 20., csütörtök aj Dunántúli napló 9 OKU Dunántúli naDlö f IjMU8 CTP Mikrohitel-tréning vállalkozóknak, ügyintézőknek A MAYA hitelei speciális piaci rést töltenek be Csodastand a Compfair-en, pécsi kivitelezésben A Weilterv új munkája: pécsi Szívcentrum A különleges építmény a Compfair-en Heller Farkas-díj A Magyar Köztársaság nem­zeti ünnepe, október 23-a al­kalmából Heller Farkas pénz­ügyi szakmai díjakat adott át Békési László pénzügyminisz­ter. Faluvégi Lajos a pénzügyi területen végzett több mint négy évtizedes tevékenységének el­ismeréseként vehette át a díjat. Nagy Tibornak, a közpénzü­gyek és a pénzügyi jogtudo­mány területén kifejtett közel fél évszázados tudományos és oktatói munkássága elismeré­séül adományozta a miniszter a kitüntetést. Mindkét pénzügyi szakember idén ünnepli 70. szü­letésnapját. Kárpótlás számokban Az elmúlt héten 12.193 kár­pótlási határozat született 506 millió forint értékben. Az Or­szágos Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatal szerdai tájékozta­tása szerint a jegyek értéke, amelyekről a kárpótlás kezdete óta döntött a hivatal, megha­ladja a 113 milliárd 680 millió forintot. A kárpótlási hivatalnál elsősorban a kérvények beadási határidejének újra megnyitása­kor benyújtott igények elbírá­lása folyik jelenleg. Először a vagyoni kérelmeket dolgozzák fel. Az 532 ezer 900 igényből eddig 43 ezer 878-ban hoztak határozatot. Az eddig megho­zott döntések alapján ebben a körben 1 milliárd 491 millió fo­rint értékű kárpótlási jegy talált tulajdonosra. Átlagosan majd­nem 44 ezer forint értékű kár­pótlási jegyhez jutott egy-egy igénylő. Részítélet a Merkúr ügyében A Legfelsőbb Bíróság szer­dai részítéletében hatályon kí­vül helyezte a Legfelsőbb Bí­róságnak, mint másodfokú bí­róságnak azt az 1993. decem­ber 14-én kihirdetett jogerős ítéletét, amelyben a Merkur járműkereskedelmi és szolgál­tató részvénytársaságot arra kötelezte, hogy áremelési ösz- szegeket fizessen vissza a j ármű vásárlóknak. A tisztességtelen piaci ma­gatartás megállapítása és ezen alapuló igények érvényesítése iránt indított per I. rendű fel­perese a Fogyasztók Országos Tanácsa, majd jogutódja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, II. rendű felperese a Gazdasági Versenyhivatal, míg az alperes a Merkur Részvénytársaság volt. O F l R KFT. Gazdasági Tanácsadó & Könyvelőiroda Vállaljuk: BT-k és KFT-k teljes körű könyvelését- analitikus nyilvántartások- bérszámfejtés- TB ügyintézés ♦ Adóbevallások elkészítése ♦ Hitelkérelmek, pályázatok összeállítása ♦ Cégalapítás ♦ jogi tanácsadás, jogi képviselet tel.: (72)411-220 A Magyar-Amerikai Vállal­kozási Alap az Egyesült Álla­mok kormánya által létrehozott önálló befektetési társaság. El­sődlegesen a kis- és középmé­retű magánvállalkozások szá­mára kereskedelmi feltételek mellett tőkét és kölcsönt bizto­sító szervezetként speciális pi­aci rést tölt be. Ez az egyedülálló szerep kü­lönös fontosságú, hiszen az el­múlt négy év magyarországi re­cessziója során nagyrészt éppen a kisebb vállalkozások jutottak a legnehezebben hitelforráshoz, ugyanakkor a gazdasági fellen­dülést ezek fejlődése jelenti. A nemrégiben létrehozott mikro- kölcsön program keretei között is több vállalkozó részesült ki­sebb, nagyobb hitelekben. A Szigetvár és Vidéke Taka­rékszövetkezet a MÁVÁ 1. és 4. hitelkonstrukcióját nyerte el. A negyediket közösen a Pécsi Ipartestülettel. EzzeLkötelezett- séget vállaltak arra, hogy kizá­rólag a pécsi ipartestületi ta­goknak adnak ebből a keretből. A két mikrohitel programban kapott pénzt szeretnék másfél­szer megforgatni, ezért rövid időre adják ki. Nincs gond a kölcsönök visszafizetésével, ami bizonyítja, ha megfelelő feltételekkel - kamatkedvez­ménnyel, a futamidő kitolásá­val, türelmi idővel - jutnak hi­telhez a vállalkozók, képesek ■visszafizetni azt, nem mennek A Heti Csődértesítő legfris­sebb adatai szerint több bara­nyai cég ellen folyik csőd-, fel- számolási, vagy végelszámolási eljárás. Szomorú szenzációja a mos­tani listának, hogy a szokásos­nál jóval hosszabb és több jó nevű társaság is szerepel rajta. Csak néhány a sorból: Dél-Du­nántúli Rövid- és Kötöttáru Rt., Élgép-Pannon Rt., Pécsi Bőr­gyár Rt., Pécsi Cipőipari Rt., Sopiana Gépgyár. A felsorolásban a cég neve után a telephelyet, az eljárás jel­legét (csf: a csődeljárás során a cég 90 napos fizetési haladékot kapott, csm: csődeljárás meg­szüntetése, felszámolás: F, vé­gelszámolás: V), valamint fel- számolási és végelszámolási el­járás esetén a követelési igény bejelentésének határidejét, cső­deljárásnál pedig a fizetési ha­A nagy magyar átalakulásban még nem lehet pontosan tudni, mi lesz a régi egyesületekkel, szövetségekkel. Áz minden­képpen nyilvánvaló, az átalakí­tásuk elkerülhetetlen, már csak azért is, mert a megváltozott kö­rülmények - a gazdasági, társa­dalmi berendezkedés - alapve­tően átformálták az ország kö­zösségi csoportosulásait is. A körülmények önvizsgálatra készették a Magyar Közgazda- sági Társaságot, éppen ezért az országos szervezet létrehozott egy olyan csoportot, amely vizsgálódásában arra kereste a választ, merre haladjon tovább a társaság, milyen lehetőség van a fennmaradásra. A Baranya megyei társaság legutóbbi el­nökségi ülésén megállapítást nyert: nemigen találtak új ele­csődbe. A Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet egy újabb pályázatot is benyújt a MÁVÁ-hoz, de nemcsak mik- rohitelre, hanem egy olyanra is, ahol nemcsak 500 000, hanem 1-5 millió forintot is adhatnak a vállalkozóknak. A MÁV A oktatási és képzési tanácsadói, a nemrégiben Pé­csett mikrohitelt kapott kisvál­lalkozók, a megyei takarékszö­vetkezetek elnökei és az ügyin­tézők részére szemináriumot tartottak Pécsett. Az első napon a bank mene­dzsereknek, a takarékszövetke­zetek első számú vezetőinek szerveztek tréninget. A két amerikai tanácsadó, akik a sze­mináriumot vezették, igyekez­tek kialakítani egy ma még szo­katlan, de nem ismeretlen ban­kárképet, és segítették megfo­galmazni egy kis bank stratégiá­ját, üzletpolitikáját. A következő napokon az ügy­intézők tréningje zajlott, akik­nél nagy hangsúlyt helyeztek a pozitív „kettős látás” fontossá­gára, hogy a vállalkozó szemé­vel is képesek legyenek látni, a fejével gondolkodni. Ugyanis csak akkor jut el a hitel a való­ban megfelelő helyre, végez igazán eredményes munkát az ügyintéző, ha bizalmat ébreszt a vállalkozóban, mert akkor köl­csönösen tudnak segíteni egy­másnak. Az utolsó napon, első alka­ladék lejártának, vagy az eljárás megszüntetésének a napját tün­tettük fel. Pécsi cégek: Autóunió Szol­gáltató, Ipari és Kereskedelmi Kft. -F-10.22., Baranya Megyei Tervező Vállalat -F-10.15., Bo- naventúra Kft. -F-10.15., Borí­ték Adatfeldolgozó Kkt. -V-11.12., Chvets-, Chvets-Im- pex és Chvets-Intorg Kft.-k, mindháromnál F-10.15., Confit Kereskedelmi, Termelő, Szol­gáltató Kft. -F-10.15., Dél-Du­nántúli Rövid- és Kötöttáru-Ke­reskedelmi Rt. -F-11.12., Él­gép-Pannon Gépgyártó Rt. -F-11.12., Fruit Kereskedelmi Kft. -V-11.12., International Marketing Service Általános Vállalkozási Kft. -F-10.15., Je- ruker Kereskedelmi Kft. -F-10.22., Karát Esküvőiru­meket az elkészült, „Merre to­vább” címmel vitára bocsájtott tanulmányban. Márpedig ahhoz, hogy a tár­saság megtalálja helyét és sze­repét az új társadalmi viszonyok között, igencsak szüksége lenne a tartalmi, szervezeti változta­tásra. Éppen ezért volt meglepő, hogy az ad hoc bizottság által elkészített anyagban leginkább csak a pillanatnyi helyzetet re­gisztrálták, de - a megfogalma­zásuk szerint - az elemzés csak „mérsékelten” tartalmazott új elemeket a tevékenységük tar­talmi és formai átalakítására. Pedig vannak már ígéretes kez­deményezések, amelyek orszá­gos szinten is figyelemre mél­tóak, működőképesek. Az el­nökségi ülésen éppen ezt emel­ték ki a hozzászólók: a Magyar lommal, a mikrohitelt elnyert vállalkozókat hívták össze.- Jó lenne legalább évente egyszer ilyen tréninget szer­vezni, a MAVA vállalkozik is erre - mondja Kiss Endre, a Szigetvár és Vidéke Takarék- szövetkezet elnöke, a tréning szervezője és ötletgazdája. - Fél év múlva tartunk legközelebb hasonlót, akkor csak a takarék- szövetkezetek menedzserei ré­szére. A mostani sikeres volt, mert senki nem ment él, min­denki végigcsinálta. A vállalkozók elmondták, sok hasznos tapasztalatot gyűj­töttek. Eddig senki nem hívta fel a figyelmüket a készpénz-el­látás, a vállalkozás megszerve­zésére. Persze akadt olyan is, aki szerint mindaz, ami elhang­zott, nagyon szép, de Magyar- országon nem lehet megvalósí­tani, azért meg kell próbálni. Szokatlan volt az is, hogy a szeminárium-vezetők kíván­csiak voltak rájuk, megkértek őket, hogy mutatkozzanak be. Az amerikaiak elismeréssel szóltak arról, hogy eredményes bankárkodást folytatnak lehetet­len körülmények között. Felhív­ták a figyelmüket arra: a leg­fontosabb, hogy megismerjék a piacot, ezen belül határozzák meg a sajátjukat. Egy-két do­logra összpontosítsanak, a vál­toztatást ne tartsák luxusnak, hanem csak kényszerű szük­ségszerűségnek. 22., LM-Bau Építőipari és Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kkt. -F-11.12., Pécsi Bőrgyár Rt. -Csf-1995.01.11., Pécsi Cipői­pari Rt. -F-10.15., Remeczki Export-Import Kft. -V-10.29., Sopiana Gépgyár -F-10.29., Technovideo Kereskedelmi Kft. -F-10.22. Baranyai vállalkozások: Assistenzia Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kft. Sik- lós-F-11.05., Automobil Gép­jármű és szolgáltató Gmk. Szi- getvár-V-11.12., Centrál Szi- nesfémkohászati és Elektroni­kai Kft. Szentlőrinc-F-10.22., Dráva Föld Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Szaktanácsadó és Szolgáltató Kft. Vajszló -F-10.15., Effect Kereskedelmi, Szolgáltató és Reklámszervező Kft. Komló -F-10.29., Rehabili­tációs Technika Kft. Szentlö- rinc-F-10.15. Közgazdasági Társaság keresi helyét és szerepét a megválto­zott társadalmi berendezkedés­ben, s ennek egyik formája le­het a klubélet feltámasztása. A baranyaiak elöljámak ebben, s a tapasztalatuk kedvező. Az ed­dig megalakult szervezetek önállóan igen jól működnek, ami érthető is, hiszen ezekben a csoportosulásokban olyan em­berek jönnek össze, akiknek nagyjából egyezőek a szakmai érdeklődési körük, problémáik megoldására keresik a klubok­ban a választ. Az elnökség viszont nem döntött abban, milyen irányban mozduljon el a társaság. Úgy határoztak, hpgy a megoldások­ról a közeljövőben megtartott közgyűléseken kikérik a tagság véleményét is. A Budapesti Nemzetközi Vá­sárközpontban Compfair 94-en a bemutatkozó baranyai cégek közül a legfeltűnőbb sikere egy olyan társaságnak volt, amely nem számítástechnikai termé­kekkel érkezett, hanem kiállí­tási standot készített. A pécsi Weilterv Kft. és Römer Károly építész által alkotott installációt a budapesti Nexon Kft. rendelte meg, s a vásár során tévések, új­ságírók hada foglalkozott a kü­lönleges építménnyel. Egymást érik országszerte a szakkiállítások, s uniformizált standok közt bolyong a láto­gató, hogy felfedezze az őt leg­jobban érdeklő termékeket. Ki gondolná, hogy ezen a területen is van létjogosultsága a művé­szeti igénynek? A bemutatókon megjelenő cégek reklámot akarnak portékáiknak, s hogy átlagos stand is egy-két millióba kerül, nem éri hát meg kicsit többet költeni rá, hogy min­denki felfigyeljen a vállalko­zásra? A Nexon paravánja alig 100 négyzetméteren állt a Compfair 94-en, de a sajátos mértani formák, a kellemes pasztell színek, a felhasznált anyagok: gránit, márvány, üveg, az ötletes kialakítás jog­gal aratott tetszést mind a szakmai, mind a látogatói kör­ben. S a Nexon nem is titkolta, érdemes volt a megjelenésre többet áldozni, mert ennél jobb reklámot ki sem találhattak volna a cégnek, igazolják ezt az itt kötött üzletek is. Persze a pécsi Weilterv jól csengő név az építészek között, s nem áll messze a művészettől November 23-26 között a Budapesti Nemzetközi Vásár- központban a HUNGEXPO Rt. Agró Stúdiója rendezi a Fooda- pest'94 Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszergépipari Szak- kiállítást. Már az eddig beje­lentkezett 27 ország közül 16 kollektív kiállítás keretében mu­tatkozik be. A külföldi résztve­vők száma 417. Az öszes nettó kiállítási terület 19.461 négy­zetméter. A legnagyobb érdek­lődés Németország, Hollandia, sem, hiszen Weiler Árpád, a kft. tulajdonosa és vezetője főisko­lán tanítja a modem építészet történetét, s másfél év múlva a boltokba kerül könyve is Pécs század eleji architektúrájáról. Munkáit pedig a város utcáin a járókelők nap mint nap meg­csodálhatják, mert olyan épít­mények készültek el a tervei alapján, mint a Flórián tér mű­emlék jellegű beépítése, vagy a szülészeti klinika bővítése, ahol a szecessziós stílusú főépületé­hez kellett alkalmazkodni. Pécsett több egészségügyi in­tézményen is megfigyelhető Weiler Árpád tervezői munkás­sága, s most újból nagy feladat van készülőben, a Weilterv el­képzelései alapján Szívcentru­mot alakítanak ki hamarosan az Irgalmasok úti belgyógyászati klinikán. Az első ütemben hae- modinamikai vizsgáló létreho­zása is szerepel (az elképzelé­sek szerint egy év alatt kész lesz a klinikán az építészeti átalakí­tás), s a 200 milliós beruházás megvalósulása után a szívbete­geknek nem kell Szegedre, Bu­dapestre, vagy Zalaegerszegre utazniuk katéterezésre. A Weilterv jó ötletekből ki­fogyhatatlan, november 18-ától például olyan lámpákból ren­deznek kiállítást Pécsett, a Mű­vészetek Házában, melyeket a világhírű olasz Artemide cso­port tagjai terveztek (M. Bottá, R. Sapper, E. Sottsass és má­sok), s a kft. egyben a legmo­dernebb világítótestek forgal­mazását is megkezdi ekkortól, a Szent Mór utcai irodája mel­lett. M. B. E. Olaszország és Ausztria részé­ről nyilvánul meg. A kiállítás az üzletemberek jelentős fóruma is lesz. Mintegy 200 főt számláló piackutató üz­letemberekből álló csoport is érkezik a kiállításra. Biztosítják a szakemberek, üzletemberek eligazodását, széles körű infor­mációszerzését. Az érdeklődők agrárpolitikai kérdésekről, a magyar élelmiszeripar privati­zációjáról kaphatnak hiteles tá­jékoztatást. Baranyai csődlista ha-Kölcsönző Gmk. -V-10.­Merre tart a Magyar Közgazdasági Társaság? A klubéletben a fejlődés kulcsa November 23-26 között: / Élelmiszeripari csúcstalálkozó a budapesti vásárközpontban fi 4 * «

Next

/
Thumbnails
Contents