Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-18 / 287. szám

1994. október 18., kedd A mai nap üj Dunántúli napló 5 Szeptemberben indult a felsőtagozat az iskolában Fotó: Läufer Felsőtagozatos osztályok indultak Csertőn Mozaikok a dombtetőről Halastó felett őrködik a domb tetejéről Csertő, a 490 lelket számláló falu, Szigetvártól nem messze. A helybéliek Szigetvá­ron, Mozsgón dolgoznak vagy, a csertői nevelőotthon ad mun­kalehetőséget az itt élőknek. Az idősebb embereket segíti a köz­ség, a polgármesteri hivatal. Olykor a falu fűrészével aprít­ják fel a tűzifát az öregeknek. Csertő 48 gyerekének több­sége a mözsgói általános isko­lába és óvodába járt minden reggel az iskolabusszal. Eddig csak az alsótagozatos diákok tudtak a helyi iskolában okosodni. A magas oktatási költségek miatt a falu és a ne­velőotthont fenntartó Baranya Megyei Közgyűlés együttesen úgy döntött, hogy ez év szep­temberétől a szabad tanter­mekkel rendelkező csertői is­kolában megkezdik a felsőta­gozatosok tanítását és beindít­ják az óvodát is. Illés Tibomé, az iskola gaz­dasági vezetője tájékoztatott a részben összevont osztályokról. Az első és második, az ötödik és hatodik, a hetedik és nyolcadik osztály együtt, míg a harmadi­kosok és a negyedikesek külön sajátítják el a tudományok alap­jait. Egy baranyai, apró faluban Mattyon is ilyen rendszerben működik az iskola. A községbe­liek jó módszernek tartják: az ötödikes hallja, mit tanul a ha­todikos, a hatodikos ismétli az előző év anyagát. Az iskolában 55 gyerek koptatja a padokat, ebből 40 gyerek a nevelőott­honban él. A kisebb csemeték, 18-an szintén a faluban tölthetik óvodás éveiket. Hollósi Sándor, Csertő pol­gármestere elmondta, hogy akik Mozsgón kezdték meg tanul­mányaikat az elmúlt években, azok Mozsgón is maradhattak. Semmiféle drasztikus módszer­rel nem kötelezték a szülőket a csertői iskolába való átíratásra, bár pénzügyileg takarékosabb, ha helyben tanulnak a gyerekek. A pedagógusok szigetváriak, csertőiek, de a szénnel fűtött, meleg iskola falai között min­denki otthon érzi magát. Aszfaltozott út bujkál a kicsi házak között, a református és a katolikus templom felújított tornya bámulja az előtte elterülő tavat. A csertőiek új ravatalozót építettek, faluházat avattak. A most alakult csertői labda­rugócsapat lelkesen készül a bajnokságra. A fiatalok letele­pednek, itt építenek házat, a fa­luban alakítják ki életüket. Em­lékeik, gyermekéveik idekötik őket. S. V. Néhány lakó fizetni sem akar Siklóson Nézhetetlen tévéadások Hogy Siklóson végre megfe­lelően fogható legyen minden lakásban minden tévéállomás, ahhoz még egy kis időnek el kell telnie. Mielőtt a nagykö­zösségi tévéantenna-rendszer felépült volna, a vokányi átját­szó a sajátos földrajzi elhelyez­kedések miatt nem tudta meg­oldani többhelyütt Siklóson a műsorellátást: sok volt az ár­nyékolt terület. Ennek hatására Baranya me­gyében a siklósi művelődési központ az elsők között kezdte el megszervezni a nagyközös­ségi tévéantenna-rendszert, mely a helyzeten végre javítani tudott. Pávics János a rendszer üzemeltetője mondja:-Ezek után azonban az új probléma jelentkezett. A voká­nyi átjátszó minőségi romlása következtében gyakori lett az MTV 1 adásainak kimaradása, illetve a 2-es adás minőségrom­lása. Ugyanakkor az adó áram- ellátási rendszerében is zavarok voltak, a DÉDÁSZ siklós-újpet- rei fővonalának meghibásodása miatt a vokányi adó áramellá­tása több alkalommal nem volt biztosított. A legutóbbi testületi ülésen született döntés alapján hamarosan tárgyalásokat kez­deményezünk dr. Máté János polgármester úrral együtt a vo­kányi adó ügyében az Antenna Hungáriával illetve a DE- DÁSZ-szal.- Nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű adásromlás rossz ha­tással van a lakók hangulatára, többen polgári engedetlenség­ként például a televízió előfize­tési díjak fizetésének felfüg­gesztését fontolgatják. Ennek elterjedése beláthatatlan követ­kezményekkel járna, ezért fon­tos, hogy a tárgyalások folya­mán minél előbb megoldást ta­láljunk a gondokra. A siklósi Nagyvilág Kft.-t bízta meg az Antenna Hungária az MTV1 és 2 figyelésével a térségben. Adataik szerint a vo­kányi adó működésképtelen­sége miatt szeptemberben és ezidáig októberben főműsor­időben összesen 7 óra 47 perc volt a TV1 adáskimaradása, a TV2-n pedig 3 óra 10 perc a minőségromlás ideje. Áramellá­tási zavarok miatt 2 óra 6 perc az az időszak, mikor egyik csa­tornát sem lehetett fogni. Novák Miklós a siklósi DE- DÁSZ vezetője megerősíti, több mint 2 óra áramkimaradást regisztráltak a két hónapban az újpetrei vonalon. Készségesek a tárgyalásra, ők is a mielőbbi megoldásra voksolnak. Sz. A. GERGEIY H-7630 PÉCS • PÉCSVÁRADI ÚT 2. T/F.: +36 (72) 333-191, 333-195, 333-455* OKTÓBER A VÁSÁRLÓK HÓNAPJA AZ OPEL-GERGELYNÉL Most 100.000 Ft-tal olcsóbban vásárolhatja meg a "95-ös új, fantasztikus Opel Astra-t, melyben a vezetőoldali légzsák szériatartozék. Már 10 % előleg befizetése mellett autótulajdonos lehet. Rendkívüli lízinglehetőség. GYORS DÖNTÉS 100.000 Ft-ot ÉR! Azok között, akik az év végéig Opelt vesznek, egy Opel Corsa-t sorsolunk ki. Két-három éves, kevés km-t futott Nissan Sunny és Micra kevesebb, mint fele áron vásárolható meg használtautó-telepünkön. Páratlan lehetőség, amíg a készlet tart! Kosárfonó tanfolyam a pécsi Apáczai Nevelési Központban A kézügyesség próbája A tanfolyam hallgatói megtanulhatnak ilyen érdekességeket alkotni mint a szabadszentkirályi kosárfonó, Éva Béla Fotó: Läufer L. Ma is szép mesterség a kosár­fonás. A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ a tava­szi alapfokú tanfolyam sikere után ősszel is beindítja újabb kurzusát. Az októberben kez­dődő, haladó tanfolyamra máris sok érdeklődő és korábbi részt­vevő jelentkezett. A kosárfonás újra kedvelt ké­zimunkává vált, a kurzusokat elvégzők gyakran szakmájuk­nak is tekintik. A hallgatók a foglalkozásokon megismerked­nek és gyakorolják is e népi mesterséget. A tíz héten át tartó tanfolyam végére önállóan ké­szíthetnek bevásárló kosarat vagy éppen fantázia szülte használati és díszítő tárgyat. A házigazda Ölbei László igazgatóhelyettes várja a kéz­ügyességgel rendelkező férfia­kat, nőket, fiúkat, lányokat, idő­seket és fiatalokat, akik kedvü­ket találják e mesterség elsajátí­tásában és gyakorlásában. A rövid tanulási idő eddig is népszerűvé tette a kosárfonást, de legfőképpen, hogy gyorsan kézzelfoghatóvá válik a tudás. Az új kurzusra jelentkezettek között van tanár, diák, nyugdí­jas, de munkanélküli is. Á hala­dókat többek között Kosziba Erika tanár, Horváth Ferenc nyugdíjas képviseli. Boda Csilla üzletkötői munkája mel­lett, míg az egyetemi hallgató Kormos András tanulás közbeni pihentetésül fon a fűzvesszők­ből használati tárgyakat. A vesszőtermesztéstől a be­takarításig, a hámozástól a hasí­táson át a fonásig már minden műveletet ismernek. Gyakorló kezükből a kosáron kívül akár kerti bútor is kikerülhet. A kosárfonási kedv csak nő, amint a készítő látja keze mun­káját. Még >az egyszerű falidísz is sikert jelent. Az eredmény fokozza a mesterség iránti ér­deklődést, akár 56, akár 16 éves a tanuló. A járványügyi előadó épp oly mosolyogva gyakorol, mint a géplakatos, vagy a mű­szaki rajzoló. Keresztes Bernadett tanfo­lyamvezető évek óta tanítja a kosárfonást. Tapasztalatai sze­rint ehhez nem kell nagy kéz­ügyesség, gyorsan megtanul­ható, nem rontja a szemet, és fantasztikus dolgokat készíthet­nek az emberek a fűzvesszők­ből. Ez az ősi népművészeti ág a legcsodálatosabb technika mel­lett ma is él. Számos országban az egyik legjelesebb kézműves foglalkozás. A fonással készí­tett termékek keresettek, és az idegenforgalmi kínálatban is nélkülözhetetlenek. Ebben a mesterségben nemzeti hagyo­mányok élednek újjá. A tanfolyamvezető keze kö­zött könnyedén hajlik a lehaja- zott, hasított, gyalult vessző, miközben mutatja a kézügyes­ségtechnikát. Bár a közismert vesszőkosarakat hámozatlan anyagból készítik, de aki meg­tanul a bevásárló vagy ruhás kosarat fonni, annak már az sem gond. A kosárfonás a kézügyes­ség és mesterség próbája. Az ANK-ban más jellegű tanfolyamokat is tartanak, ame­lyekre felnőttek és általános is­kolai tanulók jelentkezését vár­ják. Szervezés alatt áll a moz­gásművészeti, a szabás-varrás, a különböző szintű nyelvkurzu­sok, a szabadipari kerámiaké­szítő, a fantáziát megmozgató ékszerkészítő és gyöngyfűző tanfolyam is, amelyeket neves mesterek vezetnek. R. Gy. Felhasználható a paprika Baranyában csak Sellyén volt ólmozott Az érvényben lévő pap­rika-moratórium óta az ÁNTSZ átvizsgálta Pécs és Baranya megye valamennyi iskolájában, oktatási és egészségügyi intéz­ményekben, kollégiumokban, óvodákban, kórházakban, szo­ciális létesítményekben és a kö­zétkeztetésben lévő fűszerpap­rika-készletet. A vizsgálatok so­rán a megyében nem találtak több ólmozott paprikát, csak Sellyén. Ennek alapján az ÁNTSZ a kinn lévő készletekre feloldotta a felhasználási tilal­mat. Az ÁNTSZ-től dr. Molnár Pál tájékoztatott a Sellyéi Me­zőgazdasági Középfokú Szak- oktatási Továbbképző és Szak- tanácsadó Intézet konyhájában végzett ellenőrzésről. Az 1994 májusában vásárolt 10 kg piros paprikából a megmaradt 1,2 kg-ot megvizsgálva a megenge­detthez mérve 340-szeres ólom- tartalmat mutattak ki. A papri­kát lefoglalták. Az iskola igazgatójától, 7a- pazdi Sándortól megtudtuk, hogy egy helyi zöldségestől vá­sárolták, amit számlával is bi­zonyítanak. Fél év alatt mintegy 240 diák és felnőtt fogyasztott belőle, de, hogy milyen mérték­ben, azt a vérvétel eredménye árulja majd el. Dr. Kőhegyi Imre, a siklósi ÁNTSZ vezetője irányította az ellenőrzést és a mintavételt. Negyven diáktól vettek vért, de a vérvételi eredményt még nem kapták meg. A sellyei példa új helyzetet teremtett az ANTSZ-nél is a to­vábbi teendőket illetően. A vér­vizsgálat eredményétől függ, hogy kiterjesztik-e az ellenőrzé­seket. Ilyenre még nem volt példa a gyakorlatukban. Az érintett sellyei zöldségke­reskedő elmondta, hogy vétlen, mert címkével ellátott 12 kg paprikát vett a budapesti nagy­bani piacon. Az iskolán kívül az óvodának is eladott 1 kg-ot, ami azóta elfogyott. A paprika származási helye Bátya. Az el­lenőrzés után kereste Budapes­ten az eladót, de már nem ta­lálta. Sajnos, a nagybani piacon akkor még nem ellenőrizték a paprikát, így sok kereskedő is áldozatul esett. A sellyei diákok és a felnőttek most abban re­ménykednek, hogy a kis meny- nyiségtől nem lesz ólommal mérgezett a vérük. Rozvány Gy. Alkotó határőrök Zámbó Péter alezredes nyi­totta meg az alkotó határőrök munkáiból rendezett kiállítást tegnap a Pécsi Határőrigazgató­ság könyvtártermében. Azokat a műveket, festményeket, dom- borműveket, szobrokat, hímzé­seket, festett selymeket állítot­ták ki, amelyek a Határőrség Országos Parancsnokságának pályázatán helyezéseket értek el. A megnyitó műsorán el­hangzott versek és dalok szintén részt vettek a pályázaton. Az érdeklődők még egy hétig te­kinthetik meg a tárlatot. Amatőr együttesek a Bóbitában Októbertől új rendezvénnyel gazdagodik a Bóbita Bábszín­ház programja. Az „Itt va­gyunk!” című kezdeményezés keretében havonta más-más amatőr együttes kap lehetőséget a pécsi bemutatkozásra. Október 29-én, szombaton 10 órakor Weöres Sándor Csalóka Péterét adja elő a dunaújvárosi Szalakóta Együttes. November 26-án a szentlőrinci „Tarka-barka” bábcsoport és a pécsi Márkus Színház lépnek fel a bábszínház kamaratermé­ben. Merre tovább? Sikeresnek nyilvánították a a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete ez évi tevékenységét a tegnapi el­nökségi ülésen. A tanácskozá­son megvitatták a nemrégiben elkészült „Merre tovább” című tanulmányt, áttekintették az MKT pénzügyi helyzetét, va­lamint az őszi programokat. Pécsi medikusok video-akciófilmje Terminator III. címmel forga­tott közel másfélórás humoros videó akciófilmet a pécsi medi­kusok ANJOMILATIV alkotó- csoportja: Fürtös András, Tóth József, Százados Miklós, Lé- nárd László, Papp Tivadar és Lubics György a POTE Stúdió segítségével, a film zenéjét Mu­rányi Zsolt „szerezte”. Az ama­tőr filmesek korábban már vi- deoklippel is bemutatkoztak a Mecsek TV-ben. A Terminator III. című filmjüket szerdán 16 órakor a POTÉ központi épüle­tének III. előadótermében vetí­tik le az érdeklődőknek. Land Rover Hét Pécsett Két hete mutatták be Párizs­ban a Land Rover cég legújabb autóját, a Range Rovert. Az „álomterepjáróf ’ e hét péntekjé­től a pécsiek is megcsodálhat­ják. Október 21-én nyílik ugyanis a Zsolnay út 48-ban az az autószalon, amely a Land Rover Dél-dunántúli Márka- képviseletének ad helyet, s ek­kor kezdődik - délután három­tól - a nagyközönséget csalo­gató Land Rover Week is. Jó idő esetén szombaton dél­előtt a Széchenyi téren láthatók a terepjárók, a jövő kedden pe­dig két alkalommal - ‘délelőtt és délután - az idei Camel Trophy versenyről vetítenek videó fil­meket, melyekhez a magyar Camel Trophy Team tagja, Vi- gassy Ádám fűz magyarázatot. Október 25-én Skót Nap lesz az új autószalonban, másnap ti­zenhárom órától Vigassy Ádám várja Frey Tamás újságíró és a közönség kérdéseit. A jövő csü­törtökön filmvetítés, autós ve­télkedő és - a biztonságos, al­koholmentes vezetés jegyében - üdítőital kóstoló várja a sza­lonba betérőt. A pécsi Land Rover Hét zárásaként október 28-án az „off-road” vezetésről, a terepautózás praktikáiról és trükkjeiről hallhatnak előadást az érdeklődők Selmeci György, a Camel Rallye Team tagja és a Camel Trophy-n részt vett ma­gyar versenyzőpáros közremű­ködésével. B. Z. t ÍS í

Next

/
Thumbnails
Contents