Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-18 / 287. szám

II. Felhasználható a paprika Baranyában csak Sellyén volt ólmozott (5. oldal) Pécsett négy kisebbség jelentkezett Tóth Zoltán, a Belügyminisz­térium választási főosztálya, il-* letve az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn délután előzetes tájékoztatást adott az MTI-nek arról, hogy ismereteik szerint a határidő lejártáig hol kezdeményezték a kisebbségi önkormányzati választásokat. Mint mondta: az egyelőre csak tájékozódó jellegű részadatok szerint Szegeden egy-egy ci­gány és örmény, Csongrádon egy cigány, Miskolcon egy-egy cigány és szlovák, Ózdon egy cigány, Encsen egy szlovák, Edelényben egy cigány, Heves megyében egy szlovák és kilenc cigány, Pécsett egy-egy német, horvát, cigány és szerb kisebb­ség, a főváros több kerületében pedig a horvát kisebbség kez­deményezett önkormányzati vá­lasztást. Az adatokat a válasz­tási iroda folyamatosan össze­síti, s a végleges eredményt szerdán délután sajtótájékozta­tón ismertetik. Százezer aláírás az expo megtartásáért Több mint százezer aláírás gyűlt össze az expo megtartásá­ért - tájékoztatta az Új Magyar- ország szerkesztősége hétfőn az MTI-t. A népszavazást - mint ismeretes - az augusztus 13-i számban kezdeményezték. Az Új Magyarország szerkesztő­sége az aláírásokat tartalmazó íveket október 18-án délelőtt nyújtja át Gál Zoltánnak, az Or­szággyűlés elnökének, parla­menti hivatalában. A népszava­zás formájának és időpontjának meghatározásához - miután az íveket az Országos Választási Bizottság hitelesítette - az or­szággyűlési képviselők kéthar­madának szavazata szükséges, ha a hiteles aláírások száma a 100 ezret meghaladta, és a nép­szavazás tárgya nem tartozik a tiltott tárgyak körébe, akkor az Országgyűlés köteles kitűzni a népszavazást. Kossuth-emlékek Komlón Március közepén Mohácson kezdte megyei körútját a Kos­suth Lajos emléke előtt tisztelgő vándorkiállítás, amely most utolsó előtti állomására, Kom­lóra érkezett. A Komlói Hely- történeti Múzeumban vendé­geskedő tárlatot ma 17.30-kor dr. Erdődy Gyula, a múzeum igazgatója nyitja meg, és no­vember 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Az értékes do­kumentumok, tárgyak és fegy­verek zárókiállítása Pécsvára- don lesz. Az idén nem lesz médiatörvény A Parlament az idén már nem tudja elfogadni a médiatörvény tervezetét, miután abban a koa­líciós partnereknek nem sikerült megegyezniük - derült ki a Ko­alíciós Egyeztető Tanács ülése után. Továbbra is vitatott töb­bek között az, hogy az MTV és az MR közalapítvány vagy részvénytársaság formájában működjön-e. Nincs egyezség a Duna TV jövőjéről, az MTV és az MR vezetőinek kiválasztási módjáról, a finanszírozásról és az MTV kettes csatornájának sorsáról sem. A KDNP üdvözli Kohl győzelmét A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége nyilatkozat­ban fejezte ki: nagy jelentősé­gűnek tartja, hogy a német vá­lasztók többsége támogatta a kereszténydemokrata-kersz- tényszociális unió eddigi politi­káját. A KDNP a győzelmet Kohl kancellár személyes sike­rének tartja és reméli, hogy ez a választás megállítja a baloldal erősödését Európában. KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló V. évfolyam, 287. szám 1994. október 18., kedd Ára: 19,50 Ft Vallonia megúj ítj a baranyai kapcsolatait Hétfő délelőtt óta hazánk vendége a belgiumi vallon régió miniszterelnöke, akit a kormány nevében Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter hívott meg magyarországi látogatásra. Robert Collignon tegnap a ven­déglátó miniszterasszonyon kí­vül találkozott több miniszterrel és és fogadta őt Horn Gyula mi­niszterelnök. Egy baranyai szempontból fontos találkozóra is sor került. A Kempinsky szálló Bonfmi termében Baranya és Vallonia együttműködésének felújításá­ról tárgyalt Robert Collignon vallon kormányfő és dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Köz­gyűlés elnöke. Értékelték az eddigi baranyai-vallon kapcso­latokat, amelyek különösen 1991-ben és 1992-ben voltak igen aktívak (baranyai bemutat­kozás Valloniában, menedzser- képzés, közigazgatási vezetők továbbképzése). Megemlítette, hogy a kapcsolatok intenzitása sajnálatos módon 1993-tól csökkent. Ezért is hasznos volt a baranyai újrajelentkezés az 1994 nyári libramonti mező- gazdasági vásáron, amelyről a vallon miniszterelnök is elisme­rően nyilatkozott és köszönetét fejezte ki a megye részvételéért. Robert Collignon elmondta, hogy az 1991-es választások után nagyobb hatáskört kaptak a régiók, többek között önálló külkereskedelmi jogot. Külkap- csolataik között kedvezménye­zett helyet kívánnak biztosítani a jövőben Baranya megyének. Ezen szándékukról a miniszter- elnök tájékoztatta a vele tár­gyaló magyar kormánytagokat. Robert Collignont ma udvarias- sági látogatáson fogadja Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. V. J. Határon túli magyarok fesztiválja Baranyában Táncegyüttesek és kiadók találkozója Az idén október 22-23-án immár harmadik alkalommal rendezi meg a Baranya Megyei Művelődési Központ a Határon túli magyarok fesztiválját. Bokor Béla, a Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy három évvel ezelőtt me­rült fel az a gondolat, hogy a már régóta létező határon túli kapcsolatok megjelenésére fesztivál formájában adjanak lehetőséget. A Baranya Megyei Művelődési Központ a Határon Túli Magyarságért Alapítvány­nyal karöltve nyújt segítséget abban, hogy a hazánkkal hatá­ros hét országból érkező 10 művészeti csoport részt vehes­sen a rendezvényen. Céljuk nemcsak a fesztiválhangulat ki­alakítása, de az is, hogy a meg­jelentek között a mindennapok kommunikációját is megindít­sák. A fesztivál megnyitója októ­ber 22-én 10 órakor lesz a Szín­ház téren. Köszöntőt mond dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepi beszédet Lábody László, a Ha­táron Túli Magyarok Hivatalá­nak elnöke tartja. Két órakor a Baranya Megyei Művelődési Központban szakmai fórumon vesznek részt a határon túli ma­gyar nyelvű kiadók és média. Ennek célja az együttműködés és az országok közötti kiad­ványcserék segítése. A POTE aulájában 7 órakor kezdődő gá­laesten a házigazda Berecz András, a Zengő Együttes, az Egyetemi Kamara Táncegyüttes és a vendég művészeti csopor­tok közös produkcióját láthat­juk, amit táncház követ. A gála­esten sor kerül könyvvásárra is a hazánkon kívüli magyar nyelvű kiadók közreműködésé­vel. Október 23-án pedig Bara­nya 9 falvában fogadják a ven­dégszereplő dal- és néptánce­gyütteseket. Z. E. Újra jár a komp Bar és Bari között Vasárnap este 17 hónapos kényszerszünet után ismét be­indult a montenegrói Bar és az Olaszország Bari közötti kompjárat. A forgalom újra­indítását a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók ideiglenes enyhítéséről hozott BT-hatá- rozat tette lehetővé, melynek értelmében a Bar-Bari össze­köttetés felújítása mellett megnyílt a belgrádi nemzet­közi repülőtér, s felfüggesztet­ték a Belgrád elleni kulturális és sportzárlatot is. A két város között közle­kedő „Sveti Stefan” nevű ha­jón háromszáz utas indult el Bárból, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze a hajó ünnepélyes búcsúztatására. A komp a ko­rábbi gyakorlattal ellentétben nem azonnal, hanem csak né­hány napos veszteglés után indulhat vissza Montenegró felé. A várakozásra azért van szükség, mert a rendszeres já­rat teljes felújításához több engedélyt is meg kell sze­rezni. A héten már birtokba vehetik az új könyvtárat az olvasók Fotó: Läufer László Az eskü szövegét mondja a választási bizottságok tagjainak egy csoportja Fotó: Läufer László Esküt tettek a jegyzők A választások tisztaságát vigyázzák Eskütételre gyűltek össze tegnap délelőtt a Baranya Me­gyei Önkormányzat nagyter­mében azok a települési jegy­zők és a területi munkacsoport munkatársai, akik a helyi vá­lasztások tisztaságát vigyázzák. Dr. Győrpál Elemér megyei fő­jegyző szavai után százhúsznál több baranyai meghívott mondta az esküt. „Én, ....eskü­s zöm, hogy az Alkotmány, és a Választási törvény rendelkezé­seit megtartom és megtartatom. Tisztemet és megbízásomat Ha­zám javára, legjobb tudásom szerint lelkiismeretem teljesí­tem. Isten engem úgy segéljen! ” Majd az eligazítás, az általá­nos tudnivalók ismertetése kö­vetkezett a helyhatósági válasz­tásokban résztvevő „törzskar” számára. A baranyai főjegyző a jelenlévők tudomására hozta, hogy igen sok feladat hárul rá­juk. Tán elég lesz a rendelke­zésre álló idő - ötven nap múlva szavaznak az állampolgárok. A Magyar Közlönyben már megjelent a választási törvény, mely országosan egységes. A tanácskozás során dr. Győrpál Elemér ismertette a választó­joghoz, a választói nyilvántar­táshoz, a választási kampány­hoz és az ajánláshoz kapcsolódó tudnivalókat. Külön felhívta a figyelmet, hogy a választási szervek elsőd­leges feladata a választások tisz­taságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvé­nyesítése. Ádám F. Az MDF az új, egységes alkotmányért Az MDF parlamenti frakciója hétfőn hatpárti egyeztető tár­gyalásokat kezdeményezett an­nak érdekében, hogy az új al­kotmány megalkotásának mód­járól előzetes egyetértés jöjjön létre. Mint az MTI-hez eljutta­tott állásfoglalás leszögezi: Ma­gyarország jelenlegi alkotmá­nya megfelel a demokratikus, jogállami követelményeknek, ugyanakkor az MDF frakciója kész részt venni egy, az eddigi alkotmányfejlődés eredményeit szintetizáló, új egységes alkot­mány kidolgozásában. Ennek feltételeként szabja azonban, hogy a kidolgozásban és meg­alkotásban a kormánykoalíció mellett kapjon valóságos szere­pet az ellenzék. Szabó Iván MDF-frakcióve- zető hétfő este arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy le­vélben fordult az összes parla­menti párt vezetőjéhez, kérve: még októberben kezdődjenek meg a hatpárti tárgyalások az új alkotmány megalkotásának módjáról. Német nyelvű könyvek érkeztek Svájcból Új könyvtár Újpetrén- Klubkönyvtárunk a köl­csönzésen kívül más közműve­lődési feladatokat is el szeretne látni. Itt próbálhat a tánccso­port, a kórus, összegyűlhet a ke­resztény házasok baráti köre, előadóesteket, nyelvtanfolya­mokat szervezhetünk itt - mu­tatta be Jávorka Csaba, Újpetre polgármestere a község új könyvtárát. Kamarakiállítások rendezését is tervezik, erre a célra külön csővázas tartóbe­rendezést szerelnek majd fel. A Baranyában élő német ki­sebbség kulturális ellátásának érdekében a Svájci Allamszö- vetségi Kulturális Hivatal és a Svájci Könyvtárellátó Szolgálat az Államszövetség Kelet-Eu- rópa Alapjának támogatásával Nagynyárádon, Palotabozsokon és Újpetrén német anyanyelvi könyvtárat létesített. Nemcsak könyveket hoztak, hanem ma­gyarországi cégek bevonásával megterveztették és kiviteleztet- ték a könyvtárak belső berende­zését. Az erre fordított támoga­tás megközelíti a 4,5 millió fo­rintot, a Baranya Megyei Könyvtárnak és a községeknek adományozott könyvek értéke meghaladja a 3 millió forintot. Czinczár Csaba, az újpetrei kultúrház vezetője elmondta, a Kultúrházban, a volt házasság- kötő termet és ifjúsági klubot használták fel a könyvtár létre­hozására. A hétszáz német nyelvű kötet mellett itt kapott elhelyezést a falu magyar nyelvű könyvállománya is, ki­véve a gyermekkönyveket, amelyek az iskolában maradtak. A svájciaktól mintegy nyolc- százezer forintot kaptak, az ön- kormányzat ennek felével járult hozzá a felújításhoz. Külön öröm, hogy nem használt, ha­nem valóban új könyveket kap­tak Svájcból. U. G. \ *r 4 i i 4

Next

/
Thumbnails
Contents