Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-10 / 279. szám
1994. október 10., hétfő' Sport üj Dunántúli napló 15 Az olaszok érdemelték ki az aranyérmet a férfi röplabda világ- bajnokságon, miután a szombati athéni döntőben 3-1-re győztek a hollandok ellen. Bravúros képünkön háttal az olaszok egy Kuba elleni korábbi találkozón. Kuba negyedik lett, miután az Egyesült Államoktól vereséget szenvedett a bronzcsatában. Parreira javaslata Carlos Alberto Parreira, aki a nyári labdarúgó világbajnokságon az aranyéremig vezette a brazil válogatottat, egy olyan javaslatot terjesztett elő a FIFA zürichi központjában tartott szemináriumon, amely már hosszabb ideje foglalkoztatja a labdarúgó szakembereket. A szakvezető azt állítja, ha a csapatokban szóhoz jutó játékosok számát tizenegyről tízre csökkentenék, lényegesen javulna a játék. Persze nem azt akarja a kiváló szakember, hogy azonnal változtassák meg a létszámot, csak azt tanácsolja, próbálják ki egy „kísérleti” mérkőzésen. Parreirának és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak azonban nem lesz könnyű dolguk, ugyanis szembe kell nézniük a labdarúgás szabályait illetően konzervatív gondolkodású szaktekintélyekkel, akik előreláthatólag mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ez a változás ne következzen be.- A csapat létszámának csökkentésére azért van szükség, mert nagyon védekező felfogású lett a mai labdarúgás. Tizenöt évvel ezelőtt én is elvetettem volna ezt az ötletet. Ma már másként gondolkodom! Meggyőződésem, ezzel a szabálymódosítással lényegesen modernizálódna a játék, és a szurkolók számára is érdekesebbé válna - fejtegette a Jomal do Brasil című riói újság hasábjain Carlos Alberto Parreira. A jelenlegi brazil szövetségi kapitány, Mario Zagalo másképpen vélekedik erről a kérdésről.- Ha tíz játékossal lépnének pályára a csapatok, általános átszervezésre lenne szükség a labdarúgósport taktikai megoldásaiban is. Amúgy ezt a játékot tizenegy ember számára „találták ki” - vélte Zagalo. A brazil sajtó és a szurkolók kritizálják a volt szövetségi kapitányt. A PMSC-Fordan újoncai Géléi Károly- Emlékszem, még hazai csapatokkal, legutóbb a Váccal is nagyon nem szerettünk Pécsre jönni ellenfélként - kezdi Géléi Károly. - A pécsi csapat mindig is fiatal és idősebb játékosokból összeállított sikeres, bármilyen eredményre képes 11 volt és az ma is a korábbi pécsiekkel és az újabb tagokkal. A most harminc éves Géléi Belgiumból tért vissza hazájába, ahol az Antwerp csapatában is védett. Legjobb kapusedzőként apját, a korábban sok sikert megélt kapust tartja, de említi meg - Katzirz Béla is sokat segít most neki. Géléi vallja, hogy a rutin sokat számít, majd hozáteszi, úgy érzi ő már igen sokat tud a kapusfortályokból, ám holtig tanul az ember. Géléi az első mérkőzéseken nem is kapott gólt pécsi színekben, aztán volt, hogy bravúrok mellett bizonytalanul védett. Reméljük, átmeneti ez a kisiklás, és újra örülhetünk bravúija- inak és annak a képességének, hogy a védelmet igen jól irányítja. B. L. Richard Niederbacher Ennyire fiatal gyermek még nem tréfált meg. Frederick a fiúcska megszületett, a boldog apa Richard Niederbacher pedig itt hagyott mindent, és száguldott haza Ausztriába belga feleségéhez és fiához, a második utódhoz. így sajnos elkerültük egymást a 32 éves csatárral, akinek legalább egy hónapot kell várnia arra, ne éljen egyedül Pécsett. Egy nap múlva aztán visszatért a PMSC-Fordan csapátához a hétszeres válogatott csatár, aki pályafutása során már viselte a Sturm Graz, Linzer ASK, a belga Waregem, a Paris St-Germain, és a Rapid Wien mezét is. Olyan ismert sztárokkal játszott együtt mint Prohaska, Pezzey, Koncilia, hogy csak néhányat említsünk. Anyanyelvén kívül beszél angolul, franciául, és a felesége révén a belgiumi nyelveken is elboldogul, de szerencsére a labdarúgás nemzetközi nyelvét is érti. Nem is lehet ez másként, ha valaki a pályafutása befejezése után - amit még három év aktív játék után tervez - menedzser szeretne lenni. A csatárt a góljai minősítik a legmarkánsabban, és Niederbacher első meccsén azt meglőtte a Vác ellen. Jó lenne, ha az ellenfelek gyakran ismételnék a középkezdést, mint játékelemet, ahogy a Sopron is tette, a pécsi szurkolók örömére. P. P. Enyhítették a szankciókat A Jugoszláv Olimpiai Bizottság (JOB) és az egyes sportszövetségek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jugoszláv sportolók minél előbb bekapcsolódhassanak a nemzetközi sportéletbe - jelentette ki Djordje Perisic, a Jugoszláv Olipiai Bizottság titkára. Ä Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók most életbe lépett enyhítését kommentálva azt is hozzátette, hogy a jugoszláv sportvezetők csak most érzik annak súlyát, hogy a néhány héttel ezelőtti kormányátalakítás során megszüntették a jugoszláv sportminisztériumot.- Korábban a szövetségi minisztériumon keresztül tartottuk a kapcsolatot a kormánnyal, s a köztársasági sportminisztériumok nem alkalmasak a Jugoszláv Olimpiai Bizottság és a szövetségi sportszervezetek érdekeinek képviseletére” - mondta az olimpiai bizottság titkára. Miljan Miljanic, a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a szankciók enyhítésével véget vetettek a jugoszláv sport elleni példátlan igazságtalanságnak. „A szankciók miatt megállt a sport fejlődése, s ráadásul az is kérdéses, hogy részt vehetünk-e az 1996-os Európa-bajnoksá- gon” - mondta Miljanovic. Vladimir Cvetkovic szerbiai sportügyi miniszter, s a Crvena Zvezda belgrádi sportegyesület elnöke úgy vélekedett, hogy a klub jelentős veszteséget szenvedett a szankciók két és fél éve alatt. Hill, a száguldó nulla?! Hill tízhónapos korában is már autóba ült. Körülötte hírességek (balról jobbra): Bruce McLaren, Stirling Moss, Tony Brooks, a papa, Jo Bonier, Fritz Huschke, Wolfgang von Trips. Ökölvívás Félnehézsúlyú profi ökölvívó vb-mérkőzés: Maske (német) - Barkley (amerikai) technikai k. o. a 10. menetben. A 30 éves Maske 13 400 néző előtt szerezte meg a győzelmet, ami egyben a világbajnoki cím elnyerését is jelentette. Nem voltak skótok a skótokkal Igazán nem panaszkodhatnak arra a skótok, hogy skótok voltak velük a nemzetközi tenisznaptár készítői. A minap ugyanis rangos teniszesemény rendezési jogát kapta meg fővárosuk, Edinburgh, ahol egy dollármilliókért felépített, vadonatúj teniszközpontban rendezik 1995-től három éven keresztül a páros Világ Kupát, melynek keretében a legjobb hölgyduók mérik össze tudásukat, egy héttel a nem hivatalos salakpályás világbajnokságnak tekintett francia nyílt bajnokság előtt. A csodálatos sportközpontban nyolc salakpálya áll a versenyzők rendelkezésére, és a centerpályán 1800 néző tekintheti meg a mérkőzéseket. A skótok nagy sportdiplomáciai sikerként könyvelhetik el a történteket, hiszen a páros Világ Kupának az utóbbi négy évben a sokkal jobb időjárásáról híres Florida adott otthont. Damont senki sem hitte démonnak. És ő nem is egy ártó, rossz szellem. Csak a kedvencük sikeréért nyugtalankodó német Schumacher-rajongók látják így. Ugyanis Damon Hill lehet az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy 1994 Forma-l-es világbajnoka Schumacher legyen. De ki is valójában Damon? Ez, a Forma-l-ben szokatlanul nyurga, 180 centis angol úr az 1975-ben repülőgépbalesetet szenvedett legendás, kétszeres világbajnok Graham Hill fia.- Akkoriban hallani sem akartam az autósportról! - emlékezik vissza Damon. - Gyermekkoromban két dolog idegesített: a boxok zaja és az állandóan visszatérő kérdés, vajon autóversenyző leszek-e én is? Apa és fia egyaránt későn érő tehetség volt. Graham 25 éves korában szerezte mag a gépjárművezetői jogosítványt és 29 évesen indult először Forma- l-es versenyen. Első győzelmét 33. évesen, harmincharmadik versenyén aratta. Fia 31 évesen szállt be a Forma-1-be és lehet, hogy a 33. versenyén világbajnok lesz. Először élete 13.(!) futamán sikerült nyernie és győzött az idei 13. versenyen is. Apja a társasági élet kedvence volt, igazi bohém világfi. Amikor meghalt, csak adósságot hagyott maga után és a család nehéz helyzetbe került, Bette Hill, az özvegy arra kényszerült, hogy eladja Graham kupáit és trófeáit. Damon valóban nem készült autóversenyzőnek. Leérettségizett, közgazdasági tanulmányokat folytatott és játszott egy pop együttesben. Ám végülis a vér nem vált vízzé és 21 évesen megpróbálkozott a motorkerékpár-versenyzéssel. Egy évvel később négykerekűre váltott. Huszonnyolc éves, amikor 1990. karácsonyán felhívja telefonon Frank Williams-ct és elmondja, szeretne tesztpilóta lenni a csapatában. És Frank igent mondott! Két évvel később már ott van Prost mellett a csapatban, övé a „0” rajtszám. Ma pedig a nulla a leggyorsabb! Sztár lett, de szerény maradt. Kedves, családszerető mintaapa. Fiatalkori szerelmét, Goergie-1 vette feleségül. Első gyerekük, a ma öt esztendős Oliver, beteg, mongoloid. Damon és Georgie ennek ellenére vállalni mertek még egy gyermeket - a három éves Joshua egészséges, mint a makk!- Imádom a családomat, a gyerekeimet - mondja Damon, - Néha, a fárasztó tesztelések során rájuk gondolok és ilyenkor olyan könnyűvé válik minden. A világbajnoki címről még nem beszél. Ha mégis ő nyerné? Egy sportszerű, szimpatikus családapa lenne az idei év bajnoka. És az első, akinek már a papája is világbajnok volt. Nagy volt a falat Leeresztett a végére a Komló Bár senki nem mondta ki, a szíve mélyén azért bizonyára csalódott volt a szombaton este Komlón játékos, vezető, szurkoló egyaránt. Mert persze a józan ész azt diktálta, hogy az európai kupaküzdelmekben újonc Bányásznak vajmi kevés esélye van az idén BEK-döntőt játszott portugálokkal szemben, de hát a hazai szív ... És voltak percek, amikor úgy tűnt van is esély a nem mindennapi bravúrra a férfi kézilabda City Kupában. Remek volt a kezdés, ám 2-0 után észbekaptak a bragaiak, s el is mentek 6-2-re. Aztán elkezdtek erős- ködni, rángatták a komlói támadókat, húzták a mezüket, s néha még ütöttek is. A horvát bírók tudták, ezt nem engedhetik meg egy idegenben játszó csapatnak, sorjáztak is a két perces kisbüntetések. A Bányász pedig szép lassan felzárkózott, majd átvette a vezetést. Percekig 7-7-re álltak, s innen tudtak megugrani Czakóék. 10-7-nél újabb lehetőségeket kaptak, kétszer egymás után emberelőnybe kerültek, ám a portugálok nem csak érezték, hogy most nagyon oda kell figyelni, hanem meg is valósították az akkor lehetetlennek tűnőt - kiegyenlítettek. Donner, a Braga ukrán edzője alaposan lehordhatta a félidőben fiait, mert a szünet után lényegesen nyugodtabban játszottak. De nem is volt okuk idegeskedésre, mert Bognárék már csak 10 percen át tudtak partiban maradni. 12-12 után az ukrán Csikulajev és a jobbszélső Almeira vezérletével előbb három, majd négy gólos előnyhöz jutottak. Tüzeltek közben rendesen a komlóiak, de hiába. A kapuban Morgadó mindenhova odaért, bárhova is céloztak Horváthék. Csúcsprodukcióként egy percen belül háromszor védte a hatos vonalról beugró játékos lövését. így aztán a hajrá kezdetére már minden eldőlt, az azonban mégis meglepő volt, hogy a végére hét gólos lett a különbség. A komlói edző, Skaliczky László a 21-14-re végződött meccs utáni első mondataiban önkritikusan elismerte, nem a Komlónak való falat az ABC Braga. Donner bőbeszédűen magyarázta, hogy a kemény felkészülés miatt voltak ener- váltak az első félidőben, a Komlóból pedig a Bányász-szivet, a lelkesedést említette pozitívumként. Az egy hét múlva sorra kerülő visszavágó merő formalitás. Skaliczkiék valószínűleg a bajnokságra koncentrálnak inkább - kedden délután a hazai éllovas, a Fotex látogat Komlóra -, hogy újra megszerezhessék a kupaszereplés jogát. G. G. Női labdarúgó NB I. Nagy küzdelem volt Bőrgyár-pálya, 100 néző. V.: Albert. Fortunái Kiss - Rácz, Rippel, Duduka - Szabó (Kiss K.), Török, Berki, Arnold, Lőj - Erdei, Ferencz. Edző: Hunyady Tibor. 7. perc: A szép támadás során kilépő Erdei 9 méterről félma- gasan, nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt. (1-0). 27. perc: Egy előre vágott labdára a Fortuna védők későn rajtoltak, így Bajkó egyedül vezethette kapura, és 10 méterről erősen az elvetődő kapus fölött a hálóba talált. (1-1). 34. perc: Szögletet végezhettek el a pécsiek és egy óriási Renova 2-2 (2-1) kapushibának köszönhetően a lefejelt labdát Ferencz 5 méterről a kapubahelyezte. (2-1). 80. perc: Bárfy csinált egy szép cselt a 16-os vonalánál, majd ballal védhetetlenül kilőtte a bal felső sarkot. (2-2). Nagyon jó első félidőt produkált a Fortuna-BAT. A sokmozgásos, nagyiramú játékával gólhelyzetek sorát alakította ki. A Renova csak védekezett. Egészen más lett a mérkőzés képe a szünet után, feljött a Renova és voltak olyan periódusai a meccsnek, mikor percekig a pécsi térfélen folyt a játék. A fővárosiak a mérkőzés utolsó 10 percében visszaestek, így a lelkesen játszó pécsiek kis híján megszerezték a győzelmet. Irimi Sándor, a Fortuna-BAT elnöke: - Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Az igaz, hogy a Renova feljött, de öröm volt látni: az egyenlítő gól után a csapatunk nem roppant össze, sőt még nekünk volt helyzetünk. Erkölcsileg a pécsi csapat győzött. Hunyady Tibor: - Bajnokcsapat ellen eljutottunk odáig, hogy a döntetlennek örülhet a Renova. Helyzeteink alapján győzelmet érdemeltünk volna. Gratulálok a játékosainknak. Lehőcz Róbert Téli Sportok Alapítvány A Mecsek Lakóterületi Sportegyesület gyorskorcsolya szakosztálya a szülők segítségével idén tavasszal létrehozta a Téli sportok Alapítványt, amelynek elsődleges célja az ifjúsági és szabadidősport támogatása, sportrendezvények, versenyek szervezése, megtartása. A szabadidő és diáksport feltételeihez szükséges eszközök megteremtése, a sportolók versenyeken való részvételének támogatása. A szakosztályban több magas minősítéssel rendelkező sportoló van. Azonban szeretnék a jövő utánpótlását is felnevelni, valamint gondolnak az élversenyzők mellett azokra is, akik nem kívánnak az élvonalba bekerülni, egyszerűen szeretik a téli sportokat. Ahhoz, hogy az utánpótlás tudjon versenyezni, és a legjobbak is jobb körülmények közé kerüljenek több pénzre lenne szükségük, mint amennyi jelenleg a szakosztály rendelkezésére áll. A gyorskorcsolyára mindenki áldoz az edző, a szülő és a versenyző egyaránt. Az önkormányzattól kapott támogatás nagy része a jég megvásárlására megy el. A szezon márciusig tart, és már most kérdéses, hogy a decemberi díjat miből fizetik. A szakosztály 15 országos csúcsot tart és a legjobbak között a Magyar Sport Évkönyvében is szerepelnek. A Pécsett működő szakosztályok közül eljutottak a legmagasabb „Alkategóriába. Az alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. Számlaszám: Siklós OKHB 243-98310-141/13. i i