Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-05 / 244. szám
2 üj Dunántúli napló 24 óra a nagyvilágban 1994. szeptember 5., hétfő Ítéletidő Olaszország északi és középső részén Keleti György találkozója a horvát védelmi miniszterrel Keleti György honvédelmi miniszter - határ menti találkozóit folytatva - vasárnap Zágrábban találkozott Gojko Susak horvát védelmi miniszterrel. A magyar miniszter tájékoztatta partnerét azokról a megbeszéléseiről, amelyeket a szomszédos országok védelmi minisztereivel folytatott, külön kiemelve a jugoszláv védelmi tárca vezetőjével tartott megbeszélését. Keleti kifejtette, hogy Magyarország a Partnerség a békéért mozgalomban nemcsak a NATO-hoz való közeledés lehetőségét, hanem a szomszédokkal való szorosabb és baráti kapcsolatok kialakításának eszközét is látja. Ennek első jeleként Keleti horvát megfigyelőket hívott meg a brit-magyar békefenntartói gyakorlatra. A magyar minisztérium átadja a horvát félnek a békepartnerség dokumentumait. Muzulmán tiltakozás az etnikai tisztogatás ellen A szarajevói muzulmán vezetés vasárnap tiltakozott amiatt, hogy a boszniai szerbek az ENSZ Biztonsági Tanácsának legújabb felszólítását is figyelmen kívül hagyva folytatják észak-boszniai etnikai tisztogató akcióikat. A BBC jelentése szerint Ejup Ganic alelnök a világszervezet segítségét kérte a szerb területeken élő muzulmán polgárok megvédésére. Az ENSZ illetékesei szerint a szerbek július közepe óta több mint négyezer muzulmán űztek el Banja Lukából és Bijeljiná- ból, s a többségükben idős embereket, nőket és gyermekeket a szerbek nem egyszer golyózápor közepette zavarták át a frontvonalak másik oldalára. Az ENSZ Menekülügyi Főbiztosságának értesülései szerint a sorköteles korú muzulmán férfiakat szerb egyenruhások elválasztották családtagjaiktól, és a Lopare melletti kényszermunkatáborba szállították. 41 iszlámista fegyverest öltek meg két nap alatt Negyvenegy iszlámista fegyverest öltek meg csütörtökön és pénteken az algériai rendfenntartó erők - jelentette szombaton az AFP algériai hivatalos forrásokra hivatkozva. A biztonsági erők közleménye szerint az iszlámistákkal az ország különböző részeiben végrehajtott akciók során végeztek. A közlemény szerint az egyik fegyveres iszlámista csoport vezetője, Ammari Tajeb is életét vesztette egy múlt vasárnapi akció során. Ammari Tajeb mintegy negyven gyilkosságért és több, csendőrjárőrök és laktanyák elleni támadásért volt felelős. Biztonsági őrképző és vagyonvédelmi szaktanfolyamot-fegyvervizsgára való felkészítéssel- szervez 1994 szeptember 13-től a KÖTTER Security Hungária Kft. és a Baranya Megyei Rendőr főkapitányság imu, a > c ~ ' v w A Kft. az. eredményesen vizsgázó hallgatók közül választja ki munkatársait Jelentkezni lehet személyesen szeptember 10-éig a KÖTTER Security Hungária Kft-nél Pécs, Zsolnay Vilmos út 56. /volt MERKUR telep/ Telefon: 315-552 Tovább szedi áldozatait Olaszországban az augusztusi afrikai hőséget elsöprő ítéletidő: az ország északi és középső részén pusztító tornádók s árvizek pénteken hat ember halálát okozták. A pénteki viharokról szombaton közzétett összesítések pusztításokról szólnak fél Itáliában. Parma határában a hirtelen megáradt Enza folyó elsodort egy kisebb menekülttábort. A volt Jugoszláviából érkezett Az első utasok ámulattal adóztak a látványos fogadóépületnek, a megnyitást kísérő színes rendezvényeknek - és elsősorban az áraknak: vasárnap a japán légitársaság Guamról érkező járatának landolásával hivatalosan is működésbe lépett az oszakai Kanszai repülőtér, egyöntetű vélemények szerint a világ legdrágább légikikötője. A mesterséges szigetre épült ultramodern létesítmény építése 15 milliárd dollárt emésztett fel, de nem csupán ez az összeg számít „legnek” a repülőtéren: Privatizáció Szlovákiában Csaknem négyszáz állami vállalat összesen 1,5 milliárd dollárnyi részvénytömege kerül hétfőtől piacra Szlovákiában, ahol kétmilliónyian váltották ki a licithez szükséges kupontömböket. A kormány 180 vállalatot első ízben hirdet meg kiárusításra, 200 azonban az 1992-ben lezajlott első privatizációs hullámból maradt vissza. Gabriel Palacka államtitkár kijelentette: a cél az, hogy egyszerre minél több állami vagyon kerüljön magánkézbe, megakadályozandó, hogy bármely jövendő kormány útját állhassa a privatizációs folyamatnak. menekültek lakókocsiaikkal csütörtökön még száraz mederben vertek tábort. A hirtelen rájuk tört víz elől nem tudott mindenki elmenekülni: az egyik lakókocsit elsodorta az ár, s a bent lévő három ember, köztük egy négyéves kislány, a vízbe fulladt. A Tarvisio-Udine közti autóúton osztrák turisták gépkocsiját sodorta le egy viaduktról a vihar. A kocsi 40 métert zuhant, a benne utazó bécsi férfi az első hírügynökségi beszámolók megdöbbentő árakról tudósítanak. Az utasoktól csupán a légikikötő használatáért 26 dollárnyi illetéket szednek be fejenként. Nem jártak jobban a légitársaságok sem, amelyeknek leszálló gépeik minden tonnája után 24 dollárt kell fizetniük s ez ugyancsak világrekord. Ilymódon egyetlen Boe- ing-747-es óriásgép oszakai landolása csaknem 10 ezer dollárba kerül; ugyanez a gép a londoni Heathrow repülőtéren már 2500 dollárért leszállhat. • O Moszkva: Kedvezően értékelte Csiang Cö-min kínai államfő szombati moszkvai tárgyalásainak eredményét Csien Csi-csen külügyminiszter. A kínai diplomácia vezetője vasárnapi moszkvai sajtóértekezletén kiemelte, hogy a találkozón megegyezés született az új típusú partneri kapcsolatokról. O Kairó: Az izraeli kormányfő vasárnap azt hangoztatta, hogy Szíria megbékélésre törekszik Izraellel. Egy közvélemény-kutatás szerint az izraeliek többsége egyetért azzal, hogy ki kell vonulni a Golán-fennsíkról a békéért cserébe. és 16 éves lánya szörnyethalt. A vihar miatti hatodik haláleset Toscanában következett be, itt is súlyos közúti balesetet okozott a rendkívül erős szél. Velence tartományban a mezőgazdaságot érte súlyos kár. Hatalmas fennakadások voltak a közúti és a vasúti közlekedésben. A piemontei Rosa hegyen 4 ezer méter magasság felett már csütörtökön megindult a hóesés, péntek estig félméter vastagságú hó esett. Német útadó ! Németország januártól útadóra kötelezi azon hazai és külföldi teherfuvarozókat, akik 12 tonnánánál nagyobb gépjárművel közlekednek. A tájékoztatás szerint Németországgal együtt a Benelux-államok és Dánia is bevezeti az úthasználati díjat. A kettő- vagy háromtengelyes teherautók vagy napi 12, vagy heti 40, vagy havi 150, vagy évi 1500 márkát kötelesek fizetni. A négy- vagy több tengelyes gépjárműveknél napi 12, heti 66, havi 250, illetve évi 2500 márkát kell leróni. Megtalálták az Opel Asconát Megtalálták az Opel Asconát, amelyet a szombati lövöldözésnél a helyszínről elmenekülök használtak - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a Budapesti Rendőr- kapitányság ügyeletese. A gépkocsit a III. kerületben lelték meg. A rendszám alapján kiderült, hogy a nemrégiben eladott autót hamis papírokkal vásárolták meg. Valószínűnek tűnik, hogy a lövöldözés az ukrán maffián belül a szexpiac felosztásáért folyt - mondta a BRFK ügyeletese. kitölti a szelvényünket. feltöltjük a gáztartályát! ■^4 f « i Ha Ön, mint leendő partnerünk, június 13. és szeptember 30. között Prímagáz tartályt bérel, és azt december 31-ig üzembe helyezteti, rendszerének első feltöltésénél 1,2 tonnás tartály(ok) esetén 30.000Ft, 2,1 tonnás tartály(ok) bérlése esetén 60.000Ft kedvezményt kap a gáz árából! Ismét itt a príma alkalom! Használja ki a hatékony és gazdaságos Prímagáz energiaforrást! Területi képviselőnk: Szili Mária, tel.: (72) 437-422 Töltse ki a szelvényt, és küldje el a következő címre: Budapest 114. Pf. 10/9.1525, Tel.: 217-2523 Név:. . Cím:.. Megye: ......................... Fe lhasználási terület:. ..Tel.: PRÍMAGÁZ Dunántúli Napló A világ legdrágább légikikötője Horn Gyula a Világórában Horn Gyula vasárnap a Rádió Világóra című műsorában aktuális kül- és belpolitikai, illetve gazdasági kérdésekről beszélt Az egyórás interjú során egyebek mellett a miniszterelnök hangsúlyozta: a hétfői ausztriai látogatáson szó lesz Franz Vranitzky kezdeményezéséről, amelyben a kancellár mozgósítani kívánja nyugati partnereit a közép-kelet-európai országok infrastruktúrájának támogatására. A megbeszélésen szerepelnek Ausztria 1995-ös európai uniói tagsága folytán jelentkező, Magyarországot közvetlenül érintő kérdések is. A miniszterelnök közelgő németországi látogatásával kapcsolatban többek között kifejtette: Magyarország jól felfogott érdeke, hogy minél több országgal építsen ki kapcsolatokat, ugyanakkor a magyarnémet kapcsolatoknak különleges jelentőségük van, hiszen Németország gazdasági nagyhatalom, és a nyugati államok közül egyedül Németországnak van konkrét és közvetlen tapasztalata a közép-kelet-európai átalakulási folyamatról. Horn Gyula hangsúlyozta: Közép- és Kelet-Európa a stabilizáció megteremtéséhez Nyu- gat-Európától nagyobb segítségre számított. Megítélése szerint Németország konsruktív partner abban, hogy elősegítse Magyarország uniói tagságát. A kormányfő beszélt a japán tőke szerepvállalásának jelentőségéről, a japán-orosz kapcsolatokról s ennek hatásáról, illetve a keleti piacok visszaszerzésének lehetőségeiről. Horn Gyula a román külügyminiszter Melescanu budapesti látogatásával kapcsolatban kifejtette: a magyar-román alapszerződés megkötésére mindkét fél részéről meg van a politikai akarat, a határklauzúra végleges megfogalmazása nem vesz sok időt igénybe. Ugyanakkor sokkal nehezebb a kisebbségi jogok vonatkozásában a magyar igények érvényesítése. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak létkérdése, hogy normális viszonya legyen a szomszédos országokkal, hiszen a Nyugathoz való felzárkózás feltétele a térség stabilizációja. A miniszterelnök a megszorító inkézkedésekre és a kompenzálásokkal kapcsolatosan hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy ez a kormányzat eldöntötte volna: nem tartja be a parlamenti határozatot a nyugdíj- emelésre vonatkozóan. A társadalombiztosítási önkormányzat- tál fognak megállapodni a visz- szamenőlegesen 8 hónapra járó emelésnek a mértékéről. Horn leszögezte: messzemenőleg figyelembe fogják venni a nyugdíjasok érdekeit, de természetesen a pénzügyi lehetőségeket is. Mindehhez azonban - az ellenzéki kritikákra is reagálva - hozzátette: a korábbi kormányzat egyetlen lépést sem tett, hogy a társadalombiztosítást a megfelelő pénzügyi alapokhoz juttassa, amelyből a nyugdíj- emelést fedezni lehetne. Az új kabinetre hárul, hogy nagy ösz- szegű állami vagyont próbáljon juttatni a tb-nek, s annak jövedelméből teremtsen majd pénzügyi alapot. Kritikával illette az előző kabinetet az energiaáremelés elhalasztása miatt is. Horn Gyula leszögezte: 30 százalék körüli lesz az áremelés, bár indokolt lenne a 100 százalékos emelés, de ezt sem a magyar gazdaság, sem a társadalom nem viselné el. A jelentősen rászorulókat a kormányzat kompenzálni fogja, s már döntött arról, hogy másfél milliárd forintot e célra elkülönít. Az önkormányzati választásokon a jelenlegi kormánypártok várható eredményeiről Horn Gyula kifejtette: Mi az ország javára tesszük mindazt, amit tettünk. S ha ezt nem tudjuk kellően bizonyítani, akkor levonjuk a megfelelő következtetéseket - jelentette ki Horn Gyula. A miniszterelnök a továbbiakban megismételte az MSZP elnökségi döntését, miszerint nem akarnak közös jelölteket indítani, bár ez esetenként előfordulhat egyes helyeken. A szocialisták önálló jelöltek szeretnének mindenütt indítani, hozzátéve: vagy olyan független jelölteket támogatnak, akik nem tartoznak egyetlen párthoz sem és nagy helyi közigazgatási tapasztalatokkal rendelkeznek. A román külügyminiszter interjúja az MTI-nek A Románia és Magyarország közötti kapcsolatok teljes normalizálása és új lendülete lehetséges és szükséges - hangsúlyozta az MTI tudósítójának kérdéseire írásban adott válaszaiban Teodor Melescanu. A román külügyminisz hozzáfűzte, hogy ennek megvalósítása egy folyamat eredménye lehet, amelyben mindkét félnek erre irányuló politikai akaratról, a párbeszédre való készségről és kölcsönös alkalmazkodásról kell tanúságot tennie. Hangsúlyozva Románia állandó készségét a párbeszédre és a kétoldalú kapcsolatok javítására, a miniszter leszögezte: a magyar kormány programnyilatkozatai reményt adnak arra, hogy ez a folyamat a közeljövőben megindul. Örülnénk, ha már ennek a látogatásnak során egyes jelek igazolnák, hogy a mai magyar vezetés nyilatkozatait a gyakorlatba ültetik át - tette hozzá. Melescanu kifejtette: A jószomszédsági kapcsolatok építésének talpazatát olyan politikai alapszerződésnek kell alkotnia, amelynek tartalma kiegyensúlyozott, és tükrözi a megbékélés és a megértés szándékát, illetve a román-magyar kapcsolatok jellegzetességeit. Ugyanakkor leszögezte: Szerződéssel vagy anélkül, a két országnak lépéseket kell tennie a kölcsönös bizalom erősítésére, a gyanakvás megszüntetésére és arra, hogy kialakuljon az építő párbeszéd légköre a különböző szinteken, beleértve a legmagasabbat is. Halál egy mohácsi lépcsőházban A veszekedés végzetes tragédiához vezetett Vasárnap, 12.30-kor érkezett a jelentés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy egy mohácsi épület lépcsőházában haláleset történt. A kivöhuló nyomozók megállapították, hogy (vélhetően szóváltást követően) az egy lépcsőházban lakó, 1937-es születésű B. L., valamint a 32 éves B.P. dulakodása miatt következett be a tragédia. B. P. a nála idősebb férfit úgy lökte meg, hogy az lezuhant a lépcsőn. A szerencsétlen férfi az előzetes orvosi vélemény szerint koponyaalapi törést szenvedett és a helyszínen meghalt. A rendőrségi vizsgálat szakértők bevonásával folytatódik. B. N.