Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-04 / 243. szám
Ha nem jön a játékengedély, Mészáros bekeményít Amatőrré akarja nyilváníttatni magát Mészáros Ferenc (31 éves) vár. Kényszerből. Mi mást is tehetne? Bár nap mint nap edz, együtt készül a többi játékossal, mégsem léphet pályára az NB Il-es Mohácsi FC színeiben. Pedig szeretne már játszani, de nincs engedélye rá. Majd ha megérkezik a fax Belgiumból, a Lokeren csapatától, amelynek tulajdona a volt válogatott futballista. Ahogy mondja, ő találta ki a Mohácsot, és nem fordítva. Úgy vélte, még tudna segíteni a Duna-parti együttesen, ezért jeAz 1993-94. évi 10. helyezésével az utóbbi évtized legsikeresebb bajnoki esztendejét zárta a KSC Szekszárd női együttese a kosárlabda NB I-ben. Mindez igazolta a nyugdíjaskorú mester, Guóth Iván nagyszerű szakmai munkáját is. A sikeres szereplés ellenére azonban a vezetőedző a nyáron elköszönt. A szakmai munka irányítását a klubvezetés a bajai Kovács Józsefet bízta, aki 70-szer húzta magára a magyar válogatott címeres mezét, tagja volt az 1961-ben Belgrádban 4., 1967-ben Tamperében 13. és az 1969-ben az EB-n 8. helyezést elért magyar együttesnek. Az NB I. hajdani négyszeres „gólkirálya” edzőként 15 évet töltött a Bajai Bácska együttesének kispadján. Egy Magyar Kupa-aranyérem és egy bajnoki ezüst dicséri munkáját. Szek- szárdon egy éves szerződést kötött. A sokmozgásos, támadójel- legű kosárlabdázás híve. Kovács József az edzői kis- padon, a Diósgyőri KSK-SeM-ből igazolt Madaras Judit pedig a játékos keretben új ember. A remek adottságú irányító játékos egyértelmű erősítést jelent a KSC Szekszárd számára. Szükség is van rá, hiszen a korábbi meghatározó emberként szerepelt Várkonyi Gabriella leállt, míg a fiatal center, Zerényi Szilvia Székes- fehérvárra igazolt. A tolnai megyeszékhely fellentkezett be náluk. Aminek ott persze megörültek. Annak viszont már nem, hogy mennyi pénzt kér érte a Lokeren.- Mindenáron azt akarják, hogy sok pénzt kapjanak értem. Szerintem 150 ezer márka az, aminél alább nem adnának oda Mohácsra. Kölcsönről pedig szó sem lehet, úgy állnak a dologhoz. Szerződtetni akart a nyáron egy belga NB Il-es és egy harmadik ligás együttes is, de a Lokeren és köztük megszakadtak a tárgyalások már az első alkalommal, mert a Lokeren vezetői kikötötték: kölcsönadásról szó sem lehet - mondja Mészáros. Akinek most az a terve, hogy amatőrré nyilváníttatja magát. Április elején szerepelt utoljára, még a PMSC-Fordanban. Innen kezdve 6 hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy amatőr és emiatt egy fillér nélkül igazolható legyen. A fél év szeptember közepén lejár, utána már bemutatkozhatna a mohácsiaknál, merthogy a Lokerennek ki kellene adnia a játékengedélyét. Ha csak nem akadékoskodik, mert Mészáros szerint könnyen lehet, hogy keresztbe akarnak tenni neki. Persze, egy kiskapu akkor is marad: az MLSZ is ideiglenes játékengedélyhez juttathatja, sőházi csapatánál sürgősen centert keresnek. A bonyhádi Bo- tond Kupán, illetve odahaza a jubileumi, 25. Sió Kupán is árgus szemekkel figyelték a kirgiz Irina Sirobokovát, aki próbajátékon szerepelt náluk. A 195 cm magas center - korábban a szovjet junior válogatottal világ- és kétszer Európa-bajnok- ságot nyert - fölöttébb labilis teljesítménye azonban nem nyerte el a szakvezetés tetszését, így a remélt szerződéskötés is elmaradt. A Sió Kupán ettől függetlenül úgy tűnt, hogy - a válogatottat is megjárt - Rátvay Anitával sikerül megoldaniuk a centerkérdést, ám a megállapodásból nem lett semmi, hiszen Király Sándor, a diósgyőriek vezetőedzője „elhalászta” Anitát a szekszárdiak orra elől. Szeptember első hétvégéjén, a felkészülési időszak immár harmadik nemzetközi tornáján, Sopronban szerepel a KSC Szekszárd. A csapatépítést szolgáló mérkőzéssorozat egyúttal főpróba is az 1994-95-ös évadra. A megye- székhely szurkolói - tavaly ők nyerték el a sportszerűségi díjat - nagy érdeklődéssel várják szeptember 11-i rajtot, amikor az NB I. A-csoportjában újonc Szolnoki MÁV MTE vendégei lesznek a szekszárdiak. Akiknek nem titkolt célja az új bajnokságban a 10. helynél előrébb végezni. Fekete László bármit is tesz ellene a belga klub.- Legjobb, ha a Lokeren nem ellenkezik, mert akkor én is bekeményítek. Még tartoznak nekem 150 ezer belga frankkal, ami körülbelül 8 ezer német márkának felel meg. Van róla papír is, úgyhogy sima ügy. Eddig azért nem követeltem az összeg kifizetését, mert azt akartam, hogy gond nélkül engedjenek el, adják meg a játékengedélyemet. De ha erre nem hajlandók, akkor kinti bírósághoz fordulok, hogy behajtsam a követelésemet. Ahogy fogalmaz, még egy-két hét és eléri az optimális edzettségi állapotát. Most is edzésben van, ugyanannyit teljesít, mint a többiek. Szerinte így már a PMSC-be is be merne állni.- Amíg a bemutatkozásomra sor kerül, a bizonytalanság lesz úrrá rajtam. Nem tudom, meddig bírom még ezt a kiszolgáltatottságot. Tegyük fel: szeptember közepére ki is adják a játék- engedélyemet, ehhez azonban előtte ki kellene mennem újból tárgyalni Lokerenbe. Ami idő, pénz, fáradság. De végig kell csinálnom, mert újból játszani akarok. Méghozzá Mohácson. Horváth László Mihailov átigazolt Borislav Mihailov, a bolgár labdarúgó válogatott kapusát le akarta igazolni a török Galata- saray és a Levszki Szófia együttese is, végül a Botev Plovdiv szerződtette. Mihailov legutóbb a francia II. ligás Mul- house-ban j átszőtt. A világ sportja • New York. A 47 éves Hank Steinbrecher, aki főtitkárként tevékenykedik, 2000-ig meghosszabbította szerződését munkaadójával, az Egyesült Államok Labdarugó Szövetségével. • Rio de Janeiro. A Brazil Labdarugó Szövetség 180 napra eltiltotta a kispadtól Serginhot, a Santos vezetőedzőjét, aki az egyik bajnoki mérkőzés szünetében megrúgta a rivális klub, a Guarani elnökét. • Los Angeles. A januári földrengés során súlyosan megsérült Coliseumot, a híres Los Angeles-i sportlétesítményt, amelynek helyreállításán éjt nappallá téve munkások százai dolgoztak, ünnepélyes keretek között átadták a sportolóknak. A földmozgás 60 millió dolláros károkat okozott. • Chicago. Baseball sportágbeli kötelezettségei miatt nem vállalja a fellépést a szeptember 9-én esedékes jótékony célú kosárlabda gálamérkőzésen Michael Jordan, aki visszavonuása előtt a Chicago Bulls világhírű kosarasa volt. Kerékpáros Balaton Kupa Pénteken kezdődött és ma ér véget a 28. kerékpáros Balaton Kupa. A nemzetközi országúti versenyt klubcsapatok számára írták ki, azon magyar, osztrák, szlovén, olasz, szlovák, német és svájci kerekesek indulnak. Ma, vasárnap a negyedik szakasszal zárul a viadal. A záróe- tap országúti mezőnyverseny lesz, fonyódi rajttal, amit 10 órakor tartanak. Éles a vetélkedés Széchy és Kiss között? A „királynők” - Egerszegi Krisztina és a német Franziska van Almsick - Rómába érkezésének, valamint a magyar úszóválogatottnak szentelt majdnem teljes oldalt az egyik legjelentősebb olasz sportnapilap, a Cor- riere dello Sport. A két úszónő teljes joggal tekinthető a római világbajnokság főszereplőjének - írták, felsorolva azt a tekintélyes éremgyűjteményt, melyet Egerszegi és Van Almsick eddig gyűjtött. A két királynő jelentős rivalizálása - bár különböző versenyszámokban indulnak - nyilvánvaló lesz. Rómában az érmek számának szaporítására a német lánynak van több esélye, mert Egerszeginél jóval több számban indul. Ám míg Egerszegi hátúszásban verhetetlennek tűnik, addig Van Almsicknak komoly vetélytársakkal kell számolnia; elsősorban a pillangóban. A lap a magyar úszók várható római szereplését illetően elsősorban arra emlékeztet, hogy az esélyek jelentősen csökkennek Damyi Tamás kiválásával. Azzal is, hogy Egerszegi csak a hátúszásban indul. Az újság úgy véli: Damyi visszavonulása nem tekinthető véglegesnek. Még nem mondott le arról, hogy 1996-ban, az atlantai olimpián ismét rajtkőre álljon. Mostani távolmaradása viszont az utódnak tekintett Czene Attilának ad lehetőséget arra, hogy a sheffieldi Európa-bajnoksá- gon szerzett ezüstérme után Rómában bizonyítsa trónkövetelői szándékának megalapozottságát. Az olasz lap szerint a magyar csapaton belül éles vetélkedés folyik a két sikeredző, Széchy Tamás és Kiss László között. Á szerző ennek egyik jelét látja abban, hogy a csapat nem egyszerre érkezik. Külön jönnek a Kiss vezette nők és Güttler Károly, valamint a Széchy vezette férfiak. A lap emlékeztet arra, hogy Egerszegi sikereinek köszönhetően az elmúlt három évben Kisst választották meg a legjobb úszóedzőnek Magyar- országon, míg az azt megelőző hat évben erről a helyről elmoz- díthatatlan volt Széchy. A lap az edzők rivalizálásának érzékeltetésére még olyan véleményeket is idéz, amelyek szerint Güttler és Rózsa Norbert várható párharcában kettejük számára nem is az a legfontosabb, hogy érmet nyerjenek, hanem az, hogy mindenképpen a másik előtt végezzenek. Rajtolt a női kosárlabda NB I. Center kerestetik Szekszárdon Koponyatörés, ételmérgezés, hőguta A napszúrás is selejtezett Nincs egyetértés az Inter csatársorában Sósa „elmeszelné” Bergkampot A világ egyik legerősebb labdarúgó bajnokságának tartott olasz calcióban nem akármilyen hatalmi harc zajlik az idegenlégiósok között. Ez nem is igazán meglepő, hiszen számos itáliai klubcsapat több idegenlégiósa a kispadra szorul, csupán azért, mert a szabályok értelmében csak három külföldi szerepelhet egy adott mérkőzésen. Áz In- temazionale háza táján sajátos módot talált a portugál gólgyáros Ruben Sosa arra, hogy őrizze pozícióját. A Gazzetta dello Sport című lapnak ugyanis arról nyilatkozott, hogy holland csapattársa, Dennis Bergkamp nem érdemel helyet a kezdő tizenegyben.-Bergkamp az elmúlt esztendőben nyolcszor talált az ellenfél kapujába, de ezt öt alkalommal is tizenegyesből tette. Nincs köztünk ideális egyetértés a csatársorban, a macedón Darko Pancev szerintem nála jóval többre képes. Jó lenne, ha Dennis felismerné, hogy egyáltalán nem nélkülözhetetlen, és elgondolkodna ezen - mondta Ruben Sosa. Nagyon rossz híre van a teniszezők körében az isztriai félszigeten lévő Umagnak, ahol nemzetközi versenyt szoktak rendezni ilyenkor, a nyár végén, az ősz elején. A legutóbbi viadalon, néhány nappal ezelőtt például napszúrást kapott a 400 ezer dollár összdíjazású versenyen Sasa Hirszon, a házigazdák 22 éves teniszezője, így nem tudta folytatni a játékot. Hirszont azonnal kórházba szállították, de a győztes spanyol Emilio Sanchez sem járt sokkal jobban: kisvártatva ő is meglátogatta az orvost, fejfájás és szédülés miatt. A napszúrás nem ismeretlen az ottani viadalokon. Idén a selejtezők alatt két vonalbíró esett össze a nagy melegben, egyikük koponyatörést is szenvedett, míg az ugyancsak spanyol Francisco Clavet ételmérgezés miatt adta fel mérkőzését. Umag egyébként sem az a kimondottan hűvös hely, máskor is meleg van, de mostanában gyakran szökik 40 Celsius fok fölé a hőmérő higanyszála, s a levegő magas páratartalma is gondot okoz a versenyzőknek. LELÁTÓ Fradi-gondok Nem valami rózsás a hangulat a legnépszerűbb magyar klub, az FTC házatáján. A labdarúgók ugyan túljutottak a KEK-selejtezőjén, de a bajnokságban botladoznak, a legutóbbi két mérkőzésüket elvesztették, ráadásul úgy, hogy 8 gólt kaptak. A bajokat csak tetézte, hogy a csapat intézője, Golecz Lajos a zöld-fehérek békéscsabai bajnoki mérkőzésén verekedett a házigazdák rendezőivel és a rendőröknek kellett elvinniük a stadionból az ittas intézőt. A közönség hétfőn este az Üllői úton lejátszott Ferencváros - Újpest összecsapáson kórusban követelte Novák Dezső edző leváltását és azt is, hogy ismét Nyilasi Tibor vegye át a szakmai irányítást. Akik látták a televíziós közvetítést a mérkőzésről, azok hallhatták a ferencvárosi kórus követelését. Az egyesület vezetése is, Novák Dezső is reagált a bekiabálásokra, és az elmondottak alapján úgy tűnik, nem lesz változás a kispadon. Akadnak viszont olyanok, akik másképp vélekednek erről és szerintük heteken belül új edző irányítja a zöld-fehéreket. Igaz, hasonló nyilatkozatok már elhangzottak az elmúlt hetekben más edzőkről is, hiszen sokan bármiben lefogadták volna, ha veszít a Vasas Győrben, Tóth Bálint mehet, és ha veszít az ETO Sopronban, akkor Verebessel is szerződést bontanak. Az említett mérkőzéseket azonban megnyerte a Vasas és az ETO is, így mindkét csapat edzője fellélegezhetett. Csaknem biztosra vehető, ha a Ferencváros sikeresen veszi a következő akadályokat, akkor Novák Dezsőnek sem kell nyugtalankodnia. Ezek az akadályok azonban kissé magasnak ígérkeznek, hiszen megy a Fradi Győrbe, KEK-meccset játszik Moszkvában, majd fogadja a Kispestet. Ez a sorozat mindenképpen vízválasztónak számít, ha a felsorolt mérkőzéseken bukik a Ferencváros, akkor No- vákot menesztik. Ezt látszik alátámasztani az a hír is, ami az újpestiek öltözőjéből szivárgott ki. Nem tévedés, valóban Újpestről származik az információ. A lila-fehérek labdarúgói teijesztik, hogy 3-0-ás vezetésüknél a Ferencváros több játékosa is megjegyezte a pályán: „Na, most legalább elküldik Novákot”. Már el is kezdődtek a találgatások az utódot illetően. Az FTC-nél hagyomány, hogy olyan edzőt keresnek, aki korábban a klub játékosa volt. Pillanatnyilag Nyilasi Tibort kivéve nincs olyan egykori ferencvárosi, aki szabad lenne. Pletykálják, hogy Dalnoki Jenő beugrásra kész, de ő csak amolyan tűzoltó munkára lenne alkalmas, vele már nem lehetnek hosszabb távú tervei a klub vezetésének. Albert Flórián nevét is emlegetik, ő azonban nem vállal edzői feladatot. A zöld-fehérekkel sikereket elért Rákosi Gyulának másutt van szerződése. Már a nyáron szóba jött a pályaedző Mucha József neve is, ő Nyilasi segítője volt, végül Novák Dezső mellett is maradt pályaedző. Most ismét beszélnek róla, de az ő előrelépésének kevés a valószínűsége. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy néhány hónapos szünet után visszatér Nyilasi Tibor. Döntő lehet ebben az is, hogy a szurkolótábor őt követi a kispadra. Állítólag Nyilasi nem zárkózik el a visszatéréstől, bár erről egyelőre nem beszél. Jelenleg pihen és kedvenc szórakozásának, a lóversenyzésnek hódol. Az ehhez szükséges kiadásokat cikkírásból fedezi. Partjelzők - adó-vevővel Könnyen lehet, hogy hamarosan rádióadóvevővel szerelik fel a labdarúgó mérkőzések játékvezetőit. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára interjút adott az olasz La Stampa című lapnak, amelyben hangsúlyozta: a partjelzőknek a jövőben jobban kell segíteniük a vezetőbíró munkáját. Ennek érdekében akár olyan kifinomult technikai eszöközökkel is felszerelik őket, mint a svájci bajnokságban már használatos walkie-tal- kie-k. A cikkben Blatter elmondta azt is, hogy a világbajnoki döntőben döntetlen esetén igazságosabb megoldásnak tartja a „hirtelen halált”, mint a tizenegyesrúgásokat, de véleménye szerint a hosszabításnak nem szabad tovább tartania 30 percnél. A FIFA-főtitkár beszélt a bedobás helyetti berúgásokról is, amelynek bevezetését már 1996-ban elképzelhetőnek tartja. Bringával Ausztrálián keresztül A Vasember újabb bátor vállalkozása Újabb embertpróbáló feladatra vállalkozik Mészáros János, a világ első tízszeres távú triatlonistája. A 46 éves sportember kerékpárral szeretne keresztül vágni az ausztrál sivatagon. Útjának több célja is van. Az elsődleges: megoldani egy olyan feladatot, amelyhez az ember minden kitartására és hitére szükség van. A vállalkozás egyfajta jeladás is, hiszen az 1994-es esztendő az ENSZ felhívásának értelmében az olimpia éve, fennállásának 100. évfordulóját ünnepli idén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A kerékpárút vége éppen Sydneyben, a 2000. évi ötkarikás játékok színhelyén lesz. (Az ausztrál városban várhatóan már olimpiai sportág lesz a triatlon.) A magyar Vasember és csapata Perthből indulna útnak. Hatezerötszáz kilométer megtétele után Sydney a „befutó”. Ezt a távot 35 nap alatt szeretnék teljesíteni a magyarok. Mintegy 1600 kilométert a Nagy Homok Sivatagban kell megtenniük, ahol nappal plusz 45, éjjel mínusz 10 fok a hőmérséklet. Mészárost három régi segítőjén kívül egy fotós és egy újságíró is elkíséri. 1994. SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP Új VDN 1 1