Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-04 / 243. szám
Hondával versenyzett a „Bogár” Komlón A Honda CRX kétüléses vadonatúj sportkocsi pillanatok alatt 100 kilométer/óra sebességet ért el tegnap Komló belvárosában, alig 300 méteres távon. Nem sokkal maradt el tőle egy tíz évnél öregebb bogárhátú Volswagen sem, a több mint ezer néző legnagyobb örömére. A száguldozás a buszpályaudvar előtti útszakaszon teljesen legális volt, ugyanis a Komlói Napok keretében itt rendezték a forgalomban használt gépjárművek gyorsulási versenyét. A „Kék Villám” - így nevezi tulajdonosa Csonka András a leggyorsabb bogarat, joggal tartott lépést a japán autócsodával, hiszen egy 914-es Vols-Porsche motor hajtotta. Igazából ez a verseny a szuper motorkerékpároknak kedvezett, mert a rövid útszakaszon az egyik SUZUKI 1100-as Simon Istvánnal a „nyergében” 161 kilométer/órát ért el a célvonalig. A Volswagenek külön is vetélkedtek. Díjazták a legszebb, a legöregebb bogarat is. A matuzsálemek közt egy 1955-ös típus vitte el a pálmát, a szépség pedig... Hát ízlések és pofonok különbözők. Volt itt krómtól fénylő karosszéria bájos kis fém szempillákkal a lámpái felett, másnak a nemesen egyszerűek tetszettek, s akadt, aki esküdött a lila-szürke, kürtökkel teleaga- tott „Bogár” győzelmére. A népszerű autótípus tulajdonosai - mintegy 30 járgány vezetőjéről van szó - közben élénk szakmai vitákat folytattak a technika eme káprázatos remekéről. Akinek kellemes időtöltésként ez sem volt elég, az este Komlón humor-rock előadás, lézer-diszkó és tűzijáték között válogathatott. M. B. E. Új Borkirálynő a trónon Anett, a bólyi jelölt szakmai kérdéseket várt A királynő-jelöltek bebizonyították, hogy szakszerűen kezelik a iopót (is). A felvétel bal oldalán a bólyi versenyző Fotó: B. L. Vágó István műsorvezetése mellett e hét közepén, egy fővárosi, késő estébe nyúló vetélkedő eredménye alapján dőlt el, hogy ki viselheti a „Borkirálynő” címet Magyarországon a jövő évi szüretkezdetig. A verseny királynőkhöz illő helyszínen, a Hotel Atrium Hyatt-ben zajlott, s a népes nézőseregnek a vetélkedő hölgyek mellett népszerű színművészek szereztek kellemes pillanatokat. Az már félidőben bizonyossá vált, hogy a majdani királynő valóságos borász-diplomataként járhat-kelhet majd a világban, ugyanis valamennyi hölgy szellemességről és jó nyelvtudásról tett tanúbizonyságot. Jutalmuk nem is borvirág volt. .. A baranyai színeket (legfiatalabb versenyzőként) a 18 éves Virág Anett képviselte Bolyból. Hogy végül is nem ért el igazi sikert, az amiatt lehetett, mert ő valóban szakmai kérdésekre készült, nem pedig általános témaválasztású vetélkedőre. No persze nem volt csalódott, marad a szakmában, és szeptember 6-11 között már a III. Budapesti Nemzetközi Borfesztiválon találkozhatunk vele a villányi Szőlő-Bor Kft. standjánál. A győzelmet egyébként (tegyük hozzá: jogosan) a miskolci Laurencsik Orsolya (az Edda énekesének, Pataki Attilának 19 éves keresztlánya) szerezte meg, aki akár szépségkirálynőnek is nevezhetett volna. Balog Magára maradt a Balaton Löffler Gábor felvétele Hullámzó Balaton tetején .. A beteg tónak nincs gazdája A vendégek elmentek, a reggeli fények csendes, sima víztükrön csúszkálnak. Mintha mindenki magára hagyta volna a Balatont. A szakemberek azonban hangosak. Ki-ki a maga szemüvegén keresztül nézi a tó jövőjét, s a legfontosabb feladatok között is az első helyre azt teszi, ami üzleti érdekeit is szolgálja. A közelmúltban igen népes értekezlet taglalta a magyar tenger állapotát. Az ember nem is gondolná, hogy ennyien foglalkoznak a tóval, mert a látottak, tapasztaltak alapján inkább arra következtet: nincs gazdája a víznek... De végül is: melyek ezek a szervezetek? Csak példaként említünk néhányat: Balatoni Gazdasági Kamara, Balaton Alapítvány, Balatoni Halgazdaság, Mahart Kft., az MTA Tihanyi Limnológiai Intézete, Balatoni Regionális Tanács - nem érdemes tovább sorolni. Inkább egy gondolat Baja Ferenc KTM-minisztertől: nem tudja megmondani, ki a Balaton gazdája. Ezt egy, a közelmúltban tartott tanácskozáson mondta, ahol számos szakember fejtette ki véleményét a Balatonról, a tó jövőjéről. A tihanyi intézet igazgatója például a legfontosabb feladatnak a szennyvíz-program folytatását véli, a halgazdaság vezérigazgatója nem bontotta fel részletekre az elvégzendő munkát: maga a tó a prioritás, mondta. A Somogy Baráti Kör elnöke szerint először a kutatásokkal kell kezdeni, a DRV képviselője viszont a csatornázást tartotta a legfontosabbnak. Ez utóbbi munkát a hajózási szakember csak a harmadik helyre sorolta. A vélemények ütköznek, ezt tapasztalva mondta kesernyésen Dobozi Dániel, a Balatoni Fürdőegyesületek elnöke: a tóval kapcsolatos megbeszélések nem hoznak sok eredményt. Tömösváry Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke is tömör volt: a Balatonnál eddig is az idegenforgalom szempontjai voltak az elsődlegesek, az ökológia csak sokadik. A vélemények összegzéseként azt legkevesebb meg lehet állapítani, hogy beteg a Balaton. Ez azonban nem új, ám a halgazdaság vezérigazgatója egészen sötét jövőt jósolt, amikor úgy vélte, hogy e betegséget nem lehet egyedül az eutrofizá- ciónak tulajdonítani. A szakember szerint minden erőt a kotrásra kell koncentrálni. Mészáros A. Szüreti fesztivál Dunaföldváron Sokadik alkalommal rendezik meg az idén Dunaföldváron a Szüreti Fesztivált. Ebben az évben már három naposra tervezik: szeptember 9-től 11-ig. A vendégeket rendkívül változatos program várja, a görög és perui népzenétől a képzőművészeti tárlatig, az utcaszínháztól a blues-ig, a díjugratástól a hagyományos szüreti felvonulásig. Szigetvár termálvizét elismert ásványvízzé minősítették A szükséges tervdokumentációk összeállítása és a szigetvári I. számú termálkút vízminőségének vizsgálata után kérvényezte a város önkormányzata a termálvíz elismert ásványvízzé minősítését. Az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság vizsgálatai alapján engedélyezte a termálkútra az „elismert ásványvíz” megnevezés használatát. További lépésként a gyógyvízzé minősítést is szeretné mihamarabb elvégeztetni a város, az ehhez szükséges orvosi vizsgálatok kezdeti lépéseit márt megtették. Amerikai tulajdonban a Lámpás A HTCC amerikai befektető cég reklámügynöksége, a Te- lemédia 93 Kft. vásárolta meg a Lámpás című salgótarjáni közéleti hetilapot. Az újságot két évvel ezelőtt salgótarjáni vállalkozók alapították, az alapítványi működtetés azonban nem vált be, a lap eladósodott. A kuratórium a kiadói jogokat a tartozások fejében a hitelező Unip- rint Nyomda Kft.-nek adta át, amely az amerikai befektetőben reméli az újság gondos gazdáját. Az új tulajdonos 3 millió forint törzstőkével megalapította a Laterna Kiadóház Kft.-t, mely a jövőben a lapot hetente 24 oldalon megyei magazinként óhajtja megjelentetni. Megnyílt a felújított Pannónia Szálló Sopronban Széchenyi István szobrának avatásával kötötték össze a Pannónia Med Hotel megnyitó ünnepségét szombaton Sopronban. A szálloda aulájában állították fel Sebestyén Sándor bronz alkotását, amely a fiatal politikust ábrázolja ülő helyzetben, életnagyságban. A Pannóniának 101 éves múltja van. A mostani tulajdonosa a Dental Pannónia Fogászati Kft. újjáépítette, korszerűsítette. A hotel 17 kétágyas szobával és 12, antik bútorokkal berendezett apartmannal áll a vendégek rendelkezésére. Dunafalva: menni vagy maradni? Ma szavaznak a polgárok arról, melyik megyéhez tartozzanak „Kívánja-e Dunafalva község Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozását?” Ezt a kérdést olvashatják vasárnap azok a du- nafalvai (jelenleg még Baranya megyei) polgárok, akik megjelennek a településen reggel hattól 19 óráig tartó hivatalos népszavazáson. A lehetséges válaszok egyszerűek: igen - nem.- Itt szó sincs érzelmi, vagy politikai alapú döntésről. Úgy érzem, teljesen az ésszerűségnek kell befolyásolnia az emberek elhatározását - vélekedett szombaton délután Szabó Jánosáé dr., a település jegyzője, aki kolléganőjével éppen a szavazási előkészületekkel foglalkozott. Megtudhattuk, a névjegyzék szerint Dunafalva 1 200 lakosából 952-en jogosultak szavazásra. Ez is azt mutatja, hogy az optimálisnál kisebb a fiatalkorúak aránya.-Azt figyelembe kell vennünk, hogy itt a Duna egy természetes határt jelent, amit nem pontosan követnek a megyehatárok - folytatja a jegyző asz- szony. -Már pedig éjszakánként óriási gondot jelent, hogy Mohács felől nem jöhet hozzánk sem rendőrautó, sem pedig mentő. Nem lehet véletlen, hogy elszaporodtak az éjszakai betörések a községben. Megjegyzem, mi nem elszakadni akarunk Baranyától, hanem csatlakozni kívánunk Bács-Kiskun- hoz. Már amennyiben ezt az itt élők is így gondolják. A polgármesterünk is elmondta már: ha a lakosság mégis nemmel szavazna, azt sem tekintené a képviselő-testület kudarcnak. Megtudhattuk azt is, hogy az esetleges Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozás (ilyen értelmű szavazási végeredmény esetén is) csak valamikor 1996. január 1-jén történhetne meg hivatalosan. Addig tartanának az előkészületek. Balog N. Tolna megyében jogosítvány nélküli, ittas vezető okozott balesetet Benyitó(?) betörő Ordacsehiben Fonyód térségében már 50-nél több kocsit „kötöttek el” - most lebukott egy nagymenő' Összességében nyugodtnak értékelték a pénteki napot és a szombatra virradó éjszakát Dél-Dunántúl rendőr-főkapitányságain az ügyeletesek, a bűnözők komolyabb aktivitást csak a Balaton partján és annak környékén tanúsítottak. Mint a fonyódi kapitányság ügyeletese elmondta, térségükben komolyabb betörés csak Ordacsehiben volt a hétvége előestéjén. Ott egy lakásból mintegy 300 ezer forint értékű készpénzt és aranyékszert vittek el péntekre virradóan. A betolakodókat ezúttal talán stílszerűbb lenne „benyitóknak” mint betörőknek nevezni, ugyanis vélhetőleg saját kulccsal (álkulccsal) jutottak az épületbe. Értékben jelentősebb (ám már-már szokványosnak nevezhető) bűncselekmény történt Balatonbogláron, ahol az egyik üdülő elől 1 800 000 Ft értékű, német rendszámú Volkswagen Golf személygépkocsit loptak el ismeretlen személyek az éjszaka leple alatt. Riasztó statisztika, de ezzel csupán Fonyód térségében (a Szentgyörgytől Balatonlelléig terjedő térségben) ötven fölé emelkedett a nyári szezonban „elkötött”, nagy értékű nyugati gépkocsik száma. Igaz, a rendőrök gyakran sikeres nyomozásnak is örülhetnek, most csütörtökön például Budapesten fogtak el egy olyan „nagymenőt”, akit a fonyódiak jelezései alapján több gépkocsi ellopása miatt köröztek országszerte. (Néhány az eltulajdonított járművek közül is megkerült.) A Siófoki Rendőrkapitányság ügyeletese többek között a nagyberényi gázcseretelep sérelmére elkövetett betörésről adott hírt lapunknak. A Siófoktól 18 kilométerre lévő településen pénteken éjszaka fordultak meg (minden bizonnyal szállító- járművel) az elkövetők, akik tizenhat darab (egyenként 8 ezer forint értékű) pb-palackot loptak el a cseretelepről. Szombat reggel jelezték az ügyeletre, hogy a siófoki Mega-City áruházból kirakatbetörés módszerével hátizsákokat vittek el az éjszaka vándorai, míg Szabadi-Sóstónál egy nyaralótól lopott szörffel vitorlázhattak el a betörők. Ugyancsak szombatra virradóan ért nem várt meglepetés egy német turistát, aki (roppant elővigyázatlanul) jó néven vette a Petőfi-sétány éjszakai pillangóinak lágyan simogató közeledését. A helyzet akkor fordult keményebbre -az alkalmi utcai ismerkedés során, amikor a pénztárcájától megszabadított turista rájött: már arra sem maradt pénze, hogy a rendőrségig taxival menjen el... A Tolna megyei Őcsény határában tegnap hajnalban egy 19 éves fiatalember felelőtlensége okozott súlyos balesetet. Az 56-os úton a jogosítvánnyal sem rendelkező, némiképp ittas állapotban lévő B. G. egy kölcsön kapott kocsival az útpadkára hajtott, majd az árokba borult. Felelőtlenségéért nem ő, hanem utasa fizetett meg, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Balog Nándor Főzzünk változatosan! Gyors fogyasztású salátának a hűtőben hosszú ideig eltartható, savanyúságnak télire is tárolható a tarka káposzta. Hozzávalók: 1 kilós kemény fej fehérkáposzta, ugyanannyi vöröskáposzta, 4 evőkanás só, 4 evőkanál porcukor, 2 deci 10 százalékos ecet, 2 kávéskanál köménymag, késhegynyi szalicil. A káposztákat legyaluljuk, vagy vékony szeletekre vágjuk, majd a fehér és vörös káposztát (külön-kü- lön) megszórjuk 2-2 evőkanál porcukorral. Nagy üveg aljára először a vöröskáposztát nyomkodjuk, majd a tetejére jön a fehérkáposzta. 2 deci ecetet forralunk annyi vízzel hígítva, hogy elég legyen a felöntőlé az üvegre. A kihűlt ecetes lével fölöntött káposzta tetejére késhegynyi szalicilt szórunk, majd szorosan lekötve tesszük a kamrába. Télen nagyon mutatós az egyszerre tálalt kétféle színű savanyúság. Ha kisebb csavaros tetejű üvegbe tesz- szük el a káposztát gyors fogyasztásra, nem kell rá tartósítószer. Hűtőben hosszú ideig eláll. Tölteni való vizes paprika. Se fűszer, se ecet nem szükséges az úgynevezett vizes paprika eltevéséhez. Megmossuk és kicsumázzuk a tölteni való zöldpaprikát, majd egymásba csúsztatva helyezzük a tiszta üvegekbe. Vizet forralunk, hagyjuk kihűlni, majd a paprikára öntjük. A tetejére étolajat tegyünk, kb. 3-4 milliméteres rétegben. Gondosan lekötjük és a helyére tesszük. Az olajréteg elzárja a levegőtől, megakadályozza, hogy megromoljon. W. M. 1994. SZEPTEMBER 4., VASARNAP Új VDN 5