Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-30 / 269. szám

síim Kesereg az elnök Mindössze egyetlen pályáza­tot nyújtottak be a 2000-es lab­darúgó Európa-bajnokság ren­dezési jogáért. Az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA) berni székhelyére csak a belga-hol­land közös pályázat érkezett meg a kitűzött határidőn belül.-Egy kissé el vagyok kese­redve, hogy ekkora az érdekte­lenség a 2000-es Eb iránt, bár az országokat is meg lehet érteni. Egy ilyen sportesemény sok bajjal is jár - nyilatkozta Len­nart Johansson, az UEFA svéd elnöke. Az UEFA októberi, Zürich­ben megtartandó tanácskozásán mégis betartják majd a forma­ságokat. Az Európa-bajnoksá- gok történetében első közös pá­lyázatot ugyanis annak ellenére meg fogják vitatni, hogy nincs több jelentkező. Röviden SPORTLÖVÉSZET. Or­szágos serdülő-, ifjúsági- és fel­nőtt bajnokság, Budaepst. A Pécs Városi Lövészklub dobo­gósai. Leányok. Légpuska, egyéni: 1. Szűrös Végh M. 375, 3. Ri­deg 373 Csapat: 1. PVLK (Szű­rös Végh M., Szűrös Végh E., Rideg) 1076. Légpisztoly: 2. Nyári 349. Felnőtt férfiak, kisöbű sport­puska: 3. Szabó Z. 591. Sza­badpisztoly, ifi fiú csapat: 3. PVLK (Kis, Karácsonyi, Lass- ver) 1386. BIRKÓZÁS. Zágrábban 5 ország részvételével rendezték meg az Alpok-Adria ifjúsági kötöttfogású versenyt. Ezen a Möbiusz Húsos versenyzői kö­zül a súlycsoportjában Kiss Sz. és Turányi 1. lett. KÉZILABDA. Megyei I. o. nők: Hosszúhetény - Mohácsi TE II. 18-16. VM Konzum - Pécsi Zsolnay 13-17, Kozármis- leny - PEAC 19-29, MATÁV - MTE II. 12-15, Lánycsók - Be- remend 15-21, MTE II. - PEAC 15-26, Beremend - MATÁV 19-27, Lepke - Kozármisleny 18-10, Lippó - Lánycsók 13-17, Villány-TÁSI 14-17. Elutasított ajánlat Az MSV Duisburg klubveze­tése elutasította a portugál Spor­ting Lisboa csapatának ajánla­tát. Nem hajlandóak pénteken tárgyalni a nigériai labdarúgó, Amunike ügyében. Amint azt a német klub elnöke, Dieter Fischdick közölte: „a hirtelen támadt lisszaboni egyezkedési szándék sem teszi lehetővé, hogy a javasolt időpontban megjelenjünk”. A tervezett tárgyalásra erede­tileg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi szék­helyén került volna sor. Mai sportműsor TENISZ. OTP Kupa, Balo- kányliget, 14.30. Még egy pályát szeretnének Pécsbányatelepen Az NB II. a cél a DDGáz SC-nél Hét forduló után a DDGáz SC vezeti a tabellát a labdarúgó NB Ill-ban. Hat győzelmük és egy döntetlenjük van a gázmű­veseknek. Rajtuk kívül már csak a 2. helyezett Rákóczi-Ka- poscukor, a 3. Sellye és az 5. Komló veretlen. A 26 év átlagéletkorú DDGáz SC célja nem változott, fel akar kerülni az NB II-be. Annak el­lenére, hogy a nyáron nem kész játékosokat igazoltak, mivel sem Rózsahegyit, sem pedig a többi kiválasztottat nem tudták megszerezni. Ráadásul nem jött meg Hiiber játékengedélye sem, a frissen igazolt, gólerős Nagy Cs. pedig hamar megsérült, porccal meg is kellett műteni, így most egyikük sem játszhat. Mivel Pécsbányatepelen csak egy pályájuk van, szeretnének még egyet kialakítani ugyanott. A volt Zalka Máté kulturház mögötti terület erre már csak a parkolási lehetőségek miatt is alkalmas lenne, de önkormány­zati segítség nélkül (nem pénz kell nekik) nem tudnak előre­lépni. A DDGáz Rt-nél nemcsak az élsportot tartják szem előtt, ha­nem a szabadidősportot is. Megpróbálják a dolgozóikat rá­nevelni a rendszeres testmoz­gásra. Ezt szolgálta nemrégiben a DDGáz-sportnap, amelyen 500 ember vett részt - nem csak Baranyából, hanem más dunán­túli üzemigazgatóságból is. ők öt sportágban - teke, sakk, asz­talitenisz, kispályás labdarúgás, természetjárás - vetélkedtek a pécsbányai sporttelepen, illetve a Mecseken. Forma-1 Barrichello ajánlatot kapott a McLarentől Rubens Barrichello szerző­dési ajánlatot kapott a McLa- ren-Peugeot csapattól - jelentet­ték be a brazil televízióban. A 22 éves brazil Forma-1-es gyorsasági autóversenyző jelen­leg a Jordan-Hart istállójában szerepel és a világbajnoki pont­versenyben pillanatnyilag a ha­todik helyen áll. A McLaren ajánlata már az 1995-ös szezonra szól, és évente 1 millió dollárt jelentene a fiatal brazil pilótának. Szer­ződése azonban 1995 végéig je­lenlegi klubjához, a Jor- dan-Hart-hoz köti. A Jordan-Hart azonban ab­ban az esetben, ha a McLaren kifizeti a 3 millió dolláros vé­telárat, hajlandó lemondani Barrichellóról. Ravanelli, a hős A keddi labdarúgó UEFA Kupa-visszavágók csupán egy-két meglepő eredményt hoztak, más jellegű szenzációt viszont annál inkább. Erről mindenek és mindenki előtt Fa­bio Ravanelli, a Juventus játé­kosa gondoskodott. Merthogy az olasz csatár nem kevesebb mint öt gólt lőtt a bolgár CSZKA Szófiának. A bolgárok 3-2-re győztek odahaza, így a torinói félidei 1-0-lal is továbbjutónak érez­hette magát a ,,Juve”. A „zeb­rák” azonban tartoztak annyival közönségüknek - 20 ezer néző látta a találkozót -, hogy maga­biztosan, több gólos győze­lemmel lépjenek a következő fordulóba. Mégsem a sztárok, hanem a nemzetközileg kevésbé ismert Ravanelli csillogott ezút­tal igazán, valódi futballparádé- val előrukkolva. Első félidei gólja után a második játékrész­ben nyolc perc alatt talált négy­szer a kapuba! A kedd egyébként a duplá­zóké és a triplázóké volt, hiszen 12 olyan játékos is akadt, aki egynél több gólt szerzett. A „háromtalálatosok”: Bebeto (Deportivo La Coruna), Cole (Newcastle United). A magyar idegenlégiósok közül Balog T. neve is felkerült a góllövők lajstromára, ám csa­pata, a belga Charleroi ennek el­lenére búcsúzott a román Rapid Bucurestivel szemben. A legnagyobb meglepetést a svéd IF Trelleborg okozta a jó­val esélyesebbnak tartott angol Blackburn Rovers váratlan ki­verésével. A svédek idegenbeli 1- 0-ás győzelmükkel alapozták meg a sikert, otthonukban már a 2- 2-es döntetlen is elég volt ne­kik a továbbjutáshoz. Labdarúgó megyei II. o. 7. forduló. Czibulka-csoport: Bicsérd - Ócsárd 4-0, Boda - Va­sas 5-1, Bogád - Gödre 1-0, Bük- kösd - Nagykozár 4-1, Görcsöny - Vajszló 1 -2, Zádor - Somogyapáti 1-3, Drávafok - Sásd 2-3, Kémes - Kishárságy 0-2. Az élcsoport: 1. Gödre 12, 2. Kishárságy 11, 3. Vajszló 11. Tamási-csoport: A Himesháza - Magyarbóly mérkő­zés elmaradt, mert a Magyrabóly visszalépett, megszüntette labda­rúgó szakosztályát. Kásád - Ege­rág 1-4, Dunaszekcső - Gyód 2-1, Lánycsók - Pécsvárad 1-3, PFC - Hosszúhetény 0-1, Vokány - Hi­das 0-2, Babarc - Szászvár 0-0, Sá­torhely - Szederkény 0-1. Az él­csoport: 1. Szederkény 11,2. Ege­rág 11, 3. Lánycsók 11. Szigorú ellenőrzések Vasárnap kezdődnek Hiro­simában az Ázsiai Játékok, amin 42 ország sportolói ve­sznek részt. Ott lesznek a he­tekkel ezelőtt még bojkottal fe­nyegetőző kínaiak is. A japán rendezők - különös tekintettel a doppinggyanus kínaiakra - a versenyek közben nagyon szi­gorú ellenőrzéseket tartanak. A számok tükrében 3. PMSC-Fordan - Sopron találkozó Az 1994. június 4-én Pé­csett lejátszott mérkőzés eredménye 2-0. A pécsiek összeállítása azon a meccsen ez volt: Csaban - Braun, Bó­dog, Vókó - Ulveczki, Die­nes, Csoboth (Lengyel), Dár­dai, Kocsis - Tököli (Doro- bantu), Azoitei. Góllövők: Dárdai, Azoitei. A két csapat legutóbbi hazai, ill. idegenbeli eredményeiből. PMSC (otthon): Parmalat 1-0, BVSC 0-0, Sopron 2-0, ETO FC Győr 1-0, Nagykani­zsa 3-0, Csepel 0-1. Sopron (idegenben): PMSC-Fordan 0-2, Hatvan 0-2, BVSC 1-3, ÚTE-Novobau 1-7, Kispest-HFC 0-2, Vác FC-Samsungl-1. 9. Mohács - BKV Előre találkozó Mohácson eddig lejátszott mérkőzések eredményei. 1990/91: 0-0, 1991/92: 1-2, 1992/93: 1-0, 1993/94: 3-0. Mohács az utolsó győzel­mét 1993. október 3-án a kö­vetkező összeállításban érte el: Szabó A - Kosa, Rumsza- uer (Kiss Gy.), Katona, Burai - Becker, Nagy E., Tóth A., Bíró (Horváth A ) - Várda, Szabó Zs. G.: Várda, Horváth A., Kiss Gy. A két csapat eredményeiből. Mohács (o): Baja 0-0, Dorog 2- 0, Veszprém 2-2, Keszthely 3- 1, Dunaferr 0-2, Sz.h.batta 3-1. BKV Előre (i): Veszprém 2- 0, ESMTK 0-0, Pénzügyőr 3- 2, Baja 4-2, Paks 2-3, Tatabá­nya 1-0. 1. Siófok - Beremend találkozó A két csapat legutóbbi hazai illetve idegenbeli eredményei­ből. Siófok (o): Sopron 0-1, MTK 1-1, ZTE 4-3, Budafok 5- 2, Haladás VSE 1-0, ESMTK 6- 0. Beremend (i): Pénzügyőr 2-2, Baja 0-1, Keszthely 0-0, Veszprém 0-1, PVSK 1-2, Ma­táv Sopron 2-4. * 1. PVSK - Paks találkozó A két csapat legutóbbi hazai, ill. idegenbeli eredményeiből. PVSK (o): Bonyhád 2-1, Ger- jen 0-0, K. Honvéd 3-1, ESMTK 2-4, Beremend 2-1, Baja 1-2. Paks (i): Mohács 1-0, Dunaferr 2-0, Nagykanizsa 0-5, Szekszárd 2-0, Beremend 1-2, Baja 0-2. Lehel Jenőné A világ sportja • Maranello. A Ferrari-csa- pat megváltoztatta korábbi dön­tését, és mégsem fellebbez az 50 ezer dolláros büntetés és az egy futamra szóló - igaz, három futamra felfüggesztett - rajttila­lom ellen. Mindezt azért rótták ki az itáliai istállóra, mert a hét­végén rendezett Portugál Nagy­díj alatt, pénteken a Ferrari 13 szerelője a gyorsabb távozás „érdekében” úgy hagyta el a pá­lyát, hogy egyszerűen betört egy ajtót. • London. Az angol labda­rúgó klubok közül rekordbevé­tellel büszkélkedhet a Manches­ter United. A „vörös ördögök” idén 18,5 millió fonttal gazda­godtak. Lassan a rajongók ma­gas száma okoz gondot Man­chesterben. A nyilvántartott szurkolók ugyanis már 107 ez­ren vannak, ami különösen az ülőhelyes bérletek értékesítésé­nél jelent problémát. • München. Franz Becken­bauer megerősítette, hogy nem lesz a Bayem München elnöke, első számú embere. aj Dunántúli napló Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint. ISSN 0865-9133 Belefáradt a versenyzésbe Maros Vera hullámvölgyben-Ha megvan a „tavalyi for­mája ”, akkor sikeresebben zárta volna az évet?- Nem tudom, de a formaha­nyatláson én azt értem, hogy nem volt meg bennem az az akarat, ami a siker eléréséhez szükséges. Fizikailag úgy ér­zem, nincs gond, hanem arról van szó, hogy nem tudtam úgy küzdeni, mint az előző években. Egy kicsit belefáradtam a ver­senyzésbe, tavasszal sűrű volt a program, és nagyon sokat utaz­tam.- Ennek ellenére indult az EB után is versenyen.-Igen, az orfűin, ami a Ke­let-európai Körverseny utolsó állomása volt, s ezt a körver­senyt meg is nyertem. Úgy volt, hogy elindulok a velencei euró­pai ranglista-viadalon, ahol ta­valy harmadik lettem legjobb magyarként.- De ezen nem vett részt. Mi­ért?- Egy betegség megzavarta a felkészülésemet, s ez közreját­szott, hogy nem bíztam ma­gamban. Nem éreztem magam­ban annyi erőt, hogy nyerjek, vagy az élen végezzek. Tőlem pedig jó eredményeket várnak. Egy szó mint száz, elfáradtam, de nagyon remélem, minél előbb ki tudok lábalni ebből a hullámvölgyből. A versenyzés­ről lemondani nem akarok, de hozzá kell tennem, hogy év- ről-évre nehezebb jó eredmé­nyeket elérni, mert rohamosan fejlődik ez a sportág. Az új tí­pusú edzéstervek alapján felké­szített versenyzők egészen ki­váló eredményeket érnek el.-Ennyi edzés és versenyzés után szerez-e még örömet a tri- atlon ?-Azért pihenek, hogy sze­rezzen Lehőcz Róbert Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a pécsi triatlo- nosok az idei versenyidőszak­ban nem hozták azokat az eredményeket, amiket az elmúlt években megszoktunk tőlük. Önmagához képest alulteljesí­tett az 1993-ban csapat- és egyéni Európa-bajnokságot nyert Maros Vera is, aki így ér­tékeli a teljesítményét.- Nem lehetek elégedett a mostani versenyidőszakban el­ért eredményeimmel. A 94-es EB-n elért egyéni negyedik és csapat második helyezés ku­darcnak tekinthető, hiszen so­kan jobbat vártak tőlem.- Mi volt az oka a gyengébb szereplésének?-Az idén több probléma is felmerült, ezek között említe­ném például azt, hogy távot vál­tottam, ami azt jelenti, hogy 1500 m-re nőtt az úszás, 40 km-re a kerékpározás és 10 km-re a futás adagom verse­nyenként. Ez sajnos soknak tűnt, különösen azért, mert úgy érzem, hogy nincs meg a tavalyi formám. Ez már az idei EB-n is látszott. Mosolyt az arcokra A rajt két győzelme után a legutóbbi két forduló már nem úgy alakult a Komlói Bányász férfi kézilabdázóinak, ahogy el­tervezték. A Győr elleni hazai döntetlennél és az Ózd elleni idegenbeli vereségnél legkopi- rozták produkciójukat a játéko­sok, az utolsó három percben vesztették el a pontot, pontokat.-Azt tapasztalatom az ide­gekkel nincs minden rendben - vallotta meg Skaliczki László edző. - A végjátékban rendre görcsössé válunk. Az alapjáték­kal tulajdonképpen elégedett vagyok, bár a helyzetkihaszná­láson javítanunk kell, és a tech­nikai hibák számát sem ártana csökkenteni. Miután mindössze 12 játé­kosból áll a keret, továbbra is gond, hogy kevesen vannak, mert a három főiskolás a dél­előtti edzéseken nem tud részt- venni. A héten Takács volt be­teg, és mivel Bognárt Ózdon ki­zárták, rá fegyelmi eljárás vár, így még nem biztos, hogy játsz­hat szombaton a Törökszent- miklós ellen. Az újonc alföldiek eddig egy pontot szereztek, így a papír­forma alapján nem szabad, hogy gondot jelentsen a legyő­zésük. Igazából egy jelentős gólkülönbségű győzelem kel­lene, hogy visszatérjen a mo­soly a játékosok, a vezetők, a szurkolók arcára. A jövő héten kezdődik a nagy sorozat, szerdán Szegedre utaz­nak, szombaton pedig első nemzetközi kupamérkőzésüket játsszák. Az ABC Braga elleni City Kupa meccsre szombaton kezdik meg elővételben a sport­csarnok pénztárában árulni a je­gyeket, 300 forintért. A nyugdí­jasoknak és diákoknak 170 fo­rintot kell fizetniük a belépőért. G. G. Baranyai rangadóra kerül sor szombaton délután Pécsett a két hazai NB I. B-és női együttes találkozóján a Pécs városi sportcsarnokban. Milyen jó ki­mondani: eddig mindkét együt­tesünk veretlen. A PEAC-Ba- bits - Pécsi Gard-Mas Lepke találkozója mindig is izgalma­kat hozott, most pedig annál is inkább, mert az egyetemisták­nak „nevekkel” sikerült erősí­teni, ám a Lepkések sem akár­milyen fegyvertényt hajtottak végre, sokkal kevesebb erősí­téssel legyőzték a tavalyi baj­nokot, a Győri Keksz ETO együttesét. Szombaton délután fél 4-kor tehát nem mindennapi csemege vár a női kézilabda hazai híveire. Tubes Juve Kupa Tájékozódási túraversenyt indít október elsején, azaz szombaton a Baranya Megyei és Pécs Városi Természetbarát Bizottság. A túra céla: verseny­zés közben a tájékozódási ké­pesség fejlesztése, a Me- csek-hegység szépségeinek megismertetése, valamint az 1910-ben épített és 1981-ben lebontott János-kilátó helyén, a Tubes-tetőn ismét a turistákat szolgáló kilátó felépítése, kör­nyezetének rendbehozása, von­zóvá tétele. Az új kilátótorony a Mecsek egy új színfoltja lehet a pécsi parkerdő legmagasabb pontján. A Baranya Megyei és Pécs Városi Természetbarát Bizott­ság az új kilátó felépítése céljá­ból létrehozott alapítványhoz kíván csatlakozni a „Tubes Juve Kupa” tájékozódási túraverseny megrendezésével. Ä verseny rajtja és célja a Mandulásban lévő kemping lesz, amelyik a vasúti pályaud­varról megközelíthető a 34-es buszjárattal. Az első rajt 7.30-kor lesz és folyamatosan tart 10 óráig. A verseny formája és kategó­riái: bontott távú, kötött menet- sebességű, felső-, közép- és alapfokú egyfordulós, nappali, természetjáró, tájékozódási tú­raverseny.

Next

/
Thumbnails
Contents