Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-29 / 268. szám
1994. szeptember 29., csütörtök Honismeret uj Dunántúli napló 11 Mihály A szeptember hónap utolsó előtti napjához, mely a Mihályoké, seregnyi népi szokás, szólás, megfigyelés, ünnepség fűződik. így Göcsejben ma is mondják, hogy Szent György vetkőztet, Mihály öltöztet. Időjárási regulákat is őriz róla a magyarság. Mondják, hogy ha Mihálykor még itt vannak a fecskék, karácsonyig enyhe napokra lehet számítani, viszont a szent- mihályi keleti szél igen kemény telet igér. Érdekes a juhászok megfigyelése, miszerint ugyancsak erős telet jelent, ha a nap éjszakáján „összefekszenek” a juhok, míg „szét- fekvésüknél” nem lesz „zer- genyés idő”. Szokásban volt régebben ilyenkor a .juhászünnep tartás”, - ez a birkák megszámoltatásával kezdődött, vásárral, áldomással folytatódott, sűrűn emelgetve közben nagy poharazások jeles tanúját, a híres „Miska-kancsót”. A Székelyudvarhelyi kódex 1528 óta a „Szent Mihály lováról” is tud, arról az alkalmatosságról, melyen a temetőbe vitték a falu legényei a koporsót. Mielőtt értelmeznénk ezt az elnevezést, szólnunk kell Mihályról, a biblia arkangyaláról is, aki Ráfael és Gábor főangyallal együtt harcban állt a Gonosszal, ő az az égi hatalmasság, aki mérlegre teszi a halál pillanatában az ember minden cselekedetét, jót, rosszat egyaránt, s hozzá a „Szent Mihály lován” jut el földi porhüvelyéből a másvilágra igyekvő lélek. De ne feledkezzünk meg Szent Mihály magyar vonatkozásairól sem! Zománcképe ott látható szentkoronánk alsó részén, az úgynevezett „görög-koronán”, Gábor arkangyallal, mint akik az uralkodó, - akinek fejére kerül a korona, - legfőbb patronusai. Az 1009-ben Szent István királyunktól alapított veszprémi székesegyház potroci- niuma is övé, - s a mai Vonyarcvashegy község, korábbi nevén Szentmihály- hegy középkori remetéi is a neki szentelt kápolna mellett könyörögtek a Balatonon járó hajósokért. Kolozsvár Szent Mihály templomát Zsigmond király építtette a főangyal iránti hálából, hogy győzelmet aratott a betörő tatár seregek fölött. Kassa szentlépcsővel dicsekedő temetőkápolnája is őt tartja „védőszentjének”, miként a Pécs város köztemetőjében levő - Gebauer Ernő tervei szerint mozaik- kirakással ékes - Temetőkápolna is nevét viseli. Régi szeptemberek A városi zeneiskola A pécsi városi zeneiskola életében, tevékenységében 1908 szeptemberében új fejezet kezdődött. A város törvényhatósági bizottsága - a több évig tartó húza-vona lezárásaként - végre elfogadta a zeneiskola újjászervezésére készült szabályrendeletet. Az addigi vezető zenetanító, a tenor hangjáról hires Hoffer Károly nyugalomba vonulásával megüresedett igazgatói állásra pedig pályázatot írt ki. „Minden tudás, intelligencia és ambíció megvan bennem ahhoz, hogy egy zeneintézetet magas és mindenekfölött modern niveaura emelni tudjak, sőt annak falain kívül is hatva, a város zenei életét folyton pezsgésben tartani és ennek modem szellemhez való simulását előmozdítani képes legyek” - írta pályázatában a 24 éves budapesti hegedűtanár, ki kitűnő minősítéssel végezte a zeneművészeti főiskolát, majd az operaház zenekarának első hegedűsei között kezdte pályafutását. Kürschner Manónak (később Emánuelnek) hívták. Nendtvich Andor polgármester elnökletével a törvényhatósái bizottság őt nevezte ki a zeneiskola igazgatójául. És mivel szeptember a tanévkezdés ideje, lapozgatva „Az államilag engedélyezett Pécsi Városi Zeneiskola évkönyve”-it, (melyeket Kürschner Manó igazgató szerkesztett, Pécs szab. kir. város adott ki és Engel Izidor könyvnyomdájában - Boltív köz 2 -nyomtattak), év- ről-évre új, fiatal és tehetséges tanár nevére bukkan a múlt emlékeinek kutatója. Néhány név és szeptemberi dátum: Kalliwoda Olga... A brünni születésű énekművésznő, aki tanulmányait Bécsben, majd a budapesti zeneakadémián végezte, 1911. szeptember 1-jétől tanított a pécsi zeneiskolában. Sok nagy énekest indított el művészi pályáján, köztük Ernster Dezsőt. Énekesnőként Európa szinte minden nagy városában és rádiójában koncertezett. Pécsett ő mutatta be elsőként Kodály dalait. Miután feleségül ment Kürschner Emánuelhez, gyakran adtak közös hangesenyt. 1912. szeptember 1-jén Zu- pancsics (Zoltán) Vilmos, a zeneakadémiát végzett fiatal gordonkaművész került a zeneelmélet és kamarazene oktatásával kopibinált gordonkatanszak élére. Az eredményes tanításon kívül 26 évig vett részt a város hangversenyéletében, részben szólóhangversenyekkel, részben mint a Pécsi Kamarazene Társaság tagja. Zenei tehetségét fia, ifj. Zoltán Vilmos is örökölte. Bár élethivatásul az orvosi pályát választotta, kedvelt hangszeréhez, az orgonához a mai napig hű maradt. 1918 szeptemberében - sok költözködés után - végleges helyén a régi reáliskola épületében (Hunyadi - ma Mátyás király-u. 15.) kezdte meg tanévét a városi zeneiskola. 260 növendék iratkozott be, és mivel különösen a zongora tanszakon emelkedett a tanulók száma, szükségessé vált új zongortanár kinevezése: így 1918 szeptember 1-jével a tuz- lai születésű, a bécsi zeneakadémián diplomázott Opritia Mária lett a zeneiskola tanára, 1922 szeptemberében pedig ismét elsőrendű erővel, Bán Jánossal sikerült betölteni az újabb zongoratanári állást. 1923. szeptember 1-jétől Vadas Gábor orgonaművész tanított a zeneiskolában, sőt „magán zeneelméleti iskolát” is nyitott, melyre a felvételi vizsgákat szeptember 24-től 29-ig hirdette meg. Kürschner a Dunántúl 1924. szeptember 14-i számában cikket írt a zeneiskola tanáraiból 1912-ben szervezett Pécsi Kamarazene Társaság újjáélesztéséről. „Vállalkozásunk anyagi oldalát illetően - írta -, annak összes tiszta jövedelmét a Pécsett mihamarabb létesítendő zenepalota alapjaira szántuk, mely a város zeneiskolán kívül egy, a pécsi igényeknek minden tekintetben megfelelő modern hangvesnytermet lesz hi- vatvabefogadni!” 1931 szeptemberében a városi zeneiskola új tanszakot indított solfege néven, melynek az volt a célja, hogy igen mérsékelt tandíjért kottaolvasásra tanítsa a jelentkezőket. Ennek szükségességét erősítette meg a Zenekedvelők Egyesülete elnökévé megválasztott dr. Ángyán János, az irigylésre méltó nagy zenei műveltségű tudós orvosprofesszor programadó beszédében is: „Már gyermekkorban kell kezdenünk a zene tanulását és fejlesztenünk idegéletünket, mert ha ezt nem tesszük, akkor minden, amit ezen a téren az emberiség hosszú évszázadokon át nagyot és szépet alkotott, lehet talán vegatatív idegéletünk ingerlésére alkalmas, de az emberhez méltó élvezet számára hozzáférhetetlen. E helyről kérem tehát a város művelt társadalmát és elsősorban a szülőket, ne hanyagolják el gyermekeik zenei nevelését és taníttatását, neveljék és vezessék őket a magasabb rendű értelmi és érzelmi élet felé minden téren, főként zenei téren ...” Dr. Nádor Tamás Egy nagy csata, áldozatok nélkül A honszeretet diadala Mint minden történelmi esemény, idők során a pákozdi csata is többféle értékelést nyert. Vajon ma is helytálló az a felfogás, amely szerint az ösz- szecsapás hadi jelentőségénél jóval nagyobb súllyal esett latba az az erkölcsi siker, amely növelte a tűzpróbát vitézül kiálló népfelkelők önbizalmát? - kérdeztük dr. Bona Gábor hadtör- ténész-kutatót.-Nem egészen! A győzelem erkölcsi hatását hangsúlyozva a csata hadászati jelentőségét is kellően értékelnünk kell. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a Jellasics vezette 40 000 főt számláló sereg, már csak létszámánál fogva is, komoly veszélyt jelentett a forradalomra, az országra nézve. A horvát bán serege a főváros előterében az utolsó - a korabeli hadászat felfogása szerint véd- hetőnek tartott - vonalig, a pákozdi dombig eljutott. Ha ez elvész, már csak a budai hegyeknél lehetett volna az ellenség megállításával próbálkozni. Mire szeptember 29-én a csatára végre sor került, Jellasics valójában már nem is akart megütközni. Arra számított, hogy a magyar seregben szolgáló császári-királyi katonaság nem veszi fel a harcot a császári zászló alatt érkező serege ellen. Tévedett. A magyar oldalon szolgáló hivatásos tisztek átmentek ugyan Jellasics táborába, de csak azért, hogy megkérdezzék: vajon „Őexcellenciájának van-e írásbeli felhatalmazása az országba haddal jönni?” A bán persze nem tudott ilyet felmutatni, mert a bécsi udvar akkor még csak titokban segítette a támadókat. Ebben a helyzetben támadni próbált. Miután igen kemény ellenállásba ütközött, estig lényegében már csak tüzérségi párbaj folyt. Jellasics letett arról, hogy mindent eldöntő csatában erőszakolja ki az áttörést Buda felé.- Igaz, hogy a csatának mindössze néhány áldozata volt?- Valóban! Magyar oldalon a korabeli hadijelentések hét, mások három halottat, és általában néhány tucat sebesültet említenek. Az ellenség mintegy száz halottat, sebesültet számlált össze. Maga a csata nem volt különösebben jelentős összecsapás, ám a győzelem számunkra kedvező fordulatot jelentett. A bekövetkező bécsi forradalom és a bán veresége •együttesen eredményezte, hogy a Habsburgok egészen 1848 decemberének közepéig nem tudták összegyűjteni az erőiket a magyar forradalom elleni harchoz, s ez kéthónapos haladékot biztosított Kossuthéknak a felkészülésre. Arra, hogy egy százezres honvédsereget megszervezzenek.- Pákozdi vezéreink közül kikre emlékeznek a történészek?- A tisztek között ott volt például Kiss Ernő. Őt azonban a kormány „tartalékolta”. Császári - királyi ezredes volt, aki akkorra már a Délvidéken, a szerbek ellen bizonyította hűségét és rátermettségét. Tulajdonképpen azért is rendelték oda, mert a magyar csapatok főparancsnokában, Móga János al- tábomagyban nem nagyon bízott a politikai vezetés. Egyik alvezére, az indulatos Perczel Mór ezt ki is merte mondani. A csatát megelőzően, a sukorói templomban megtartott haditanácson - az erőviszonyokra hivatkozva - Móga további visz- szavonulás mellett kardoskodott, ám Perczel felpattant és árulással vádolta, mire Móga leoldotta a kardját, jeléül annak, hogy nem vállalja tovább a fő- vezérséget. A jelenlévő Batthyány Lajos - mindenkit mérsékletre intve - mentette meg a helyzetet. Perczel lehiggadt, Móga pedig megígérte, hogy nem vonul vissza tovább.-A pákozdi csata dátumát sokáig a Fegyveres Erők Napjaként tiszteltük. Honnan 'ered ez a kapcsolódás ?-Az 1948-49-es éveket követően a romantikus nemzeti szellemből táplálkozó történelem-szemlélet felélesztette a honvédő parasztok legendáját és lényegében a hazáért vérét ontó szegény nép eszményét ápolta, hisz ott zömmel a csatára mozgósított „föld népe” hárította el a forradalmat fenyegető vészt. Albrecht Gyula Ne a várba! Nem célszerű a Miniszterelnöki Hivatalt a várba költöztetni - ismertette a szakértői elemzés eredményét Vukov Konstantin, a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. A szakértők megállapították, hogy e hivatal létszámának, kapcsolatrendszerének, közlekedési igényének nem felel meg a várbeli helyszín. A Miniszterelnöki Hivatal és az Országgyűlés szoros munkakapcsolata egyébként is azt indokolja, hogy a Kossuth téren keressenek az Országgyűlés épületén kívüli elhelyezést ennek az intézménynek. A szakértők szerint a Köztársasági Elnöki Hivatalnak viszont - létszámát, protokolláris jellegét tekintve - megfelelő helyszín a Vár. A korábbi javaslatoktól eltérően a Sándor Palotát találják megfelelő épületnek e célra. Bacchus szőlőskertjei A természet őszbe fordult, elérkezett a szüret ideje. A szüret mindig kicsit szertartás is. A szőlőtőkék közt egy pajkos, harsány, bohém istenség pogány szelleme bújkál, és kötöz- ködik a szüretelőkkel. Kihívó, eszelős tekintete, szőlőlevelekkel megkoszorúzott göndör fürtjei, izmos meztelensége, bortól csöpögő szakálla oly ismerős, mintha pertuban volna az emberiséggel .. . Volt idő, amikor Bacchus saját kertjében vereséget szenvedett. Nevetés, móka helyett sírás fojtogatta a torkokat. Száz esztendeje a korabeli sajtó szomorú szívvel siratta el „tüzes borairól hajdan világhírűvé vált Magyarországot” - mondván, hogy az már a múlté. Oka „azon világtörténelemben példátlan csapás, mely a filo- xéra jelentkezésével rövid néhány év alatt egy viruló gazdasági ágat úgyszólván elsöpört a föld színéről”. A kormányzati intézkedések is csak növelték a bajt. „Éppen a legválságosabb helyzetben, midőn a szőlők betelepítése kezdett tért hódítani, részint, hogy az osztrák ipar terjedésének útját egyengesse (tehát idegen érdekből!), részint, hogy a magához ragadott italmérési jövedelem óriási mérvben való kihasználását biztosítsa, az olasz borok behozatali vámjának 20 Ft-ról 3 Ft,20 kr-ra történt leszállításával egy olyan versenyt zúdított a magyar bortermelő gazda nyakába, mely egyenlő annak ... anyagi tönkretételével.” A szőlősgazdának ideje nem marad a más művelési ággal való bajlódásra, éppen elég neki a szőlő. Tehát hitelképességét is egyedül ez szavatolhatta - volna. Sajnos, a szőlő értéke óriásit zuhant „mindőn a mező- gazdasági birtok értéke és ára emelkedőben van.” Korábban egy 1200 négyszögöles holdnyi szőlő ára 2000 Ft volt. Ez 200 Ft-ra lecsökkent! Akkoriban a vidéki pénzintézetek között alig néhány volt berendezkedve évjáradékos kölcsönök kiadására, „pedig a jövedelemmel nem bíró s a rekonstrukcióra utalt szőlőbirtokos nem képes a rendes évi törlesztést igénylő hat vagy nyolcszázalékos kölcsön terheit viselni”. Ha viszont fő- és székvárosi kölcsönintézetek- hez fordult, azok rendre kikosarazták, mivel a .jelzálogtárgyul felajánlott ház 50 év alatt értékét veszti, szőlőre meg egyáltalán nem hiteleznek”. A bajt tovább súlyosbította, hogy az élelmes állami intézetek amelyek az amerikai vad és nemesített alany előállítására berendezkedtek, „a szőlőbirtokosok szorult helyzetét kihasználva” a sokszor elég silány minőségű termékeiket is méregdrágán adták az amúgy is porig sújtott szőlősgazdáknak. Az állami intézkedések a baj nagyságához mérten, - udvariasan fogalmazva - „részben ki nem elégítőek, részben félszegek voltak”: 1. Az állam elengedte a szénkéneggel fenntartott szőlők állami adóját. (Ezt viszont sok utánajárással csak a következő évben írták le.) 2. Az újonnan betelepített szőlők számára 8 év adókedvezményt biztosított, de évek múlhattak el, míg a rendelkezés alkalmazást nyert. 3. Végre eltiltotta az állam a műborgyártást, csak éppen az ellenőrzést nem volt képes megnyugtatóan megoldani. Bacchus pécsi szőlőskertjeiben sem volt éppen rózsása helyzet! A nagyhírű pécsi borkereskedelem helyzetét a múlt század végén ellene indított „kereszteshadjárat” - élén Darányi földművelésügyi miniszterrel - igyekezett lehetetlenné tenni. Darányi kissé túllőtt a célon. A magyar borok világhírét is - enyhén szólva - beárnyékolta ez a méltatlan piaci bor-belhá- ború, mely eredetileg az egyes „borkörök” érdekeit sértő pécsi konkurrencia letörését célozta. „Odáig jutottunk, hogy elég annak feltüntetése valamely borra, hogy az Pécsről érkezett és a legjobb, szigorú vizsgálattal is természetesnek talált bort is hamisítottnak mondja az erre kompetens bizottság”. Az igazság és annak keresése már „oly mértékben komplikálódott rossz akarattal és a pécsi borpiac ellen táplált gonosz indulatokkal”, hogy ennek következménye Pécs jövendő alakulására beláthatatlan. Littke József pécsi pezsgőgyáros, a kereskedelmi és iparkamara elnöke 1898. november 28-án arra kérte a kamara tagjait,” hogy a kamara foglaljon állást azon czélzatosnak látszó bizonyos körök animozitásának (rossz indulatú, ellenséges) túlságos mérvben való érvényesülése folytán indított hajsza ellen, mely félreérthetetlenül, még a törvény által meg nem engedett módon és eszközökkel is a pécsi, fokozatosan nagyobb virágzásnak indult borkereskedelem tönkretételére irányul, és ezzel kapcsolatban a pécsi borvidék termelését is pelengére állítja.” Littke nem rejtette véka alá azon véleményét, hogy feltűnő drasztikussággal indíttatott viszgálat az egyik nagyhírű pécsi borkereskedő cég ellen. A vizsgálat a helybéli rendőrség és a helybéli borbíráló bizottság megkerülésével indíttatott meg. Egy vizsgálatnak nem lenne szabad a kereskedelmi érdekeket sértenie, „nem szabad czél- jának lenni, az illetőt már eleve megbélyegezni”. A vizsgálat még mindig nem zárult le, s a „fogságban” tartott pécsi bor egyre jobban kiszorul a piacról. Littke a kamara nevében is határozottan leszögezte: „látni és tudni akarjuk, hogy a vizsgálatnak mi az eredménye, van-e bűnös vagy nincs.” Ha van, bűnhődjék, ha nincs elégtételt kérünk a lejáratott pécsi borkereskedelem nevében! Kovács Lajos