Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-29 / 268. szám
2 aj Dunántúli napló 24 óra a nagyvilágban 1994. szeptember 29., csütörtök O London: A pestisveszély miatt - más európai országokhoz hasonlóan - Nagy-Britan- niában is elrendelte a kormány tisztifőorvosa az Indiából érkező utasok szűrését. Általános karantén-készültséget nem léptettek életbe, de Dr. Kenneth Caiman tisztifőorvos felszólította a repülőgépek személyzetét: jelentsék a repülőtéri egészségügyi hatóságoknak azokat a veszélyeztetett indiai térségekből érkező utasokat, akik láz, köhögés és nehéz légzés jeleit mutatják. O Pozsony: A TA SR szlovák hírügynökség szerda délutáni jelentése szerint kedden este enyhe földrengést észleltek a szlovákiai Rév-Komáromban. A Szlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézetének műszerei kedden este 22.10 perckor a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű földrengést észleltek, amelynek epicetruma a szlovákiai Rév-Komárom térségében volt. O Párizs: A francia kormányzat látványosan szakított a francia katonapolitika egyik - immár 28 éve érvényben lévő - alapelvével: a NATO katonai szervezetéből való francia kivonulás, azaz 1966 óta most első ízben vesz részt francia miniszter a tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozásán. A szerdán kezdődő kétnapos sevillai találkozó fő témája Bosznia. Főként ez magyarázza a francia részvételt, hiszen Párizs 6000 embert állomásoztat a volt Jugoszlávia területén az ENSZ-erők keretében. O Belgrád: A boszniai kor- mányhadscreg egységei kedd este két 82 milliméteres gránátot lőttek ki a Szarajevótól délkeletre lévő szerb állásokra, s ezzel megsértették azt az ENSZ-határozatot, amely megtiltja a nehézfegyverek használatát a boszniai főváros körzetében - jelentette be szerdán az ENSZ szarajevói szóvivője. Bemard Labarsouque hozzátette: a világszervezet oltalmazási erői azonnal tiltakozást jelentettek be a szarjevói muzulmán vezetéshez. A gránátok az ilidzai szerb állások környékén csapódtak be, s egyelőre nem érkeztek jelentések esetleges áldozatokról. O Pozsony: Július Binder szerint a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer a jövőben nem elválasztja, hanem összeköti majd Magyarországot és Szlovákiát. A szlovák Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatója úgy véli, hogy az erőmű körül kialakult sokéves vita a szlovák félnek kedvező végkifejlettel zárulhat. Binder ezt szerdán, pozsonyi sajtótájékoztatóján jelentette ki. Üdvözölte, hogy a szlovák kormány a volt lengyel külügyminisztert, Krzysztof Sku- biszewskit bízta meg a szlovák érdekek hágai képviseletével. - A nemzetközi jog jeles profesz- szora, az igen tapasztalt diplomata a bősi perben nyilván azért vállalta fel Szlovákia érdekeinek képviseletét, mert biztos abban, hogy ezt a pert nem veszíthetjük el - mondta Július Binder. O New York: Alija Izetbegovic bosnyák elnök kedden az ENSZ közgyűlésének idei ülésszakán elmondott beszédében kérte a világszervezetet: haladéktalanul hozzon olyan határozatot, amelynek értelmében hat hónapon belül feloldanák a szarajevói kormányt sújtó fegyverembargót - jelentette az AFP és az AP. Izetbegovic kijelentette: a boszniai muzulmánok most beérnék a határozat meghozatalával, amelyet majd hat hónap múlva hajtanának végre. Addig azonban szükségesnek látja, hogy az ENSZ békefenntartó erői a térségben maradjanak. Az államfő ugyancsak kérte az ENSZ-t, hogy növelje meg a Bosznia-Hercegovinában létesített úgynevezett biztonsági övezetek területét. Nyolcszáznál több áldozat — A szerdán elsüllyedt Estonia Minden idők egyik legsúlyosabb tengeri katasztrófája történt szerda hajnalban a Finn-öbölben. Az észt partoktól ötven kilométerre elsüllyedt Estonia nevű kompon tartózkodó 965 személy közül szerda reggelig hetven embert tudtak csak kimenteni, s így a halálos áldozatok száma meghaladhatja a nyolcszázat. Az első jelentések szerint a hajón tartózkodók több mint fele - számszerint 444 - svéd utas volt. Mintegy 200 észt, 4 finn, 4 orosz, valamint lettek, litvánok utaztak a hajón. A Tallinnból Stockholmba tartó kompon 776 utas és 189 tagú személyzet tartózkodott, amikor az közép-európai idő szerint éjfél után Ristna észt településtől 50 kilométerre észak-nyugatra felborult és és néhány perc alatt elsüllyedt. A hajó személyautók mellett mintegy 30 kamiont is szállított. Az első jelentések szerint az okozhatta a tragédiát, hogy a viharos tengeren elmozdultak a nehéz teharautók és a komp egyensúlyát vesztve felborult. A hajóról mindössze egyetlen S.O.S.-jelzést adtak le, amelyet a finn parti őrség közép-európai idő szerint szerda hajnalban, 00.27 perckor vett. A rövid üzenet szerint a komp harminc fokos szögben megdőlt, és mindkét motorja leállt. Ezután megszakadt az összeköttetés. Az Interfax jelentése szerint az Estonia 5-10 perc alatt süllyedt 80 méter mélybe. Nehezíti a mentést, hogy a Finn-öbölben viharos, percenként 2,5-2,7 kilométeres sebességű szél fúj. Az idő múlásával egyre fogy a remény, hogy sikerül túlélőket találni a 8—13 fokos tengerben. A mentésben a svéd és finn parti őrség húsz hajója és tíz helikoptere vesz részt. Uráncsempészeket fogtak a szlovák határon Négy szlovák állampolgárságú uráncsempészt fogtak el szerdán a sátoraljaújhelyi magyar-szlovák határátkelőhely szlovák oldalán. A három férfi és egy nő másfél kilogramm, 235-ös izotópszámú radioaktív uránt próbált - hazatérőben - átjuttatni a határon. Az uránt egy VÁZ típusú gépkocsi hátsó ülése alatt rejtették el. Jaroslav Pilát, a szlovák rendőri testület szóvivője szerdán este az MTI pozsonyi tudósítójának érdeklődésére a hírt megerősítette és hozzátette, hogy - az uráncsempészek leleplezése a magyar és a szlovák rendőrség példás együttműködésének köszönhető. A szlovák rendőri testület tőketerebesi vizsgálóbírója a négy elfogott személy ellen azonnal megindította az eljárást. Az oroszoknak nem kell Alaszka „Bontják” az önkormányzati csomagot (Folytatás az 1■ oldalról) sem tekinthető az a néhány javaslat, amit mégis elfogadtak. Igazi gesztusnak a belügyminiszter nyilatkozatát tartotta volna - utalt a képviselő Kuncze Gábor szombati rádió- nyilatkozatára, - amelyet úgy értelmeztek, hogy a belügyminiszter lehetségesnek tartja az önkormányzati választásoknak a jelenleg érvényes jogszabályok szerinti megtartását. Ezt erősítette Boross Péter (MDF) felszólalása is. A volt miniszterelnök a köztársasági megbízottak jogállásának fenntartása mellett érvelve kifejtette: mindenképpen hosszabb egyeztetésre és parlamenti vitára lett volna szükség, de legalább késleltetve kellene hatályba léptetni a törvényt. Balsai István (MDF) szintén a köztársasági megbízottak jogkörének fenntartása mellett szólt, mondván, hogy az előterjesztők szerint is vannak jól működő hivatalok. A volt igazságügyminiszter kifogásolta az érdekegyeztetés hiányát a törvény feletti részletes vita során. Tóth Pál (MSZP) mindezekkel szemben arról szólt, hogy például a kisebbségi kerekasztal javaslatait részletesen tárgyalta az illetékes bizottság. Dombach Alajos (SZDSZ) is visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a gyorsabb tárgyalás érdekében az önkormányzati bizottságban nem adtak volna szót a felszólalni kívánó képviselőnek. Világosi Gábor államtitkár arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy számos ellenzéki módosító indítványt fogadott el a kormányzat, de most azokat a javaslatokat is támadja az ellenzék, amelyeket az ő indítványukra építettek be a tervezetbe. Az Országgyűlés szerdán délután 2 óra után néhány perccel befejezte plenáris ülését. Az elnöklő Kóródi Mária lezárta a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az ön- kormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját, amelyben egyetlen képviselő kért csak szót. A T. Ház pénteken a tervek szerint határoz az egész ön- kormányzati törvénycsomagról. Kara Pál: a középszint jövőre erősödni fog (Folytatás az 1. oldalról) államháztartási reform is új feladatokat ró majd a megyei köz- igazgatásra. A jelenlegi intézményfenntartó feladatok valószínűsíthetően bővülnek majd - s a képviselők eddigi elektort rendszerű választása helyett bevezetendő közvetlen választás a megyei közgyűlés legitimitását is erősíteni fogja. Kara Pál referátuma után Pálné Kovács Ilona politológus kandidátus, majd a Veszprém Megyei-, és a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kapott szót. Ma a tudományos tanácskozás szekcióülésekben folytatódik, este pedig politikai vitára kerül sor - erre több országgyűlési képviselő mellett Vastagh Pál igazságügyi minisztert is várják a rendezők. (A konferencia rövidített anyagát a Baranya Megyei Közgyűlés november végén könyv formájában is megjelenteti.) Pauska Munkareggeli keretében találkozott Borisz Jelcin orosz államfő az amerikai törvényhozás képviselőivel szerdán, hivatalos amerikai látogatásának második, egyben befejező napján - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség. Az orosz államfő szerdán a kongresszusi könyvtár épületébe is ellátogatott. Itt Bili Clinton elnökkel együtt megnyitotta az Alaszkai-félsziget orosz korszakából származó emléktárgyakból és okmányokból rendezett kiállítást. A megnyitás alkalmából mondott beszédében Borisz Jelcin különösen azt hangsúlyozta, hogy Oroszország sosem háborúzott és nem is fog háborúzni Amerikával. - Oroszország elnökeként kijelenthetem: sosem fogunk egymás ellen hadat viselni, sőt közös erőfeszítéssel mindent megteszünk azért, hogy az egész világon a béke, a jóakarat és a tisztesség uralkodjék - közölte. Borisz Jelcin komolytalannak minősítette néhány orosz politikusnak azt a követelését, hogy csatolják vissza Oroszországhoz az 1867-ben Amerikának átadott Alaszkát. - Alaszka az Egyesült Államok szerves része. Oroszország azonban büszke arra, hogy Alaszka történelmének kezdeti szakaszán hozzájárulhatott a terület fejlődéséhez - hangsúlyozta az orosz államfő. Vérhas és kolera Ukrajnában Ukrajnában immár 14-re emelkedett az egyre inkább terjedő kolera áldozatainak száma, a betegeké pedig megközelítette a hatszázat. Egyes körzetekben vérhasjárvány van, Zaporozsjé- ben egy gyermek ebben a betegségben halt meg. Az ukrán rádió szerda esti adatai szerint a kolera immár az ország egy- harmadára terjedt ki, s a hatóságok fontolóra vették, hogy teljesen lezárják a Krímet és a legközelebbi megyéket, ahol szintén tömeges a megbetegedés. Az illetékesek továbbra is arra panaszkodnak, hogy még mindig nagy szeméthegyek vannak a városokban és nincs elegendő klór az ivóvíz fertőtlenítéséhez. A tévé esténként nyomatékosan felhívja a figyelmet az elemi tisztasági szabályok betartására, amit még most is sokan elmulasztanak. Az egymillió lakosú Zaporozsje városában néhány napja vérhasjárvány van: eddig 267-en betegedtek meg, s egy kisgyermek belehalt a betegségbe. BIZTONSÁG, LIKVIDITÁS, JÖVEDELMEZŐSÉG! EZT GARANTÁLJA A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEKNEK A CIB HUNGÁRIA BANK RT. BETÉTELHELYEZÉS ESETÉN! A NÁLUNK ELHELYEZETT BETÉTEK JELENLEGI KAMATFELTÉTELEI AZ ALÁBBIAK: Lekötési idő: 5 millió Ft felett 1 hét évi 14% 2-3 hét évi 18% 1-2 hónap évi 20% 3-5 hónap évi 23% 6 hónap évi 24% A bank fiókjai: PÉCS: 7621 Rákóczi út 46. Kereskedők Háza Római szintje Bajusz Éva, tel.: 06-72/311-688 NYÍREGYHÁZA: 4001 Szarvas u. 7. Smldt Katalin,tel.: 06-42/422-000 GYŰR: 9022 Czuczor Gergely u. 26. Lovas! Zsuzsanna, tel.: 06-96/313-856 Következő fiókunk SZEGEDEN nyílik. Bankunk budapesti központjában további felvilágosítással Kozák Judit szolgál. Tel.: 138-2626,118-9927 Fax: 118-4288 CIB HUNGÁRIA BANK RT. A CIB CSOPORT TAGJA 1364 Budapest, V. kér. Váci utca 16. Pf. 170 Tel.: 118-8377 Fax: 118-9415