Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-28 / 267. szám

1994. szeptember 28., szerda A mai nap üj Dunámon napló 5 Van, aki egy gyümölcsfával beérné Gróf Benyovszkyék és a Lotharingiak is licitáltnak Siklóson Hosszas pereskedés után végre sor kerülhet Siklóson is az árverésre bocsátott földterü­letek megvásárlására. A Bara­nya Megyei Kárrendezési Hiva­tal pécsi munkatársait tegnap reggel óriási tömeg fogadta a siklósi művelődési központban. A létszámból ítélve hamar meg­állapították: az első nap, sőt a másodiknak is egy része az adatfelvétellel fog eltelni. A várakozók közül többen visszavonultak, mondván, majd délután állnak sorba. Egy fiatal férfi szerint rengeteg kárpótlási jegy megmarad majd, mivel aki eddig nem tudta eladni, az ezt, az utolsó árverések egyikét mindenképpen ki akarja hasz­nálni. Vagyis nagy a vásárlóerő, kicsi a piac. Gitta Józsefj aki kettős állampolgár, második otthona Florida, de méhészként már bejárta Tunéziát, Kenyát is, inkább nosztalgiából vesz részt az árverésen.- Egy gyümölcsfát akarok csak venni - mondja nevetve. Ugyanis az a terület, ahol egy­kor apámnak földje volt, a leg­drágább részek egyike, minden hektár után készpénzt is kell fi­zetni. A tűzoltósággal szem­közti, újonnan telepített gyü­mölcsösről van szó, nekünk ré­gen három holdunk volt ott. Ha egy fa jut rajta, az se baj, van nekem olyan körtefám, amelyik nyolcféle körtét terem: nem a szakkönyvekre hallgattam, ma­gam oltottam be... A Baranya Megyei Kárren­dezési Hivatal munkatársa, Le- hoczky Péter szerint azért nem kell megijedni a kevesebb kár­pótlási jeggyel rendelkezőknek sem, remélhetőleg mindenkinek jut majd valamekkora terület. Ők sem számítottak ennyi em­berre, úgy tűnik, a megyében a bogádi tsz után itt, Siklóson lesz a legnagyobb földárverés. Kb. 600 hektárnyi területet bocsáta­nak licitre 12 ezer aranykorona értékben. Az első nap tapaszta­lata az, hogy a majdani gazdák hajlanak a megegyezésre, a kompromisszumra, tiszteletben tartják, hogy melyik terület egykor melyik családé volt. Valóban jelentkeztek Sikló­son is, akárcsak másutt, több­milliós értékű kárpótlási jeggyel rendelkező családok, mondta Lehoczky Péter. A területen há­rom-négy főnemesi család élt, megjelentek már az első nap a gróf Benyovszky-család tagjai, illetve a Svájcban élő Lotharin- giai Sarolta megbízottja. Kevés az esély arra az óriási érdeklő­dés miatt, hogy megegyezés születik az aranykoronánkénti 500 forintról, de talán nem fog túlzottan elszaladni az ár. Nagy­jából 400 határozatot, tárcsát fognak kiadni az árverésre vá­róknak a kárrendezési hivatal Siklósra „költözött” munkatár­sai, akik péntek estig szeretnék befejezni a nagy érdeklődéssel várt dél-baranyai földlicitet. Szabó A. Az adatfelvételre várakozók a folyosón Fotó: Tóth Cukrosok klubjai Baranyában Diétázva az életért Zöldségakció a nyugdíjasoknak Száz tonna olcsó burgonya kelt el Pécs-Meszesen Jelenleg iilahagymát árusítanak, de vesznek fel előjegyzést al­mára és fokhagymára is Fotó: Tóth László Sorra alakulnak Baranyában a cukorbetegek klubjai. Hétfőn tartották Komlón első összejö­vetelüket a komlói diabétesze- sek. Dr. Kovács Éva, a komlói kórház belgyógyásza szervezte meg és támogatta a majdnem két órás előadást. Szó volt a be­tegeket érintő legfőbb nehézsé­gekről, mindennapos gondok­ról. Fontos, hogy minél többet tudjanak betegségükről, meg­ismerjék azt. Az előírt diétával életükért küzdenek csendben, vagy az esetleges szövődmé­nyek elkerülésért. Olyan ke­ménylapos igazolványt kapnak a rászorulók, amellyel kedvez­ményesen juthatnak gyógysze­rekhez, élelmiszerekhez. A klub vendége Kovács Jó­zsef, a Baranya Megyei Diabé­tesz Egyesület elnöke volt, aki szintén küszködik e betegség­gel. A cukrosok családtagjaik­kal, hozzátartozóikkal látogat­tak el ide. A rendezőség ennek különösen örült, mert a diabéte- szesek környezetében, mellett élőknek is ismerniük kell a be­tegségeket. Tan Toldi Nándorné, Ildikó középkorú, jókedélyű asszony, Komlón él. Gyermekkora óta A Heves Megyei Főügyész­ség csoportosan elkövetett ga­rázdasággal vádolja azt a 18 fia­talembert, akik tavaly február 11 -én Gyöngyösön megkerget­tek és bántalmaztak három ci­gánylányt - tájékoztatta kedden a sajtót a megyei főügyészség. A vádirat szerint a fiúk mintegy 25-30 fős csoportban azzal a céllal indultak el aznap este a gyöngyösi, úgynevezett nyolc­Pollen-jelentés A Baranya Megyei ANTSZ pollenfigyelő szolgálatának jelen­tése szerint a pollenkoncentráció az elmúlt héten óriási mértékű csökkenést mutatott. Kedden volt a legkevesebb: ezen a napon ösz- szesen 9 pollen volt a pollen- csapda-készítményében, igaz, ebből hetet a parlagfű virágpora­ként azonosítottak. A hét többi napján emelkedni kezdett a pol­lenszám. Szombaton találták a legtöbb virágport, de ez is csak a közepes kategóriát érte el, ami napi 51-100 közötti pollenszámot jelent. Ezen a napon 26 Ambro­sia- pollen keringett a levegőben. A legfrissebb információk szerint a többi figyelőállomás ugyanezen hétre vonatkozóan napi 10 alatti, illetve nulla parlagfű pollenszá­mot jelentett. A szezonális virág­por-allergiában szenvedők fellé­legezhetnek, mivel a levegőben lévő pollenszám csökkent. Az al- lergizáló gombaelemek közül az Altemariára érzékenyeknek vi­szont rossz hír, hogy az szerdán és szombaton nagyon magas kon­centrációban volt a levegőben. inzulinos cukorbeteg. Boldogan mesélte, hogy végre Komlón is létrejött a klub. Ildikó szerint az orvos azt mondja, meg mit nem szabad tennie egy cukrosnak. Itt a beteg sorstársával könnyeb­ben beszél problémáiról. Ta­pasztalataik alapján bevált, jó tanácsokkal látják el egymást. Ha ismeri az illető a betegségét, és nem hagyja el magát, akkor úgy képes élni, mint az egész­séges emberek. Dr. Rúzsa Csaba, a Baranya Megyei Diabétesz Egyesület al- elnöice tájékoztatott a működő és alakuló klubokról. Pécsett, az Apáca utcában Kovács József szerdán 9-13-ig, csütörtökön, pénteken 9-15-ig ügyeletet tart cukorbetegek részére. Érdek­lődni a 410-675-ös telefonon lehet. Siklóson, Mohácson már évekkel ezelőtt létrejöttek, míg Pécsváradon, Szigetváron most alakulnak a klubok. Október 3-án Pécsett, a Lánc utcai rende­lőben lesz a találkozó. Dr. Bleyer Erzsébet, az ANTSZ egészségvédelmi osz­tály főorvosa elmondta: a klub­vezetők tanfolyamokon vehet­nek részt, hogy a lehető legjob­ban segítsenek a betegeken. S. V. vanas lakótelepre, hogy meg­verjék az ott élő cigányokat. Többen bokszért, kábelt és cso­darabokat, gázsprayt és baseball ütőt vittek magukkal. Ám nem jutottak el a lakótelepig, mert útközben összetalálkoztak a há­rom lánnyal, akik csak annak köszönhették a nagyobb verés elkerülését, hogy sikerült elfut­niuk, így csak könyebb sérülést szenvedtek. Mire jók Tandíjkötelezettség még nincs, de a szűkös költségvetés rákényszeríti a középiskolákat arra, hogy a tanórákon kívüli rendezvények finanszírozásá­hoz a szülők segítségét kérjék. A szülők által létrehozott kultu­rális alapok felhasználásáról ér­deklődtünk néhány pécsi intéz­ménynél. Kiderült, a kulturális és a sportrendezvények mellett, van, ahol egészségügyi papírra is ebből az alapból költenek. A Leőwey Klára Gimnázi­umban, ahol szinte havonta egy-egy nagyobb rendezvényt tartanak, összesen kétezer forint kerül tanulónként a kulturális alapra, amelyet a szülői munka- közösség kezel. A gimnázium nevelési igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a nyelvoktatásban viszonylag gyakran van szükség fénymásolt anyagokra, ezért a kulturális alap a másolási költ­ségeket is tartalmazza. A Zippemovszky Károly Gépipari Szakközépiskolában fejenként néhány száz forintot A Meszesi Bányász Nyugdí­jas Szakszervezet idén is sikeres zöldségvásárlási akciót szerve­zett Pécsett, a meszesi József Attila Művelődési Házban. A tavaszi sikeres akcióban lisztet, cukrot, étolajat kaphat­tak kedvezményes áron, a bolti árnál jóval olcsóbban a rászo­ruló, kispénzes nyugdíjasok. Az 1980 óta folyó akciókat eredeti­leg csak a bányásznyugdíjasok­nak tervezték, de 1992-től már MSZOSZ-szinten szervezik, így már más megszűnt vállala­tok és üzemek nyugdíjasai is hozzá juthatnak az ÁFA-nél- küli, olcsó, termelői áron kap­ható zöldségfélékhez. A szeptember 23-án kezdő­dött őszi akcióban burgonya, hagyma, fokhagyma és alma fizetnek az alapba, és színház- és hangversenybérletre, szabad­idős tevékenységekre, illetve a könyvtár fejlesztésére fordítják. Az 508-as Szakmunkásképző Intézetben 600 forintot gyűjte­nek tanulónként kulturális célra, illetve a készülő orfűi üdülő szépítésére. Ä város tízosztályos gimná­ziumában, az Árpád Fejedelem Gimnáziumban egyelőre nincs kulturális alap, de már szóba került. A Jannus Pannonius Gimnáziumban diákonként 1500 forint a taksa, a szociális helyzetet azonban nem hagyják figyelmen kívül. A színház, a mozi- és hangversenylátogatá­sok támogatása mellett ebben az iskolában úgy döntött a szülői munkaközösség és az iskola ve­zetése, hogy a könyvtár fejlesz­tésére nem kémek pénzt, a fo­lyékony szappant is a költségve­tésből állják, de az egészség- ügyi papírt már a kulturális alapból vásárolják meg. A dön­tés azonban akár már jövőre is kapható. Az előjegyzést és befi­zetést követően szeptember 30-ig 8-tól 14 óráig vehetik át az igénylők az árut. A burgonya kilója 19-21 forint, a hagyma 27 forint, míg az alma 27-28 forint. Az első 50 tonna burgonya hamar elfogyott. Az ide hozott áru fuvarköltségét a termelő vállalta. Pótrendelést csak ab­ban az esetben vesznek fel, ha a termelő vállalja a leszállítást. A nyugdíjasok körében rendkívül népszerű a szakszervezet kez­deményezése, és sok munka- nélküli is itt juthat olcsó zöld­séghez, gyümölcshöz. Az őszi rendelésekhez nyolc termelői ajánlatból választottak. A küldött minták, a minőség és a legkedvezőbb ár alapján dön­töttek. A minőséget eddig senki megváltoztatható, hiszen az is megoldás, ha mindenki maga gondoskodik erről a papiról. A költségek taglalása során felmerült, hogy a középiskolák nem kapják meg azt a fejkvótát, amelyet az állam az önkor­mányzatoknak utal át. Déri Ti­bor, a polgármesteri hivatal Közoktatási- Közművelődési- és Sportirodájának helyettes ve­zetője elmondta, az állami tá­mogatást felhasználási kötele­zettség nélkül kapják. Az óvo­dai és az általános iskolai ellátás fejkvótája alacsonyabb a valós értékeknél, azért abból a pénz­ből, amelyet a középiskolai fejkvótáknál megspórolnak - Déri úr szerint ez azért lehetsé­ges, mert a középiskolai képzés kevesebbe kerül, mint amennyi fordítható rá-, az óvodákra és az általános iskolákra költik, amelyeket kötelességük működ­tetni. Hogy a középiskolák mire költik kulturális alapjaikat, az nem az irodára tartozik. Porth E. sem reklamálta, legfeljebb azt, hogy néhány nappal később ve­hették át a krumplit. A meszesi akciót Nürnberger Géza, Tóth Árpád, dr. Schwarcz József és Czirkos Kelemen szer­vezték. Horváth János, Dugo- vics Sándor, Bottyán István és Gábor Albert szabad idejét fel­áldozva ingyen segít a kiosztás­ban, miként a takarításban Kása Dániel egész családja. A krumplit 25-30 kg-os zsá­kokban, a hagymát 30 kg-os, az almát 10 kg-os kiszerelésben adják, amit nem bontanak meg. Ilyen esetben közösen rendelik meg, és otthon osztják szét. Idén már 103 tonna burgonya kelt el a tavalyi 30-al szemben. Most 10 tonna hagymát adnak át a meszesi, szabolcsfalui, Ist- ván-aknai és a pécsbányatelepi igénylőknek, de jönnek Pécs belvárosából is. Viszik trabival, talicskával, kordéval. Több ezer kisjövedelmű és nyugdíjas em­ber juthat az akciók során ol­csón zöldséghez. Arra ügyel­nek, hogy ebből mások ne csi­nálhassanak üzletet. Ezért más­fél mázsa krumplinál többet nem lehet rendelni. A vasasi nyugdíjasoknak is Meszesről viszik a zöldséget. Frank Emil szervezésében Va­sasra, Somogyra, Pécsújhegyre 55 tonna burgonya került. So- mogyon ma 9 órától osztják a kedvezményes áru hagymát. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál és a Mecsekurán Kft.-nél tanulva a múltból, ami­kor is rájuk posvadt a megma­radt zöldség, alma, most kisebb akciót indítottak, mint megtud­tuk Horváth Sándor szb. titkár­tól. Az uránvárosiaknak 250 mázsa jutott a 22 forintos bur­gonyából. Ennyit igényeltek. Jövőre azért újabb akciókat szerveznek. Rozvány Gy. Megszokhatnánk, hogy ma­napság minden kimondott és le­írt szónak súlya van, megszok­hatnánk, hogy a részinformáci­ókból nem mindig következik az egész. S megszokhattuk, saj­nos, hogy az elismerés sokszor nem arra száll, akit illet, hogy a párhuzamos érdekek néha - bár nem kellene - ütköznek vagy ütköztetnek, akár figyelmetlen­ségből, akár a rivalizálás okán. így történt ez a a múlt vasár­napi pécsi esemény, a Szőlő és bor ünnepe kapcsán, amely az immár öt évre visszatekintő „Mediterrán ősz”-sorozat leg­nagyobb szabású, a bordalfesz­tivál révén nemzetközi rangra emelkedett rendezvénye. S itt sorjáznak azok a „részinformá­ciók”, amelyek félreértésre, végső soron ellentmondásra ve- zet(het)nek. Tekinthetjük a helyszín és az időpont egybee­sése folytán az ünnepet a Pécsi Napok záróprogramjának? Megtehetjük. A borrendek fel­vonulása apropóján, a fölvezető Pályázat színiigazgatásra Pécs Megyei Jogú Város Ön- kormányzata pályázatot hirdet a Pécsi Horvát Színház igazgatói munkakörének betöltésére. A pályázati feltételek: az intéz­mény tevékenységének megfe­lelő felsőfokú oktatási intéz­ményben szerzett oklevél; a munkakörnek megfelelő szakte­rületen a szakképesítés meg­szerzése után eltöltött, legalább 5 éves gyakorlat; anyanyelvi szintű horvát nyelvismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell: a részletes szakmai önélet­rajzot, a színház irányítására, művészeti tevékenységére és menedzselésére vonatkozó ve­zetői programot, a szakképzett­séget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erköl­csi bizonyítványt. A kinevezés időtartama a jogszabály szerint. A munkakör betöltésének kezdete: azonnal. Bér: megegyezés szerint. A pá­lyázat benyújtásának határi­deje: 1994. október 14. Cím: Pécs Megyei Jogú Város Pol­gármesteri Hivatal Közoktatási, Közművelődési és Sportiroda. 7621. Pécs, Széchenyi tér 1. Klubavató Himesházán Az új általános iskolában ren­dezték be Himesházán a Népek Barátsága Egyesület klubját a bonni Belügyminisztérium nem­zetiségi programjának támogatá­sával. A szép szoba minden helyi közösség rendelkezésére áll: itt tartja próbáit a hagyományőrző és az ifjúsági énekkar, a Német Fia­talok Közössége, külön is szere­tettel várják a székelyeket. Előa­dásokat tartanak, kiállításokat rendeznek, újságok és könyvek, video áll rendelkezésre, és termé­szetesen kötetlen beszélgetésekre is invitálják a falu lakosságának minden rétegét. A vasárnapi ün­nepségen az iskolások népvise­letben adtak műsort németül. villányiak ugyancsak ötéves hagyományú szüreti mulatsága adhat okot arra a feltételezésre, hogy tőlük (is) származhat az ötlet? Adhat. Ám egy valamit elfelejtet­tünk: az „erdőt”. Azt, hogy ez a program csak része egy szep­tember tizedikétől október hu- szonharmadikáig tartó rendez­vénysorozatnak. Mintha elfelej­tettük volna a szervező erőt, amely lehetővé tette, hogy ilyen élményben részesülhessen a ha­zai polgár és a külföldi vendég. Bár a közönséget föltehetően nem feltétlenül a szervezők személye vagy a munkájuknak keretet adó intézmény miben­léte érdekli igazán, hanem maga a program. Mégis, illik a hang­súlyokat a megfelelő helyükre - jelen esetben a Baranya megyei Művelődési Központ neve mellé - tenni, illik legalább egy „köszönöm”-öt mondani. Mert így helyes, így emberséges. Kö­szönjük. Balogh Zoltán Újabb skinhead-vádirat a kulturális alapok? Hangsúlyok

Next

/
Thumbnails
Contents