Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-13 / 252. szám
8 aj Dunántúli napló Közélet 1994. szeptember 13., kedd Beszélgetés dr. Tamás Jánossal, Baranya megye főügyészével Hová tartozzanak az ügyészségek? Túl vagyunk egy kormányváltáson, megkezdte munkáját a merőben új összetételű Országgyűlés. Minden ilyen váltás - ráadásul a mostani pluralista demokráciánk rövid történetében tulajdonképpen az első - egyszerre időszerűvé teszi az értékelő számvetést, illetve a jövőbe tekintést. Hogyan élte meg az elmúlt ciklust alkotmányos helyzetét tekintve a legsajátosabb állami szervezet, az ügyészség, s miként látja a megyei főügyész a jövőt - erről kérdeztük dr. Tamás Jánost, Baranya megye főügyészét. Korszakos jellegű változás-Az ügyészség alkotmányos helyzetének problémái tulajdonképpen már-a Németh-kormány idején felszínre kerültek, majd az Antall-kormány hivatalba lépésével egyidejűleg felerősödtek azok a viták - időnként látványos politikai csatározásokkal fűszerezve -, amelyek az ügyészség „hova tartozásáról” folytak. Elmúlt 4 év, és kétharmados törvényről lévén szó, politikai konszenzus hiányában lényegében a fő kérdést nem sikerült a holtpontról kimozdítani. Az ügyészség ma is a többször módosított 1972. évi V. törvény alapján működik. Sietve hozzáteszem, nehogy valaki azt higy- gye, hogy ez valamiféle tragédia az ügyészség számára, netán a működőképességet befolyásolja, vagyis az ügyészség azért működik úgy ahogyan működik, mert korszerűtlen az a törvény, amely ezt a működést alapvetően meghatározza, ugyanis nem így van. Az elmúlt években több olyan módosítás történt - alkotmány- módosítás is -, amely a legfontosabb kérdésekben változásokat hozott, és a jelenlegi viszonyoknak megfelelően igyekezett az ügyészség tevékenységét alakítani. Ezek közül hadd említsem meg azt a rendelkezést, amely szerint az ügyész nem lehet politikai pártnak a tagja, és semmiféle politikai tevékenységet nem folytathat. Ez a rendelkezés korszakos jellegű változást hozott az ügyészség életében.- Történtek-e kísérletek az elmúlt 4 évben megyénkben bármely párt részéről az ügyészség befolyásolására?- Örülök a kérdésnek, és nagy megnyugvással mondhatom, hogy még távoli kísérletekről sincs tudomásom, amelyek arra irányultak volna, hogy bármelyik politikai irányzat konkrét ügyben megpróbálta volna a maga óhaja szerint befolyásolni az ügyészi akaratot. Ez annak jele, hogy a pártok fegyelmezetten tudomásul vették ezt a tilalmat, és ez a mi munkánkat is könnyíti. A közeljövőben együttes találkozót szeretnék létrehozni a parlamenti pártok megyei vezetőivel.- Visszatérve a „hovatartozás” problémájához: miért lényeges kérdés, hogy az ügyészség a kormány szerve legyen-e avagy a Parlament alá rendelt?- Ez elsősorban politikai kérdés. Szorosan összefügg a hatalmi ágak egyensúlyának, a demokrácia működésének problémájával, és ennek részletesebb kifejtése meghaladja beszélgetésünk kereteit. A félelem abban gyökerezik, hogy ha az ügyészség kormány alá kerül, és az igazságügy-miniszter felel politikailag a testület tevékenységéért, akkor fennáll annak veszélye, hogy jogkérdések esetleg átpolitizálva kerülnek eldöntésre, ami természetesen nem kívánatos. Megfelelő „fékek” beépítésével a törvénybe ez a kérdés tulajdonképpen megoldható. A nyugati demokráciák többségében ez jól működik és ritkán fordul elő, hogy az igazságügy-miniszter a törvények megkeriilésével megpróbálja politikai befolyását érvényesíteni olyan kérdésekben is, ahol a politikának nincsen helye. Ott ugyanis ez nagyon gyorsan a bársonyszékébe kerül. Ez is a demokrácia egyik lényege. Fiatal demokráciákban azonban a bizalmatlanság szinte törvényszerű ebben a tekintetben. így volt ez az elmúlt négy évben is.- Önnek mi a véleménye erről a kérdésről?- Engedje meg, hogy erről ne nyilatkozzam, miután ennek eldöntése nem az én feladatom. Ez a kérdés nem úgy működik, hogy az ország 20 főügyésze közül milyen arányban vannak a kormány alá és milyen arányban a analógia alapján. Ez a helyzet tarthatatlan. Úgy tudom, hogy az ezzel kapcsolatos törvény-tervezetet a Legfőbb Ügyészség már elkészítette, rövidesen a kormány, majd remélhetőleg még az idén a Parlament elé kerül. Robbantások, maffiák- Hogyan értékeli Ön azt a helyzetet, ami ma az országban kialakult: robbantások, külföldi maffiák megjelenése, tűzharc az utcán fényes nappal, és folytathatnám tovább? Mi az oka ennek?- A kérdés igen sokrétű, megválaszolására az újság teljes terjedelme sem lenne elegendő. Azzal gondolom Ön is egyetért, hogy minden gyökeres társa„A jogharmonizáció a Nyugathoz a fejlődést jelentheti..Dr. Tamás János, Baranya megye főügyésze. Fotó:Tóth László Parlament alá rendeltségnek a hívei, és a többségi álláspont győz. Aki erre illetékes, a legfőbb ügyész, ezzel kapcsolatosan számtalan esetben már kifejtette álláspontját. Az ügyészek jogállása-Ez a probléma azért is érdekes napjainkban, mert ha jól tudom az MSZP és az SZDSZ programja ebben a tekintetben eltér egymástól?-Jól tudja, hisz mindketten ezt nyilvánvalóan ugyanazokból a dokumentumokból olvastuk ki, illetőleg tudtuk meg. A politikusok feladata, hogy ezt a kérdést mielőbb eldöntsék, mert a koalíciós együttműködésnek ez nem egy lényegtelen passzusa. Bízzuk rájuk. Véleményem szerint a nézetek előbb-utóbb valahol a középtájon találkozni fognak. Addig is mi tesszük a dolgunkat, és senkinek nem kell félnie attól, hogy rosszabbul, mintha már a megegyezés megvolna. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nekünk napi feladatokat kell megoldani, amelyek nem függhetnek politikai kérdésektől.-Nekem egyébként az a véleményem, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetének fő kérdése a tervbe vett új alkotmány létrehozásával egyidejűleg kerül majd eldöntésre és szabályozásra. Ha az új alkotmány elkészítése valóban belátható időn belül várható, akkor ez nem olyan hosszú időszak, amelyet ne lehetne kivárni az ügyészségnek. Előtte azonban azt is el kellene dönteni, milyen feladatokat szánnak az ügyészségnek, mert ez alapvető kérdés az alkotmányozás szempontjából. Ami napjainkban égető, és ami valóban működésbéli zavarokat okozott már eddig is, az az, hogy nincs hatályos törvény az ügyészek jogállását illetően. A Munka Törvénykönyve ugyanis az ügyészekre nem vonatkozik, így alapvető, a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdések nem kezelhetőek, vagy csak valamiféle dalmi átalakulás hordoz magával bizonyos veszélyeket, és bizonytalanságok közepette is zajlik. Az átalakulás jegyében nálunk az elmúlt években - érthető okokból - az életviszonyokat sok tekintetben alapvetően megváltoztató jogszabályok tömege született. E változások hátterében egyrészt belső szükségszerűségek álltak, másrészt a .jogharmonizáció” igénye a „Nyugathoz”, amely számunkra valóban sok tekintetben a fejlődést jelentheti. Az illeszkedés nehézségei a jogalkotás ütemének kényszerű „felpörgetése” néha „túlpolitizáltsága” nem minden esetben eredményezhettek tökéletes jogalkotást nálunk. Magyarul: nem biztos, hogy mindig azok a jogszabályok és akkor születtek meg, vagy netán „haltak ki” a jogból, amelyek születése vagy kiiktatása össztársadalmi szempontból feltétlenül szükségszerű, vagy éppen aktuális volt. Minden jogszabálynak megvan ugyanis a maga „kihordási ideje”, a jogszabály-változásoknak is, a hatás-ellenhatás tapasztalatokra alapuló és az ebből levont következtetések tükrében. Ilyenkor derül ki, hogy a legtisztességesebb törvényhozói szándék sem mindig vezet sikerre. Ezek bonyolult jogi és politikai kérdések. Az állampolgárt azonban, ha szaba'd ezt mondanom, ezek nem érdeklik. Az ő számára az egészből csak annyi létezik, hogy szeretne minden körülmények között biztonságban, nyugodtan élni, és elvárja a mindenkori hatalomtól, hogy ezt biztosítsa számára. Látni kell azonban, hogy roppant nehéz rövid távon alapvető jogszabályi rendelkezéseket hozni oly módon, hogy azok mindenben megfeleljenek az Emberi Jogok Európai Egyezményének, ugyanakkor jól működjenek „magyar talajon” és amellett közmegelégedést is váltsanak ki. Ennek a roppant nehéz kérdésnek a megoldása a mindenkori politika feladata kell hogy legyen, és az állampolgárok aszerint „honorálják” a politikusok törekvéseit, hogy miként tudnak ezeknek a követelményeknek eleget tenni. És ha előbb nem, megteszik azt egy-egy ciklus lejárta után az urnák előtt. Nem csodálkozom tehát azon, amikor egy-egy közfelháborodást keltő, emberi életeket követelő bűnügy napvilágra kerülése után újra és újra feltör a halál- büntetés igénye, vagy az ítélkezés szigorát kérik számon a bíróságokon, vagy éppen azt, hogy miért nyitottuk meg határainkat „mindenki” előtt, miért csak szabálysértés az üzletszerű ké- jelgés ma Magyarországon, amikor a „szex-piac” felosztásáért gyilkos sortüzek dördülnek el fényes nappal Budapesten stb. Ismétlem, nem csodálkozom az állampolgárok többségének reagálásán még akkor sem, ha én, mint szakember tudom és értem, hogy egy-egy jogi rendelkezés miért születik meg, miért hal el, és miért olyan amilyen, ez azonban a lényegen semmit sem változtat. A megnövekedett szabadság nem csak a jószándékú és tisztességes többség szabadsága, hanem sajnos azoké is, akik gátlástalanul visszaélnek vele. Ezért az állam feladata az kell hogy legyen napjainkban és a következő években is, hogy ezt a szabadságot megfelelő minőségű és ütemű jogalkotással, valamint jogalkalmazással kísérje. Az egyensúly csak így tartható és érhető el, vagy éppen állítható helyre. A jog egyébként is általában lépéshátrányban van az életviszonyokkal szemben, de ha ez a lépéshátrány egy bizonyos mértéket meghalad azért, mert a jogalkotás és a jogalkalmazás valamilyen oknál fogva nem képes uralni az életviszonyokat, akkor baj van. Ezt érzi ma időnként az állampolgár, és erre nagyon oda kell figyelni a politikusoknak is. A többség megelégedésére- Milyen szerepe van ilyen körülmények között az ügyészségnek?- Mindenkit biztosíthatok arról, hogy Baranya megyében az ügyészség a rendelkezésre álló törvényes lehetőségek közepette minden erőfeszítést megtesz azért, hogy feladatait a tisztességes többség megelégedésére lássa el. A helyzet azonban nem könnyű. Az államhatalmi szervek csak az állampolgárok segítségével, aktív közreműködésük mellett képesek dolgozni oly módon, hogy annak pozitív hatását előbb vagy utóbb az egyes állampolgár maga is érezze. Ma több megértésre, toleranciára van szükség az állampolgár részéről, hogy holnap másként legyen. Azonban elengedhetetlen addig is, hogy tudja és lássa, minden az ő érdekében történik ebben az országban. A jogalkotás is. Fél évszázad után aranydiploma A z 1944-es évre visszatekintve sötét színek, szorongató érzések kerülnek előtérbe. Nem ok nélkül. Volt-e akkor család, amelyet ne ért volna veszteség, amelynek nem kellett félnie, féltenie valakit, valamit? Hazánk az év kezdetét követően rövid időn belül önállóságának, függetlenségének maradékát is elvesztette: a megszállók és kiszolgálóik mind féktelenebb tobzódása a nemzetgyilkosságig fokozta a már korábban kiérlelődött társadalmi igazságtalanságokat, amelyeket a határkiigazítások érdekében magára vállalt az államvezetés, - nem csekély részben kényszerből és az erősebb hatalom bilincseiben vergődve. Az emberiségellenes cselekmények felismerését követő tétova lépések tisztességes szándékát tagadni, azok korlátozott eredményeit el nem ismerni - nagy elfogultság. A jó szándék azonban kevésnek bizonyult az erőszakhullámmal szemben, a hatalom pedig a legszélsőségesebb elemek zsákmányává vált, melyek történelmünk legszégyenletesebb korszakát zúdították hazánkra, miközben harctérré vált az ország és a háború minden borzalma végigsepert rajta. Embertelen rendszer szorításában vergődtünk és ugyancsak embertelen rendszerrel állottunk fegyveres harcban. Mindkettőnek bőségesen akadtak elvtelen, csak a rövidtávú érdeket szem előtt tartó kiszolgálói hazánkban. Nincs okunk visszasírni 1944-et. Az elkövetett bűnöket, az elviselt szenvedéseket az eltelt hosszú évtizedek sem feledtetik. Emlékezni kell, örök figyelmeztetés maradjon: soha ne tévedhessünk a pokoljárásnak ezekre az útjaira. Személyesnek tűnő, bizonyos vonatkozásaiban mégis közérdeklődésre érdemes gondolatok fűződnek a fél évszázados visszaemlékezésekhez. 1944. első felében a M. Kir. Honvéd Ludovika Akadémia végzős hallgatójaként némiképpen védett helyzetben érezhettem magam. Nem fenyegetettek közvetlen veszélyek a megszállók és csatlósaik oldaláról, de átmenetileg a háború megpróbáltatásai is mérsékeltebb formában érintettek, mint az ország lakosságának túlnyomó hányadát. Más oldalról viszont ágyútöltelék-nemzedék gyermeke voltam, akikre harctéri szolgálat, háborús körülmények várnak. Fel sem merült bennem az a gondolat, hogy ezektől a veszélyektől megfutamodjam, bármennyire közeledtek is határainkhoz a hadi események és bármennyire hamisan csengtek is már addigra a német és velük szövetségben álló erők sikereiről érkező híradások. Az intézmény szelleme, a bajtársi közösségből áradó gondolkodásmód egyirányú utat jelölt ki számunkra. Március 19-ét, a német megszállást követően a Ludovika Akadémia Üllői úti épületegyütteséből szétszórtan telepítettek ki bennünket falvakba, lehetőleg két-három fős elszállásolással. A fiatalság alkalmazkodó készségével fogadtuk el ezt a változást, tudomásul véve azt, hogy mind az elméleti, mind a gyakorlati képzés feltételei megnehezültek oktatók és növendékek számára egyaránt. Élveztük viszont a magyar falu vendégszeretetét, de ennél sokkal többet is: rokonszenvét. Részeseivé váltunk a falu háborús életének: együtt vigadtunk, ha lehetett és együtt vérzett a szívünk mind többször, amikor ez jutott osztályrészünkként. Amikor Szent István király ünnepén a kormányzó jelenlétében hadnaggyá avattak bennünket, nem tudhattunk a később sikertelennek bizonyult kiugrási kísérletről, de már elhangzottak olyan kijelentések, hogy a hazának nem hősi halottakra, hanem az újjáépítést végző túlélőkre van szüksége. Mégis fájdalmasan sokan voltak sorainkból, akiknek a hősi halál sorsa jutott, akik már nem mondhatják el érzéseiket, gondolataikat. ők nem öregszenek, fiatal valóságukban maradnak közöttünk mindaddig, amíg az utolsó túlélő sírba nem követi őket. A későbbi évtizedekben a ránk kényszerített hatalom megbízhatatlannak minősített és azzal rágalmazta egykori M. Kir. Honvédség tiszti karát, hogy a néptől elidegenedett. Ezt az ítéletet olyan hosszú időszakon át és olyan gyakorisággal kellett elviselnünk, hogy a magyar társadalom jelentős része már nem is tekintette vitathatónak a tézist. Az igazságot azonban mégis az a falu mondta ki, amelynek lakói 50 év óta testvéri öleléssel várnak vissza bennünket évről-évre, hogy közös hősi emlékművünknél együttesen tisztelegjünk elveszített bajtársaink emléke előtt. 1944-ben még egy évfolyamot avattak hadnaggyá és azt követően még egy, felavatást már meg nem ért évfolyam hallgatói mondhatják el magukról ludovikások voltunk. Az intézet, amelyet a XIX. szá: zadban annyi küzdelem, áldozat árán hozott létre a magyar nemzet akarata, 1945. óta nem működhetett tovább. Hosszú, emberöltőt túlhaladó korszak hivatalos álláspontja önmagában büntetendő körülménynek tekintette azt, ha valakinek a Ludovika Akadémiához bármilyen köze is volt. A z 1944-ben felavatott hadnagyoknak és az ugyancsak 1944. évben hadapród iskolát végzett egykori zászlósoknak a Kossuth Lajos Katonai Főiskola parancsnoka a honvédelmi miniszter megbízásából 1994. szeptember 17-én aranydiplomát nyújt át. Kovácsy Zoltán Európai program a megyéknek Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Programja két megyének nyújt - remélhetőleg - hathatós támogatást a jövőben. S mivel a program a holland kormány 380 ezer dolláros anyagi támogatásával valósul meg, főként holland befektetők és tőke megjelenésére lehet számítani. A megyéket előzetes felmérés alapján úgy választották ki a szakemberek, hogy egy fejlettebb és egy átlagosnál elmaradottabb térségét képviseljék az országnak. Az előbbit Csongrád megyében, az utóbbit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vélték felfedezni. Ha ez a támogatási forma eredményesnek bizonyul, akkor az ország más területeire is kiterjesztik. A segítség lényege, hogy a kiválasztott országrész adottságaihoz szabják a tennivalókat. Az érintett két megyében például kézenfekvő, hogy mindenekelőtt a mezőgazdaságot, illetve ebből adódóan az élelmiszer-feldolgozó ipart fogják fejleszteni. A gazdálkodók - magángazdák és nagy- vállalkozók egyaránt - a vállalkozói környezet kialakítását, a gazdasági élet megélénkülését, beindulását várják a programtól. Már az első tanulmányok elkészítésekor kiderült, hogy elsősorban új munkahelyekre, az infrastruktúra (telefonhálózat, útépítés, csatornázás) fejlesztésére, s a földműveléshez szükséges kisgépek gyártási feltételeinek kialakítására számítanak a fejlesztendő területek lakói. A program szerint először a megyei vállalkozók mondják el, mire van szükségük, majd a holland szakemberek segítenek megkeresni a megoldást. Ezt követően elkészülnek a cselekvési tervek, majd jövőre megkezdődhet azok gyakorlati megvalósítása.
