Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-12 / 251. szám
1994. szeptember 12., hétfő Külföld aj Dunántúli napló 11 A német kiszélesítési és a francia elitista elmélyítési törekvések ötvözete Orosz-kínai csúcs? Igazi politikai bombát robbantottak a múlt héten Bonnban és Párizsban, amelynek rengései az Európai Unió fővárosaiban azóta is folyamatosan érezhetők. Visszatérő vélemény: azzal, hogy Eduard Balladur francia kormányfő, illetve a német kormánykoalíció vezető pártjai brutálisan néven nevezték az Európai Unió jövőjére vonatkozó elképzeléseiket, nem csupán a most kezdődött őszi politikai félidő, de valójában a következő két év európai vitáihoz is megadták az alaphangot. Variálódó geometria Csak emlékeztetőül: több kevesebb eltéréssel mind Balladur, mind pedig a CDU/CSU pártszövetség nevében Wolfgang Schäuble hivatalos formában első ízben kérdőjelezték meg az EK/EU eddig szentként kezelt egységét, és beszéltek arról, hogy a mai Tizenkettek, holnapi Tizenhatok - s kelet-európai remények szerint holnaputáni Huszak-Huszonötök - jövője csakis a jelenlegi keretek radikális átszabásával, az igenis elismerten is többféle európai együttműködési formák rugalmas intézményi keretekbe foglalásával biztosítható. Ráadásul tették ezt úgy, hogy néven is nevezték azt a féltucatnál is kevesebb tagországot, amelyek szerintük kezdetben e rugalmas keret magvát alkothatják - az összes többi államot a „másod-” vagy éppen „harmadosztályba” utalva ezzel. A szak(barbár?)nyelvben „variálódó geometriaként” emlegetett képlet, amelyen a francia-német elképzelések szerint az 1996 utáni EU alapulna, lényegében azt kínálná, hogy ne kelljen mindig, minden területen, minden tagországnak folytonosan az egymáshoz kötöttség állapotában vergődnie. Azt már lényegében a Maastrichti Szerződés is lehetővé teszi, hogy amelyik ország ezt óhajtja és képes is rá, az - és csak az - „szálljon be” a közös pénzbe, aki még nincs kész erre, vagy (mint a brittek és dánok) irtóznak az egész gondolatától, egyelőre kívül maradnak. Az új elképzelés - ami egyébként távolról sem új, csak most először ilyen hangsúlyos formában támogatott - ezt a rugalmas felállást lényegében valamennyi EU/EK intézményre lehetővé tenné. Azaz, amint az egyes országok inkább a pénzügyi politikában, úgy mások a külpolitikai-védelmi együttműködésben, megint mások például a határok teljes elbontásában (Schengen-egyezmény) lehetnének teljes jogú partnerek. Eltérő sebességgel Nyilván akadna néhány ország, amelyik valamennyiben benne van - őket tekintenék „magországoknak” -, de sok tagállam (eleinte alighanem a többség) csupán néhányban vál- lalná/bímá valamennyi feltétel azonnali átvételét. Az elképzelés felvetése azért vízválasztó jelentőségű, mert idáig - még a Maastrichti Szerződés vitáiban is - a kiindulópont mindig az volt, hogy a tagországok csakis együtt mozdulhatnak A-ról B-re. Egymás „ lehagy ását" sem az eddig vallott közösségi önérdek, sem pedig a döntéshozatalban biztosított - s a „lehagyandók” által be is vetett - vétójog gyakorlatása nem tette lehetővé. Ez ugyan látszólag erősítette a klub tagjainak kohézióját, de mert valamilyen területen mindig voltak elmaradók - vagy más utat óhajtók -, ezért egyúttal nagyban hátráltatta is az előrelépést. Éppen a leendő közös pénznél vált ez mindennél nyilvánvalóbbá: ahogy abban egységes volt az egyetértés, hogy közeli gazdasági alapok nélkül illúzió közös értékmérő és fizetőeszköz bevezetésére számítani, úgy az is immár egyértelmű, hogy a tagországok jelentős hányada a tervezettnél csak a jóval távolabbi jövőben lesz képes minden gazdasági mutatójában „feljönni” a megkívánt közösségi átlagra. Erre született a kompromisszum: közel 180 milliárd dolláros alap felállításával az elmaradók „felhozását” intézményesen is segítik, miközben a már ma is „kész” országok (ha legalább heten vannak) a többiek majdani felzárkózásáig is hozzáláthatnak majd a közös valuta bevezetéséhez. Ha EU-szinten is „törvényerőre” emelik a „variálódó geometria" rendszerét, akkor a fenti megközelítés válhatna gyakorlattá a többi integrációs területen is. Ami szakértők szerint azért is elkerülhetetlen lesz, mert csakis egy ilyen rugalmas keret megteremtésével nyílhat mód a kelet- és közép- európai országok közeli befogadására, lévén, hogy ez utóbbiak amúgy ma még a területek jó részénél elmaradnak az ott éppen megkövetelt közösségi átlagtól. Voltaképpen ezt emelték ki az első brüsszeli értékelések is: a „variálódó geometria” valójában „inteligens ötvözése” a német kiszélesítési és a francia elitista mélyítési törekvéseknek - mindkettőre módot ad egy- időben. Nem véletlen, hogy a CDU-CSU papír nevén is nevezi azt az öt országot, amelyeknek szerinte az ezredfordulóig esélye nyílhat a tagságra: Csehországnak, Lengyelországnak, Magyarországnak, Szlovákiának és Szlovéniának. Magországok Az igazi detonációt nem is ez okozta, hanem az, hogy a német dokumentum következetes módon azokat is nevükön nevezte, amely államok az „első körben” a „magországok” között lehetnek - és ilyet csak ötöt talált: Franciaországot, Németországot és a Benelux-államokat. Ami aligha meglepő módon hatalmas felzúdulást keltett az ilyen módon a „másodosztályba” utalt „maradék” körében, de különösen az „alapítónak” számító Olaszországban. „Bravó! B-kategóriájú ország lettünk” - kommentálta a hírt az olasz sajtó, miközben Antonio Martino külügyminiszter kategorikusan elfogadhatatlannak nevezte az elképzelést és reményét fejezte ki, hogy ez csak (CDU/CSU) „pártpolitikai dokumentum” marad, s nem lesz Bonn hivatalos álláspontja. Brüsszeli vélemények szerint a felzúdulás érzelmi-politikai alapon tökéletesen érthető - ám valójában agyaglábakon álló felháborodás. A német dokumentum ugyanis tényleg csak a király meztelenségét mondta ki, megnevezve azon országokat, amelyek többé-kevésbé készek a „magintézmények” de különösen a közös pénz elsők közötti „gründolására”. És ez utóbbira például az olasz gazdaság ma még valóban nincs felkészülve - akár rásütik a „B” kategóriát, akár nem beszélnek erről. Előjáték 1996-ra A hirtelen támadt vihar mindenesetre máris több dolgot jelez. A legfontosabb, hogy a jelentőségében csak a Római Szerződés elfogadásához hasonlítható 1996-os, intézményi reformoknak szentelt majdani EU-konferencia előjétákai immár teljes intenzitással beindultak, és valószínűnek tűnik, hogy a viták ez ügyben addig már nem is fognak alább hagyni. A másik, hogy a jelek szerint nem volt üres ígérgetés, hogy a januárig tartó német, és az ekkor kezdődő francia EU-elnökség valóban egyeztetett módon akarja éppen e kulcsfontosságú konferenciát előkészíteni. A harmadik pedig, hogy a jelen viták, érvek és törekvések között láthatóan valóban jelen van térségünk országainak kérdése-jö- vője is.' Előrevetítve, hogy mindezek fényében méginkább nagy jelentősége lesz majd az idei decemberi, esseni EU-csúcson elfogadásra váró új „kelet-európai határozatnak”, amely éppen az Európa Unió jövőbeni kelet-európai stratégiáját készül lefektetni, s amely aztán éppen 1996-ra jelenthet majd egy további fontos építőkockát. Fóris György Jószomszédság N em tudni, hogy a népi bölcsességekhez közismerten vonzódó Csiang Cö-min kínai államfő idézte-e Borisz Jelcinnel folytatott tárgyalásain azt a régi kínai mondást, amely szerint jobb egy közeli jó szomszéd, mint egy távoli rokon. A második orosz-kínai csúcsra, illetve annak eredményére azonban jól illik a mondás. Kína és Oroszország megállapodott ugyanis abban, hogy baráti és jószomszédi viszonyra törekszenek. A kínai államfői látogatás alátámasztani látszik azt, hogy az eddigi, Washington-köz- pontú orosz külpolitika irányítói kezdik felismerni: a világban helyét 'és új szerepét kereső Oroszország számára már csak eurázsiai fekvéséből adódóan is sokkal inkább természtes partner a most már deklaráltan is ,jó szomszéd” Kína, illetve Európa, mint - maradva a kínai közmondásnál - a „távoli rokon”, Washington. Moszkvában kétségtelenül világpolitikai, de legalábbis a regionális biztonság szempontjából meghatározó jelentőségű megállapodások születtek az orosz és kínai atomrakéták egymás célpontjaira irányzásá- nak megszüntetéséről, valamint az orosz-kínai határ rögzítéséről. Ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tűnik a két ország kapcsolatait rögzítő nyilatkozat, amely nem több ugyan politikai szándéknyilatkozatnál - azaz kevés konkrétumot tartalmaz - viszont kijelöli a kapcsolatok fejlesztésének irányát. A dokumentum egyik legfőbb megállapítása, hogy a világ két legnagyobb és legnépesebb állama új típusú, korrekt partneri kapcsolatokra törekszik, s ez nem irányul harmadik ország ellen. Noha a megvalósítás mikéntjét illetően a nyilatkozat nem lép túl az általánosságokon, alighanem a kulcsot az a megállapítás jelenti, hogy Moszkva és Peking át kíván térni a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő külgazdasági kapcsolatokra. A kínai vezetők moszkvai Új líbiai főváros Olasz márvány- és gránitlapokkal burkolják be az épülő új líbiai főváros épületeit. Az első, 10 milliárd líra értékű szállítmány hamarosan útnak indul az észak-afrikai országba, ahol a jelenlegi fővárostól mintegy 500 kilométerre építik fel Líbia új közigazgatási központját. A líbiai forradalom vezetőjének, Moamer el-Kadhafinak a szülővárosa: Sirt lesz az új főváros. A tervek szerint Sittben az év végére fel kell épülniük a minisztériumoknak és a közhivataloknak. nyilatkozataikban ennek fontosságát többször is kiemelték, ami arra utal, hogy mindkét fél tisztában van vele: az egymással 4300 kilométeren át határos két óriási méretű ország hosszú távon közös gazdasági egységet alkothat, mivel gazdaságaik kölcsönösen kiegészítik egymást. Teljesen egyértelműen kiderült, hogy a néhány évvel ezelőtti óriási kereskedelmi robbanást okozó barterüzletek kora lejárt, és ezek mind inkább a gazdasági kapcsolatok gátjává válnak. A meghirdetett új típusú gazdasági kapcsolatok fejlesztése persze hosszú távú cél, és a két országban zajló gazdasági reform, illetve a vonatkozó törvényhozás összeegyezetetése szintén feltétele ennek. És alighanem a legfontosabb eredménye a moszkvai csúcsnak az, hogy a politikai kapcsolatok szintjén ennek meg is vannak a feltételei, és adottnak látszik a szándék is mindkét fél részéről. Ily módon elmondható: Moszkvában a múlt hét végén a hosszú távú kapcsolatok politikai megalapozása folyt. Más kérdés, hogy a kereskedelmi forgalom csökkentésének megállítása terén a csúcs hoza- déka meglehetősen csekély. A valóság a szándékok ellenére még mindig a barterkereskede- lem, még akkor is, ha megállapodás született, hogy Peking az orosz áruk egy részéért a jövőben már keményvalutával fizet, ahogy az a fejlett világban szokás. N oha a mostani -csúccsal kapcsolatban Moszkvában elhangzott „korszakos” és „történelmi” jelzők létjogosultságát a kapcsolatok, így mindenekelőtt a gazdasági viszony konkrét eredményei alátámaszthatják, kétségtelen ténynek látszik: Moszkva és Peking az elmúlt évtizedek ellenséges, majd hűvös és tartózkodó viszonya után fontos lépést tett a gazdasági szükségszerűség által diktált normális partneri viszony irányában. Kóti Lóránt Bécs polgármestere A 44 esztendős Michael Hä- upl lesz november 7-től Bécs új polgármestere, miután Helmut Zilk bejelentette, hogy távozik. A távozó polgármester maga tett javaslatot utódjára az Osztrák Szociáldemokrata Párt bécsi elnökségének, amelyet később az SPÖ bécsi pártbizottsága is elfogadott. Bár a hivatalos polgármester-választás csak november 7-én lesz, a döntés véglegesnek tekinthető, mivel az SPÖ többséget élvez az osztrák főváros vezető testületében. „Ez a partner semmiben sem dönthet” Oroszország és a NATO Szudáni béketárgyalások Kudarccal végződtek a 11 éves polgárháború befejezését célzó szudáni béketárgyalások, mivel az iszlám katonai kormány nem volt hajlandó a muzulmán törvénykezés megváltoztatatá- sára, és nem egyezett bele a feketék lakta déli országrész önrendelkezésébe - jelenI tette a Reuter hírügynökség Nairobiból. A törvénykezéssel kapcsolatban a kartúmi kormány csak abba egyezett bele, hogy a nem muzulmán vallásúak mentesüljenek az iszlám saria alól, amely szerint büntetésként kiróható a végtagok amputálása, a megkövezés és a megkorbácsolás is. A Kenyában folyó tárgyalások megszakadása várhatóan a tavaly nagy lendülettel indult békéltetési erőfeszítéseket is visszaveti. „Anakronizmusnak” nevezte a NATO létét, és az amerikai csapatok „hazatérését” ajánlotta egy rangos orosz parlamenti vezető azután, hogy az orosz haderő végleg távozott Németországból és a Baltikumból. Viktor lljuhin, aki az orosz parlament alsóházának biztonsági ügyekben illetékes bizottságát vezeti, az ITAR-TASZSZ munkatársának kijelentette: „Az új geopolitikai helyzetben, amikor az utolsó orosz katona is elhagyta (Közép)-Európát, a NATO katonai tömb létezése anakronizmus. Nem szeretném, ha a NATO szemet vetne volt szövetségi köztársaságainkra, amelyek ma szuverén államok, vagy volt VSZ-beli partnereinkre, márpedig ilyen jelek láthatók.” Borisz Jelcin orosz elnök, aki 1991 decemberében hosszútávú politikai célnak nevezte Oroszország NATO-tagsága kérdésének megvizsgálását, legutóbbi berlini útja előtt ismét állást foglalt az atlanti kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett. Ugyanakkor védelmi minisztere, Gracsov hadseregtábomok a németországi kivonulás kapcsán azt emelte ki, hogy az orosz Nyugati Hadseregcsoport és elődje olyan ellenerőt képezett a NATO-val szemben, amely megóvta Európa békéjét a nehéz pillanatokban. Matvej Burlakov, a Nyugati Haderegcsoport volt főparancsnoka úgy fogalmazott, hogy ez a hadászati magasabb egység „ténylegesen helytállt az atlanti tömbbel szemben”. „Naponta 14 ezer katonánk teljesített harci ügyeleti szolgálatot, repülőgépeink és helikoptereink tucatjai voltak harckészültségben a levegőben és a földön” - emlékeztetett az orosz vezérezredes. Alekszej Arbatov, a neves orosz politológus a Nyezavi- szimaja Gazeta hasábjain nemrég egyenesen kizárta, hogy Oroszország egyenjogú helyet kaphatna az Észak-atlanti Szövetségben. Viktor Parsutkin, az Állami Duma sajtótitkára ugyanebben a lapban felrótta az oroszországi vezetésnek, hogy addig tömjé- nezte az atlanti szövetséget és hangoztatta a „kétes jövőjű” szervezet nélkülözhetetlenségét, míg az kaput nyitott a kelet-európaiaknak, Óroszorszá- got pedig „fő stratégiai partnerré” léptette elő. „Kiderül, hogy ez a partner semmiben sem dönthet, egyebek között azért sem, mert nem tudja, mit akar” - jegyezte meg ironikusan az orosz külpolitika kuszaságának kemény bírálója. A biztonsági bizottság elnöke, Viktor lljuhin úgy vélekedik, hogy az Észak-atlanti Szövetség koncepciója változatlan és „ravaszkodnak, akik ma kizárólag béketeremtő funkciókat tulajdonítanak a NATO-nak. Nézetem szerint Európának elég az EBEÉ (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet), ha azt mondjuk, hogy minden vitás kérdést a tárgyaló- asztalnál kell rendezni. Az amerikai NATO-csapatok pedig nyugodtan hazatérhetnek: a Varsói Szerződés nincs többé, Oroszország pedig senkit nem fenyeget”. lljuhin szerint ez lenne az első lépés, amely segítené erősíteni a bizalom légkörét Európában. Fennáll egyébiránt az a veszély, hogy miután a kontinensen eltolódtak az erőviszonyok, a NATO az Oroszországra való nyomásgyakorlás eszközévé válhat, ami a szomszédaival fenntartott viszonyát illeti, különösen a Baltikumban és Ukrajnában. A moszkvai sajtó némi ellenérzéssel számolt be arról, hogy a balti országok a „békepartnerség” keretében bizalmas katonai információkra vonatkozó megállapodásokat írnak alá a NATO-val. Ismeretessé vált, hogy a NATO és a „békepartnerek” első közös hadgyakorlatán Oroszország nem vesz részt. A „Cooperative Bridge” fedőnevű együttműködési gyakorlat szeptember 12-16. között lesz a lengyelországi Biedrusko térségében, Poznantól nem messze, résztvevői között hat NATO-tagállam mellett Litvá- * nia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia éa Ukrajna került előzetesen említésre. Más országokból megfigyelőkre számítanak. Pirityi Sándor Európai Unió - kezdődik a tánc?
