Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-12 / 251. szám
Kisebbségi önkormányzat, de hogyan? A nemzetiségek legtöbbje igényli létrehozását (3. oldal) Megható percek ... Ötven év után most először indulhattak zarándokúira a hívők a máriakéméndi kegyhelyre, (írásunk az 5. oldalon) Fotó: Müller Andrea KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló V. évfolyam, 251. szám 1994. szeptember 12., hétfő Ára: 16,30 Ft Megkezdődött a Mediterrán Ősz Ifjúságbarát kormányt A Baloldali Ifjúsági Társulás szeretné, ha az új kormány tettekben lenne ifjúságbarát, s nem csak szavakban, mint elődje volt. A BIT és a többi, mintegy kétszáz hazai gyermek- és ifjúsági szervezet sokat vár a remélhetőleg minél hamarabb sorra kerülő kormány-ifjúság találkozótól. Mindezt Kiss Péter, a Baloldali Ifjúsági Társulás elnöke jelentette ki vasárnap Tatán, a szervezet háromnapos hétvégi VI. országos találkozóját záró sajtótájékoztatón. A BIT fontosnak tartja továbbá három új törvény mielőbbi elfogadását. Ezek a következők: a gyermek- és ifjúsági törvény, a gyermekek és az ifjak jogairól szóló törvény, valamint az úgynevezett non profit törvény. Forma-1 A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi, az Olasz Nagydíjért kiírt versenyét a brit Damon Hill (Williams-Renault) nyerte az osztrák Gerhard Berger (Ferrari) és a finn Mika Häkkinen (McLa- ren-Peugeot) előtt. Negyedik a brazil Barrichello, 5. a brit Brundle, 6. pedig az ugyancsak brit Coulthard lett. A világbajnoki pontverseny állása az idei 12 futam után: 1. Schumacher (német, Benet- ton-Ford) 76 pont, 2. Hill 65, 3. Berger 33, 4. Alesi (francia, Ferrari) 19, 5. Häkkinen (finn)* 18, 6. Barrichello 13. Unitáriusok koszorúzása A Pécsi Unitárius Szórványgyülekezet hagyományteremtő szándékú koszorúzást végzett tegnap a Mindenszentek templomán ezelőtt egy évvel elhelyezett, a Pécsi Disputa emlékére állított emléktáblánál. Pazar szüreti felvonulással, baranyai néptáncegyüttesek színvonalas műsoraival, jóféle borokkal, ifjakat és kevésbé ifjakat egyaránt táncra perdítő zenével, de mindenekelőtt remek hangulatban múlatták az első visszavonhatatlanul őszi hétvégét Mágocson, ahol szombaton került sor a Baranya Megyei Művelődési Központtal karöltve összeállított Mediterrán Ősz színes rendezvénysorozatának megnyitójára. Dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg a programot, amelyben zenés ébresztő, fúvóskoncert, mazsorett bemutató, szabadtéri színház, revütur- mix is teret kapott, míg az apróbbakat falujáró kisvasút, gokart, légvár és korongozás várta. A környező községek ilyen nagyszámú részvételére korábban nem akadt példa a Mecsekalján rendezett szüreti felvonulásokon, amelynek előkészületeiben, kedves meglepetésként ezúttal már a fiatal generáció is teljes erőbedobással résztvett. Mindehhez azonban a helyi vállalkozók teremtettek anyagi forrást, akik példaértékű hozzáállással támogatták a nagyszabású rendezvény szervezőit. Az ünnepnapra Kézművesek utcájává avanzsált Szabadság utcában a Mediterrán ősz soron következő programgazdái, települései is felállították bemutatkozó sátraikat. Legközelebb Mohács ad otthont ugyanis a szórakoztató programokkal tűzdelt V. Sörfesztiválnak szeptember 16-ától, majd Bolyban rendeznek szüreti mulatságot szeptember 18-án. Villány- kövesden 23-án kerül sor a Baranyai Bomapok megnyitójára, amelynek , jóízű” rendezvénysorozata október elejéig váija a látogatókat. (Folytatás a 2. oldalon) Újra Für Lajos az MDF elnöke Boross Péter, Lezsák Sándor és Schamschula György az MDF VIII. Országos Gyűlésén vasárnap bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöléstől. Egyúttal arra kérték a küldötteket, szavazzanak Für Lajosra. Szabó Iván vállalta a megmérettetést. A hat elnökjelöltből öten kapták meg a küldöttektől a 20 százalékos ajánlást: Boross Péter, Für Lajos, Lezsák Sándor, Schamschula György és Szabó Iván. A hatodik jelölt Grezsa Ferenc, nem kapta meg a szükséges támogatást. A küldöttek szavazással döntötték el: ajelöltek ábc sorrendben és öt percben mpnd- hatják el kortesbeszédeiket. Boross Péter a párt helyének hatá- rozotabb megfogalmazását tartotta fontosnak, azaz az MDF-nek középjobb párttá kell vállnia, erősítenie kell szervezettségét és szervezeti működését. Bejelentette: Für Lajos javára visszalép az elnökjelöltségtől. Für Lajos a legfontosabb célnak azt jelölte meg, hogy az MDF legyen jelen a közéletben, és az ország közakaratát fejezze ki, erősödjék a párt mozgalmi jellege és valamennyi ellenzéki párttal, amely hasonló elveket vall, működjék együtt a jövőben. A jelölés elfogadását azzal indokolta: „163 szervezet jegyzőkönyvben juttatta el hozzá bizalmát”. Lezsák Sándor, aki szintén visszalépett Für Lajos javára, az MDF anyagi helyzetének rendbetételéről szólt, s azt hangsúlyozta: a Lakitelek Alapítványra, az MDF holdudvarában mindig számíthat a párt, de az dilettáns elképzeléseket nem tud támogatni. Schamschula György szintén visszalépett Für Lajos javára. Szabó Iván, a második legtöbb ajánlást kapott elnökjelölt nem mondott le a megmérettetésről, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek az utóbbi időben az MDF-en belül érték. A Magyar Demokrata Fórum VIII. Országos Gyűlése vasárnap Für Lajost választotta a párt elnökévé. Az MDF eddigi elnöke 623 érvényes szavazatból 329-et kapott. Szabó Ivánra 294-en voksoltak. (MTI) A Göncz Árpád ázsiai körúton Göncz Árpád vasárnap délután elutazott Budapestről. A köztársasági elnök tizenegynapos körútja során hivatalos látogatást tesz Mongóliában, a Kínai Népköztársaságban és Indonéziában. Göncz Árpád először Ulánbátorba érkezik, ahol Pun- szalmágin Ocsirbat elnök lesz a vendéglátója. A mongol fővárosból Pekingbe tart, s ott Csiang Cö-min lesz a tárgyalópartnere. Programja utolsó állomásán, Indonéziában Szu- hárto elnök invitálásának tesz eleget. A tervek szerint az út során mindhárom országban kétoldalú egyezményeket írnak alá a szaktárcák képviselői. Az elnöki delegációval indult az ázsiai körútra egy népes üzletemberi delegáció is, amelynek tagjai a legmagasabb szintű látogatás idején partnerkapcsolataikat fejleszthetik tovább az érintett országokban, illetve már előkészített szerződéseik végére kerülhet aláírás. Mindhárom országban gazdag kulturális program is várja a magyar elnöki házaspárt. A magyar és külföldi diákok immár együtt kezdik az új tanévet a Pécsi Orvostudományi Egyetemen Fotó: Müller Andrea Szorító költségvetés A Évnyitó az orvostudományi egyetemen Tanévnyitót tartottak tegnap délután a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Többnyire elsősökkel telt meg az aula, akik most kezdik meg ebben az intézményben előreláthatólag hat évig tartó tanulmányaikat, hogy végül felkészült, jól képzett orvosokká váljanak. Remélhetőleg akkor is emlékezni fognak majd a tegnapi ünnepélyes alkalommal elmondott fogadalmukra, melyben ígérik, hogy egyetemi polgárhoz méltóan viselkednek majd ezek alatt az évek alatt, tisztelettel adózva oktatóiknak, de a betegeknek is. Az elnökségben dr. Kelényi Gábor rektor, dr. Kellermayer Miklós és dr. Szolcsányi János rektorhelyettes, dr. Buda József megbízott főigazgató, valamint dr. Tóth Gyula, az angol program bizottságának elnöke mellett ott volt dr. Fehér Miklós, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára, és dr. Csontos András, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese is. A rektor ünnepi beszédének első részében arra kérte a jelenlévőket, egy perces felállással tisztelegjenek dr. Szentágothai János akadémikus emléke előtt, akinek munkássága elválaszthatatlan az intézménytől. (Folytatás az 5. oldalon) A FIDESZ megnyugtatta a pedagógusokat Nem kell félni a munkanélküliségtől Nem kell félni a pedagógusoknak munkanélküliségtől - legalábbis a FIDESZ hét végén Pécsváradon megtartott oktatási fórumán erre a következtetésre jutottak a szakértők, valamint a pártpolitikusok azon része, akik az oktatással foglalkoznak. Az elkövetkező években ugyan az előrejelzések szerint 20 százalékkal csökken a gyermeklétszám, aminek következtében pedagógusokat kellene elbo- csájtani, valamint iskolákat kellene bezárni, legalábbis a logika ezt követelné. Mindennek nem kell bekövetkeznie - mondotta Pokomi Zoltán, a fiatal demokraták oktatási kabinetjének vezetője - hiszen számtalan olyan fogalkoztatási lehetőség kínálkozik a demográfiai - hullámvölgy következtében állás nélkül maradottaknak, amely biztos megélhetést jelent a veszélyzónába került pedagógusoknak. Mindezt arra alapozta a fiatal demokraták szakembere, hogy az általános iskolások, valamint a szakmunkástanulók egy része (Folytatás a 2. oldalon.) Németország segít Berlinben világpolitikai jelentőségű eseményként méltatták szombaton a magyar kormánynak azt az öt évvel ezelőtt hozott döntését, hogy nem kényszeríti vissza az NDK-ba az oda nem kívánkozó keletnémeteket, s kiengedi őket befogadásukra kész harmadik országba, nevezetesen az NSZK-ba, amely soha nem ismerte el az NDK-ál- lampolgárságot. A Bundestag alelnöke, Helmut Becker a magyar parlament elnöke, Gál Zoltán, valamint az általa vezetett hatpárti küldöttség előtt ismét leszögezte: „A magyar kormány bátor döntése, hogy átvágja az Európát elválasztó szögesdrótkerítést, egyben a Németország közepén húzódó „halálfar végét, s a német újrae- gyesülési folyamat kezdetét is jelentette. Magyarországé az érdem, hogy kiverte az első téglát abból a falból, amellyel az embert semmibe vették.” Gál Zoltán hangsúlyozta, hogy a Bundestag segít az EU-val kapcsolatos jogharmonizációban, az új összetételű magyar parlamentnek az elkövetkezendő négy évben változatlanul nagy feladata lesz a jogharmonizáció megoldása. A parlament elnöke a megbeszélésen megemlítette azt a reményt is, hogy az EU-országok decemberben a német elnöklési periódust lezáró esseni csúcsértékezletén konkrét menetrendet is megfogalmaznak a csatlakozni óhajtó országok számára. „Kiemelt várakozással tekintünk a decemberi esseni csúcsértekezlet elé, ahol remélhetőleg elfogadják az EU térségünkkel kapcsolatos stratégiai dokumentumát” - hangsúlyozta Gál Zoltán később beszédében. A nagymúltú Zsolnay-porcelánok helyszíni, kézi festése nagy sikert aratott a budapesti BNV látogatói körében Löffler Gábor Felvétele Felszentelték a Kálváriát Ünnepélyes keretek között, egyházi szertartással szentelték fel szombaton a Pécsi Kálváriát. A több mint kétszáz évvel ezelőtt adományokból felépített katolikus kegyhelyet a második világháború után szinte elfelejtették, kitették a vandál pusztításnak, aminek következtében félő volt a teljes megsemmisülése. Lelkes lokálpatrióták kezdeményezésére négy évvel ezelőtt létrejött alapítvány aztán lehetőséget biztosított arra, hogy a felújítást elkezdhessék. A lelkes hívők, a bel- és külföldi támogatók adományaiból 6,4 millió forint gyűlt össze, a műemlékvédelmi felügyelőség csaknem 10 millió forintot áldozott a felújításra. A szombati felszentelést Mayer Mihály pécsi megyéspüspök a testvér-egyházközösség vezetőjével, a grazi plébános Kari Hof- ferrel együtt celebrálta.