Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-11 / 250. szám

Mit rejt egy „vámpír sírja”? „Vámpírsírt” találtak kutatók Connecticut állam egy elha­gyott temetőjében. Amikor ugyanis egy ötvenéx^s korában elhunyt férfi sírját felnyitották, megdöbbenéssel látták, hogy a halott fejét elválasztották tör­zsétől, és a mellére helyezték, a combcsontok pedig keresztbe téve feküdtek. Ez a baljós lelet megerősíteni látszik azt a szóbeszédet, amely szerint New England lakosai még a XVIII. és a XIX. század­ban is meggyalázták azokat a sí­rokat, amelyekben „tetszhalot­takat,, gyanítottak - vélekedik az esetről beszámoló brit tudo­mányos magazin, a New Scien­tist legújabb száma. A New Englanden széles körben elterjedt babona szerint a tuberkulózisban elhunytak visszalátogattak a holtak biro­dalmából, hogy hozzátartozóik vérével táplálkozzanak. Véde­kezésül ezekkel a „vámpírok­kal” szemben a helybéliek kö­nyörtelen eszközökhöz folya­modtak: felnyitották a tébécé- ben elhunytak sírját, és eléget­ték a halott szívét vagy akár magát az egész holttestet is. Ha pedig a halott szíve már előbb bomlásnak indult, akkor a csontvázat feldarabolták, és új elrendezésben helyezték vissza a sírba. Ez a sors jutott osztályrészül a XIX. század közepén elhalá­lozott férfiúnak is - állapította meg beszámolójában Paul Sle- dzik, az amerikai fegyveres erők washingtoni patológiai in­tézetének munkatársa és kollé­gája, Nicholas Bellantoni, a connecticuti egyetem tanára. Ezen kívül a szakértők az el­hunyt férfi bordáin megtalálták a tébécés megbetegedés nyo­mait. Ez egyébként az első ré­gészeti bizonyíték a valamikor a gyakorlatban is megvalósult babonára. A zenetanulás és a térérzékelés A kiskorukban zenét tanulók későbbi életük folyamán jobbak lesznek matematikában, sakk­ban és térérzékelésük is fejlet­tebb lesz - állítják amerikai ku­tatók. A vizsgálatok alapján kide­rült: azok a háromévesek, akik billentyűs hangszereken, vagy énekelni tanultak - akárcsak néhány hónapig - jobban tájé­kozódnak, jobban érzékelik a tárgyak térbeli elhelyezkedését. Magyarázatként a kutatók úgy találták, hogy a zene fejleszti az agy kommunikációs csatornáit. A kísérletet 22 hároméves kaliforniai kisgyermekkel vé­gezték, akik hetente kaptak 10-15 perces zongoraleckéket és napi gyakorlatokat is kellett végezniük. Naponta félórás énekórán is résztvettek - írta az AP. Térérzékelésük fejlődését különböző tesztekkel ellenőriz­ték és ennek alapján jutottak erre a következtetésre. Omladozik a kínai nagy fal A kínai nagy fal immár olyan siralmas állapotban van, hogy a kínai illetékesek további nem­zetközi segítséget kémek a helyreállításához. Eddig Kína százmillió jüant (mintegy 11,6 millió dollárt) gyűjtött össze a málló részek restaurálására, s ennek 30 szá­zaléka a külföldi segítség. A se- gélycsatomák további megnyí­lásának elősegítésére szeptem­ber 23-án tudományos tanács­kozást szerveznek amerikai, brit, német, dél-koreai, szinga­púri, japán, hongkongi és taj­vani kutatók, történészek és üz­letemberek részvételével. A cél, hogy lehetőséget teremtsenek az együttműködésre egy hosz- szútávú terv keretében, amely- lyel a 6700 kilométeres, az űr­ből is látható falat helyreállíta­nák. A fal néhány részlete már teljesen tönkrement, földig rombolták, vagy a helyi mező- gazdasági tevékenység pusztí­totta el. A Somogy megyei Szólád községben a helyi Turul Fogadó por­tásának, Tormai Gézának hobbija a népi kerámiák készítése. Munkáiban somogyi, sárközi fazekasok ismert motívumai ta­lálhatók. Név(m)érték Megváltoztatta, illetve alapo­san kibővíttette nevét Antony Hicks. Eddigi neve senkinek sem mondott semmit, ám az ötvenhat szavas pótlás révén bizonyára lesznek, akik megjegyzik ma­guknak. A 23 éves brit férfi ráa­dásul nem csak hosszúsági re­kordot javított, hanem új névvál­toztatási kategóriát is teremtett: kedvenc zenekarának, a Level 42-nek eddig megjelent összes lemezeimére módosíttatta a ha­tósággal „természetes” nevét. És most következzék az új- dons(z)ült név magyar fordítás­ban: Hangya Szint Negyven- kettő Karambolokat Üldöző Korai Szalag Fényben Álló Va­lódi Színű Lélek Jelenlét Világ Gép Családban Futó Családban Futó Platina Kiadás Napba Hu­nyorgó Legjobbnak Garantált Szint Örökzöldek Újrakeverve Most Befolyások Változások... (folyt, köv.) Ha idáig eljut Hicks egy bemutatkozáskor már csak a zenekar eredeti tagjainak a nevét kell végigmondania, te­hát folyt.: ...Mark King Mark Lindup Phil Gould Boon Gould Wally Badarou Lindup-Bada- rou Antony Hicks. Pál László ipari és kereskedelmi miniszter nyitotta meg a Budapest Sportcsarnokban a buda­pesti divatnapok rendezvénysorozatát Egy éve hunyt el motorbaleset következtében Kun Péter, az Edda gitárosa. A baleset színhelyén emlékművet állítottak tisz­telői, és most naponta friss virág díszíti az emlékművet. Száztíz millió éves hüllőcsontvázak Ausztrália nyugati partvidékén két, egyenként 110 millió éves del­finhez hasonló hüllő csontvázra bukkantak tudósok a napokban. Az értékes leletek Perth- tői több mint 1200 kilométerre északra, Exmouth közelében egy ranchon kerültek elő, annak az ásatásnak a során, amelyet a Nyugat-ausztrá­liai Múzeum szakértőinek egy csoportja végzett. A térségben a közelmúltban százmillió éves cá­pafogakat találtak többek közt olyan fajtákhoz tartozó állatoktól, amelyekről eddig nem volt tudo­másuk a tudósoknak. A most fel­színre került két csontváz az egy­kor élt ichtioszauroszok maradvá­nya. Ezek az őshüllők az óceánok­ban éltek abban a korban, amikor a dinoszauruszok a szárazföldet lak­ták. Testük a mai delfinekéhez ha­sonlított és halakkal táplálkoztak. A két csontváz egyike egy jól fej­lett, valószínűleg hat méter hosszú ichtioszauruszé lehetett. John Long, a múzeum gondnoka az AP-nek nyilatkozva jelentősnek mondta a leletet, mivel bizonyítékul szolgál arra, hogy az ichtioszauruszok fennmaradtak a déli féltekén jóval azután is, hogy az északi féltekén már kipusztul­tak. A dolog érdekességéhez tarto­zik, hogy Long a szó szoros értel­mében belebotlott a nagyobb csontvázba, amikor a régészeti ex­pedícióval a helyszínen járt. Mint mondotta, az elmúlt hónapok téli esőzései kimosták a földből a csontváz néhány csigolyáját. Elvtársi házasságközvetítő Korunk igazságtalansága, hogy miközben a szívünk balol­dalt dobog, a magányos szívek jobboldali házasságközvetítőhöz kénytelenek fordulni párkeresés ügyében. Ez az üzleti filozófiája Peter Shaw úrnak, aki London­ban megnyitotta a Szocialista Partnerek néven bejegyzett há­zasságközvetítő irodáját... "Ha valaki azzal kezdi bármelyik há­zasságközvetítőnél, hogy balol­dali érzelmű társra vágyik, úgy tekintik, mint aki fertőzött beteg, de legalább is bajkeverő. Az iro­dák ugyanis egytől egyig kon­zervatív vállalkozásban működ­nek." Jelentette ki a társtalan baloldaliak megmentője. Bár a legnagyobb forgalmat bonyolító konzervatív iroda sietett cáfolni a vádat, arra hivatkozott, hogy az ügyfeleiknek talán 5-6 százaléka tartja fontosnak közölni, milyen pártállású partnerre vágyik, tény, hogy a Szocialista Partnerek fris­sen megnyitott irodáját már az első hetekben szép számmal ke­resték fel a Munkáspárt elvált, megözvegyült, elhagyott, vagy csak időzavarban lévő magányo­sai. Történelmi tapasztalat sze­rint a baloldali mozgalmakban volt a legerősebb az összetarto­zás érzése, mégha ez ma már nem is jellemző, mondotta egy szociológus, hozzátéve, hogy korunkban azért több a magá­nyos ember, mert nincs idő és mód az ismerkedésre. A kor te­hát e téren is a vállalkozónak dolgozik; egyaránt tölti a part­nerkereső irodatulajdonosok jobb és bal zsebét. Hódít az erényöv Miközben Woodstock ne­gyedszázados emlékünnepsé­gére készült Amerikának az a része, amely az 1969. évi nagy meetingről sohasem fogadta el, hogy az voltaképpen Szodoma és Gomorra volt, modem válto­zatban, addig Washingtonban a Fehér Ház elé vonult az önmeg­tartóztatók 150 ezerre becsült menete. Azok a szabadosság szellemében kívánnak ünne­pelni, ezek a házasság előtti szexuális megtartóztatás keresz­tesvitézeinek mondják magu­kat. Jelképük is az ősi erényre utal: a gyűrű az erényövre em­lékeztet. "Hogyha a barátom hevesen megcsókol, de aztán ennél többet is akar, elég, ha felmutatom a gyűrűt és sikerül lecsillapítani! - nyilatkozta egy 15 éves lány. A Keresztény Önmegtartóz- tatási Mozgalom mintegy más­fél éve indult hódító útjára, Ri­chard Roos baptista prédikátor jóvoltából. Azóta fogadalomté- teli ceremóniával is gazdago­dott és követőkre talált Ameri­kán kívül is. Figyelemre méltó a missziós szándék háttere: a Time és a CNN televízió szon­dázása szerint az amerikai ti­zenévesek 48 százaléka szűzen kívánna házasságra lépni. S a valóság: négy középiskolás kö­zül három már létesített szexuá­lis kapcsolatot; 3 millióra be­csülik a nemi betegségben szenvedő fiatalok számát és a néger gyerekek 91 százaléka nem legalizált együttélésből született. Bili Clinton mindenesetre fo­gadta a Fehér Ház elé vonuló, önmegtartóztató lányokat-fiú- kat és az erkölcs meg a fegye­lem fontosságáról beszélt nekik. De mégsem távoztak nyugod­tan. Az elnök ugyanis közölte, hogy az iskolákban ezútán is ingyen osztogatják az óvszere­ket. Férjek, vigyázat: a hölgyek már ütnek! A túlerővel szembeni segély­kérés szándéka vezérelte a brit telefontársaságot, hogy a "kék telefon" megindítsa. Volt aki meg is jegyezte: a színválasztás netán a verés nyomaira utal... S ki nem nyúlna reménykedve a kagylóhoz, ha ütik?! íme a meg­lepő adat: egyre több férfi tár­csázza a számot, merthogy a fe­lesége, élettársa, barátnője üti. Egy 48 esztendős, jobb napokat látott ökölvívó például sírva pa­naszkodott, hogy a 15 évvel fia­talabb neje, Barbara, folyton csak veri. Egy 36 éves tűzoltó még azt is elmondta, hogy már a lányuk csillapítja a nekivadult asszonyt: "Hagyd már abba a verést, mama!" A hívásokat elemző szakem­berek bánatosan állapították meg, hogy a telefonszám közzé­tétele óta megkétszereződött a kétségbeesetten panaszkodó férfiak száma, akiket egyébként csépeltek kézzel, lábbal, serpe­nyővel, ruhaakasztóval. "Azzal, hogy létrehoztuk a megfélemlí­tett féljek telefonvonalát, sokan vették a bátorságot és kiléptek a névtelenségből, még a nevetsé­gessé válást is vállalták, "-nyi­latkozta az egyik pszichológus. Az elemzésből az is kitűnik, hogy az erősebb nem kék tele­fonba kapaszkodó sértettjei a 21-82 éves korosztály közöttiek voltak. Foglalkozásuk szerint pedig kőművesek, tűzoltók, egyetemi tanárok, diplomaták, sőt még parlamenti képviselő is akadt. A hívások elemzéséből kitűnik, hogy a családi erőszak iránya változóban van. Az tény, hogy néhány hét alatt 900 lon­doni félj telefonált, az ok egye­lőre megmagyarázhatatlan. Fel­tételezhető azonban, hogy az évszázados kiszolgáltatottsá­gért, az alárendelt szerepért tör­leszteni kezdenek a nők. Magyar távközlés, idejében szólunk! Biciklizés és szex = hosszú élet? A biciklizés és az aktív sze­xuális élet különösen hosszú ideig „konzerválja” egy tibeti falu lakosait. Egy kínai női ma­gazin jelentése szerint Dong- kong legidősebb lakosa 142 éves és 188-an lépték túl 130. életévüket. 1942 óta állítólag nem történt haláleset a faluban, a civilizációs betegségek, mint a rák és a szívinfarktus, ismeretle­nek. Mivel több mint ötven éve senki sem hunyt el, gyermekek viszont születtek, a lakosok száma az 1942-ben regisztrált 680-ról mára 6224-re nőtt. 8 Új VDN 1994. SZEPTEMBER 11., VASÁRNAP

Next

/
Thumbnails
Contents