Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-10 / 249. szám
1994. szeptember 10., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Dúsa Lajos A sárga pulóver Mária, kösd meg nékem a sárga pulóvert, áldott az, mit az áldás asszonya köt. Prófétácskád kis keze élni tanul már, s méhedben leutánoz minden mozdulatot. Mézes aranyszállal köss, izzó napsugarakkal, mely elhamvaszt minden méltatlan viselőt. Jaj, úgy fázom e nékem szent föld muszka telében, hogy Jeruzsálemig elhallatszik a' fogvacogás. Ékes ajándékod fegyelem lesz, Mária, rajtam drága a hit fonalán nyert öltözet, és bármi a sorsom ebben az emberi létben: megmelegíti a lelkem az asszonyi szép figyelem. Az őszibarack íze Fotó: Läufer László Az iskolai összkarral próbál Kunváriné Okos Ilona „Két éves korom óta járok kórusba” Beszélgetés Kunváriné Okos Ilona karnaggyal A nagymama már nemigen mozdul ki a szobájából. Kedves gyümölcsöskertjét se látta évek óta. Azért városi lakása szobájából is számon tart mindent, mi történik a kertben, mikor kéne kaszálni, permetezni, mikor melyik gyümölcsfa fordul termőre, s a családot próbálja rábírni, hogy a kert és a szobája közötti kapcsolatot valahogy működtesse, hogy ne kelljen beérnie csupán az elmélettel. Rendszeresen figyelmeztet a lenti tennivalókra, amelyeket természetesen mi rendszeresen elmulasztunk. A család, a munka, akad mentség mindig. Talán bocsánatos bűn, hogy mulasztásunkat - termé- iszetesen tapintatból - nem mindig merjük bevallani neki. Amíg csak permetezésről, kaszálásról, locsolásról van szó, azzal áltatjuk magunkat, hazugságunk nem végleges, majd holnap, majd holnapután pótoljuk, amit nem tettünk meg tegnap. Aztán természetesen nem lesz az egészből semmi. A kert elvadul. A fű derékig ér, a gyümölcsöt megeszi a kukac. A nagymama azonban minderről semmit sem tud, nyugodt, s ez minket is megnyugtat. Mindaddig, amíg a tavaszi permetezés, a nyáreleji kaszálás, locsolás után el nem jön a gyümölcsérés ideje. Mert a nagymamát annyira azért nem sikerült elaltatni, hogy ezt számon ne tartaná. Erik az őszibarack, le kéne érte menni. El is határozom, lemegyünk. A feleségem is azon a véleményen van, nem érdekes (kétezer forint az utazás), az a pár kiló - minden bizonnyal kukacos - őszibarack még a tizedébe se kerülne. Azért mégiscsak le kell mennünk, most aztán tényleg. Az indulás napja azonban folyton elhalasztódik, a nagymama egyre türelmetlenebb. Egy szép napon aztán a feleségem nagy kosár őszibarackkal tér haza a piacról.- Úgysem tudnánk lemenni - mondja szégyenkezve. - És a legszebbet vettem meg.- Mindenki jól jár - áltatom magam én is. - Időt és pénzt takarítottunk meg, a nagymama meg sokkal jobb barackot ehet, mint amilyen valaha is termett abban a kertben. Sietve és büszkén visszük a zsákmányt a nagymamához, de belül, mi tagadás, némi szorongással. A nagymama elégedetten vizsgálja a Zsákmányt.- Meghoztátok végre - mondja. Kicsit válogat a kosárban. Puhább, érettebb szemet keres. Kiveszi, beleharap.-Nem mossa meg? - kérdezi a feleségem kicsit megütközve.- Ami a kertből van, az nem piszkos - mondja öntudatosan a nagymama. A világért sem ellenkeznénk vele. Sokáig forgatja a szájában a falatot, mintha nem akarna lemenni a torkán, és közben gyanakodva vizsgál bennünket. Aztán mégis lenyeli. A félig harapott barackot leteszi az asztalra: - Ez nem a kertből van - mondja, és nem néz ránk. - Egészen más az íze. Oláh János (MTI-Press) Edwad Gregson: Sanctus című kórusművét hallgatjuk együtt a Mátyás Kórus előadásában arról a CD-lemezről, amely idén nyár elején jelent meg.- Ezt a művet tavaly Komlón, a gyermekkórus fesztiválon hallottam először. Nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy megszerzem a partitúráját - kezdi a beszélgetést Kunváriné Okos Ilona, a pécsi Mátyás király utcai ének-zene tagozatos általános iskola kórusának karnagya.- Az ének-zene tagozat fönnállásának 30. évfordulójára megjelentetett CD-n is sok a zenei csemege...-Igen, hiszen szeretem „fölhajtani” az érdekességeket. A romantika, a 20. század eleje és a kortárs zene mellett a reneszánsz stílus áll hozzám legközelebb. Debussy kórusműveit különösen kedvelem. A Salut Printemps című szerzeménye egyben a lemez címe is.- Hogyan kezdődött a kórussal, a kóruszenével való találkozása?- Ma már szinte hihetetlen, de én két éves korom óta ,járok” kórusba. Szüleim ugyanis Cegléden énekkari tagok voltak. Mivel nem volt kire hagyniuk, magukkal vittek a próbákra. így én akarva-akaratlanul részese lettem e különös világnak. Azt gondolom, ezek az élmények egy életre meghatározók voltak. A ceglédi diákévek után a Debreceni Zeneművészeti Főiskolán végeztem.- Kik voltak a legfontosabb zenei személyiségek eddigi pályáján?- Mindenek előtt Gulyás Györgyöt említeném, akinek a keze alatt a debreceni Kodály Kórusban énekeltem, Kövics Zoltán pedig karvezetést tanított. Azután Párkai István, akinek karvezetői iskolájába jártam. Pécsre kerülve Tillai Aurél irányításával most is a Nevelők Háza Kamarakórusának a tagja vagyok.- Az elmúlt évad eseményekben rendkívül gazdag volt.-A már említett CD lemez megjelenése mellett számos hazai és külföldi fellépésünk volt, hogy csak a legutolsót mondjam, júniusban az észak-németországi Viöl városka vendégei voltunk. Három koncertet adtunk, közülük az egyiket Dániában. Az Északi-tengeri hajókirándulás, a tengeri fókák látványa, mind-mind felejthetetlen élmény marad. Ezekhez a sikerekhez jelentős segítőtársaim dr. Kopjár Gábor orgona és Bártfai Zsuzsa zongorakísérő.- Melyek a soron következő teendők?- A nyár végén a sellyei kastélyban kórustáborban készültünk a következő tanévre. Többek között az Ormánsági Művészeti Központ Alapítványa támogatásával szerveztük a tábort, ahol a kórusmunka mellett fontos szerepet kaptak a képzőművészeti, népi iparművészeti műhelyek is. Ezen kívül szeretnénk méltóképp megünnepelni iskolánkban a zenei tagozat fönnállásának 30. évfordulóját. Ami a még távolabbi terveket illeti, van egy meghívásunk az USA-beli Des Moines városka zenei fesztiváljára. Ehhez természetesen még sok anyagi támogatása lenne szükségünk.- Ön tavaly ősz óta a Pécs-Baranyai Kórus- és Zenekari Szövetség ifjúsági tagozatának vezetője. Ebben a minőségben amely kétségtelenül mélyebb betekintést nyújt a hazai kórusmozgalomba - milyen tapasztalatokat gyűjtött e röpke egy év alatt?- Sajnos, meg kell állapítanom, hogy a kórusok helyzete nem éppen megnyugtató. Az idei Éneklő Ifjúság koncertjein láttam, hogy egyre csökken a kórusok rézvétele, és fogy a kórusokban éneklő gyerekek száma. Attól tartok, hogy az országos kép ennél is rosszabb. A művész értéknek, az érzelmi oldala épp oly fontosnak kell lennie egy gyermek életében, mint az egyéb tudományoknak. Hitem szerint ez az egyensúly nélkülözhetetlen.- A család milyen hátteret ad ehhez az időigényes, szerteágazó munkájához?- Gyermekeim is tanulnak zenét és karénekesek. Férjem, aki hivatása szerint nem muzsikus, rengeteg zenét hallgat. Ő az egyik legszigorúbb kritikusom. Törtely Zsuzsa Birtalan Ferenc Iróportré „-Milyen író az ilyen? .. . milyen író? ... és az árvákat, azokat, hogy írja meg . . . Az írónak fogalma sincs róla, hogyan írja meg, az író, aki nem kapott szigorúan vallásos nevelést, tényleg nem tudja, azt sem tudja még, hogy árvákról kellene írnia, talán csak azt, írnia kellene, mert ami körülötte történik, napról napra, óráról órára tá- volítja-sodorja az irodalom selymes-fövenyes partjaitól, milyen író az ilyen, szerencsétlen, hát honnan tudná, pont ő, hogy milyen író ő, árva a ház, nincs kacagás, aztán sírás, aztán megint sírás, igen. Igaz, árvákról még nem írt, akárhogy is, abban a rohadt k . . . életben még nem, pedig kellene, már készül a bélyeg az árvacsináló-milyen íróról, már tüzesítik, hogy homlo- kára-bőrére üssék, hogy ilyen-író az ilyen, aki nem tudja megírni az árvákat, mert nem kapott szigorúan vallásos nevelést, és lám, íme: áll a romlottság jegyeivel bélyegzetten, és nem tudja, milyen író az ilyen, s azt se még: meg kell írni az árvákat, mert ő az, aki bele- randított ebbe a makulátlan Isten-jóságaival teleitatott mandulaszagú-cseresznyevi- rágszínű tiszta világba, ő, a milyen-író, az árvagyáros, akivel esténként riogatják a süldőgyermekeket, akik előtt becsapódnak a spaletták-aj- tók, ha járja az utcát, a várost, imára fordulnak a tenyerek:-Az ilyen-írótól védje meg, Uram, minket, rejtik asszonyaikat véka, sezlon alá, ha megy az ilyen-író, az árvacsináló mert viszi-húzza őket a házból, a fiak-lányak hadd ríjanak, jaj, ilyen hogyha megy, jaj, hogy írja meg, aki nem kapott szigorúan, amikor persze mindenki más igen, és szigorúan, azért ilyen szép, ilyen mandula- szagú, cseresznyevirágszínű ez a tiszta világ, ahol csak jön-megy egy-két ilyen-író, aki nem tudja, hogy az árvákat hogy írja meg. De töri, azért csak töri magát, talán megtudhatná, milyen író is ő, aki maga is nagyon árva, ellenére annak, hogy nem volt része szigorúan vallásos neveltetésben, mikor még árva se volt, és író se, csak egy egyszerű, csak egy ilyen-olyan. (MTI-Press). Ki a boldog, ki a szent? A római keresztény katolikus egyház álláspontja szerint azokat a meghalt személyeket nevezzük szenteknek vagy boldogoknak, akik életükben hősi fokon gyakorolták a természetfölötti erényeket, főként a hitet, a reményt és szeretetet, s akiket ezért Isten életükben vagy haláluk után csodákkal is kitüntetett. Amennyiben ezt a hősi erénygyakorlást és az illető közbenjárására történt csodát a hivatalos eljárás keretében bizonyítani lehet, a katolikus egyház az Isten e kiváló szolgáját boldognak vagy magasabb fokon - másodfokon - szentnek nyilvánítja. Ami annyit jelent, hogy engedélyezi nyilvános tiszteletét. Vagyis mindazokat, akikről az egyház csalhatatlan tanító hivatala kijelenti, hogy a menyországba jutott, vallásos tisztelet illeti meg. Ez a tisztelet az imádástól lényegesen különbözik, mert csupán hódolat, hiszen imádni az egyház tanítása szerint csak Istent szabad és lehet. A szentek tisztelete a vértanúk tiszteletével kezdődött az ősegyházban. Erről a II. század közepén írt Martyrium Polycarpi tanúskodik, amely elmondja, hogy a szmirnaiak szent püspökük halálának évfordulóját meg szokták ünnepelni. A nem vértanúként meghalt szentéletű keresztények tisztelete a keresztényüldözések megszűnése után, a IV. századtól kezdődött, emlékükre mindenfelé templomokat, kápolnákat építettek. Hogy napjainkban kit tekintünk boldognak vagy szentnek? - Akit a pápa szentté avat, vagy akit hivatalosan boldognak nyilvánítanak. A szentté avatás tehát a római pápának az az ünnepélyes és csalatkozhatatlan (ex cathedra) kijelentése, amely- lyel valakiről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, s tiszteletét az egyház számára előírja. A boldoggá avatás rendes vagy rendkívüli úton történhet. A rendkívülinek alapja az emberemlékezetet meghaladó, annál régebbre visszatekintő tisztelet, amelyben az illető részesül, s amely tiszteletet a boldoggá avatás hivatalosan is jóváhagy (beatifi- catio aequipollens). A rendes boldoggáavatást hosszú és szigorú eljárásnak kell megelőznie. Ez a vizsgálódás kiterjed a jelölt életére, erényeire, a vele foglalkozó írott emlékekre, iratokra; szentségi hírére, esetleg a hitéért elszenvedett vértanúságának körülményeire. Ha a vizsgálatok a jelölt számára kedvező eredményt hoznak, tiszteletreméltó (ve- nerabilis) jelzővel illethető. Ez azonban még nem jelenti a nyilvános tisztelet engedélyét. A boldoggá avatáshoz szükséges még, hogy a jelölt hősi fokon gyakorolja az erényeket, és legkevesebb két olyan csodát igazoljanak, amely az ő közbenjárására történt. A boldoggá avatást a római Szent Péter bazilikában kell hivatalosan kihirdetni, mégpedig a boldoggá avató bréve felolvasásával. A bréve a pápai határozatnak kevéssé ünnepélyes kiállítású formája, amely a pápa nevével kezdődik. A boldogok nyilvános tisztelete a szentekéhez képest csak bizonyos korlátozásokkal megengedett. (Például templomot nem lehet róluk elnevezni.) A szentté avatás is úgy folyik, mint a boldoggá avatás, azzal a különbséggel, hogy ehhez már négy bizonyított, igazolt csoda kell, s szertartása sokkal ünnepélyesebb, mint a boldoggá avatásé. Kihirdetése bullában történik, s ezt magának a pápának személyesen kell kihirdetnie a Szent Péter bazilikában. A bulla ünnepélyesen, díszesen kiállított pápai oklevél, pergamenre, latinul, 1878-ig cikornyás írással készült. A éikornyás írást ez- időtől XIII. Leó pápa megszüntette. A szentté avatási bullát a pápának személyesen kell aláírnia, pecsétje vörös színű. A szentté avatott dicsfénnyel (glóriával) ábrázolható, s tisztelete mindenütt megengedett. Emlékére, tiszteletére templomok építhetők, oltárok emelhetők, stb. Kezdetben a vértanúkat tekintették szenteknek. Később azoknak a nevét is felvették a szentek listájára, akik ugyan nem haltak bele a kínzásokba, de azok hősies elviselésével vallották meg hitüket (confessor). A listát vagy jegyzéket „canon”-nak nevezték, ezért nevezik ma is a szentté avatást „canonisa- tio”-nak, amely 1170 óta a pápa kizárólagos joga (addig püspökök is kanonizálhattak). A boldoggá és szentté avatási perekben fontos szerepe van promotor fidei nevet viselő ügyvédnek; feladata, hogy minden lehetséges érvvel megakadályozza a boldoggá és szentté avatást. így válik az eljárás igazán alapossá. Ezért a népnyelv a promotor fideit „advocatus diaboli”-nak, magyarul az ördög ügyvédjének nevezi. Vele szemben áll az advocatus Dei, vagyis az Isten ügyvédje, aki viszont a boldoggá és szentté avatást hivatott előmozdítani. Dr. Csonkaréti Károly
