Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-08 / 247. szám

1994. szeptember 8., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 5 Az első vállalkozói iroda vidéken Együttműködési megállapodást írtak alá Bolyban Színháztörténész szak Veszprémben Színháztörténész-képzés kezdődött a Veszprémi Egye­temen, amely, szerdán tartotta tanévnyitó ünnepségét. Az új szakok indításával folytatódik a tendencia, amelynek során a korábban csak vegyészmérnö­köket képző felsőfokú intéz­mény sokoldalú univerzitássá alakul. A tanári karon már 18 szakpár indul az idén. A színháztörténész-képzés- ről Bécsy Tamás, a színháztu­dományi tanszék vezetője el­mondta az MTI munkatársá­nak, hogy nem művészeket képeznek, hanem olyan szak­embereket,.akik sokat tudnak a színházról, a drámáról. Az új szak hallgatói öt éven át tanulnak színházelméletet, színháztörténetet, drámatörté­netet és elméletet, előadáse­lemzést, kosztüm- és díszlet­történetet, logikát, filozófiát és idegen nyelvet. A megyei Vállalkozói Köz­pont első vidéki irodáját avatta fel tegnap dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés és a Vidék Kis- és Középvállalkozá­sainak Fejlesztéséért Alapít­vány kuratóriumának elnöke Bolyban. Az alapítvány által létrehozott megyei Vállalkozási Központ épülő hálózatának célja, hogy a községekben élő vállalkozókhoz is minél több in­formáció és szakmai segítség jusson. Az alapítvány nevében dr. Szűcs József kuratóriumi elnök, az önkormányzat nevében Hars József polgármester írta alá teg­nap az együttműködési megál­lapodást a Vigadóban. A tech­nikai berendezéseket és a szak­mai segítséget PHARE támoga­tásból a vállalkozói központ állja, míg a helyi önkormányzat a helyiséget és a működési költ­ségeket fedezi. A vállalkozói központ veze­tőjének, dr. Péterfla Tamásnak köszöntő szavai után a helyi ál­talános iskola kamarakórusa adott műsort. Az ünnepség szó­noka, dr. Szűcs József kiemelte, azért is fontos a vidék fejlesz­tése, mert a városok helyzetük­nél fogva mindig könnyebben vészelik át a gazdasági nehéz­ségeket. Boly eddigi érdemeiről szólva megemlítette, hogy a te­lepülés az első önkormányzatok egyikeként csatlakozott az ala­pítványhoz, és sikeresnek lát­szik a a község határában kiala­kított ipari terület is. A közgyűlés elnöke röviden szólt a három éves alapítvány­ról, amely történetének fontos állomása volt a közel egy évvel ezelőtt létrehozott Vállalkozási Központ, akárcsak az első vi­déki iroda. Hars József polgár- mester visszaidézte, hogyan alakultak az elképzelések, hi­szen először csak fél állásban kívántak valakit foglalkoztatni a községházán. Később azonban a feladat nagysága túlnőtte ezt a verziót, mert a bólyi székhelyű Mohács Térségi Tanáccsal kar­öltve az összesen negyvenhá­rom község összefogását kíván­ják megszervezni a vállalkozá­sok terén is. A polgármester legfontosabbnak az informáci­ókat tartja, mert ezzel a bukás kockázat is csökkenthető és egyben segítséget jelent az el­képzelések megvalósításában. Gellert Miklós, az alapítvány egyik szülőatya is az informá­ciók fontosságát hangsúlyozta, tanácsként hozzátéve, Bolynak is jó lenne, ha többet tenne közzé önmagáról, hogy a gaz­dálkodók, a vállalkozók jobban megismerhessék. A tanácsadó iroda néhány hét múlva fogadja ügyfeleit. P. E. Kicsomagolás után a technikai berendezések Fotó: Löffler A tanulási kedv hamar elszáll Siklóson is Nyelvtanfolyam-körkép Ha egy felnőtt intenzíven szeretne angol, német, netán más nyelvet tanulni Siklóson és környékén, bizony ismét csak az utazást kell választania, pa­naszolta fiatal barátom. Ez már csak így van itt a déli végeken, de azért hozzá kell tennünk, némi kutatás után kiderült, a helyzet nem olyan tragikus. Az egyeduralkodó német és angol nyelv oktatása mellett a siklósi könyvtár már tavaly in­dított horvát tanfolyamot is. Az idei tanévben a horvát kezdő és haladó mellett német kezdő és haladó tanfolyamokra is beirat­kozhatnak a felnőttek, sőt lesz német alapfokú nyelvvizsgára előkészítő kurzus is, valameny- nyi 60-60 órában. A siklósi szakmunkásképző intézet Alfa Suggestoped nyelv- tanfolyama tavaly indult elő­ször. A két csoport tanfolyamo­sai közül a legügyesebbek idén ősszel már megpróbálják a kö­zépfokú nyelvvizsgát letenni. Idén egy csoport indítását ter­vezik heti kétszer 2 órában. Harkányban már bizonytala­nabb a helyzet. Itt a művelődési ház évek óta a nyelvtanfolya­mok gazdája, de régóta az a ta­pasztalat (amit egyébként má­sutt is elmondtak), hogy hiába a nagy tanulási kedv az elején, évközben óriási a lemorzsoló­dás. 1993-94-re egyelőre német kezdő tanfolyamot indítanak. A megye intézménye, a Harkányi Gyógyfürdő Kórház rendszere­sen szervez dolgozói részére német kurzusokat, elsősorban a szintentartás céljából. Ősztől most is lesz biztosan német, és miként 1992-93-ban, ezúttal a tanfolyamok árának jelentős ré­szét dotálja a kórház. Nincs könnyű helyzetben az Ormánság egyik központja, Vajszló, mert mint a művelő­dési házban érdeklődve megtud­tuk, inkább helyi tanárokat tud­nak alkalmazni, olyan messze vannak Siklóstól, Pécstől. Ok­tóbertől angol és német kezdő tanfolyamok indítását tervezik. Villányban még kevésbé biztos, milyen kurzus várható idén, ez függ a nyelvtanártól és a jelent­kezők számától egyaránt. Mindebből talán az a tanulság vonható le: ha egy felnőtt a kö­zépfokú nyelvvizsgára szeretne felkészülni, ráadásul mondjuk francia, spanyol, olasz nyelvet akar tanulni, vagy felkeres egy magántanárt, vagy irány Pécs. Sz. A. TRANS SPORT MEGELŐZTE A KORÁT. Trans Sport. Jövőbe mutató, összetéveszthetetlenül ere­deti vonalvezetésével és brilliáns motortechnikájával feltétlen elsőbbségre tart igényt. E luxuskivitelű hétülé­ses limuzin számtalan kényelmi felszereltséggel ren­delkezik rövidtávú utakhoz és többezer kilométeres túrákhoz egyaránt. És erőteljes motorja csak fokozza az érzést, hogy a Trans Sport képes a lehetetlenre: még a korát is megelőzi. A- OPEL6 AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: OPEL GERGELY Márkakereskedés 7630 Pécs, Pécsváradi u. 2. Tel.: 72/333-191,333-195, 333-455 A bemutató kóstolóval zárult Fotó: Bolkovics László Sürgető a szüretkezdet Szőlészeti, borászati bumutató Pécsett BKV-akciók a BNV-n Kedvezményes bérletvásár­lási akciót szervez a Budapesti Nemzetközi Vásár idején a BKV. Az érdeklődők szeptem­ber 9. és 18. között a vásárváros területén felállított BKV-pénz- tárakban 220 forinttal keveseb­bet fizethetnek, ha az év hátra­lévő időszakára egyszerre ve­szik meg a kombinált bérlete­ket. Ugyancsak a vásár alatt je­lennek meg először a BKV új vásárlási utalványai. A cég öt- százalékos engedményt ad azoknak, akik a vásár területén lévő pénztárakban veszik meg a 200-500 és az 1000 forintos címletű utalványokat. Román autósblokád Nagylaknál Nagylaknál szünetelt a sze­mély- és teherforgalom, mert román oldalon öt személygép­kocsi szerdán délelőtt blokád alá vette a határállomást. Kő­műves József alezredes, a határ­őrség helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a ro­mánok így tiltakoztak a magán- forgalomban külföldön vásárolt személyautók vámilletékének többszörösére emelése ellen. A határőrség a blokád idejére a gyulai átkelő igénybevételét ajánlotta, mert Nagylaknál nagy volat a torlódás. A blokád még tegnap megszűnt. A Magyar Könyvklub új üzlete Regényeket, ifjúsági irodal­mat, szakkönyveket, albumokat - mindezen kiadványokból a legújabbakat - egyaránt talál­hatnak az olvasni vágyók a Ma­gyar Könyvklub új fővárosi üz­letében. Ä VI. kerületi Anker köz 2-4. szám alatti bolt szerdán nyitotta meg kapuját a klubta­gok előtt. A Magyar Könyvklub az elmúlt két évben félmillió könyvbarátot toborzott soraiba. A korai szőlőfajták többsé­génél megindult a rothadás, ami nem is csoda, hisz az aszályos heteket követően augusztus 14-től mostanáig változó terü­leti eloszlásban mintegy 150-200 milliméter(!) csapadék hullott. A szárazság idején „be- tokozódotf ’ a bogyók héja, több helyen a lisztharmat és jégverés is megtette kártételét, így a csa­padékbőség beköszöntekor a szőlőszemek nem bírták a ben­nük megnövekedett nyomást. Többek között ez is elhang­zott szerdán a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szentmiklósi telepén megrende­zett szokásos szüret előtti bemu­tatón, amelynek vendégei az árutermelő borászok voltak. Dr. Diófási Lajos, a kutatóintézet vezetője a szakembereknek el­mondta: valószínűleg többme­netes szüretre kell berendez­kedniük. Azokat a fürtöket, amelyeknél 10 százalék körüli a rothadás, mielőbb le kell szedni, fel kell dolgozni. Ahol pedig a rothadás ennél is nagyobb mér­tékű, ott kényszerszüretet kell tartani. A rizlingszilváni, az oportó, az ottonel muskotály már amúgy is szedésre érett.- A kései fajták, az olaszriz- ling, a hárslevelű, a cabemet és a cirfandli esetében még lehet lokalizálni a rothadásos része­ket, ajánlható szerek például a Polyoxin, a Rovral és a Rondán - mondotta egyéb tanácsok mel­lett dr. Diófási Lajos. Ma 13.30-ra (ugyancsak a szentmiklósi telepre) már a kis­termelőket, gazdákat várják szőlészeti-borászati bemutatóra, melynek végén borkóstolóra is lehetőség nyílik. Balog N. Búcsú a Szigeti Autóscentrumban Búcsút rendeznek szeptem­ber 10-11-én Pécsett, a Szigeti úton lévő Szigeti Autócentrum­ban. A nagyszabású hétvégi rendezvénysorozat szombaton 10 órakor kezdődik mazsorettek felvonulásával, de akik kiláto­gatnak, részt vehetnek játékos családi vetélkedőn, a gyerekek lufis versenyen, a férfiak bizo­nyíthatják, hogy milyen gyor­san cserélnek autókereket, a hölgyek snack készítésben mér­hetik össze ügyességüket. A szombati programban szerepel többek között grimasz vetél­kedő, smink és hajbemutató, a vasárnapiban amatőr zenészek fellépésére, s Suzuki személy- gépkocsi kipróbálására. Kárpótlási földárverések Mindössze négy megyében volt kárpótlási földárverés az el­múlt héten - derül ki az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hiva­tal összesítéséből, melyet szerdán juttattak el az MTI-hez. Ország­szerte összesen 13 árverést tartot­tak, s ezeken 21 987 aranykorona értékű föld talált gazdára. Az ár­verések több mint felét - szám szerint hetet - Bács-Kiskun me­gyében tartották, és ezeken 14 566 aranykorona értékű föl­det szereztek meg a licitálók. Az árveréseken 577-en jelentek meg, és 307-en jutottak tulaj­donhoz. Az árak tekintetében is az eddigieknek megfelelő eredmények születtek, nagy számban jutottak az 500 forin­tos aranykoronkénti minimálá­ron földhöz az árverezők, de akadtak viszonylag magas érté­kek is. A legmagasabb licitárat egy Bács-Kiskun megyei árve­résen ígérték meg az árverezők: ott egy parcella 35 ezer forint aranykoronkénti áron talált gazdára. Zsiráflépcső zongoraívvel Barabás Márton kiállítása a Pécsi Kisgalériában A Pécsi Galéria gazdag kiállí­tási programjának egyik nagyon érdekes és nívós tárlatára kerül sor ma délután. Megnyílik Ba­rabás Márton festőművész kiál­lítása. Barabás Márton 1952-es szü­letésével, a még fiatalnak mondható festőművész nemze­dékhez tartozik. Budapesten született, nagyapja is festőmű­vész volt, s bár nem közvetlen leszármazottja a nagy Barabás Miklósnak, de Barabás Miklós nagyapja és Márton egyik őse testvérek voltak. Mesterei a Képzőművészeti Főiskolán Ká­dár György és Kokas Ignác vol­tak. 1977-ben végzett, majd 1978-ban hároméves Derko- vits-ösztöndíjat kapott. Sajátos világ Barabás Már­toné. Táblaképein megjelenített furcsa tárgyai, egymáson átha­toló háromszögek, spirálok, lépcsős zsiráfok, zöldellő leve­lek, plasztikusan ívelő zongora­billentyűk irracionálisán, külö­nösen lebegve rendeződnek meghatározhatatlan térré. A festményeken látható elemek azonban megjelennek külön-kü- lön is, tárgyiasult formában, mint térbeli szerkezetek, hol önmagukban, hol pedig egy­máshoz kötődve, önálló életet élve, mintha a sokezer éves em­beri kultúra megkövült foszlá­nyai volnának. Az október 2-ig nyitva tartó kiállítást ma délután 5 órakor nyitja meg a Szent Ist­ván tér. 4. sz. alatti kiállító­helyiségben Petrőczy Éva költő. Cs. L. Tárgyiasult formák a tárlaton Fotó: Tóth László

Next

/
Thumbnails
Contents