Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-07 / 246. szám

1994. szeptember 7., szerda A mai nap új Dunántúli napló 5 Végre igazgatóválasztás Siklós tisztasága megkérdőjelezhető Néhány közérdekű informá­ció bejelentésével kezdődött tegnap Siklóson az önkormány­zat ülése. Ezek közt dr. Máté János polgármester szólt arról a tervről is, hogy a város a Mária- gyűdön eltemetett Őrsi Ferenc sírjánál kopjafát állíttat fel. Ezt követően egy régóta hú­zódó kérdés végére tettek pon­tot a képviselők. Mint arról már többször hírt adtunk a siklósi Állami Zeneiskola és a Bat­thyány Kázmér Általános Iskola igazgatói állásaira benyújtott pályázatokat nem fogadták el a városvezetők egy korábbi ülé­sen, két hete pedig a kellő lét­szám hiányában nem is szavaz­tak a megbízott igazgatók sze­mélyéről. A két iskolában tehát végleges órarendet sem lehetett eddig készíteni. Most végre döntés született: a zeneiskola élére Juhász Tibomét, a Bat­thyány iskola élén Kozma Sán­dort bízták meg egy évre a veze­tői teendők ellátásával. Mindkét esetben 11-11 igen szavazatot kaptak, a volt igazgatók a pá­lyázatok benyújtói. A közterület használat enge­délyezésével kapcsolatos eljá­rásokról és díjakról szóló rende­let rrlegalkotása lényegesen hosszabb vitát hozott. Az előző ülésről „örökölt” napirend ese­tében a rendelethez újabb pon­tosítások, díjtételek kerültek. A képviselők ezekután átcsúsztak arra a témára, milyen forgalmas és - sajnos - piszkos a város. Új parkoló kialakítása lenne talán a megoldás, vetődött fel, ám itt megjegyezték: a horvát bevásár­lók ugyanúgy továbbra is a fő utcán parkolnának. Azzal, hogy a következő ülésen szólnak a köztisztaságról és a közlekedés­ről, meghívják a rendőrség ve­zetőit is, a rendeletet elfogad­ták. Sz. A. A Goodwill világszervezet elnöke látogatást tett pécsi üzletük­ben Fotó: Tóth László A Goodwill innen indul A világszervezet elnöke Pécsett Pécsett teremti meg első ma­gyarországi intézetét a 35 or­szágban működő Goodwill (Jó­akarat) alapítvány. Világszer­vezetének elnöke, David M. Cooney tegnap Baranyában járt. Találkozott az itteni Good- will-kuratóriummal, a Magyar Vöröskereszt, a Munkaügyi Központ továbbá Pécs város önkormányzatának illetékesei­vel. Kísérője Angyal Miklósné, a Goodwill pécsi képviselője a közelmúltban 11 hetet töltött az amerikai központban, és vett részt a szervezet tanfolyamán. A vendég Bicsérdre látogatott, ahol Vér József polgármester fogadta, mivel itt az önkor­mányzat napközit tart fenn hal­mozottan sérült emberek szá­mára, és további épületet kíván átadni ilyen célra. Cooney el­nök felkereste a pécsi Király ut­cában pár hónapja megnyílt Goodwill-üzletet is, ahol hét sé­rült, csökkent munkaképességű személy árusít Amerikából kül­dött használt ruhaneműt a nyár eleje óta - Pécsett ma legalább 30-40 embert tudnának foglal­koztatni e körből.- Akik Pécsett elkezdték ezt a munkát, őszintén törődnek a rá­szorulók sorsával - mondta a Goodwill pécsi úttörőiről a vi­lágszervezet elnöke. - Ez na­gyon bíztató, hiszen a nevünk, Goodwill a jóakaratot sugallja. A világ minden táján sikerült kiépíteni szervezetünket, amely a sérült, testi, lelki hátrányokkal küzdő embertársainkon segít - munkalehetőséggel. Délután gyomirtási bemutatót tartottak Erdőfű határában Fotó: Bolkovics László Jó közepes szójatermés várható Bár a feltételek adottak, töredékére zsugorodott vetésterülete Az elmúlt években aggasztó mértékben visszaesett hazánk­ban a szója vetésterülete. Míg 1988-ban még 65 00Ö hektáron termesztették, addig ebben az évben alig több mint 10 000 hektáron került földbe a magja. Minderre Oravecz Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese em­lékeztetett kedden, a Bólyi Me­zőgazdasági Termelő és Keres­kedelmi Rt. rendezésében Sá­torhelyen megtartott szója és kukorica fajtabemutatón. A visszaesésnek több oka is van, ám a legfontosabb ténye­zőnek minden bizonnyal az a tőkehiányos helyzet tekinthető, amelyben a termelők szinte ki­vétel nélkül a valamilyen szin­ten még támogatást élevező nö­vények termesztése mellett tet­ték le voksukat az utóbbi egy-két évben is. Mivel ebbe a körbe a hüvelyesek nem tartoz­nak, mindinkább gabonacentri­kus vetésszerkezet alakult ki hazánkban.- Pedig célszerű lenne a fe­hérje egy részének hazai meg­termelése, már csak azért is, mert a szója a kalászosoknak kiváló előveteményül szolgál­hatna egyre növekvő területen - jegyezte meg kérdésünkre dr. Balikó Sándor, a Boly Rt. ter­melési és kutatási igazgató-he­lyettese. - Azt látni kell, hogy aki a hüvelyesek termesztését támogatja, az a fentiek miatt közvetetten a gabonatermesz­tést is támogatja. Megtudhattuk, hogy minden feltétel adott a fehérjében gaz­dag növény termesztésének fel­futtatásához, jelenleg például 36 államilag minősített szója- fajta található a kínálatban. Kukoricából 37 hibrid mutat­kozott be a szakmai napon, amelyek közül úgy tűnik, hogy egyre inkább a korai, biztonsá­gosabb | termőképességű hibri­dek iránt élénkül a kereslet. Az országos érdeklődést ki­váltó sátorhelyi rendezvény zá­róakkordjaként a szakemberek kisparcellás szója-gyomirtási kísérletet tekintettek meg Er­dőfű határában, ahol dr. Reisin- ger Péterné a Cyanamid Hun­gary Kft. növényvédelmi képvi­selője hívta fel figyelmüket egy új, ígéretes gyomirtószerre. Balog Nándor Létszámbővítés és második műszak a hirdi betonüzemben Felszámolás alatt, mégis jó esélyekkel Bár a rendkívül alacsony ke­resetű dolgozók teljesítménybé­rezésének szeptember 5-ére ter­vezett bevezetését későbbi idő­pontra halasztották, a felszámo­lás alatt álló R-Duo Kft. hirdi betonüzemével kapcsolatban ezúttal mégis kedvező hírekről számolhatunk be. Lényegesen megnőtt ugyanis az üzem talponmaradásának az esélye, sőt október elsejétől már második műszakot is indíthat­nak - kezdetben az ún. futóter­mékként számontartott E-ge- renda gyártásával. Megnyugtató a befutott megrendelések száma, jelenleg havi 40 millió forint értékű áru cserélhet gaz­dát, amelynek tiszta nyereség- tartalma 3-5 millió forint. Dr. Rózsahegyi György felszámoló biztos azonban úgy látja, nem kizárt, hogy rövidesen akár en­nél is többet tud majd felmu­tatni a cég. Sikerült megegyez­niük három alapanyag-szállító céggel, amelyek 15, illetve 30 napos türelmi idővel vállalták a szállítást, s annak fejében rész­ben készárut is elfogadnak. A fagyos hónapok miatt esedékes téli leálláskor pedig egy ked­vező kamatozású készenléti hi­tel szolgál majd „vésztartalék­ként” a bérek kifizetésére. Ami pedig igazán jó hír: a 107 dol­gozó októbertől tizenegy újabb munkatársat üdvözölhet az üzemben. Mint dr. Rózsahegyi György hozzátette, nemrégiben szemé­lyenként átlagosan 3500 forint pótlólagos bért is kifizettek a dolgozóknak. A tervezett telje­sítmény-bérezésre való áttérés magasabb kereset elérésére te­remt majd lehetőséget, s a szak­értők várhatóan október elsejére készülnek el a normák részletes kidolgozásával. Tröszt E. Elő népművészet Baranyai alkotók kiállítása Nemzedékek adnak egymás­nak találkozót a pécsváradi vár­ban, az Elő népművészet című kiállításon, amit tegnap délután nyitott meg Nádor Rudolfné, a Baranya Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottságának el­nöke. A szemle felfedezettje a kisdobszai Harmat Attila csont- és fa-fűszertartóival - ő kapta a Megyei Közgyűlés díját, to­vábbá a pécsi Elter Jánosné és Letenyei Béláné kézimunkái, a baranyajenői Ungvári Károly kerámiái és a hásságyi Szentke­reszti István fafaragásai. Pécs- várad város díját Hujder Vendel helyi fafaragónak nyújtotta át Kakas Sándor polgármester. A Pécs-Baranyai Kulturális Ka­mara díját Komló város Díszí­tőművészeti Szakköre nyerte el Kincses Agnes vezetése alatt ké­szített baranyai hímzéseivel. A Baranya Megyei illetve a Pécsváradi Művelődési Köz­pont által rendezett bemutatón, amely a XI. Országos Népmű­vészeti Kiállítás helyi szemléje, az MMK díjában a komlói Jenczer Viktorné Papp Ilona, a gerényesi népi iparművész Konrád Béláné, a magyaregre- gyi Papp Éva valamint a Kole- szár Istvánné vezette Pécsvá­radi díszítőművészeti szakkör részesült. Hímestojás, mézeska­lács, pacsker továbbá Horváth Antónia és Horváth László gyermekjátékai, Tabár Béláné népi iparművész faliszőnyege, Englert Antal busómaszkjai, Freund János népi iparművész faragott asztalneműi és felesége hímzett törölközői láthatóak a pécsváradi várban. Itt vannak Reisinger László, Simonkovits Béla mohácsi és Sárközi Kata­lin Pécsvárad környéki fazekas­hagyományok alapján született edényei. Zengővárkonyból Töt- tös Sándor, a népművészet mes­tere szőtteseivel és viseletbe öl­töztetett babáival, Horváth Já­nosné ruhákkal, Ördög Béláné szőttesekkel szerepel. A szőtteseket Ördög Béláné és Töttös Sándorné, a ruhákat Horváth Jánosné készítette Fotó: Müller Országos diák filmszemle ’94 Az Országos diák film- és vi­deószemle háromnapos rendez­vénysorozatának a Gazdagréti Közösségi Ház ad otthont szep­tember 9. és 11. között. A fórum lehetőséget kíván biztosítani az ország bármely területén élő filmezéssel, illetőleg videózás­sal foglalkozó 10-18 év közötti fiatalnak a bemutatkozásra, az első nyilvános megmérettetésre. Az ifjú alkotók filmjeit öttagú szakzsűri értékeli. Az „ünnepé­lyes,, eredményhirdetést vasár­nap délután tartják a gazdagréti intézményben. Volt fideszesek az SZDSZ-ben Kovács Kálmánnak, a Fővá­rosi Önkormányzat SZDSZ frakcióvezetőjének tájékozta­tása szerint a képviselőcsoport hétfői ülésén felvette tagjai közé azt a hat fővárosi képvise­lőt, akik még az év elején kivál­tak a fővárosi Fidesz képviselő- csoportból. Baráth Gergely, Derdák András, Szili Ko- vács-Tibor, Takács Sándor, Ungár Klára és Vas József még júliusban kérte felvételét, akkor azonban az SZDSZ-frakció úgy foglalt állást, hogy kérelmükkel csak a nyári szünet után foglal­koznak. Pollen-jelentés A Baranya Megyei ÁNTSZ pollenfigyelő szol­gálatának jelentése augusztus 29-től szeptember 4-ig: A múlt héten az ossz szál­lópollen mennyisége tovább emelkedett, a hét minden napján „igen nagy” volt. A csekély agresszivitású csalán pollenszáma továbbra is ma­gas, de mellette az igen nagy agresszivitású pázsitfűfélék és üröm virágporszáma az alacsony kategória alá süly- lyedt. A parlagfű pollen­száma hétfőn megint 1000 feletti pollenkoncentrációt mutatott. Az aerobiológiai hálózat az ország területén 9 pollenvizsgáló állomást mű­ködtet. A jelentéseiket össze­vetve a legnagyobb Ambro­sia pollenszámot az ország délnyugati részén Pécsett mérték. Vasárnap 375 par­lagfű pollen keringett a lég­körben. Ez volt a héten a leg­kevesebb, ám ahhoz képest, hogy 10 feletti pollen már tü­neteket vált ki, ez a szám csak a hétfői 1000 felettihez viszonyítva alacsony. A gombaelemek közül az Al- temaria légköri koncentráci­ója nagyon magas volt. Nemzetközi katonai ellenőrzés Szabadszálláson Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szer­ződés keretében harckocsik és páncélozott szállítójárművek megsemmisítését ellenőrzi ked­den Szabadszálláson egy ame­rikai vezetésű, kanadai és dán katonákból álló ellenőrző cso­port. Mint ismert, Magyaror­szágnak a szerződést aláíró ál­lamokhoz hasonlóan, csökken­teni kell készletét, s 1995. no­vember 17-re harckocsiból 835 darabbal, páncélozott szállító harcjárműből 1700-al rendel­kezhet. A mennyiségi korláto­kon belül a minőségi fejlesz­tésre a szerződés lehetőséget ad. Gyilkosság gyanúsítottját fogták el Budapesten fogták el és ked­den Zalaegerszegre szállították B. György pölöskei lakost, aki alaposan gyanúsítható egy idős rédicsi asszony brutális megölé­sével. A 61 éves, egyedül élő nőt július 24-én holtan találták otthonában, amelyet a gyanúsí­tott - értékek után kutatva - tel­jesen felforgatott. B. Györgyöt őrizetbe vették.

Next

/
Thumbnails
Contents