Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-05 / 214. szám

Úszás Pécsi úszók is voltak a leg­jobbak között az országos Fel­nőtt Nyílt Úszóbajnokságon. Az ifjúsági korosztályú Petrov Jú­lia a nála idősebb felnőttek me­zőnyében a 100 m-es hátúszás­ban Egerszegi, Fekete és Mol­nár mögött a negyedik helyen végzett. Ugyanebben a számban a serdülő korú Sebestyén Eszter a 7. volt. Mindketten az ANK Úszóklub versenyzői, edzőik dr. Petrov Anatolij és Reil Klára. A felnőtt úszóbajnokság holnap folytatódik és vasárnap ér véget. Több sport a tévében Fontos bejelentést tettek az érintett labdajátékok szövetsé­gei, valamint a Szaknévsor Szer­kesztősége. Bodnár György, a Szaknévsor Kft. ügyvezető igaz­gatója mindjárt a legfontosabbal kezdte: az 1994/95-ös szezonban biztosított a labdajátékok szerep­lése a Magyar Televízió műso­rában. A szerződésben foglaltak sze­rint a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a vízilabda és a jégko­rong tekintélyes műsoridőt kap az MTV két csatornáján, még­pedig a tévénéző sportbarátok szempontjából sem közömbös, optimálisan megválasztott idő­pontokban. Az érintett öt labda­játék mellett a kevésbé népszerű sportágak is bemutatkozási lehe­tőséghez jutnak. A megváltozott műsoridőpontok között kiemelte a szombati váltást, amikor a ko­rábbi 11 órai kezdés helyett 17 és 19 óra között lesz sportközvetí­tés a Magyar Televízióban. Amint arról Kiss Ottó, a Ma­gyar Vízilabda Szövetség ügy­vezető igazgatója és Sárosi Fe­renc, az NB I-es Labdarúgó Liga főtitkára beszámolt, sportági szempontból kivételes lehető­ségnek tekintik a megállapodás létrejöttét. Hallhattuk, hogy az NB I-es labdarúgó szezon szom­bati rajtjától a mérkőzések rend­szeresen láthatóak lesznek a tv-képernyőkön. 130 sportági eseményből a labdarúgás, a kosár-, a kézi- és a vízilabda 30-30, a jégkorong pedig 10 mérkőzéssel szerepel. Tenisz A Mecsek LSE tenisztanfo- lyamot indít kezdők és haladók részére öt hetes turnusokban a műjégpálya melletti salakos te­niszpályáin 1994. augusztus 15-én 17 órától. Jelentkezni il­letve pontosabb felvilágosítást kérni a 324-923-as telefonon il­letve személyesen az egyesület teniszpályáin. Mai sportműsor SAKK. Zsolnay Rt-Pécsi Kér kupa, (záró forduló) DoZso Műv. Ház, 8.30. TENISZ. Magyar satellite körverseny a Vörös Autóház Kupáért, Makár Tanya Tenisz Centrum, 14.00. Hoffmann György, a PMSC-Fordan elnöke, Esterházy Márton szakmai menedzser, Eich László vezető edző és Mérei László szakosztályigazgató válaszolt a több mint száz jelenlevő kérdéseire tegnap este, Pécsett, a Fordán Centerben tartott szurkológyűlésen. Az eseményről szombaton részletesen olvashatnak. Fotó: Müller Andrea A PVSK-Dália kosarasainak újonca Iványi Dalma, ifiválogatott- Ritkán vagyok ideges - mondja nyugodtan Iványi Dalma, a PVSK-Dália kosara­sainak új szerzeménye. - Kár tagadni, hogy zavar egy-két do­log, de inkább megtartom ma­gamban a problémákat, ritkán mutatom ki érzelmeimet. Talán ez is egy feltétel ahhoz, hogy valaki irányító legyen?! Mindenesetre Iványi Dalma irányítói szerepkörben volt a legutóbb Veliko Tmovóban bronzérmet szerzett magyar if­júsági válogatott csapatkapitá­nya.-Azt hiszem, nemcsak azért lettem csapatkapitány, mert a „legidősebbek" egyike voltam a csapatban. Korábban, amikor 5. lett a csapat az EB-n, már szerepeltem, a többiek is java­soltak. Elsősorban lelkileg kel­lett összefognom a többieket. Sokszor nehéz volt, de végül azért sikerült. Megemlítem, hogy állítólag a nőket nehezebb érzelmileg „karbantartani”, mint a fiúkat, meg is kapom a választ:-Férficsapatnál még soha­sem voltam csapatkapitány. Iványi Dalma egyébként 1976-ban született és (egyelőre) 176 centire nőtt. Kecskemétről érkezett, édesanyja és édesapja (aki szintén Pécsett kapta dip­lomáját) is kosarazott. Most vet­ték fel a JPTE testnevelés sza­kára. A PEAC és a PVSK üdvöz­lendő szerződése értelmében lehet tagja a vasutasok csapatá­nak, csakúgy mint korábban például Zsolnay vagy Donkó. Dalma csendben azért meg­jegyzi, hogy amerikai ösztön­díjra pályázott, éppen lemaradt róla, jövőre, nem titok, ismét megpróbálja. Addig is a pécsi csapat, ahol egy-két edzés után úgy ítéli meg, jó társaságba került. Érdekes, hogy Pécsett éppen ő lesz az egyik legfiatalabb, míg az ifjúsági válogatottban a leg­idősebbek közé tartozott.-A rutin azért is számít so­kat, mert több edzővel dolgoz­hat az ember, és mindegyiktől lehet tanulni valamit. Minden meccs hoz valami újat szá­momra, - teszi hozzá, elmoso­lyodik, kezdődhet az edzés, az­tán szeptemberben a kupaküz­delmek és a bajnokság. Az elszántságot láttam! Bozsik Mészöly szerint idény eleji a forma Szuper Kupa-döntő után Néhány, a kétszámjegyű győzelem miatt komolytalan Magyar Kupa-mérkőzés után tulajdonképpen a szerdai Szu­per Kupa-döntő jelentette a ha­zai labdarúgó idény rajtját. Harmadszor találkozott egy­mással a Népstadionban a baj­nok és a kupagyőztes, s másod­szor nyerte el a Ferencváros a trófeát. A fővárosi zöld-fehérek folytatták a hagyományt, eddig ugyanis minden alkalommal a kupagyőztes lett a Szuper Kupa nyertese.- Az idényeleji formának kö­szönhető, hogy rengeteg volt a szabálytalanság, s a színvonal is hagyott maga után kívánnivalót - nyilatkozta Mészöly Kálmán, az újonnan kinevezett szövet­ségi kapitány, aki természetesen megtekintette a találkozót, hi­szen mindkét csapatban több válogatottjelölt szerepelt. A kapitány véleményét osz­totta a játékosok és a szakembe­rek többsége, ők is az idény eleji formának tudták be a Fe­rencváros és a Vác nem túl em­lékezetes alakítását. Azt ugyan mindkét oldalon hangsúlyozták, hogy komolyan veszik a talál­kozót, de ez az iramon nem ér­ződött, legfeljebb a sok szabály­talanságban nyilvánult meg. Mindent összevetve a kapi­tány dolga nem lett könnyebb a Szuper Kupa-döntőt követően. Jelöltjei beleszürkültek a me­zőnybe, nem tudtak csapatuk meghatározó játékosaivá válni. A találkozó után talán csak a fe­rencvárosi szurkolók voltak ma­radéktalanul boldogok, mások abban a reményben távoztak, hogy az idény eleji forma nem tart a bajnokság végéig. 78 millió márka - 156 ezer bérletes A német labdarúgó Bundes­liga 1994/95-ös 32. bajnoki szezonjának rajtja előtt már megvonták a klubok a bérlete­ladásokból származó első bevé­teli mérleget. Több mint két hét­tel az első összecsapás előtt a 18 első osztályú együttes összesen 78 millió márka értékben 156 ezer bérlettulajdonost tart nyil­ván. A tekintélyes számadatok el­lenére is akadnak olyan csapa­tok, ahol a klubvezetés az előző szezonban elért jegyeladási sta­tisztika alapján érthetően elége­detlen. A legkellemetlenebb meglepetés talán a Bundesliga legmagasabb osztályába lépett Bayern Uerdingent érte, ők jó­val több bérletigénylésre számí­tottak. Azért ennek ellenére is az üzleti sikerekre büszke klu­bok vannak többségben. A leg­több bérlettulajdonossal a Bo­russia Dortmund gárdája büsz­kélkedhet, mérkőzéseikre 28 ezer bérlet kelt el elővételben. A képzeletbeli ranglistán az 1. FC Kaiserslautem csapatát illeti a második hely, 20 711 eladott szezon végéig érvényes belépő­vel. A harmadik helyen jelenleg az SC Freiburg és a Bayern München szoros „küzdelem­ben,, áll. Freiburgban eddig 11 300 bérlet, míg a bajor főváros­ban 11 ezer talált gazdára. üj □ Új Dunántúli Napló, az Ax'él Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló ÍW9 .. .egyszerűen minden Kétnapos labdarúgó gála Mohácson Drehet sörfesztivállal egybe­kötött labdarúgó gála lesz szombat-vasárnap Mohácson, az újvárosi sporttelepen. Ha­sonló rendezvény már volt a ta­valy, akkor Détári szerepelt azon. Most nem lesz ilyen ne­ves vendég, de a kétnapos prog­ram ennek ellenére dúsnak ígérkezik. Szombaton két futball-meccs lesz, 15.30-kor a Mohácsi FC-ifi a Komló-ifivel, 18.00-kor pedig a két klub fel­nőttcsapata egymással játszik. Közben 17.00-kor 11-es rúgó versenyt rendeznek. Az augusz­tus 7-i, vasárnapi sportműsor. 15.30: Rival Turbó Mohács - Lánycsók, 18.00: Mohácsi FC - Rákóczi-Kaposcukor FC mér­kőzés. Tófutás Orffín Orfűn szombaton futóver­seny lesz a Pécsi tó körül a Me­litta SE rendezésében. Ez este 8-kor kezdődik, jelentkezni a sporttábomál lehet 18.00-19.45 között. A táv: 6,5 km, ami egy kört jelent a tó körül. A neve­zési díj: 100 forint. Az eredményhirdetést a futás után, este 9-kor tartják a szige­ten lévő tószínpadon, műsor ke­retében. Fókusz A számok tükrében 21 éve nyert a Pécs a Megyeri úton 73. Újpest -PMSC találkozó A Megyeri úton lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1988/89: 1-2, 1989/80: 0-1, 1990/91: 1-2, 1991/92: 1-3, 1992/93: 0-1, 1993/94: 0-3. A Pécs az utolsó győzelmét Újpesten (3-0) 1963. június 23-án a következő összeállítás­ban érte el: Zengő - Bendes, Kocsis, Csupák - Vajda, Halasi - Györkő, Dunai I., Dunai II., Vári. Góllövő: Vári, Dunai II., Györkő. A Megyeri úton a következő játékosok lőttek gólt. 2 gólos: Keszler, Kamondi, Opova, He­gyi, Dunai dr., Csupák, Vári, Dunai II., Györkő, Török, Máté, Köves II., Kocsis J., Maurer, Dárdai, Dobány, Kardos, Túri, Belansky, Ulveczki. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei­ből. UTE (otthon): Siófok PMSC 3-0, Békéscsaba Csepel 1-1, Parmalat FC 2-1, BVSC-Dreher 3-1. PMSC (idegenben): Vác FC-Samsung 0-1, Újpesti TE 0-3, Ferencváros 0-3, Debreceni VSC 1-1, Haladás VSE 0-0, Vasas-Ilzer 1-2. 21 év után talán most sikerül az újabb győzelem. Lehel Jenó'né 2-1, 1-0, • Új Trianon-dokumentumok? • Mit bír még a föld? • Visszalopják az adókedvezményt? • Graham Green: szépíró vagy mesterkém? Sporthétvége

Next

/
Thumbnails
Contents