Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-30 / 238. szám (239. szám)
Vízilabdások nemzetközi találkozója A nemzetközi torna résztvevői (hátsó sor, balról jobbra): Biltsik, Tirkala, Körösztös, Rázga, dr. Csaba, Abay, Nemes. Az első sor (balról jobbra): Sztojanovics, Konovalovas, Fachurdinovas, Vándor, Berki. Pécsett a Galatasaray Szerdán, augusztus 31-én, este 6 órakor a török Galatasaray női csapata edzőmérkőzést játszik a PVSK-Dália kosárlabda együttesével. A városi sportcsarnokban sorra kerülő találkozót a bajnoki mérkőzéseknek megfelelően lehet megtekinteni. Cselgáncs Nem mindennapi barátságos mérkőzést rendeztek Sao Pau- lóban, ahol két olimpiai bajnok cselgáncsozó, a brazil Miguel Aurelio (1988) és a magyar Kovács Antal (1992) mérte össze tudását. A hétperces heves összecsapáson pontozással a magyar klasszis diadalmaskodott. A nagy küzdelemre jellemző, hogy mindkét versenyző köny- nyebben megsérült. Kovács Antalnak a szemhéja repedt fel, Miguel Aureliónak pedig a térde ugrott ki. Vitorlázás Az elmúlt héten rendezték Balatonfüreden a nemzetközi vitorlás hetet, mely egyben a Westel 450-es nagydíj volt. A Székely Antal vezette Soling egység második, a Nagy Attila vezette Laser harmadik helyezést ért el. Vágyakoznak A 2002-es téli olimpia házigazda szerepkörére pályázó városok szombaton bemutatkoztak a NOB Végrehajtó Bizottsága előtt. Az új kiválasztási szisztéma szerint január 24-én négytagúra csökkentik a jelentkezők körét, majd a helyszínt 1995. június 16-án Budapesten jelölik ki. A pályázók névsora: Sión (svájci), Poprád (szlovák), Jaca (spanyol), Szocsi (orosz), Graz (osztrák), Östersund (svéd), Tarvisio (olasz), Quebec (kanadai) és Salt Lake City (egyesült államokbeli). T otóny eremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 34. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 974 519 forint, 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 447 752 forint. 12 találatos szelvény 84 darab, nyereményük egyenként 28 429 forint, 11 találatos szelvény 943 darab, nyereményük egyenként 2532 forint, 10 találatos szelvény 7516 darab, nyereményük egyenként 477 forint. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB L, férfiak: Komlói Bányász - Tatabánya, Komló, városi sportcsarnok, 17.30. A pécsi pólósok első alkalommal vettek részt hazai nemzetközi kupán, ahol rangjukhoz méltóan az OB I-es A-kategóriába sorolták őket. A szentesi tornán összesen 22 felnőtt csapat vett részt. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíján közreműködő sportfelügyelők döntöttek úgy, hogy a műszaki előírások megsértése miatt diszkvalifikálják az első helyen célba érkezett német Michael Schumachert, a Benet- ton-Ford csapat pilótáját. A kiadott közleményekből kiderül, hogy a kocsi aljára erősített, 30 centiméter széles, 10 milliméter vastagságú falappal voltak gondok. (Ez a sebesség lassítására hivatott.) A versenyt követő ellenőrzésnél ugyanis 7,4 millimétert regisztráltak, holott a szabályok csak egy milliméteres eltérést engedélyeznek. A jelentések szerint a vizsgálatot Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai delegátusa kezdeményezte. így aztán a versenyistálló veA férfi kézilabda NB I legkorábban kezdő együttese a Komlói Bányász és mai ellenfele, a Tatabánya. A Komlói Napok rendezvénysorozata miatt foglalt a csarnok a bajnoki rajt időpontjául kijelölt hétvégén, s mivel a vendégek nem voltak hajlandóak a pályaválasztói jog felcserélésére, előre kellett hozni a nyitófordulót. De minden bizonnyal nem is bánják ezt a komlói szurkolók, hiszen olyan régen volt már május eleje, amikor utoljára bajnokin szurkolhattak Keszthelyiéknek. Az azóta eltelt majd négy hónapból a játékosoknak a július 11-e óta eltelt időszak jelentett kemény munkát, azóta tart a felkészülés. Abba az érdekes helyzetbe került a Bányász, hogy az elmúlt hat hétből csak hármat töltött edzőjével, Ska- liczki László ugyanis az ifjúsági Európa Bajnokság miatt igazolt hiányzóként volt távol. Igaz, amikor ő vezényelt, mint pélA külföldieket a leimeniek, az ASV Wien, a Düsseldorf, a Post Köln és a Kassa gárdája képviselte, a junioroknál indult a finnek koosztályos válogatottja is. AZ A-kategória pécsi vonatzetőinek a fegyelmi bizottság előtt kell beszámolniuk a történtekről. Mindez csak azt jelzi, az utóbbi időben nem kimondottan jó a kapcsolat Charlie Whiting és a Benetton-Ford versenyistálló között. A győztessé előlépett brit Damon Hill (Williams-Renault), aki a versenyt követően nagyon csalódottnak tűnt a pályán elért második helyezése miatt, pályafutása hatodik GP-sikerét könyvelhette el.'- Rendkívül izgatott lettem, amikor meghallottam a Schumacher kizárásáról szóló hírt, s természetesen nagyon örülök, hogy végül is én kaptam a tíz világbajnoki pontot. Legalábbis jelenleg ez a helyzet, de ki tudja: mit hoz a jövő? Ez a módosítás igen sokat jelent számomra, ugyanis így nem 35, hanem csak 21 pont a dául a szigetvári egyhetes edzőtábor idején, nagyon alaposan megdolgoztatta Pappékat. Legalábbis ez derült ki a helyettesítésével megbízott fiatal komlói testnevelő tanár, a 24 éves Szolnoki Csaba szavaiból, aki Märcz Lászlóval és Czim- mer Tamással együtt dolgozott a felkészülés ideje alatt a csapattal. Szolnoki állítja, remekül sikerült felkészülés, a játékosok jó erőben vannak, lángol a harci tűz, és természetesen győzelemre számítanak a rajton. A nyár nem hozott komoly változást a keretben. A katonának bevonult Kovacsevics mellett a harmadik számú kapus, Fata távozott, s megerősödve érkezett a leszerelt Burán és a nagy nyereségként számon tartott jobbszélső, a korosztályos válogatottakat megjárt Kalocsai Attila a Fotex-től. A Komlóval szemben ma az a szakosztályvezetés elvárása, hogy az első hatba kerüljön a bajnokságban, s bármennyire is kozású eredményei: Pécs - Szentes 9-9, Pécs - Hódmezővásárhely 8-9, Pécs - Düsseldorf 10-10, Pécs - Ex-csupaszí- vek (Szentesi SC) 2-10. Ezek alapján holtversenyben a 3. helyet szerezték meg. hátrányom a világbajnoki pontversenyben vezető Michaellel szemben - nyilatkozta a 31 éves Damon Hill, aki egy éve a Hun- garoringen aratta első GP-dia- dalát. - Egyébként ez egy ilyen rendkívüli szezon, s úgy gondolom, a hátralevő öt futamban, valamint a pályán kívül is történnek még érdekes dolgok - tette hozzá. Hill a kizárást nem kívánta különösebben kommentálni, csak annyit mondott: a szabályok egyformán vonatkoznak valamennyi versenyzőre. A Benetton-Ford csapat vezetői fellebbezést nyújtottak be, kérték a felügyelők döntésének megváltoztatását. Az üggyel valószínűleg már kedden, párizsi tanácskozásán foglalkozik a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága, döntés is születhet. félelmetes az idén BEK-döntőt játszott City Kupa-ellenfél, a portugál ABC Braga híre, úgy készülnek ellenük, hogy meglepetést okozzanak. A nemzetközi szövetségtől most próbálják beszerezni a BEK-döntő videokazettáit A védekezéssel nem lehet baj, mert ezt a játékelemet már majd felsőfokon tudták eddig is Tolsztihék, a nyáron a támadások hatékonyságának javításáért izzadtak. Remélhetőleg nem eredménytelenül, s a bizakodás annak szól, hogy a két gólveszélyes szélső, Kalocsai és Czakó miatt az ellenfelek védői nem tudnak majd megfelelően összetömörülni, s több helyük és lehetőségük lesz így a lövőknek és a beállósoknak. A mai bemutatkozó mérkőzés előtt egyetlen kérdőjel van: a dunaújvárosi tornán térdsza- laghúzódást szenvedett Papp Lászlón segít-e az intenzív injekciókúra, s pályára léphet-e a csapatkapitány. G. G. Sokadik Forma-l-es botrány most Belgiumban Kizárták Schumachert Remekül sikerült a felkészülés A mai nyitófordulóban: Komló - Tatabánya Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 aj ..............un D unántúli napló A pálya széléről Csak egy-egy félidőre voltak jók a csapatok Színházi nyelven szólva: ha rossz a főpróba, sikerül az előadás. Nos, mit tehet a pécsi kézilabda-szurkoló? Bízik az idézett mondásban, már ami a PMSC férfi együttesének szereplését illeti. A piros-feketék ugyanis felemás képet mutattak magukról, annak ellenére is, hogy sikerült megnyerniük a szombaton és vasárnap a városi sportcsarnokban rendezett nemzetközi tornát. Nagyon kevesen voltak kiváncsiak a fiatal, formálódó együttesre, pedig állíthatjuk, hogy van ebben a fiatal gárdában fantázia, csak nehogy a nehézségek láttán megijedjenek. Valahogy ezt lehetett érezni a fiúk hétvégi szereplésén. A közönség azért is sajnálhatja a távolmaradást, mert Pécsett bizony csak kevés alkalommal láthatják az NB I B-s Siklósi Pelikán együttesét, amelyik ugyan a felkészülésben hátrébb tart, a PMSC ellen azonban istenigazából „felszívták” magukat, s bizony alaposan ráijesztettek a hazaiakra. Ekkor vált érezhetővé, hogy az erőszakos, nyitott védekezés ellen nagyobb átlövőerő kellene az NB I-eseknek. Az is igaz, azonban, hogy a siklósiak ezzel kifulladtak és a következő mérkőzéseken már meg sem tudták közelíteni a pécsiek elleni teljesítményüket, meccs- ről-meccsre egyre inkább visz- szaestek. A PMSC aztán mintha csak bemelegített volna délelőtt, a siklósiaknál sokkal erősebb Dunaferr ellen olyan első 30 percet produkált, amilyet mindig látni szeretnek a hazai szurkolósereg. Fekete, Becskei, Német, a kapusok: Jandó és Szenté egymást múlták felül. Meg is lett az eredménye, mert jóllehet szünet után már korántsem villogtak ennyire, megőrizték az előnyüket, s mint végül is kiderült: ezzel nyerték a tornát, annak ellenére, hogy a mérkő- zésről-mérkőzésre jobban lendületbe jött djakovóiak - főleg harciasságuk és akaratuk révén - egy góllal megverték őket. Kőszegi István csapatának azonban van még néhány napja, hogy felkészüljön a „legrosz- szabbakra”, ugyanis a sorsolás szeszélye folytán a PMSC a mezőny két legerősebb együttesével - a Szegeddel itthon, a Veszprémmel idegenben - kell „megedződnie” az NB I-es sorozatra. K. L. T abella-böngészde A tabella minden régiójában van egy-egy baranyai csapat a labdarúgó NB II. Nyugati-csoportjában. A Mohács ragyogóan szerepel eddig, pontot sem vesztett, második, csak rosz- szabb gólkülönbségével - azon belül is kevesebb lőtt góljával - szorul a listavezető Siófok mögé. A PVSK a 16-os mezőnyben most a 15., még nem szerzett pontot a két fordulóban, ami bizony egyelőre csalódás. Középen a Beremend áll, holtversenyben 9., egy-egy győzelemmel, illetve vereséggel. Közülük a hétvégén a Mohács játszott a legjobban, a bravúr a Duna-partiak nevéhez fűződik: Szombathelyen győztek, az NB I-be visszaigyekvő Haladás VSE otthonában. * Ahogy mondani szokás, nem semmi, amit a Sellye produkált az NB Ill-ban. Legutóbb a szünetben még 3-0-ra vezetett ellene a Szekszárd Sellyén, aztán az újonc nagyon összekapta magát a második félidőre és fordított. A vége 4-3 lett az or- mánságiak javára. Pfeiffer Ferenc játékosedző csapata háromból hármat nyert, szurkolói és mások elismerését is kiváltva második a Kisdorog mögött. Ebben a ligában egyébként jól szerepelnek eddig a baranyai együttesek, a DDGáz SC még veretlen és 4., a Komlói Bányásszal ugyanez a helyzet (6.), csak a Boly nem győzött még, a 12. helyen tanyázik pillanatnyilag. Kellemes meglepetésre nem bajnoksélyesek, hanem úgynevezett kiscsapatok szerepelnek jól a megyei I. osztályban. Szentlőrinc, Siklós, MTE és a Zsolnay SE vitézkedik. Váratlan, hogy a nagy favorit PPTSE eddig otthonában nem tudott nyerni. A most következő hétvége már rangadókat ígér mindenhol. Az NB II-ben PVSK - Beremend, Mohácsi FC - Dunaferr a párosítás, az NB Ill-ban Gerjenben játszik a Sellye, a DDGáz SC-nél a Bóly, Komlón a Bátaszék. A megyei I. o. műsorából a mohácsi helyi derbi emelkedik ki. Siklóson a Somberek, Felsőszentmártonban a PEAC, Szentlőrincen a PPTSE vendégeskedik. Tájfutó emlékverseny Tájfutók az ellenőrzési ponton Fotó: Müller A. A 75 éves jubileumát ünneplő PVSK a hétvégén rendezte meg az Igaz Béla tájfutó emlékversenyt, alapító tagjára, volt szakosztályvezetőjére emlékezve. A cél a Tettye-parkban volt, ahol a régi veresenyzők találkoztak a maiakkal. A verseny győztesei (korosztályonként). Férfiak: Farkas Cs., Somogyi, Farkas B., Bálint, Kajdon, Marton (Kaposvár), Tóth J., Nagy (PDB), dr Benko- vics, Varga (POEÜ). Nők: Geszti, Dómján, Lajtai G. (PVM), Mező (PVM). (A külön nem jelöltek a PVSK versenyzői.)