Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-30 / 238. szám (239. szám)
1994. augusztus 30., kedd Közélet uj Dunántúli napló 9 Akkor ki (mi) marad? Mohács Térség Tanácsa A szellemi erőt helyben kell megtalálni és összegyűjteni Nagynyárádon még őrzik a múlt hagyományait a jelennek Június 13-án volt az alakuló ülése Mohács Térség Tanácsának. A terület számos ön- kormányzata jelezte a csatlakozási szándékát a társuláshoz, amelynek alapvető célja: segíteni a településeket olyan feladatok megoldásában, amelyeket önállóan képtelenek lennének teljesíteni. A térségi szemlélet alapján végzett munkának máris megvannak az első eredményei: benyújtott pályázatok révén kívánnak a tagok gondjain enyhíteni. A kistelepüléseknek elfogyott a pályájuk Néhány gondolat Hargitai Jánostól, Nagynyárád polgár- mesterétől, a társulás megalakításának ötletgazdájától:-A tanácsi rendszer utolsó ciklusában nem panaszkodhattak a települések olyan ok miatt, hogy nem egyenrangúként kezelik őket a nagyobbak. A párbeszéd hasznos volt, az információcsere jelentette a legnagyobb előnyét. Ezzel együtt a tanácsi rendszer szétesése teljesen természetes volt: nem lehetett volna úgy átlépni az önkormányzati rendszerbe, hogy ne kapjanak teljes önállóságot a községek.- Az önkormányzatok előtt óriási feladatok tornyosultak: a kistelepüléseknek 40 éves hátránnyal kellett szembenézniük. Mára azonban kiderült: a kistelepüléseknek „elfogyott a pályájuk”, olyan feladatokat kellene megoldaniuk, amelyekkel a befelé fordulás mellett lehetetlen megbirkózni. Csak a szennyvíz-elhelyezést, az infrastrukturális ellátást, a munkahely-teremtést említem példaként. Hars József, Boly - a községben van a Mohács Térség Tanácsának központja - polgármestere:- Ki gondolkozzon térségi szemlélettel? Egy apró település önkormányzata? Ha tőlük nem várható - márpedig nem várható -, akkor milyen úton lehetne megoldani az összefogást kívánó feladatokat? A válasz csakis a társulás lehet. Ez azonban csak az „alsó út”. A kormányzat is hasonlóan látja, ezt lehet leszűrni a pályázati kiírások gyakorlatából. Ha egy-egy feladatot több község összefogva próbál megoldani, térségben gondolkodva, akkor 10-15 százalékkal több a támogatás. Ezt úgy lehet értékelni, hogy a kormányzat a társulás érdekében „fentről súg”. Baranyában különösen érdemes erre az ösztönzésre hallgatni: más megyékhez képest alaposan lemaradtunk a térségi társulások szervezésében. Vannak például olyan pályázati támogatások, amelyekért egy-egy község önállóan nem is folyamodhat. Versengenek a térségek Kérdés persze: mibe kerül a társulásban való részvétel? Mondhatnánk: jelképes ösz- szegbe az önkormányzatoknak, mert lakosonként mindössze 5 forintról van szó, amiről azt mondja Hárs József: a posta- költségre sem elég ... Ez a teher eltörpül amellett, hogy bizonyos feladatokat csakis közösen lehet megoldani. Mégpedig a társuláson belül irányulhat a közös erő meghatározott célra - ehhez pedig nem kell minden társult tagnak csatlakoznia. A Phare-program érinti a község- és területfejlesztésnek ezt a területet is. Annak érdekében lehet pályázni támogatásért, hogy az így nyert pénzből konkrét célok érdekében lehessen pályázatokat kidolgozni, benyújtani - mert ez bizony pénzbe kerül. Mohács Térség Tanácsa tehát megnyithatja maga előtt a lehetőséget, hogy szakemberekkel dolgoztasson, kész pályázati anyagot bocsásson a térségi feladat megoldása érdekében összefogó települések ön- kormányzatainak rendelkezésére.- Versengünk más térségekkel - mondja Hargitai János -, hogy ki tudja magát ,jobban felmutatni” a sikert - ami alatt feltétlenül a lakosság életkörülményeinek javítását értem - ígérő pályázatok elnyerése érdekében. A Tanács támogatást kért a Munkaügyi Központtól egy iroda létrehozása, pontosabban az itt alkalmazott szakember bére egy részének biztosítása érdekében, amely iroda a pályázati anyagokat menedzselné. Túl ezen is lesz majd nagyon fontos feladata: kormányzati szinten országos információs rendszer kialakításán gondolkodnak. Számítógépek segítségével az önkormányzatok számára elérhető lesz minden információ, ezek közül mindegyik település kiválaszthatja magának a szükségeseket. A Tanács tagjai számára így ez az iroda lesz az információközvetítő. Mohács Térség Tanácsa más célok érdekében is pályázott a Munkaügyi Központnál. Öt témát jelöltek meg, a szükséges munkaerő béréhez kémek támogatást. Egyik a térségi iroda, a másik téma a település-felügyelők alkalmazása, s ehhez akár 70-90 százalékos támogatást is lehet nyerni (a térség települései közül 37 kért felügyelőt), a harmadik a térségi kerékpárút előkészületeihez hat főnek fél évre, a negyedik a térségi középület-fenntartó brigád megszervezése, ugyancsak hat szakemberrel, végül az ötödik a borjádi körjegyzőséghez tartozó kisfalvak és Boly közös célja: a kisbudméri horgásztó kialakításának előkészületei. Mindegyik esetben tehát az alkalmazásra kerülő dolgozók bérének támogatásáért pályázott a Tanács. Őszre várható az elbírálás. El kell adnunk magunkat A Tanács közgyűlését várhatóan szeptember közepére hívják össze. Lesz miről tanakodni, mert régi és ma már feleslegesen terhes beidegződésekkel még mindig meg kell birkózni. Szó lesz azonban többek között arról is, hogy melyik önkormányzat szeretne csatlakozni a már beadott projektekhez, tájékoztatást kapnak a lehetőségeikről, a friss információkról, várhatóan szó lesz az oktatás területén rejlő együttműködés szükségességéről. Másik oldalról viszont a Tanács is tudni szeretné, hogy melyek az egyes települések jellemző gondjai, lehetőségei.- Ha egy térségben nincs elég szellemi erő - mondja Hargitai János -, akkor azt kívülről nem lehet bele vinni. Ezt a szellemi erőt helyben kell megtalálni, összegyűjteni, „az úr asztalához ültetni”. Gondoljuk el: közös kiadványban az idegenforgalom elé tárni a térségben rejlő nevezetességeket, rendezvényeket, a nagynyárádi lakodalmastól a békáspusztai múzeumig, a sombereki Graná- riumtól a mohácsi emlékhelyig. El kell magunkat adni és ezáltal bevételhez juttatni önmagunkat! Ezt kell a közgyűlésen átgondolni és a társult tagoknak a lehetőségeket, az információkat felkínálni. Mészáros A. Olvasom a Népszavában a Németh Miklóssal, a nyolcvanas évek vége siker-miniszterelnökével készített interjút, amelynek végén a mai nemzetközi bankelnök azt mondja: a gazdaság, a társadalom vezetésének sikere legalább ötven százalékban pszichológiai tényezőkön múlik. De mi kell ahhoz az ötven százalékhoz? Úgy érzem, szívesen felajánlaná a Hom-kormány is „fele királyságát” annak, aki pontos választ tudna erre adni. Most, amikor Békési László pénzügyminiszter és a gazdasági kabinet megannyi közgazdásza éjt nappallá téve számol, kalkulál, mérlegel, hogy augusztus végén mit és hogyan vezessen elő országnak-világnak a pótköltségvetés címszava alatt; hogyan magyarázza meg a tavasz- szal szocialistákra voksoló millióknak a sokkolóan megdráguló megélhetést - biztosan jól jönne egy pszichológus is a csapatba. Csakhogy alighanem a legokosabb lélekbúvár tudása is kevés a mostani helyzet megoldásához. Van-e ember, aki meg tudja Ha sikerül megakadályozni, hogy az idei költségvetési hiány meghaladja a 330 milliárd forintot, akkor tartani lehet a tervezett 19 százalékos áremelkedést, márpedig az infláció a lakosság számára is az elsőszámú közellenség. Ezt Horn Gyula nyilatkozta A Hét című televízió műsor vasárnap esti adásában. A miniszterelnök határozottan cáfolta, hogy a kormány elsősorban adóemelésekkel kívánná kordában tartani a költségvetési deficitet. Elsősorban az állami kiadásokat igyekeznek lefaragni, karcsúsítva az államapparátust, csökkentve a hivatalok számát. Ugyanakkor - mint fogalmazott - feltétlenül szükségesek nagyon kemény lépések, mert nemcsak a gazdaság, hanem főként a lakosság számára fontos a költségvetési hiány féken tartása, az áremelkedés visszaszorítása.- Csak összetettségében lehet kezelni a helyzetet, s a vita főleg arról folyik, hogy ha az adóemelés helyett más, megszigorító intézkedéseket vezetünk be, azoknak milyen hatása lesz. De hozzá szeretném tenni, hogy nincs szándékában a kormányzatnak komolyabb mértékű adóemelést végrehajtani. Horn Gyula és Békési László esetleges ellentétét feszegette az a kérdés, amely szerint a kormányfő gazdasági tanácsadó mondani, hogyan reagálunk majd az ismét esedékessé vált nadrágszíj-politika újabb szorítására? A lerongyolódott iparvidékeken maguk is tengődve élők aligha veszik majd jónéven, hogy egy újabb tésztanapot kell beiktatniuk a heti menübe. A szellemi nyomorban sínylődő értelmiségieknek sem nagyon van már tartalékuk. A vállalkozó, talán nem zárja be „boltját”, neki ígérnek adó- kedvezményt, támogatást, hitelt. Ha hisz az ígéretben, netán beruház, bővít, s akkor esetleg jobban megy majd a többieknek is. Ha mégsem? Ha jövőre, ha két év múlva sem lesz jobb senkinek? Ha minden ígéret ígéret marad? Akkor le lehet persze váltani ezt a kormányt is; az előző, a másik már úgyis levizsgázott. De akkor ki marad? S mi marad? Kettő biztosan: a nép és a gazdasági helyzet. Mert aki nem tudná, az utóbbi sem leváltható. Somfai Péter testületé esetleg a Békesi-féle pénzpolitika ellensúlyozására jönne létre. A miniszterelnök szavai szerint olyannyira nem erről van szó, hogy Medgyessy Péter, a tanácsadó testület vezetője leült Békési Lászlóval, hosszan elbeszélgettek és a legnagyobb egyetértésben váltak el. Horn Gyula egy másik kérdés kapcsán fontosnak nevezte a hatpárti egyeztetéseket, de arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad visszaélni a demokrácia játékszabályaival.- A kormány felelőssége, hogy rendbe tegye az ország dolgait és ez úgy nem megy, hogy heteken, hónapokon át meglehetősen terméketlen vita folyik, s azért odázzuk el a döntések sorozatát, mert még nem tudjuk azokat hatpárti egyeztetésen véglegesíteni - fogalmazott Hóm Gyula. A kormányfő szerint valahol határt kell szabni, mert különben közvetve éppen a demokrácia sérül, hiszen nem lehet rendezett viszonyokat, normális, működőképes politikai, gazdasági életet teremteni. Az ellenzéket arra kérte, próbáljon meg nem obstrukciós magatartást tanúsítani, hanem új javaslatokkal, gondolatokkal, ha kell, nagyon éles bírálattal járuljon hozzá az ország gondjainak megoldásához. A békáspusztai vadászkastély gyönyönyörű környezetben várja külföldi és belföldi látogatóit Müller Andrea felvételei Horn Gyula A Hétben Lefaragjuk az állami kiadásokat Kórházak a csőd szélén Kinek lopnak? Ezek a hónapok újabb és újabb meglepetéseket tartogatnak az amúgy is nehéz helyzetben lévő egészségügy számára. S bár sejthető volt, hogy a kórházakban tavaly júniusban bevezetett újfajta finanszírozási rendszerre való átállás nem lesz zökkenőmentes, azért arra talán még a helyzetet jól ismerő szakemberek sem számítottak, hogy 1994 nyarán több kórház is fizetésképtelenné válik és csődöt jelent. Költségvetési szervezetekről lévén szó, helytálló-e ennek a fogalomnak a használata illetve csődhelyzet emlegetése ? - kérdeztük dr. Géher Páltól, a Népjóléti Minisztérium egészségpolitikai főosztályának vezetőjétől.-Jogilag nem, mivel a fenti kifejezés csak a vállalatok, cégek, fizetésképtelensége esetén alkalmazható. Kórházak esetében pénzügyi válsághelyzetről beszélünk.- Ami meg lehet, hogy éppen a teljesítmény-arányos finanszírozás következménye?- A tényleges ok nem ez, bár az igaz, hogy egyes kórházakban, mint például a szolnokiban, alacsonyabb díjat állapítottak meg, mint amennyibe a tényleges gyógyítás kerül. Valójában azonban arról van szó, hogy az egészségügyi intézmények képtelenek lépést tartani a folyamatos áremelkedésekkel, a költségeik, többek között a gyógyszerek, az élelmiszerek ára olyan ütemben emelkedik, hogy az már kezdi felélni a belső tartalékaikat is.- Ismereteim szerint eddig 21 kórház került katasztrófa helyzetbe. Valós ez a szám?- Azok a kórházak kerültek eddig válsághelyzetbe, amelyek alacsony alapdíjjal működnek, s ezért kevesebb költségből gazdálkodnak. A vidéki kórházak közül a salgótarjáni és a szolnoki megyei kórház, Miskolcon a Semmelweis Kórház, a fővárosban az Erzsébet, a Margit és a Balassa kórházak vannak jelenleg szorult helyzetben.- Várhatnak-e hathatós és gyors segítséget ezek az intézmények a tárcától, az egészség- ügyi önkormányzattól? Vagy az egyetlen reményük az „öngyógyítás”?- A működőképesség fenntartása érdekében természetesen a minisztérium gyorssegélyt nyújt a legrászorultabb kórházaknak, de hosszú távon ez nem jelent megoldást. Természetesen maguk a kórházak is tehetnek önmagukért valamit: észszerű struktúra-átalakítással, a kihasználatlan kapacitások felszámolásával megszabadulhatnak a felesleges kiadásoktól. Valójában ez utóbbit szorgalmazzuk. R. Papp Ágnes A leg hajmeresztőbb krimiket is lefőző történetekre derült fény az utóbbi napokban. Az olvasó csak kapkodja a fejét, amikor hasadóanyag-csempészekről, német repülőtereken elkobzott nukleáris mintákról, orosz atomerőművekbe történt behatolásokról, többkilós uránfogásokról értesül. A kommentároktól, oknyomozó magyarázatoktól pedig aligha válik bárki nyugodtabbá, hiszen aligha akad szakember, aki kétségbe vonja: az „atommaffia” minden eddiginél jobban veszélyezteti a biztonságot. Az újfajta bűnhálózat csápjai mind riasztóbb könnyedséggel hatolnak át az országhatárokon, - s amint éppen most kiderült, már Magyarországon keresztül is próbálkoztak, ki tudja hányszor sikerrel. Mit lopnak a nukleáris csempészet alvilágának tettesei? Könnyű a felelet: mindent, amihez hozzáférnek, aminek értékesítését megkísérelhetik. Szó esik urán-238-ról, lítiumról és plutóniumról, stroncium-szár- mazékokról, s persze a sűrűn emlegetett „vörös higanyról”, ami míniummal bevont plutóniumot takar. Honnan származik a zsákmány? Erre sem nehéz választ lelni. A legváltozatosabb változatok vannak forgalomban, ukrajnai atomerőművektől kezdve orosz kísérleti laboratóriumokig, de más feltételezések szerint nem lehet elfeledkezni egyes harmadik világbeli államok ambiciózus atomprogramjának „melléktermékeiről” sem. Csakhogy kinek lopnak? Ez az igazi kérdés, a leghomályosabb, egyben legfontosabb vetü- lete tán a frissen támadt nukleáris csempészetnek. Elvégre ha nem lenne „piaca” az illegális módon megszerzett, elorzott mintáknak, s más baljós küldeményeknek, akkor nem alakult volna ki ez az egész alvilági kereskedelmi ágazat. Parancsuralmi rendszerek? Regionális hatalmi előnyre törő kormányzatok? E vevő-teóriák éppoly logikusak, mint azok, amelyek szerint az orgazda-láncolatok és a minden hájjal megkent közvetítők sora után a végállomás akár egy-egy terrorista szervezet is lehet. Odáig - szerencsére - nem fajult még a dolog, hogy rob- bantgatás vagy géppisztoly sorozat helyett hasadóanyagokkal próbáljanak zsarolni szélsőséges csoportok. De ami tegnap még elképzelhetetlennek tűnt, az ma már sajnos nem az. Az élet e téren is utolérte a krimiírók fantáziáját? Ezen az sem igazán segít, hogy egyes kormányok - például a németek - már a Biztonsági Tanácsért „kiabálnak”. Sz. G.
