Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-29 / 238. szám

1994. augusztus 29., hétfő A mai nap uj Dunántúli napló 5 Az akadály fölött a mohácsi Mátrai Attila Arabelle nevű lován Fotó: Läufer László Lovasnap Siklóson (Folytatás az 1. oldalról) bizonyosan az ország más vidé­keinek lovasai is örömmel fo­gadnák a lehetőséget, hiszen év­ről évre gyakori vendégei a sik­lósi pályának. Mint Kovács Zol­tánná - aki férjével 1988-ban kezdeményezte a kör létrejöttét - megjegyezte, a két napos ver­senyen terephajtásra, majd aka­dályhajtásra kerülne sor. Amíg az istálló felépül, addig is sza­porítani szeretnék a környék lo­vasainak közös programjait és kiadós túráit, bár a szüreti fel­vonulások, lakodalmak, balla­gások eddig is számos alkalmat teremtettek, hogy együtt pattan­janak nyeregbe a kör tagjai. A verseny bírái színvonalas­nak minősítették a Lovasnap fu­tamait, amelynek kezdő lovasok kategóriájában Derék Zoltán ért be a legmagasabb pontszám­mal. A kezdő lovak kategóriá­jában Schindler Csaba nyerte a futamot, a fogathajtók délelőtti versenyén pedig Klement Gyula ért célba a legjobb eredmény­nyel. A Tenkes-kupa idei első és második díját is Schindler Csaba nyerte, akit harmadik­ként Derék Zoltán követett. A vadász-akadályhajtók közül a Döbröközről érkezett Simon Jenő érte el fogatával a verseny legmagasabb pontszámát. Az eredményhirdetést köve­tően egy aprónak éppenséggel nem nevezhető meglepetés is várta a közönséget, ugyanis a tombola főnyereményeként ki­sorsoltak egy lipicai csikót. Troszt É. Jubilál a Két Lotti A nagyszabású közös ebédre vaddisznópörkölt főtt a hatalmas kondérokban Tornacsarnokot kaphatnak a kistérség községei Napsütéses falunap Kemsén Meglehetősen merész vállal­kozásnak tűnt, amikor az állami lottó mellett egy magántársaság is sorsolásos pénznyereményjá­tékot indított útjára 1992-ben. Ám a Két Lotti fennállásának második évfordulójának már népes, és azóta is egyre soka­sodó törzsjátékos tábort maga mögött tudva készülhet a száza­dik, jubileumi sorsolás kapcsán rendezendő ünnepségére. Kezdetben kéthetente sorsol­tak a Két Lotti szelvényeiből, majd 1992 decemberétől már minden héten húzott és az előfi­zetéses rendszerű játék feltéte­leit is megteremtette az IBUSZ Fortuna Szerencsejátékokat Szervező Rt. A keddi sorsolá­soknak azóta is a Danubius Rá­dió ad otthont, míg az eredmé­nyeket a Kossuth Rádióban és napilapokban közük. Az eddig megtartott sorsolásokra összes­ségében több mint 3 millió szelvény érkezett. Az indulás­kor 89 IBUSZ-iroda forgal­mazta a szelvényeket, ma pedig az országban 2000 helyen lehet szerencsét próbálni; postahiva­talokban, de utazási- és hirde­tési irodákban is. A Lotti már 2000-nél is több kispénzű pol­gárnak biztosít jövedelemki- egészítést. A két év alatt több mint 84 ezer játékosra mosoly­gott a szerencse, akik összessé­gében 59 és fél millió forinttal apaszthatták a Két Lotti kasz- száját.- Történelmi fordulópontnak is tekinthető - mondja Galam­bos György, az IBUSZ Fortuna ügyvezető igazgatója amikor 1991-ben a törvényalkotók libe­ralizálták a számsorsolásos já­tékokat. A Két Lottin 33-ból kell 2-3 számot eltalálni, így mi az alacsonyabb nyerőosztá­lyokkal indultunk. Az első sor­solásra 1679 darab szelvény ér­kezett, amely hétről hétre nőtt, s mára elérte a 3,5 milliót. Stabil játékosaink már számkombiná­ciós variációkat is kidolgoztak a Lottira. Összességében mégis nehéz volt ez a két év és még mindig nem vagyunk nyeresé­gesek. Megtisztelőnek tartottuk, hogy a Szerencsejáték Rt. már konkurrenciát látott bennünk. Pert is indított a Szerencsejáték Felügyeletnél, amit elveszített. A jövőre nézve a legfontosabb tervünk az, hogy ahogy eddig, úgy ezután sem szeretnénk emelni a szelvények árát. A jubileum alkalmából au­gusztus 30-án sajtótájékoztató­val egybekötött élő rádióközve- títéses sorsolást rendez a For­tuna, amely szeptember 6-ától már a nyeretlen szelvényekből is rendez jutalomsorsolást Tröszt É. Az időjárás is kegyeibe fo­gadta tegnap Kemsén a község lakóit: a rekkenő melegben nagyszerűen sikerült falunapot tartottak, amelyen részt vett a község apraja-nagyja. Megér­kezett néhány egykori helybéli lakó, s itt voltak a pécsi hétvé- gés-kemseiek is. Az összesen 36 lakóházzal és alig száz lakóval rendelkező te­lepülés polgármestere, Tömös Mihó László hosszú ideje a tér­ség közéletének kovászolója, különböző rendezvények és együttlétek megszervezője. Ugyanakkor, főleg az ő kezde­ményezése nyomán gyarapodik a település, szépülnek lakóhá­zai. Az önállósodás elmúlt négy éve sok örömet hozott a helybé­lieknek: az idén többek között felállt a víztorony és egészséges vezetékes ivóvízzel láttak el minden portát, ingyen az udva­rokig bevezetve. A nyáron a kemseiek a lokál­patriotizmus jegyében a térség fiataljait hívták egybe: labda­rugó-bajnokságot szerveztek hat ormánsági település, Hirics, Kórós, Lúzsok, Piskó, Zaláta és természetesen saját maguk részvételével. E kupa döntőit játszották le tegnap a falunap keretében, s tartottak ünnepé­lyes kupaátadási ceremóniát a község főterén. S az ünnep dupla öröme: Kemse I-es csa­pata nyert. A kupaátadáson ott volt meghívottként a Ferencvá­rosi Torna Club titkára, Havasi Mihály is, aki örömmel jegyezte meg: ahol ilyen jó és lelkes fo­cisták vannak, ott nem kell fél­teni a labdarúgást. Természete­sen a mérkőzés után előbb kö­zös ebéd, majd bál következett. Mindenesetre a rendezvény a bállal sem ért véget, hiszen egy váratlan öröm is érte az említett települések polgármestereit, jegyzőit, akik külön megbeszé­lésen vettek részt a kultúrház kistermében. Ugyanis ajánlattal érkezett a Fradi: megpróbálnak egy tornacsarnokért lobbizni az OTSH-nál. Hiszen akad egy parlamenti döntés, amely éppen a kemseihez hasonló térségekre gondolva támogatja a tomate- remépítési akcókat, s amennyi­ben e térség fogadókézségéről tesz tanúbizonyságot, a pénz megérkezik. S természetesen hol épülhetne fel jobb helyen a tornaterem, mint a kistelepülé­sek közös általános iskolája mellé. K. F. MUNKAHELYET KERES? számára minden szolgáltatásunk mmm 7622 Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. (DOMUS A.) Tel.: 336-861 FAX: 336-861 Iskola lett a romtemplomból Különleges módon építettek iskolát a Tolna megyei Győré­ben. A vasárnap felavatott in­tézmény középső része a szépen felújított evangélikus templom, amely mostantól az aula, a zsi­bongó és a könyvtár szerepét tölti be, a két új, emeletes oldal­szárnyon pedig nyolc tanterem, két előadóterem, szertárak, ta­nári szobák kaptak helyet. A templom olyan rossz állapotban volt, hogy már a lebontására is tettek javaslatot néhány éve. Az immár új oktatási intézményt Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel tegnap dél­előtt. Várakozás a határátkelőknél A személyforgalomban a déli, a teherforgalomban pedig a keleti határátkelőknél kellett kisebb várakozásra számítani - tájékoztatta vasárnap délután az MTI-t a határőrség ügyele­tese. Eszerint a személygépko­csival érkezők Tompánál és Nagylaknál befelé 3-3 óra, Szegednél pedig kifelé 2 óra várakozás után juthattak át. A teherforgalomban már hosz- szabb volt a várakozási idő: az országot elhagyni kívánó ka­mionoknak Nagylaknál és Zá­honynál 8-8, Gyulánál pedig 2 órát kellett vesztegelniük. Nemzetközi fizika- történeti konferencia Nemzetközi fizikatörténeti konferencia kezdődött vasár­nap Szombathelyen a Berzse­nyi Dániel Tanárképző Főisko­lán, ahol a hazai főiskolák kö­zött egyedül szerepel önálló tantárgyként a fizikatörténet. Az Európai Fizikai Társulat fi­zikatörténeti csoportja által rendezett tanácskozás fő célja: rámutatni, hogyan lehet jobban felhasználni a természettudo­mányok történetét a fizikataní­tásban. Diszkóbaleset Ismét halálos áldozatokat követelt a diszkóból hazatérés: ezúttal két fiatalember veszí­tette életét szombaton hajnal­ban - tájékoztatta vasárnap az MTI munkatársát a Vas Me­gyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A halálos közúti baleset a 8-as nemzetközi fő­úton Vasszentmihály és Rönök között, éjjel 3.20 órakor tör­tént, amikor a 23 éves Sz. F. és a 21 éves K. L. a diszkóból ha­zaindultak Rönökre Trabant­jukkal. A személygépkocsi ed­dig ismeretlen ok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szerb autóbusszal. A két fiatal­ember a helyszínen életét vesz­tette. Polyglossza Figyelemre méltó nevet választott az egyik, útiköny­veket kiadó vállalkozás. A Polyglott ugyanis a szóösz- szetételekben használatos két görög előtag furcsa öt­vözete, magyarra valahogy úgy lehetne fordítani: Többszörösnyelv. Egy rövid eszmefuttatást önmagában már ez is megérne, ám, hogy miért köszörülöm ezút­tal többszörösen is rajtuk a nyelvem, az nem csupán a meglepő névválasztásnak köszönhető. A minap ámul­tán fedeztem föl az egyik pécsi könyvesbolt kirakatá­ban legújabb, a piacon amúgy hiányt pótló munká­jukat, az Isztriával és Szlo­véniával foglalkozó úti­könyvet. Azonnal megfogott a kiadvány borítója: kék, fehér, vörös alapon sárgá­val keretezett ötágú vörös csillag díszlett. Azaz több- szörösnyelvűék nem találtak jobb szimbólumot a Hor­vátországhoz tartozó gyö­nyörű Isztriának és a füg­getlen Szlovéniának, mint a néhány éve atomjaira sza­kadt egykori Jugoszlávia nemzeti zászlaját. Valahogy úgy fest a dolog, mint a Rejtő-hős Vanek úr esete az orani légióskaszárnyában, ahol Gorcsev Ivánt helyet­tesítve úgy magyarázta a szimbola nevű hangszer működésének elvét, hogy a bőröndjében lévő kapcát egyszerűen csak össze kell csavarni a spárgával. Igaz, a kalandok sorának végez­tével kiderült, hogy Vanek úr mindezt megelőzően, szökéséig a nizzai elme­gyógyintézet tartós vendég­szeretetét élvezte. . . Balogh Z. Autóvásár „reális áron” Autót vásárolni manapság nem gond, az ember bemegy egy szalonba, s már viheti is. Ezeken a helyeken azonban ol­csó járművet, olyat, amelyet egy normális, bérből és fizetés­ből élő ember is meg tud vásá­rolni összekuporgatott pénzé­ből, nemigen találni. Erre na­gyobb esély adódik a pécsi au­tóvásáron. Hogy mit és meny­nyiért lehet ott megkapni, annak néztünk utána tegnap délelőtt. A legolcsóbb, amit találtunk, egy ’78-as, kétütemű Trabant volt, harmincezerért. Valamivel többe került, harmincnyolcezer, egy szintén kétütemű Trabant, amelynek évjáratát gazdája ti­tokban tartotta. Kicsit nagyobb családnak ajánlották azt a két­ütemű Wartburgot, amely felte­hetően nemcsak a pécsi vásár, de a világ legrútabb járművei­nek egyike lehet, matt festékkel koromfeketére mázolva, negy­venötezerért. A hagyományos kocka-Ladák árai nagy ingado­zást mutattak, lehetett kapni nyolcvanért is, de volt három és fél éves több, mint négyszáze­zerért. Érdekes volt az a foltoz- gatások által egybentartott, ’88-as Volkswagen Polo, ame­lyet „reális áron” kínáltak, s a közelében álló ’72-es, gyö­nyörű, kék színű bogárhátú száznegyvenezerért, amellyel feltehetően még unokáink is au­tózni fognak. A Skodák is gaz­dag választékban sorjáztak teg­nap,- egy ’78-as 105-ös ötvene­zerért, egy ’80-as szintén 105-ös hatvanért várta a rozsdát kedvelő új gazdát. Pedig a leg­nagyobb feltűnést tegnap ugyancsak Skoda okozta, a Ca-s rendszámú, ’58-as, veterán au­tónak minősített Szpartak 440-es, amely az Octavia elődje volt. A keveset futott, garázsban tartott autó ára háromszáz- nyolvcvanezer forint volt. Hogy ez sok vagy kevés, azért is ne­héz volt eldönteni, mert a köze­lében egy ’86-os 1600-as, igen szép Mazda várakozott ugyan­ennyiért. Cs. L. Az 1958-as Skoda Szpartak 440-es a vásár egyik legérdekesebb, legnagyobb feltűnést keltő autója volt Fotó: Cs. L.

Next

/
Thumbnails
Contents