Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-27 / 236. szám
1994. augusztus 27., szombat üj Dunántúli napló 11 Székely Péter látogatása Bocz Gyulánál A világhírű szobrász tovább ápolja baranyai kapcsolatait Két régi barát találkozásának lehettünk tanúi a héten Hosszú- hetényben, mikor az itt élő Bocz Gyulánál látogatást tett Párizsban élő pályatársa, Székely Péter szobrászművész, akinek 130 monumentális szobra és architektúrája áll három kontinens hét fővárosában. Ezek kiegészítéseként Amerika, Európa és Ázsia egyetemein tartott szobrász-filozófiai előadásait igen nagy érdeklődéssel kísérték a szobrásznövendékek és a művészettörténészek. Pécsett 1991-ben nyílt szobrainak szabadtéri múzeuma a Káptalan utca 4-ben. Hosszúhetényi, szentlászlói kirándulására Székely Pétert elkísérte dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Nádor Ru- dolfné polgármester is. A látogatás egyébként magánjellegű, a művész hatéves Gabriel fiát nyaraltatja, de közben fontos tervek is kovácsolódnak.-Először Bocz Gyula hívására jöttem Baranyába 1970-ben. Átutazóban jártam a nagyharsányi szoborparkban, ahol Gyula akkor a hegyet faragta, és meghívott dolgozni. Egy japán tanítványommal megcsináltuk a „Kibontakozás” című szobrot, ami ma is ott áll, és nemrég vontuk be egy különleges japán védőanyaggal. Ekkortól bontakozott ki az én vonzódásom, és Bocz Gyula szoborparkból való egykori kiűzetését úgy éltem meg, mintha gróf Széchenyi Istvánt űzték volna ki a Magyar Tudományos Akadémiáról. Az akkori szoborparkról Bocz Gyula így beszélt:-A nagyharsányi kőbányában szabadon dolgozhattunk, elkészíthettük azt, amit megálmodtunk, nem szólt bele senki. Miután a szobrászok akkoriban és még sokáig állami megrendelésre tudtak csak monumentális műveket készíteni, alkotásaik több szűrőn mentek keresztül, és végül elveszett belőlük a lényeg. Nagyharsányban a nonfiguratívnak nevezett szobrászat is kibontakozhatott, és ezért én megpróbáltam odahívni a művésztársakat. így kezdődött a barátságunk Székely Péterrel is.-Hogyan tervezi a továbbiakban Péccsel, Baranyával való kapcsolatát? - kérdeztük a vendégtől.-Sok év telt el e találkozás óta, és a baranyai barátaim száma erősen megnőtt. Ha most csak egy hetet töltök is itt, bevallom, otthon érzem magam. Arra gondolok, ha valamilyen formában hasznos lehetnék Pécsett a jövőben, szívesen tölte- ném itt hátralévő életem egy részét. Mikor dr. Szűcs József párizsi műtermemben járt, azzal váltunk el, hogy e témáról Pécsett folytatjuk a beszélgetést, és ez most meg is történt.- Baranya számára, ahol a képzőművészet mindig kitüntetett szerepet töltött be, óriási nyereség volna, ha szorosabban is ide kötődne egy olyan világhírű szobrász, mint Székely Péter - fűzte mindehhez dr. Szűcs József: A hetvenegy éves művészt a vakáció után több munka váija:- Innen Bretagne-ba majd Japánba utazom, azaz Eurázsia nyugati és keleti csücskébe. A bretagne-i rózsagránit-bányá- ban kezdem meg Lumen azaz Fény című szobrom faragását. A La Manche-csatorna túlpartján, Angliában fogják felállítani. Tokióban az új Francia-Japán Ház elé kerül majd Barátság című fekete gránitszobrom. Ezt októberben kezdem a világ legnagyobb kő- és acélkomplexumában Sekigahara kisvárosban, amely a mai japán történelem bölcsője: itt egyesült Japán keleti és nyugati fele 1600-ban, és ennek emlékére állítjuk fel 2000-ben monumentális szobromat, amelynek az elemei már készen állnak. Az említett mintaüzem elnöke, Jabashi iparmágnás mintegy tizenöt éve jó barátom, műgyűjtőm, aki évente több hónapra hív meg üzemébe alkotni. Látta a Pécsett a szobraimat, és ennek nyomán kezdett hozzá az ottani szabadtéri szobormúzeum megalkotásához, ahol ma már 13 szobrom áll 2-9 méter közötti méretben. Gállos Orsolya Székely Péter (felvételünkön jobbra) Hosszúhetényben, barátja, Bocz Gyula szobrászművész kertjében, az alkotások között Fotó: Müller Andrea Egy bonviván arcai Mester István - másképpen ... Mester István Gianni Schicchi szerepében Köröndi villogtatások Mester István színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja alighanem a legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb magyar színészek egyike, aki 1990-es nyugdíj jogosultságáit- átlag 3-5 főszerepet játszott el évadonként. Énekes színész. Operettekben, zenés vígjátékokban, musicalekben láthattuk elsősorban. Gondozott, kellemes tenorja, fesztelenül otthonos jelenléte a színpadon folyamatos sikerek forrása lett számára évtizedeken át. Szerették, szeretik- és viszont. A közkedveltség természetes közege; s nem is titkolja: szeret „kvarcolni” ebben a fényben .. Jó magam mégis egy egészen más Mester Pistát ismerhettem meg nemrég, délutántól estébe hajló beszélgetésünkön a főváros szívében. Ekkor tágas, szépen és harmonikusan berendezett lakásuk szalonjában a figyelmes házigazda szerepében remekelt. Aki halk és diszting- vált, olvasott és tájékozott; akivel jólesik beszélgetni. Pedig ez a kellemes házigazda ugyanaz a Mester István, aki bonviván- ként eljátszotta az operett- és daljáték-irodalom alighanem valamennyi jelentős főszerepét. (Kukorica Jancsit például ösz- szesen 420 előadáson ...) A jellemszínészről viszont - mert az is! - mindeddig nem sok szó esett. Fényképek, újság kivágatok halmaza tornyosul előttünk. Az elsőáldozó Pistike zsinóros fehér Bocskayban; a csibészesen mosolygó diák tablóképén a komoly érettségiző. Szépen énekelt már akkor is, a középiskola után a Magyar Néphadsereg Kórusában, évekig. Innen indult az énekes színész pályán, amely egyenes vonalú és fölívelő, kitérők nélkül. Tanulmányait képzett hangú énekesként kezdte el a Főiskolán (ahová mellesleg uniformisban járt órákra.) Kiváló tanárnője volt, így oklevele birtokában is sokfelé hívták. Néhány Kecskemét-, majd Falu- színházévad után valahol felfigyelt rá Nikolor Nikola, a neves bolgár operaénekes, és 1962 nyarán 3 hónapra, egyéni kurzusára meghívta Szófiába. Hangszíne, orgánuma ezt követően teljesedett ki s vált képessé bonyolultabb énekes feladatokra is. Az az évad 1962 őszétől már Pécsett indult s vele jó 25 éves fénykora is, amelyben olykor figyelmet keltő opera- és musicalszerepeket is kiválóan megoldott. Ákik akkortájt láthatták, bizonyára szívesen emlékeznek a Hoffmann meséi Spolanzani alakítására; vagy a „Popfesztivál” Manueljére, akinek alakjában megkapóan hiteles karakterfigurát hagyott emlékezetünkben. De ebbe a sorba tartozik a Gianni Schicchi orvosa vagy - különösképpen örökzöld Maria-dalával - a West side story szép hangú Tony-ja. Nagy kár, hogy ilyen s hasonló értékeire elég ritkán figyeltek fel a rendezők. Ha gyakrabban eszükbe jut az „operettes” Mester István, bizonyára több olyan emlékezetes alakítását sorolhatnám - teljesség nélkül - e helyütt, mint például a Titus Andronicus Bohóca. Villanásnyi epizódszerep ez, megjelenése addig tart, amíg egy küldeményt elvisz és átad a császárnak. Aki „rövid úton” - felkötteti érte ... A darabban. Mert Sik Ferenc rendezésében a Bohóc életben marad. Sőt, egy hangsúlyosan kiemelt némajáték briliáns megoldásával ott a darab egésze szempontjából is meghatározó üzenetté vált .„Külön meg kell emlékezni Mester Istvánról. A bohóc epizódfigurája pont a körülötte zajló világot nem értő bizonytalanságában nő gigászi jelképpé" írta kritikájában Szilárd István. Molnár Gál Péter a Népszabadságban még tovább megy. A rettegett „Em-Dzsi-Pi” teije- delmes írása egy teljes bekezdésében elemzi Mester alakítását. Kiemelve, hogy a Bohóc -, aki egy ideig maga sem hiszi, hogy életben maradt -, a körülötte fröcskölő vérengzés ellenpólusaként engedi magasba kalická- jából a béke fehér galambjait. Legutóbb a Bohémélet Háztulajdonosát énekelte-alakította könnyedén, muzikálisan. S mindig kap átlag egy szerepet nyugdíjas kora óta; s reméljük így alakul majd az új évadban is. Mintegy száz bonviván-ala- kítása s megannyi kisebb-na- gyobb szerepe után visszapillantva elégedett, kiegyensúlyozott. Egyetlen szerepálma „nem jött be” ... A Dankó Pista. Kö- nyörgött érte eleget egy időben - mindhiába. Legyint s mosolyog: minden nem sikerülhet...- Mondja csak bátyám, jó helyen járok-e?- A hely jó, sőt nagyon jó, nekem elhiheti. Mert én itt éltem le eddigi hetvenkét évemet, és hális- tennek nem panaszkodhatom. De nézze csak, uraságod, ha úgy kérdez engem, hogy közben Tokióba vagy Londonba akart volna menni, akkor azt mondom, hogy ez nem jó hely, mert ez Korond.- Áhá-áhá, itt gyűjtötték föl a Júlia szép leány című ballada legszebb szövegváltozatát.- Ahány Júlia, pontosabban Julis meg Julcsa van a faluban, én azt mind ismerem, de egyiküket se gyűjtötték fel, a tegnap estig legalábbis ... Nagyapámra, a Vén Józsira gondol az úr? Mert őt biza felgyűjtötték valami vador- zásért, de rég volt, még ötvennégyben. Úgy felgyűjtötték az öreget, hogy csak másfél év múlva kaptuk vissza!- Hej, bátyám, hallottam egyet s mást magukról, azért vagyok most itt. Például, hogy amikor az amerikai űrhajósok feljutottak a Holdra, kit lámák, ugyan kit? Egy hús-vér köröndit, amint éppen taplósapkát árul.- És megvették az amerikaiak a taplósapkát?- Látja, erre nem emlékszem, mert akkor kezdet el ugrálni Ald- rin, hogy biztos földet - illetve biztos holdat - érzett a lába alatt.- Kérem, műnk megtanultuk, Ki emlékszik már arra, hogyan kell a lyukas zoknit felhúzni a stoppolófára, hogyan kell rajta kifeszíteni, összeszedni, és felfűzni a szakadás mentén a topább szaladni kész szemeket, majd az így létrehozott keretet sűrű öltésekkel ke- resztben-kasul betölteni? Engem a nagyanyám vezetett be e tudományba, és szorított rá a gyakorlására.-Lyukas zokni mindig lösz - mondta, amikor szigorú pedagógiai elveit megpróbáltam kétségbe vonni, éberségét kijátszva megfutni a kötelesség unalmasnak ítélt félórái elől. 0 azonban lefegyverezhetetlen öntudattal állta mindig az utamat. A zoknistoppolás mestersége a szemében örökkévaló volt.- Amerikában nem stoppolnak zokni - végső elkeseredésemben nyúltam ehhez az érvhez, amelynek igazában magam sem hittem. A iskolatársaim körében suttogva terjedő értesülést oda soroltam valahova a mesékből, filmekből ismerős majomemberek, csohogy ne ugrabugráljunk, mert abból jó nem származik. Ehhez tartjuk magunkat. Elmegyünk szép csendesen a palahegyhez, kivágunk belőle jó szekérre valót, a dombhalomban megőröljük, més máris szinte kész a kenyér.- Maguk agyagból eszik a kenyeret?- Nem. Kézből. Az úr fontos, netán márkás vendégünk?- Idevaló vagyok.-Akkor tudnia kell Korond nagy hírét. Korond fölött van egy homály, ezt énekli Tóth Erzsiké művésznő a marosvásárhelyi rádióban. És ahol a homály van, alatta ülnek a fazekasok, a virágozóasszonyok, akik megíiják kékben, sárgában, zöldben, feketében a tulipánt meg a szarvast, s a bo- kály, a váza nyakára medvekörmöket húzogatnak, maga a medve se csinálja szebben, amikor a Hegyben meghántja egy-egy fa kérgét. De tényleg, vegyen az úr egyet, olcsón adom. Alku nincs, ebben az egyben olyan legyen, mint a magyarországiak. Megáll a busz, és szent perc alatt mindent megvesznek, a bokályokat, a tányérokat, a taplósapkát. Ha kicsi, az sebaj, azt mondják, levesznek egy kilónyit a világnézetükből, és akkor jó pász- szos lesz a sapka.-Ezeket a taplóretikülöket is megveszik?-Nem mondom, hogy kapdapókok, sziklát rágcsáló óriások, parazsat ropogtató sárkányok birodalmába. De hát akkor éppen kapóra jött a stoppoló lecke elbliccelésének reményében. Nagyanyám egyáltalán nem jött zavarba. Lenéző mosollyal nyugtázta közbevetésemet.- Amerika messze van - mondta, és ezzel a kijelentéssel, amelyet kitűnő előmenetelő diákként aligha vonhattam kétségbe, lezárta a vitát, és nekem stoppolnom kellett tovább. Amikor nagyanyám a távolságot emlegette Amerikával kapcsolatban, nemcsak az ország földrajzi helyzetére gondolt. Amerika akkoriban a külvárosok és a falvak egyszerű embereinek képzeletében csodák birodalma volt, túl az Óperenciás tengeren, de talán még az üveghegyeken is. Azok a hírmondók, akik megjárták e mesebeli földet és visszatértek, egyáltalán nem igyekeztek eloszlatni, ellenkezőleg, hihetetlen történeteikkel tovább szakodnak utána, ezeket inkább a bel piacra csináljuk. Itt nálunk még nem jött el az ideje, hogy jó sok pénzzel sétálgassanak az asz- szonyságok, mint kinn, Pesten. Uram, én láttam egy gazdag dámát a Deák téren, oda volt bilincselve a csuklójához a táska!- Látja, így kezdődik egy túszdráma. A piti szélhámos csak a táskát vinné el, de mert odaláncolták a nő csuklójához, kénytelen az egészet elcipelni!- Maga nem köröndi?- Miért kérdezi?- Mert most az egyszer úgy válaszolt, mintha született köröndi lenne. Vegyen egy fonott széket vagy kosarat, olcsón adom.-Az hírös-nevezetös székely- földi fazekasfalu nekilátott a vessző fonásnak...- Dehogy, mi is úgy vesszük a nyikómenti cigányságtól, és kicsivel drágábban adjuk tovább. Úgy, hogy mindenkinek megélje. Tudja mit? Olyasmit adok magának emlékül, ami addig emlék, míg csak el nem törik. Egy em- berarc-formájú cseréppipát. Hogy ha megtörni gonddal, eszébe jussak.- És ha netán örömmel?-Az örömöt kár s vétek elégetni. Az örömöt tartogassa dóz- nijában, csak néha vegyen ki belőle egy csipetnyit, minél tovább tartson. Ez az én filozófiám itthon, Korondon. Oláh István porították a gazdagságára vonatkozó babonás hiedelmeinket. És mi mindent elhittünk. Egyedül a lyukas zokninál torpantunk meg. Amit ott nem húznak stoppolófára, nem stoppolnak be, egyszerűen csak kidobják a szemétbe. Ez azért már több volt a soknál. Nagyanyám nem is mulasztott el soha aztán egyetlen alkalmat se, hogy a fejemre ne olvassa a lyukas zokni esetét, amit ő, bár ezt soha nem mondta ki, nyilvánvaló hazugságként kezelt. Afféle kisebb hazugságként, amit azért nem kell föltétlenül a pap elé vinni. Amíg élt, mindig emlegette, hogy akkor lesz itt jó világ, ha majd mi is kidobjuk a lyukas zoknit a szemétbe. Hát most itt van. Kidobjuk. Eljött nagyanyám jó világa. Kész Amerika, mondhatnám gyerekkorom szlengéjével élve. De nem mondom. Mindenesetre kíváncsi volnék, nagyanyám mit szóla hozzá, ha élne. Oláh János A lyukas zokni
