Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-03 / 212. szám

1994. augusztus 3., szerda Korunk aj Dunántúli napló 11 A Holdra készülnek a japánok? Az Európai Űrkutató Ügy­nökség (ESA) 2020-ig kutató­bázist szeretne létesíteni a Holdon. A tokiói "Hold és Bolygó Társaság", ez a neves agytröszt viszont még ebben a században hozzálát "a Hold meghódítása" elnevezésű japán terv megvalósításához. Esze­rint már 1999-ben megindul­nának az első kutató repülések, amely révén robotokat telepí­tenének ra Holdra, s ezek sze­relnék össze ott az élelmiszer, az oxigén és az energiatartalék előállításához szükséges be­rendezéseket. Ezt követően 2017 és 2024 között rendeznék be az első, emberek által lakott Hold-állomást, amely - átszá­mítva - 3 billió forintba ke­rülne, vagyis olcsóbb lenne, mint az Apollo-program. A NASA, az amerikai űrku­tatási szervezet viszont pilla­natnyilag anyagiak hiányában nem is gondolhat Hold-ter­vekre, bár egyes kutatók a vé­delmi kiadásokból szeretnének néhány morzsát lecsípni. A légierők tudósai ugyanis csöpp, alig 1 kilós „Hold-boga­rat” fabrikáltak, amelyet ki­próbáltak már az új-mexikói sivatagban és a Clementine 2 űrszondával lőnének fel a Holdra. Míg tehát a japánok embe­reket küldenének a Holdra, az amerikaiak beérnék - egy időre - apróbb szerkezetekkel is. Alex Roland amerikai techno­lógia-történész joggal állapítja meg: „Abból a rengeteg arany­ból, amelyet fellőttünk a világ­űrbe, gyakorlatilag csak ólmot kaptunk vissza ...” Makai György A növények jajkiáltásai Az az elfogult feltételezés, mely szerint csak az állatok képesek összetett viselke­désre, tévesnek látszik. Bár a "zöldségek" nem rendelkez­nek neuronok alkotta idegpá­lyákkal, mégis, egyes inge­rekre ugyanolyan hatékonyan és gyorsan válaszolnak, mint a felsőbbrendű élőlények. A húsevő és az érintésre "megmozduló" növényekkel végezték az első kutatásokat. 1873-ban Charles Darwin egyik kollégája galvanométert kötött ilyen növényekre, és azt tapasztalta, hogy azok zsák­mányszerzéskor, illetve érin­tésre az állati idegsejtekével megegyező elektromos impul­zusokat bocsátanak ki. Egyes növények kommuni­kálni is tudnak szomszédaik­kal például hernyóharapásra a növény hormonjai által ter­melt "testszagot" kezd árasz­tani, amellyel figyelmezteti társait a várható támadásra. A Philobolus gombafélék pedig felvehetik a versenyt a legy- gyorsabb állatnak tartott gep­árddal is, mivel egy hidrauli­kus "szerkezet" segítségével spóratokjaikat akár 60 km/ órás sebességgel lövik ki a le­vegőbe. Más növények aktí­van védekeznek: egy Mexikó­ban honos cserje, a Bursera, gáz halmazállapotú mérget spriccel a "támadó" kecskére. E cselekedetek többsége nem "tudatos" reakció, de mecha­nizmusuk legalább olyan kifi­nomult, mint az egyszerű ten­geri állatok védekezése a ha­lakkal szemben. Példát ad a természet Egyre nő azoknak a termé­keknek a száma, amelyek az álla­toktól és a növényektől tanuló biológusoknak és technikusok­nak köszönhető. Ezek az úgyne­vezett bionikái termékek. Ilyen bionikái termék például a torna­cipők és anorákok ma már igen népszerű tépőzára. A mintát a parányi horgocskákkal felszerelt, mindenütt megkapaszkodni tudó kúszónövények szolgáltatták. Dr. Rudolf Bannasch, a berlini egyetem biológusa szerint a ter­mészet segítségével a repülő- gépgyártásnál is környezetbarát megoldásokat lehet találni. Ban­nasch az Antarktiszon figyelte meg az úszó pingvineket, ame­lyek kis testükkel villámgyorsan hasították a habokat, s úgy látta, hogy a madarak energiafelhasz­nálása is egészen csekély. Szá­mítógép segítségével kiszámí­totta a pingvinek ellenállási há­nyadosát, amely tízszerte kedve­zőbb, mint egy Porsche Carre- ráé. Ezután műanyag pingvine­ket készített és megállapította, hogy ami a víz alatt érvényes, az érvényes a levegőben is, tehát sok üzemanyagot lehetne meg­takarítani, ha a légibusz törzse olyan alakú lenne, mint a ping­viné. Noha a bionika egészen új tu­dományág, már a közel félezer évvel ezelőtt tevékenykedő zse­niális Leonardo da Vinci nagy előfutárnak tekinthető: repülő szerkezeteit a madarakat tanul­mányozva készítette el. Segítség a bénáknak A bénákat kecsegteti segít­séggel az a francia kísérlet, hogy a számítógép billentyűzete vezé­relhető a felhasználó pillantásai­val. A pupillamozgást nagy tel­jesítményű kamerák érzékelik, miközben a szem egy speciális billentyűzetet tapogat le. így be­tűket lehet kiválasztani, sőt a ke­zelő még elektromos berendezé­sek be- és kikapcsolására, vala­mint háztartási robot irányítására is képes. A készüléket a lille-i Pasteur Intézet munkatársa, Jacques Charlier fejlesztette ki, s azt je­lenleg a helyi városi kórházban tesztelik. A számítógépet, kame­rát és speciális billentyűzetet hozzá kell igazítani a használó egyéni pillantási szokásaihoz. Tíz másodperc után a kamera és a komputer e sajátosságokat tu­domásul veszi. Ezt követően a billentyűzetre vetett pillantás is elegendő a parancsok osztogatá­sához. Kezdetben a használó minden második másodpercben ad egy-egy utasítást, de rövid gyakorlás után ez egy másodperc alá csökken. Mintegy negyven személy dolgozott eddig a proto­típussal és valamennyien gyorsan tanultak. A billentyűzethez kíván­ságra elektromos készülékeket is csatlakoztatnak, s így a szó szoros értelmében egy szempillantásra lehet bekapcsolni a tévékészülé­ket, vagy az ajtót kinyitni. Irány a Mars A minap volt negyedszázada annak, hogy az ember először tette ki a lábát a Földről, s lépett annak egyik bolygójára, melyet Holdnak tisztelünk, s talán épp ez az évforduló jelentette az utolsó sürgetést azoknak, akik úgy érzik, ideje tovább menni. Utazás a jövőbe Egy Robert Zubrin nevű amerikai mémök-kutatp szerint se tudományos, se műszaki, se lélektani akadálya nincs annak, hogy az ember elinduljon első Mars-utazására. Az elképzelés évtizedek óta formálódik. George Busch, az előző ame­rikai elnök 1989-ben meg is ígérte már, hogy Amerika egy szép napon végrehajtja az „uta­zást a jövőbe”. A NASA lelke­sen reagált, mondván, hogy mindössze harminc évre és 400 milliárd dollárra van szüksége egy marsutazás megszervezé­sére. Ezek a számok azonban gyorsan lehűtötték a politikuso­kat, akiknek a hatalmas össze­get meg kellett volna szavaztat­niuk a Kongresszussal, s az utóbbi öt évben bizony nem sok szó esett a tervről. És akkor jött Zubrin és kije­lentette, hogy az ő stratégiája alapján a dolog potom 50 milli­árd dollárért megoldható. Zub­rin sincs persze egyedül. Bár a NASA-nak nincs hivatalos Mars-programja, az űrkutatók közösségében folyamatos és se­rény munka folyik. Napi üze­netváltások, leszállóhely-kijelö­lés és számos előkészítő kísérlet folyik különösebb feltűnés nél­kül a különféle laboratóriumok­ban és műhelyekben. Maga Zubrin aki a Martin Marietta nevű rakétagyártó cég űrrakéta részlegénél dolgozik, meggyő­ződéssel állítja: az alapvető mű­szaki eszközök a Mars utazás­hoz rendelkezésre állnak. A NASA eredeti elképzelése az volt, hogy először űrállomást szerelnek össze 12-16 asztrona­uta számára, akik aztán földkö­rüli pályára, a 42 milliárd dollá­ros űrállomást afféle száraz- dókként használva indítják út­jára az űrhajót a bolygó felé. Magának az űrhajónak azonban félelmetes méretűnek kellene lennie és magával kellene vin­nie nemcsak az embereket és a műszereket, hanem azt a fan­tasztikus mennyiségű üzem­anyagot is, amellyel a legény­ség majd visszatér a földre. Űrállomás nélkül Nos, Zubrin kitalált valami jobbat. Űrállomás nem kell, minden és mindenki közvetle­nül közelíti meg a bolygót. Az első menetben ember nélkül szállítóűrhajó menne a Marsra hat tonna folyékony hidrogén­nel, egy 130 lóerős nukleáris reaktort hordozó robottal és egyéb dolgokkal, amikre a marsutazóknak majd szüksége lesz. A rakéta útja 330 napig tart majd, a amikor a Marsra leszáll, felkúszik róla a nukleáris reak­tort hordozó robot. Ez az a pont, állítja Zubrin, ahol meg lehet takarítani 350 milliárd dollárt. A reaktor ugyanis a Mars 95 százalékban széndioxidot tartalmazó légkö­rének felhasználásával metánt és vizet állít elő. A metán raké­tahajtóanyagként használatos. A vizet elektromos úton oxi­génre és hidrogénre bontja a ro­bot. Márpedig a folyékony oxi­gén is rakéta-hajtóanyag. így, még mielőtt az embert szállító Mars-hajó a bolygóra érkezne, ott már elkészül az a 105 tonna hajtóanyag, amellyel majd visz- szatérhet a földre. A többi már-már rutin. A Mars-expedíció első szakasza 180 napos lesz, ennyi idő alatt jut el a hat főből álló legénység az idegen bolygóra. Utazás közben az asztronautáknak tu­lajdonképpen semmi mással nem kell foglalkozniuk, mint magukkal. El kell végezniük a szokásos tréningeket, amelyek­kel vérkeringésüket és egyéb életfunkcióikat megfelelőn szinten tartják. A Marsra érkezve az asztro­nautáknak sokkal több lehető­ségük lesz mint annak idején Armstrongéknak a Holdon. Egy kétszemélyes járművet is ma­gukkal visznek, amellyel vi­szonylag rövid idő alatt francia- országnyi területet képesek be­barangolni. A várakozások per­sze nagyok. Szeretnének élet, vagy hajdani élet jeleire buk- kani, s erre a legnagyobb lehe­tőség a Mars-tengerek medré­nek kutatásában van. Szeretnék továbbá megvizsgálni azt a Mars-képződményt, amelyet a Naprendszer legnagyobb vul­kánjának vélnek. Szeretnének alumíniumot, magnéziumot és vasat találni, hiszen ezek a nyomait már a Marsra küldött robotműszerek is észlelték. Orosz rakétával? A Zubrin terv költsége (50 milliárd dollár) a dollár reálér­tékén számolva kevesebb, mint az Apolló programé volt (akkor 25 milliárd). Megvalósítása húsz éven belül képzelhető el. A költségeket - mondják az amerikaiak - tovább csökken­tené, ha a másik nagy űrkutató nemzetet, Oroszországot sike­rülne bevonni a programba. Az amerikaiak szerint is az Ener­gy a elnevezésű orosz rakéta tű­nik a legalkalmasabbnak arra, hogy a Marx-expedíciót kivigye a világűrbe. Hogyan lesz Párizs a biztonság városa? Hosszú fülek, kigúvadt szemek Levalloisban, Párizs egyik elővárosában, 1993 tavasza óta negyedével csökkent az autólo­pások száma, s a korábban gyakran feltűnő kábítószerélve­zők és kereskedők eltűntek a képből. Ez akár szó szerint is érthető: a jelzett időben állítot­ták fel ugyanis azt a videoka­mera hálózatot, amely a fonto­sabb utakat és tereket, közleke­dési csomópontokat és parkoló­kat ellenőrzi. Charles Pasqua francia bel­ügyminiszter is a levalloisi mo­dellt emlegette, amikor bejelen­tette, hogy Párizst nemcsak a fény, hanem a biztonság váro­saként képzeli el. Az erre vo­natkozó javaslat nemsokára tör­vénnyé válhat, hiszen már a szenátus is elfogadta első olva­sásban. De jóllehet nincs senki, aki tagadná egy szuperbizton­ságos Párizs fontosságát, mégis mind több a bírálat, s a kiszi­várgott hírek szerint még Mit­terrand köztársasági elnök is fenntartásait hangoztatja. Van­nak, akik egyenesen orwelli légkörről beszélnek, a híres író magyarul is megjelent 1984 című regényére utalva, amiben az olyan diktatórikus társada­lom rémképét festi fel, ahol mindent és mindenkit központi­lag ellenőriznek. A két legtöbbet vitatott pont a törvényben, a tiltakozások kéz­ben tartása és a video. Tiltakozó demonstrációk esetében, ame­lyek megtartásához amúgy is engedélyt kell kérni, a rendőr­ség jogot kapna, hogy tíz kilo­méteres körzetben, külön indok nélkül átkutassa a kocsikat. Ti­los minden olyan eszköz birtok­lása a tüntetések során, amely fegyverként használható, így akár egy ernyő jogot biztosíthat a hatósági fellépésre. Ha valaki erőszakos cselekményre ragad­tatná magát, azt három évre ki lehetne zárni minden tiltakozó felvonulásból. Ami a videofeivevőket illeti, első lépésként 249 kamerát he­lyeznének el Párizs legforgal­masabb pontjain, ebbe termé­szetesen nem számítanának bele a metróban, bankokban, diplo­máciai képviseleteknél, középü­leteknél, áruházakban elhelye­zett eszközök. Azután jönnének az újabb felvevők s végső soron szinte mindenkit látni lehetne .. . A törvény két biztosítékot kí­ván szolgáltatni: a felvételeket csak egy hónapig tárolnák s ez­után, hacsak nincs rá külön bí­rósági végzés, megsemmisítik azokat, valamint előírnák annak jelzését, hogy video ellenőrzést végeznek, szó sem lehet tehát rejtett kamerákról. Viszont arra vonatkozólag nincs törvényes korlát, hogy mi legyen a kame­rák számának felső határa, s ki ellenőrizze az ellenőrzőket. A kormánypártok általában a ha­tóságok kezébe helyeznék ezt a kontrollt, az ellenzék viszont az amúgy is működő független bi­zottság, a CNIL kezébe kívánja helyezni ezt. A biztonság áráról egyelőre nincs egyetértés Párizsban. A híres szatirikus hetilap, a Lelán­colt Kacsa, a Le Canard Encha- iné, a korábbi lehallgatási bot­rányokra célozva írta: lehet, hogy a hosszú fülek állama után nemsokára a kigúvadt szemek állama következik. Réti Ervin Belép az Imeg-rendszer Szívátültetés telefonügyelettel Dr. Johannes Müller orvos és mérnök, a berlini Német Szívközpont kutatója bejelen­tette: legkésőbb szeptember­ben - immár gyógyászati céllal - újabb vívmánnyal gazdago­dik a szívátültetés technológi­ája. Az általa kifejlesztett Imeg-rendszer (intramyocardi- alis elektrogramm) keretében a szívtranszplantáción átesett be­tegeket a jövőben speciális, egyénekre szabott "telemetri- kus generátorokkal" látják el, amelyek sokkal többet tudnak mint az 1989-90-ből származó elődeik. ‘ Az Imeg-rendszer alkalma­zásával a transzplantáltat fe­nyegető legnagyobb veszélyt, a beültetett szív kilökődését idő­ben fel lehet ismerni és meg lehet akadályozni. A páciens hasüregében ugyanis a szívá­tültetés folyamán elhelyeznek egy adóval ellátott szívrit­musszabályozót, melynek hu­zaljai az új szívhez vezetnek. Ez a szerkezet a páciens szívi- zomzatára vonatkozó informá­ciókat jegyez fel, amelyeket egy-egy szívgyógyászattal fog­lalkozó központ rádión keresz­tül lehívhat. A páciensnek nem kell mást tennie, mint hogy bekapcsolja a készüléket és minden továb­bit rábízhat a technikára. A szívközpont pedig egy telefo­negység felhasználásával le­hívja a tárolt adatokat, amelye­ket orvosilag azonnal ellenőriz. Ha kétségek merülnek fel, a beteget azonnal berendelik a kórházba. A berlini szívközpontban kísérleti jelleggel már 200-220 személy áll Imeg-felügyelet alatt, mely egyébként átlago­san 18-20 hónapig tarthat. Július 16-22 között a Jupiteren játszódott le egy fantasztikus tű­zijáték az üstökös pusztulásával. Kisebb méretű hasonló jelenség a Földön is bekövetkezik na­ponta többször is. Derült esté­ken, éjszakákon az égboltot né­zegetve gyakran látunk annak rövidebb-hosszabb szakaszán felvillanó fénycsíkot. S hogy ez a látvány hangtalan, az már bi­zonyíték arra, hogy tőlünk na­gyon messze zajlott le az ese­mény. A népnyelv „csillaghullást” emleget, mert a látszat az. Azt tartották, hogy minden ember­nek van egy csillaga az égen, s ha az lehull, az illető meghal. Az év bizonyos szakaszaiban megszaporodik a hullócsillagok száma. Ha a fénycsíkok vonalát gondolatban meghosszabbítjuk, azonos időszakban mindegyikük kiindulópontját azonos csillag­képben rögzíthetjük. Júliusban és augusztusban ez lehet a Sárkány-, a Szekeres-, a Hattyú-, a Vízöntő-, a Perzeusz-, a Cassiopeia. Ezek közül a leg­szebbek, a legsűrűbbek a Perzei­Augusztus 3-án, 12-én és 16-án hullócsillagok százaira számíthatunk Tűzijáték a Földön dák, melyeknek a gyakorisági maximuma augusztus 12-én van. Ha ugyanazt a meteorhullást egymástól messze lévő helyről nézzük, égi pályaszakaszaikat más-más csillagok irányából lát­juk. így mértani módszerrel ki­számíthatók a valódi pálya­adatok. Szélrózsaszerűen szét­futni az egy központból induló fénycsíkokat - bár azok párhu­zamosak egymással - azért lát­juk, mert útvonaluk az égboltra vetítődik. Gondoljunk arra, hogy ha a vasúti pályára állunk (amikor egyik irányból sem közeledik vonat), azt látjuk, hogy a sínek a távolban összeérnek, felénk kö­zeledve pedig jobbra-balra szét­tartanak. Ezért akadhat olyan meteorútvonal is, mely látszólag felfelé tart az égen. Általában porszemnyi, egy-egy üstökös ál­tal elhullatott kő- és vasdarabok ezek, melyek a szülőjük útvona­lán szétszóródtak, és ma már egy ellipszist alkotnak a Nap körül. Ha a Föld áthalad ezen a por­felhőn, a részecskék összeütköz­nek légkörünkkel. A felszíntől 130-140 km magasságban már levegőmolekulákkal találkoz­nak. Sebességük 0-72 km/mp at­tól függően, hogy szembe talál­koznak-e Földünkkel, vagy utol­érik-e azt. Ütközéskor átizzanak és 80 km-re leérve elégnek, hamujuk lassan lelebeg a felszínre. Nem magukat a porszemeket látjuk a hullócsillag jelenség során, ha­nem a velük ütköző levegőato­mokból szakítanak ki elektrono­kat, s az így ionizált elektronok a normális állapotba visszaugrás során fotonokat bocsátanak ki, és ezt a fényt érzékeljük. A nagyobb meteordarabok elégésére nincs idő. Fényes tűz­gömbként akár 40 km-ig is lejut­hatnak, s ott a sűrűbb légkörben szétrobbannak. Némelyikük a felszínre is le­jut, most már hangjelenséget is okozva. Az így megtalálható kő- és vasdarabokat meteoriteknek hívjuk. Ezek tudományos intéz­ményekbe, természettudományi múzeumokba kerülnek. Pécsen is vannak ilyenek. Kémiai elemzésük azt mu­tatja, hogy csak olyan „égi” ele­met tartalmaznak, melyet a Föl­dön is ismerünk. így vasat, nik­kelt, kobaltot, szilíciumot, mag­néziumot, oxigént stb. Szá­munkra bizonyítékot szolgáltat­nak a Világmindenség egysé­gére. Híres meteorit a „Kábakő”, melyet a mohamedánok isteni küldeményként tisztelnek. A Mekkába zarándokló hívők leg­szentebb pillanatai azok, melyek során építményét többször kör­bejárják megsimogatva a követ. Érdekességként megemlítem, hogy 1857-ben Kaba községben is találtak egy 3 kilogrammos meteoritet. Ez a község Debre­cen közelében van. Különleges­sége, hogy a meteorit szenet is tartalmaz. A Föld felszíne sok óriási becsapódási krátert is őriz. Leghíresebb köztük Arizonában van. Ez 1,2 km átmérőjű, 140 m mélységű, pereme 30 m magas. Az említett Perzeidákból au­gusztus 12-én óránként akár 300 darabot is megszámolhatunk. De figyeljük előbb az Aquaridákat (Vízöntő csillagképben) órán­ként 40-et augusztus 3-án. Majd augusztus 16-án a Cygnidákból (Hattyú csillagképben) óránként 15-öt. Az említett dátumokhoz közeli napokban ezeknél keve­sebbet. Miattuk az estéket érdemes városon kívül a szabadban töl­teni. Dr. Tóth

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents