Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-26 / 235. szám

1994. augusztus 26., péntek Háttér uj Dunántúli napló 11 Kérdőjelek Kinek jeleznek a sorompók? Kubában immár 35 éves a kommunizmusba torkollt forradalom, amely alkalma­sint utolsó éveit éli? Ennek talán egyik jele az, hogy Castro elől eddig több, mint egy millió kubai vándorolt az Egyesült Államokba, s most további százezrek mennének - ha tudnának. Ebben - sajátos módon - ezúttal nem a karib-tengeri szigetállam gátolja őket, amely most sokféle okból parttalanná tenné az emig­rációt, hanem a világ legna­gyobb demokráciája. Mi­ért? Washington - kézen­fekvő politikai meggondo­lásokból - az elmúlt napo­kig menedékjogot adott minden kubainak, aki elju­tott az amerikai partokra. Akkor is azt tette - 1980-ban -, amikor Fidel Castro úgy csillapította le a robbanással fenyegető belső nyugtalanságot, hogy százezernél több polgárát engedte Amerikába hajózni. Köztük eltávozott Kubából sok közveszélyes bűnöző és elmebeteg is - akik azóta is dollár tízmilliókba kerülnek az amerikai adófizetőknek. Most hasonló népvándorlás­tól tart, hasonló következ­ményekkel Bili Clinton, s ezért „húzta le a rolót”? Vagy arra számítanak, hogy Castro rendszere az elvesz­tett moszkvai támogatás hí­ján amúgy is megbukik - akkor pedig minek tovább csalogatni az embereket? Lehet találgatni, megnyug­tathatja-e Clinton a döntéssel a tömeges bevándorlást ellen­zőket - s közben nem vadít-e magára más milliókat, (köztük amerikai kubaiakat), akik az USA-t a szabadság mentsvá­rának szeretnék látni? S nem adja-e ezzel a lépéssel újabb jelét annak, hogy az immár egyedüli szuperhatalom szá­mára a belpolitikai megfonto­lás az első, s minden más ke­vesebbet nyom számára a lat­ban? Vagy ez annak a követ­kezménye, hogy Washington­ban most azt érzik, amit egy­kor a szovjetek tapasztaltak: a közvetlen környezetükben kevésbé hallják meg kívánsá­gaikat, mint szeretnék? Tény, egyre többen emlegetik: úgy tűnik, Amerika egyszerre mossa a kezeit Boszniában, s húzza le a sorompót a haiti diktatúra menekültjei és a ku­bai lélekvesztők hajósai előtt. Ez pedig együtt akár egy új külpolitika bevezetője is lehet. Hadd szokja a világ? Heltai András Baki baki hátán? Szabadságon vannak a képviselők, az országgyűlési közvetítések hiányának eny­hítésére, afféle nyelvi üdítő jégkockaként, érdemes föl­idézni komoly parlamenti szónoklatok derűs részleteit - azzal, hogy beszélni a T. Házban is nehéz.. . Aggodalom a termőföld fogyatkozása miatt:- Érdekünk, hogy gyár­kémények erdeje helyett bú­zamezőket lengessen a szél... Felhívás az agrárgazda­ság segítésére:- Műtrágyával hóna alá kell nyúlni a vetéseknek... A takarékosság dicsérete:- A pénzügyminiszter úr minden fillérrel a fogát vere­geti. .. Intés a harcias ellenfelek­nek:- Annak az ökölnek, amely bennünket fenyeget, szemébe fogunk nézni... A Magyar Hírlap-sztori Magyar-orosz alapszerződés, Moszkva, 1991. december 6-án. „Előrehaladni hátrafordított fejjel lehetetlen” Orosz-magyar kapcsolatok Az orosz-magyar kapcsola­tok múltjáról, jelenéről és jövő­beli lehetőségeiről közölt elem­zést a Novoje Vremja című orosz hetilap. Ljubov Siselina emlékeztetett, hogy még a rend­szerváltás elején kivonták a Magyarország területén állomá­sozó szovjet csapatokat. A Né- meth-kormány idején kötött csapatkivonási megállapodást már a néhai Antall József mi­niszterelnöksége idején valósí­tották meg, s az utolsó szovjet katona 1991 júniusában hagyta el Magyarország földjét. Visszatérés A szovjet csapatok kivonásá­nak témáját az 1956-os esemé­nyek és a második világháború­ban a Szovjetunióban elesett vagy hadifogságba került ma­gyar katonák sorsa körüli „nyil­vánosság” váltotta fel. Jel­lemző, hogy a Szovjetunióban elesett vagy hadifogságba került magyar katonák nevét közlő új­ságok a listát az „Oroszország­ban eltűntek” fejléccel látták el. Más cikkekben pedig a Don-kanyarig előrenyomult náci szövetséges magyar hadse­reget a haza védőinek, de lega­lábbis a körülmények ártatlan áldozatainak kiáltották ki. - Úgy tűnik, hogy nem Oroszor­szág az egyetlen állam, amely­nek múltja kiszámíthatatlan - írta Siselina. Siselina hangsúlyozta, hogy az orosz-magyar kapcsolatok­ban a század elején sokat ígérő, pozitív irányvonal kezdett kia­lakulni. Károlyi Mihály, a füg­getlen Magyarország első mi­niszterelnöke és ideiglenes ál­lamfője például Oroszország­ban látta azt az erőt, amely ké­pes ellensúlyozni a német ve­szélyt, s csökkenteni Magyaror­szág és a szomszédos államok közötti ellentéteket. „Az 1994-es választási kampányban az egyik legreálisabban gondol­A világot lázban tartó Car- los-ügy naponta szolgál újabb s újabb szenzációkkal. A jelek most egyre inkább a védőügy­véd veszi át a főszerepet a Quar­tier Latin, a diáknegyed százé­ves börtönében szigorúan őrzött rabtól. Nem mintha ne lennének érdekes, eddig még homályban maradt részletek a Sakál - Iljics Ramirez Sanchez - 83 ember­életet követelő terrorakciói kö­rül. Az viszont egyedülálló for­dulat lenne, ha bizonyítást nyerne: Jacques Verges, a vé­dőügyvéd a nyolcvanas évek­ben közel került Carlos „belső köreihez”, s kétséges közvetítő szerepet játszott párizsi kor­mánykörök és a terroristák kö­zött. Verges maga nem keve­sebbet állít, mint hogy személye emiatt kényelmetlenné vált ha­zájában, s ezért a francia tit­kosszolgálat végezni akart vele. A 69 éves jogász valóban fi­gyelemre méltó személyiség. Thaiföldön született 1925-ben, s családja sorsán tapasztalhatta meg a gyarmati élet árnyolda­lait. Apja vietnami nőt vett fele­kodó magyar politikus útmuta­tásai azonban csak a „naciona­listáknak” jutottak eszébe. A Csurka István vezetése alatt álló Magyar Igazság és Élet Pártja az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat a prioritások közé sorolta. Nem becsülte alá a ke­leti kapcsolatok jelentőségét a Torgyán József vezette Függet­len Kisgazdapárt sem. Egyszó­val, az ország történelmének bonyolult időszakában bizo­nyos ideig kormányzó, nem­zeti-keresztény orientációjú pártok meggyőződhettek nem­csak a kereskedelmi-gazdasági, hanem a politikai kapcsolatok Oroszországgal való fenntartá­sának fontosságáról. De egye­lőre az ország beéri a német lo­komotívhoz kapcsolt vagon sze­repével. „Ami pedig a volt nomenkla­túrának a jelenlegi választáso­kon győztes pártjait - az MSZP-t és az SZDSZ-t - illeti, programnyilatkozataikban az „atlanti” irányvonal folytatásá­nak szándékát erősítik meg a külpolitikában. Oroszországnak és a volt KGST-tagállamoknak a gazdasági ugródeszka szere­pét szánják, amelynek segítsé­gével a nyugati „paradicsomba” juthatnak” - írta az orosz heti­lap, megjegyezve, hogy az orosz piacra való visszatérés azonban nem lesz könnyű: az amerikai, holland, dán és német áruk bőséges választéka mellett a magyar mezőgazdasági ter­mékeknek éles versenyt kell vívniuk a piaci részesedésért. Az újságíró emlékeztetett arra, hogy már a „nacionalis­ták” kormánya is meglehetősen sajátos módon próbált meg visszatérni Oroszországba, egy­fajta „szellemi-gazdasági” híd megteremtésével. Kísérletet tett a kulturális és gazdasági kap­csolatok kiépítésére az Ural mentén élő ugor népekkel. Ám „a kulturális kezdeményezések keretében szeparatizmust pro­ségül, s emiatt nem dolgozha­tott tovább állami hivatalnok­ként; visszatért szülőföldjére, ahol megalapította a kommu­nista párt helyi szervezetét. Ké­sőbb - kommunista képviselő­ként - bekerült a francia parla­mentbe is. Fia - Jacques - 17 évesen részt vett az ellenállási mozga­lomban, majd a Sorbonne-on hallgatott jogot. Alig száradt meg diplomáján a tinta, máris bekapcsolódott az algériai fel- szabadítási harcba. Nagy feltű­nést keltett, amikor védőügy­védként sikerült megmentetnie a kivégzéstől Dzsamila Bouhi- red-t, aki robbanóanyaggal haj­tott végre merényleteket. Öt év­vel később Verges feleségül vette az arab diáklányt. Jogász­kollégái „briliáns kópénak”, „polgárpukkasztónak” tartják az ügyvédet; lázadónak, aki - ha elvállal egy pert - szívesen vokáló kísérletre” Moszkva ne­gatívan reagált. Az Oroszor­szágban élő finnugor népek jo­gainak megsértéséről szóló észt-magyar nyilatkozat pedig csak értetlenséget váltott ki a nemzetközi szervezetekben. Kettős tragédia Siselina szerint mindezek el­lenére az orosz-magyar gazda­sági kapcsolatokat az újjáéledés jellemzi. 1993-ban az áruforga­lom 3,5 milliárd dollárt tett ki, s noha ez jelentősen elmarad a korábbi értéktől, Budapest je­lenleg Moszkva első száihú partnere a kelet-közép-európai országok sorában, s hetedik az európai listán. Nehezíti a gazdasági kapcso­latok fejlesztését, hogy a két or­szág még nem kötött alapszer­ződést. A legutolsó barátsági szerződést 1967-ben írták alá. A végbement gyökeres változások azonban teljesen új megállapo­dás megkötését teszik szüksé­gessé. Az 1991-ben előkészített megállapodás aláírását a ma­gyarok két okból utasították vissza. Budapest nem fogadta el Moszkva azon elvi kikötését, hogy Magyarország területén nem állomásozhatnak NATO- csapatok. Másrészt hiányolta Oroszország felelősségének írá­sos elismerését az 1956-os for­radalom vérbefojtásáért. Sise­lina szerint az 1956-os forrada­lom nemcsak a magyar nép tra­gédiája, hanem Oroszországé is: mindkét fél egyformán saj­nálja a harcok áldozatait. A No­voje Vremja végkövetkeztetés­ként hangsúlyozza, hogy nem szabad „történelmi szemrehá­nyásokkal” megszakítani a ma­gyar és az orosz népet össze­kötő kapcsolatokat. Előre ha­ladni azonban hátrafordított fej­jel lehetetlen, s azzal veszéllyel jár, hogy kihasználatlan marad az együttműködés kiépítésének lehetősége. traktálja a bíróságot saját politi­kai nézeteivel. Kirohanásokat intéz az államrend, a francia gyarmatosítás, a párizsi kor­mánykörök ellen. Hosszú pá­lyafutása alatt belekóstolt Sztá­lin, sőt Mao tanaiba, ostorozta a cionizmust és áttért az iszlám hitre. 1970-ben nyolc évre nyoma veszett, s az éltrajzán ke­letkezett lyukkal azóta sem számolt el. Állítólag Kambo­dzsában is megfordult, talán éppen iskolatársa, Pol Pót meg­hívására. Mint rebesgetik, az egykori NDK állambiztonsági minisztériuma, a Stasi is foglal­koztatta: „Herceg” fedőnéven dolgozott a „cégnek”. Verges tagadja a vádakat - „a Stasi-ak- ták csupa hazugságot állítanak” -, s azzal fenyegetőzik, hogy kipakol, ha nem hagynak fel a lejáratásával. Máris politikai bonyodalmat keltett az a nyilatkozata, hogy a Augusztus 16. óta új főszer­kesztője van a Magyar Hírlap­nak. Vince Mátyás személyé­ben egy tekintélyes, 48 éves közgazdász-újságírót nevezett ki a lap élére a tulajdonosa szerkesztőségi kuratórium egyetértésével. Vince hírnevét 1979 és 88 között szerezte meg a Heti Vi­lággazdaság alapításával és fel­futtatásával. A magyar olvasó számára addig szokatlanul sok tényt és szakszerű elemzést adó gazdasági szaklap a legkritiku­sabb orgánum rangját vívta ki. Nemcsak azért, mert a főszer­kesztő jól tudott lavírozni a pártállam berkeiben, hanem fő­képpen azért, mert a HVG - a gazdasági és az újságírói szak­értelem párosításával - a társa­dalom minden területét kritikai megvilágításba helyezte. A Magyar Hírlap előző fő- szerkesztője, Németh Péter 1990 februárja óta töltötte be tisztségét. 1989-90 rendszervál­tás volt a nyomtatott sajtó törté­netében is. Zömében nyugati tőkés magántulajdonba kerültek az országos és megyei napila­pok, megjelent Springer, Ber- telsman, Murdoch és Maxwall a magyar sajtópiacon. Akkor és azóta folyamatosan vádak hangzanak el az MSZMP, il­letve az MSZP ellen, miszerint „saját zsebre” kiárusította a ma­gyar sajtót. Az Antall-kormány már csak a Magyar Nemzet pri­vatizálásakor tudott ringbe szállni, amikor a politikai és gazdasági nyomás eszközeivel élve, sokak szerint tulajdonkép­pen kirobbantotta a médiahábo­rút. A részvénytársasággá alakí­tott Magyar Hírlap negyven százalékos tulajdonosa Robert Maxwell brit sajtómágnás lett. A privatizálást előkészítő, még az előző rezsimet is képviselő főszerkesztő helyettes, Tábori András aláírta a jegyzőkönyvet és másnap meghalt. A makulát­lan tisztességű kolléga még megtette a rendszerváltó gesz­tust, aztán elment. Milyen lapot is vett Maxwell 1989-ben? A Magyar Hírlapot 1968-ban alapította a pártközpontból jött (és éppen a napokban elhunyt) Darvasi István. Kétségkívül az „új gazdasági mechanizmus” fedőnévvel ellátott szocialista reformkísérlet terméke volt. A kormány félhivatalos orgánu­mának nevezték, természetesen „Egykor ők voltak a Kreml kardja és pajzsa, kegyetlenül le­csaptak a kommunista rendszer politikai ellenségeire, milliókról személyi aktát vezettek, titko­sabbnál titkosabb adatok birto­kában voltak” - írja a Reuter brit hírügynökség, emlékeztetve arra, hogy „a múltjukra és ké­korábbi francia belügyminiszter rajta keresztül akart üzenni a terroristáknak. 1980-ban ugyanis ő védte Carlos élettár­sát, az un. „Vörös Hadsereg Frakcióhoz” tartozó terroristát, s annak társát, Bruno Breguet-t. A francia kormány - így Verges - további erőszakos cselekmé­nyektől tartott, s ezért Gaston Deferre belügyminiszter a vé­dőügyvéd révén megüzente Carloséknak, hogy enyhe lesz az ítélet. Deferre tanácsadója azonnal cáfolta a „provokatív állítást”. Azzal vádolta meg a „botrány-ügyvédet”, hogy igyekszik kisebbíteni a terroris­ták felelősségét. Kétségtelen: Verges-nek si­kerül csaknem minden perében magára irányítani a figyelmet. Valóságos tévésztár lett belőle, amikor a lyoni hóhért, az SS-főnök Klaus Barbiet védte. Sikerült meggyűlöltetnie magát nem hivatalosan. Fejlécében akkor is - akárcsak ma - az állt, hogy politikai napilap. Az újság huszadik születésnapján írt ve­zércikkében Tábori Ándrás be­jelenti, hogy továbbra is elköte­lezetten vállalva a reformgon­dolatot, a Magar Hírlap ezentúl a kormány hivatalos lapja. A lap főszerkesztője ekkor a kor­mány tájékoztatási hivatalának volt elnöke, Bajnok Zsolt. 1990 februárjában a szerkesz­tőség titkos szavazással Németh Pétert, a sportrovat addigi veze­tőjét választotta főszerkesztő­nek. Most, augusztus 17-én, le­váltásakor így búcsúztak tőle: „Az ő irányítása alatti négy év­ben lett lapunk országosan el­ismert, politikailag mértékadó újság.” Ä Magyar Hírlap való­ban tekintélyes liberális orgá­nummá vált. 1991 februárjában új külsőt kapott: nagy formá­tumú, elektronikus szerkesz­tésű, sok melléklettel rendel­kező újság lett. Az országos na­pilapok között 70-80 ezres pél­dányszámával a harmadik he­lyen áll. Túlélte Maxwell 1991 novemberi, máig rejtélyes halá­lát, és birodalmának bukását. A Magyar Hírlap megszerzéséért nagy nemzetközi vetélkedés folyt, amelyből 1992 áprilisá­ban a svájci Jürg Marquard ke­rült ki győztesen, aki immár a részvények 96 százalékát birto­kolja. Németh Péter négy évvel ez­előtti definíciója szerint a lap olvasótábora a közigazgatásban dolgozók, a menedzserek és a liberális értékeket képviselők köréből tevődik össze. A hazai sajtóban ez a lap választja el a legmarkánsabban a tények és vélemények világát. Híressé vált a hetedik oldal, a publicisz­tikai rovat, amelyben a véle­mény-újságírás színe-java meg­jelent, hogy csak R. Székely Ju­lianna, Gádor Iván és Meggyesi Gusztáv, vagy Lengyel László, Moldova György és Bolgár György nevét említsük. A kormány-, majd a főszer­kesztőváltással most valószínű­leg új korszak kezdődik a Ma­gyar Hírlap életében is. Bár mind a tulajdonos, mind az új főszerkesztő a független, liberá­lis koncepció mellett foglalt ál­lás, Marquard úr nyilatkozatá­ból tudható, hogy túl agresszív­nak tartott a lap hangvételét és kritikáját az előző kormánnyal szemben. pességeikre büszke volt KGB-s tisztek nemrég klubba tömörül­tek, hogy biztosítsák helyüket az új kapitalista Oroszország­ban”. A szervezet vezető tisztség- viselői közölték: azon fáradoz­nak, hogy tagjaik számára munkát találjanak. azzal a kijelentésével, hogy „ideje volna lerántani a leplet a francia ellenállás mítoszáról, és feltérképezni a német fasiszták­kal való kollaborálást”. Jacques Verges most azzal bőszítette fel honfitársait, hogy Carlost javít­hatatlan idealistának nevezte, akit barátai éppúgy elárultak, mint a bibliai Józsefet testvérei. Toronyi Attila A Carlos-ügy A „gyanús” védőügyvéd: Jacques Verges KGB-klub

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents