Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-25 / 234. szám
1994. augusztus 25., csütörtök üj Dunántúli napló 9 Hí m/intnl. MT¥£Í Dunántúli naDiö 0M HW? Indul a KRP-törlesztés Szeptemberben a teljes összeget, novembertől a részleteket fizetjük Privatizációs döntés a Pécsi Gabona Rt. értékesítéséről Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa több nagyobb mezőgazdasági profilú cég társaságában döntött a Pécsi Gabona Rt. privatizációjáról is. Ezek szerint a cég részvényeinek 51 százalékát kitevő, 510 millió forint névértékű részvénycsomagot a CERES Konzorcium vásárolhatja meg 110 százalékos árfolyamon. A konzorcium a társaság dolgozóiból és vezetőiből, valamint két külső magánszemély által alapított kft-ből áll. Komló Expo A hagyományos Komlói Napok keretében, a térségfejlesztés jegyében rendez vásárt szeptember 1-4-én a bányászváros. A rendezvény lehetőséget nyújt az új vállalkozások számára a bemutatkozásra, a látogatóknak pedig, hogy megismerjék környezetük változó gazdaságát, annak új résztvevőit. A vásár rendezője a komlói Menyhárt és Szokol Bt. (72/ 484-780), a fővédnöke pedig Komló Város Polgármesteri Hivatala. Az APEH küldi a folyószámlákat Az APEH megkezdte személyi jövedelemadózók számára az adófolyószámla-kivonatok postázását. A tájékoztatók a múlt év április 1-je és ez év augusztus közötti időszak adatait tartalmazzák, részletezve a lekönyvelt kötelezettségeket és befizetéseket. Erre az időszakra számolták el az esetleges késedelmi pótlékot is. A tájékoztatás tartalmazza az ügyfélszolgálati irodák címét is, ahová az adózónak észrevételével fordulni kell. Amennyiben egyeztetésre van szükség, érdemes az adóévet érintő bevallásmásolatokat, a befizetést igazoló feladóvényt vagy banki igazolást elvinni. Az adózó minden esetben közölje pontos adóazonosító számát is. Baranyai Bornapok Idén a Baranyai Bomapok keretében rendezi meg a Pécsi Ipari Vásár Kft. az Alpok-Adriától a Kárpátokig Nemzetközi Szakvásárát Pécsett, a Nevelési Központ művelődési házában. A rendezvény témái a hagyományoknak megfelelően a turisztika, vendéglátás, kertészet, szőlészet, borászat és azok vertikumai lesznek, jól beleillenek a Baranyai Bomapok látnivalóinak kínálatába. Ä nemzetközi kiállítás programját ezúttal is rangos szakmai és szórakoztató programok színesítik. Alpoktól az Adriáig Nemzetközi Vásár Kaposvárott Az „Alpoktól az Adrfág” elnevezéssel harmadik ízben rendeznek Nemzetközi Kiállítást és Vásárt Kaposvárott augusztus 31. és szeptember 4. között. A rendezvénynek otthont adó Városi Sportcsarnokban a megnyitót augusztus 31.-én Pál László Ipari és Kereskedelmi miniszter tartja. A nagyszabású bemutatón a hazai és a szomszédos országok ipari, mezőgazdasági berendezései, termékei, különleges újdonságok láthatók. A kiállítás mellett a második Alpok-Adria Üzletember Találkozóra is sor kerül. Idén tavasszal Baranya megyében is tömegeket mozgatott meg az Állami Vagyonügynökség által meghirdetett kedvezményes Kisbefektetői Részvényvásárlási Program. A két pécsi jegyzőhelyen, a Budapest Bank Széchenyi téri irodájában, valamint az OTP Rákóczi úti igazgatóságán sokan éltek a lehetőséggel, és jegyeztették elő a Soproni Sörgyár Rt., illetve a Pannonplast Rt. részvényeit. Az előzetes ütemezésnek- Hogy ne kérdezzen hiába?!- Forduljon az ÁVÜ és az ÁV Rt. marketing adatbázishoz. Plakátról, televízióból, rádióból ismerős a szlogen. És ami mögötte van: számítógépes adatbázis, mely napjainkban kb. 706 társaság adatait tartalmazza, melyek még valamilyen mértékben állami tulajdonban vannak, továbbá mintegy 2800 telephelyet, ingatlant, mint önállóan értékesíthető vagyonrészeket. Tartalmazza még az éppen aktuális pályázatokat, az Igazgatótanács határozatait égy hónapra visszamenően, és a kárpótlásijegy-részvénycsere lehetőségeket. Az adatok hetente kerülnek frissítésre. Ezek már ismert tények. Az újdonság az, hogy ez az adatbázis az Országos Kisvállalkozásfejlesztési Iroda számítógépéről telefonon modemmel, illetve adatátvitel (X 25) vonalon ma már éjjel nappal lekérhető. A modemes kapcsolat a 267-0850, 267-0851, 267-0852 267-0853, 267-0854, 267-0855 telefonon valósítható meg, az X. 25 vonallal pedig a 150-111-051 szám ad kapcsolatot. Gondolom, most többekben felmerül, hogy ha álmatlan éjszakáin arról álmodik, hogy egyszer gyártulajdonos lesz, vagy megoldhatja gyötrő raktárhiányát, csak tárcsáznia kell, és máris megtudhatja, hol milyen gyárhoz vagy raktárhelyiséghez juthat. Az igazi cél természetesen nem ez volt. A telefon, mint Arra van szükség, hogy az agrárágazat jövője ne csak programokban legyen megfogalmazva, hanem az állami tevékenység törvényben rögzített alapvető céljai és feladatai között is szerepeljen. Alapvető realitásként ugyanis számolni kell azzal, hogy az ágazat saját erejéből nem képes a jelenlegi válságból kilábalni. Sajátos szerepe az élelmiszerellátásban, a környezetvédelemben, a vidéki lakosság lakóhelyén való tartásában viszont túllép a termelés keretein és az állam szerepvállalását igényli. Ezért a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szorgalmazza, hogy az ágazat helyzetét és jövőjét az Országgyűlés egy úgynevezett agrárorientációs törvényben határozza meg. A MOSZ szeretné, hogy az általa javasolt agrárorientációs törvény még ez év végére elkészülne, ami szakértői szerint megfelelően a tavaszi jegyzést követően rövidesen elérkezik a jegyzett részvények kifizetésének, illetve a törlesztés megkezdésének ideje. A kapott tájékoztatás alapján azok, akik egy összegben szeretnék kiegyenlíteni a részvényjegyzés számláját, várhatóan szeptember 1-jétől tehetik meg ezt a jegyzés helyein. Á Budapest Bank egy munkatársa a jövő héten vesz részt egy, a KRP-fizetéssel kapcsolatudjuk, elég drága, vannak azonban kedvezményes időszakok, mint például kora estétől késő reggelig. így olcsóbban juthatnak információhoz. Ha figyelembe vesszük, hogy a jelenleg regisztrált 201 hazai felhasználó mellett 40 külföldi vállalkozó is csatlakozott a rendszerhez (melyek száma a nyarat követően várhatóan nőni fog), úgy már nagyobb értelmet kap ez a szolgáltatás. Jelenlegi külföldi partnereink Ausztria, Ausztrália, Kanada, Németország, Anglia, Szlovákia, Hollandia. Az USA—ban és a tengeren túli országokban pont akkor dolgoznak, mikor nálunk éjszaka van. Természetesen a lekérdezés a magyar mellett angol és német nyelven is történhet. A lekérdezés módja felhasználócentrikus, hiszen sok szempontra tud „válaszolni” a gép. Ha társaság érdekli a kérdezőt, kérdezhet a tevékenység, földrajzi elhelyezkedés (megye) állami tulajdoni hányad szerint, valamint azt is megtudhatja, hogy van-e rá éppen kiírt pályázat. Ha telephelyet vagy ingatlant akar venni valaki, ezt is megteheti földrajzi beosztás szerint, de az ingatlan jellege, nagysága, vagyonértéke is lehet a lekérdezése szempontja. Azt azonban minden esetben szükséges hangsúlyozni, hogy ez a lista csak egy előzetes kínálat, de vásárolni csak akkor lehet, ha akár pályázat, akár árveegyértelmű iránymutatást jelentene az ágazatban tevékenykedők számára. Az elképzelések szerint ez a törvény több lenne, mint agrárprogram: középtávra rögzítené az ágazat egészének feladatait - a koalíciós megállapodás alapján -, beleértve a struktúrapolitikai irányokat, különös tekintettel a termelési szerkezet átalakításának módjára és irányára, rögzítené a birtokpolitikai elveket, az üzemszervezeti rendszer fejlesztésének követelményeit, továbbá az agrárszövetkezet-politikai célokat. Ez a jogszabály az elképzelések szerint kitérne: a rögzített célok végrehajtásának eszköz- rendszerére; a szükséges forrásokra; az állami szerepvállalás területeire és módjaira; tisztázná az önszerveződések, az érdekképviseletek, valamint a kamarák szerepét; rögzítené a privatizáció speciális agrárelveit és módszereit is. tos oktatáson, ahol várhatóan az eddig tisztázatlan részletekre is fény derül, részletesebb információért addig nem érdemes a jegyzési helyekhez fordulni. Ákik a jegyzés idején a részletfizetési módozatot választottak, azok várhatóan szintén még idén ősszel, november tájékán kezdhetik meg a törlesztést. Az elképzelés szerint a fennmaradó részt évente ugyanebben az időben egyenlíthetik majd ki a KRP részvénytulajdonosok. rés útján hivatalosan meghirdetik. Ez alól természetesen kivétel az aktuális tenderek listája, ahol lehet kérdezni a tender tárgyára, a fizetés módjára, valamint a beadási határidőre. A tájékoztatás teljessége érdekében meg kell említeni, hogy a számítógépes adatokat kiegészítendő számos fényképes kiadvány is hozzáférhető az ÁVÜ ügyfélszolgálati irodán (fényképes katalógusok, szakfolyóiratok). Bár ez még nem éjjel-nappal, csak munkaidőben szerezhető be. Aki már a gyakorlatban találkozott az adatbázis szolgáltatásaival, tudja, sőt esetenként saját bőrén érezte bizonyos hiányosságait. Ez egész egyszerűen abból adódik, hogy a vállalatok, akik ezt az adatszolgáltatást adják, nem tesznek eleget vagy csak hiányosan tesznek eleget ennek a kötelezettségüknek, tisztelet persze a kivételeknek. Ezért ismételten felkértük ezen vállalatokat és társaságokat adataik naprakésszé tételére, összesítésére. Az egyeztetés a meglévő adatokkal folyik, és remélhető, hogy szeptember elejétől a kedves ügyfél már tényleg „nem kérdez hiába”._ Zsigmond Éva ÁVÜ Ügyfélszolgálat Az ÁVÜ baranyai ügyfél- szolgálatának címe: 7621 Pécs, Janus Pannonius u. 11. Telefon: 410-803. Telefax: 410-928. Vezető: Kuti Mónika. Több turistavaluta fogy Július végéig 40 százalékkal több konvertibilis valutát váltottak ki a magyar állampolgárok, mint 1993 hasonló időszakában. A Magyar Nemzeti Bankban szerdán az MTI-nek elmondták, hogy az elmúlt hónap végéig 340 millió dollárt adtak el a lakossági valutakeret terhére, míg tavaly 243 milliót. Júliusban 76 millió dollár fogyott, ami 65 százalékkal több az 1993 júliusában kiváltott mennyiségnél. A magyar állampolgárok 1,2 millió alkalommal éltek a valutavásárlás lehetőségével évi 800 dolláros keretük terhére. Ez alkalmanként mintegy 300 dolláros igénybevételt jelent, míg tavaly ez 200 dollár körül volt. A forintleértékelési várakozások miatt is növekedett a valutavá- sárlási kedv. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a magyar állampolgárok külföldre utazásai korántsem nőttek olyan mértékben - 16 százalékkal mint a valutavásárlások - 40 százalékkal. Lekérdezés telefonon éjjel-nappal A vagyonügynökség régi-új szolgáltatása Agrárorientációs törvény kellene Keresztes András és Nicos Georgiades a baranyai megyeszékhely Clubjában tartott beszámolón Fotó: Müller Andrea Ciprusi adókibúvó magyar cégeknek Pécsről jegyeztethető offshore társaságok Minden vállalkozó álma, hogy évi forgalma után kevesebb adót kelljen befizetni az államkasz- szába. De annak még a gondolata is elképesztő, hogy a nyereségadó mindössze 4,25 százalék legyen. Pedig ma már 250 ilyen társaság működik hazánkban, mindennek a nyitja, hogy ciprusi bejegyzésű úgynevezett offshore cégekről van szó. Az ily módon export-import tevékenységet végző külföldi társaságokból származó jövedelmek Cipruson évről évre több bevételt hoznak, mint az ország mezőgazdasága és ipara együttvéve - ez derült ki Keresztes Andrásnak, a ciprusi magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjének minapi pécsi beszámolójából. A baranyai megyeszékhely Club 52 elnevezésű menedzserközpontjának megnyitóján az is elhangzott, hogy a főváros után Pécsett is lesz egy ügyvédi iroda, amelyik a ciprusi bejegyzésű offshore társaságok adótanácsadásától a vállalkozások akkreditív nyitásáig, a kinti bankszámlák kezelésétől a devizaügyletekig mindent elintéz. Ezt már Nicos Georgiadestől, az ilyen ügyekkel foglalkozó legnagyobb ciprusi ügyvédi iroda vezetőjétől tudhattuk meg. Az offshore cégek további előnye, hogy a költségelszámolásban nincs korlátozás, az osztalék ugyanakkor további adók nélkül szabadon transzferálható. Az már egy más kérdés, hogy a ciprusi bejegyzésű társaságokat a nyugati világ jóval kevesebb fenntartással fogadja, mint a keleti országok vállalkozásait. S mivel a Földközi-tenger e turistavonzó szigetén már 12 ezer ilyen cég működik - Indiától Kanadáig mindenhonnan jönnek a jelentkezők, - így a nemzetközi kapcsolatok építése is szinte magától adódik. A főként export-import kereskedelmet lebonyolító ciprusi magyar offshore társaságok tevékenységüket többnyire nem a szigethez kötődően végzik, itt csupán a számlák regisztrálása, az adminisztráció történik. A lapunk kérdésére Keresztes András elmondta, hogy egy ilyen cégnek az éves költsége állandó helyi képviselővel 30-40 ezer USD, „távirányítással” pedig 3-5 ezer USD. Kiderült az is, hogy a pénzmosás ily módon kizárt, csak számlával igazolt összegeket fogadnak el a kinti bankok. Elsősorban az osztalékadók kivédésére alakul a legtöbb ilyen vállalkozás. Budapesten már létezik egy ügyvédi iroda, mely közvetlen kapcsolatban áll a ciprusi szakemberekkel, s a vidéken először Pécsett végeznek majd hasonló tevékenységet, így a vállalatokhoz kilincselő nepperek megbízhatatlan szolgáltatásait már senkinek sem kell hasonló ügyekben igénybe venni. Érdemes néhány szót ejteni a most kaput nyitó Club 52 menedzserklubról is, melynek ez csupán átmeneti elnevezése. Pécsett, a Hunyadi út 19-ben komplett infrastruktúra, exkluzív tárgyaló szobák (akár állandó ügyfélfogadó irodát biztosítva), állandó szakmai rendezvények, befektetői, pénzügyi, gazdasági jogi tanácsadások várják a klubtagokat, havi pár ezer forintos tagdíjért. A ciprusi offshore bemutató pedig az első volt a rendezvények sorában, melyet számos, a vállalkozókat érdeklő előadások követnek majd. Mészáros B. E. Külkereskedelem az első félévben A behozatal folyó áron 24 százalékkal, a kivitel 27 százalékkal emelkedett az első félévben. így az import értéke 650 milliárd forintot ért el, míg az export 474 milliárd forintot tett ki. Az áruforgalom egyenlegében 176 milliárd forintos - közel 1,7 milliárd dollárt kitevő - hiány keletkezett, 23 milliárd forinttal több mint egy évvel korábban. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta az MTI-t szerdán. Az import értéke az első negyedév végéig hónapról hónapra emelkedett, majd áprilisban, májusban és júliusban a márciusi csúcshoz képest némi csökkenés alakult ki. A behozatal forintban mért átlagos árszintje az első félévben 11 százalékkal növekedett. Figyelembe véve a 24 százalékos folyóáras bővülést, a volumennövekmény 12 százalékra tehető ebben az időszakban. Az export sem alakult egyenletesen, márciusig folyamatosan nőtt a kivitpl, áprilisban kis mértékben visszaesett, júniusban már meghaladta a február-márciusi szintet. Az export volumenének emelkedése csaknem 13 százalékos volt, a kiviteli árszint ugyancsak 13 százalékkal növekedett.