Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-17 / 226. szám
12 aj Dunántúli napló Riport 1994. augusztus 17., szerda Élet a vízparton éveit majd ott tölti el. Kora reggel beültünk csónakjába, a motort azzal a szándékkal indította el, hogy elmegyünk valamelyik holtágba horgászni, de aztán egy merész ívvel a túlsó partot közelítettük meg, ahol volt egy vályogtéglából épült kiskocsma, a helybéliek „Monte-Carlo”-nak nevezték, hideg sört és pálinkát kaptunk, majd jöttek az ismerősök, barátok, véget nem érő beszélgetések következtek, s egyszer csak arra döbbentünk rá, hogy eljárt az idő, haza kell menni, mert asszonyaink már jó ideje várhatnak az ebéddel. Ez sem parton a bográcsok alatt tűz lobog, reggeli, esetleg már az ebéd készül. Az egymást követő kövezéseken türelmes horgászok ültek, bevetve horgaikat bizonyára arra gondoltak, hogy talán most fogják meg álmaik halát: egy kapitális méretű csukát vagy harcsát. Ahogyan melegszik az idő, mind több fürdőzőt, napozót látunk. Félmeztelen lányok felállva integetnek hajónk felé, talán hallva a vidám tamburazenét, az utazók énekét, arra gondolnak, mily jó is lenne velünk tartani. Egy nemrég tett utazás emléke jut A ki valamikor csak egy rövid időt is eltöltött az öreg Duna valamely partszakszán, olyan emlékeket gyűjthetett össze, melyeket bizonyára soha nem felejt el. A vízparti élet mindenütt sokszínű, gazdag, a táj csodálatos, az életmód egyéni szokásokat alakít ki. Nemrégiben kollégáim Dunaszekcsőnél lettek rabjai e varázslatos világnak, a vízparti élet szépségeinek. Bennünket most egy kicsinynek tűnő hajóútra hívtak meg, de ez is élménytelinek ígérkezett. Az augusztusi, kellemesen langyos hőmérsékletű reggelen álltunk a mohácsi Duna-parton, s miközben a hajókikötőnél arra vártunk, hogy elinduljunk felfelé Bajáig utunkra, néztük a kibontakozó, sokszínű vízi életet. A kompra egymást követve gördültek az autók, szálltak fel az emberek, hogy átkelve a vizen, a szigetre érkezzenek. Egy fürge kis ENSZ-naszád gyorsiramú kör megtétele után kötött ki a parton. Hatalmas uszályok terheikkel megrakodva, méltóságteljes lassúsággal haladtak dél felé. Egy csendesen lefelé haladó üdülőhajó hullámai régmúlj vágyainkra emlékeztetett. Almainkban gyakorta feltűnt egy csodálatos „Álomhajó”, mely a Duna szépséges tájaira vitt volna bennünket. Újvidék, Belgrád, a Vaskapu volt az álombéli cél, s talán végezetül a szüleim által a negyvenes évek nehéz körülményei közepette oly gyakorta emlegetett Herkulesfürdő, ahol valamikor régen nászutukat töltötték, s oly szépen húzta a fülükbe este a vendéglőben a cigány a szebbnél szebb dalokat. Nekem eszéki újságíró barátom jutott eszembe, aki még nem is oly rég évente egyszer meghívott Batinára, szülővárosába, ahol szorgalmasan csinosítgatta a családi örökségként rámaradt házat, arra gondolva, hogy nyugdíjas jön egyhamar vissza, egy értelmetlen öldöklés elzárta előlünk a Duna e szép szakaszát. Nem tudni, mi lett azóta a házzal, a kiskocsmával. .. Marad a valóság, a meghívás. Az öreg Bendegúz motoroshajó negyven útitársunkkal és a mohácsi tamburazenekar- ral megkezdi útját Baja felé. Haragosan dübörög, erejét megfeszítve fúrja magát fölfelé a vizen. Állunk a korlátnál és nézzük, hogyan színesedik a vízparti élet. A nap sugarai tükröződnek a Dunában, hatalmas fák hűst adó lombjai alatt kicsinyke horgásztanyák, az elhagyottnak tűnő helyeken váratlanul sátorozó kempingeseket látunk. A eszembe: Koblenztől Mainz felé haladtunk a Rajna partján amikor megláttuk a nevezetes Loreley-sziklát. Miközben az idegenvezetőnk arról beszélt, hogyan csábították vízhalálba a lányba szerelmes férfiakat, feleségemre mosolyogtam, átkarolva őt, eszembe jutott, hogy talán nem is szereti igazán a folyóvizet, mivel nem tud úszni, ezért fél mélységeitől, de azért hűségesen elkísér vízi kalandozásaimra. Lehet, hogy a Duna partján fekvő napimádó lányok napjainkban legalább oly veszedelmet jelentenek a férfiszemnek, mint a mondabeli rajnai lány . ..? Közeleg hajónk Bajához, elfordulunk a Sugovica felé. A vízállás nagyon alacsony, nehezen kerüljük meg a Petőfi szigetet. Váratlan baj: leér a hajó alja, egy koppanás hallatszik. Mint később kiderült: eltört a kormánylapát, irányíthatatlanná vált a hajó. Nehezen tudtunk kikötni, a kiszállás is körülményes volt, a legénység néhány erős férfiutas segítségével emelte partra a benntlévőket. Gyorsan segítséget kellett kérni Mohácsról, egy hajó érkezik majd értünk, mely hazavontat. Tizenkét éve néhány baranyai kempinges ellátogatott a bajai Sugovica kempingbe. A szépséges vízparti táj magával ragadta őket. Szereztek néhány kajakot, megkerülték velük a Petőfi szigetet, majd távolabbi vizekre is elmerészkedtek. Felejthetetlen napokat töltöttek el. Ezt követően minden év augusztusában visszatértek a szigetre, mind többen követték őket, s az egykori kirándulás kemping- és vízparti találkozóvá nőtte ki magát. Most a XII. megrendezésére került sor, s több mint százan voltak. Ottjár- tunkor már befejeződött a táborépítés, helyükre kerültek a lakókocsik, a sátrak, a sátras utánfutók, berendezkedtek az asszonyok az alkalmi konyháikban, készült az ebéd a család részére. A férfiak, a fiatalok a hordozható kajakjaikat állították össze, miközben az elkövetkezendő víziturákra, a hagyományos kajakversenyekre gondoltak. Vajon ki nyeri meg? Tíz szépséges nap várt rájuk a vízparton. H amar elmúlik a kirándulásra szánt idő. A vontató segítségével gyorsan haladunk lefelé a folyón Mohácsig. Mire megérkeztünk már besötétedett, felettünk az augusztusi égbolton csillagok világítottak. Felfedezvén a Göncöl-szekeret eljátszottam azzal a gondolattal, vajon onnan nézve milyen lehet a vízpart, hogyan lehetne eljutni segítségével azokra az álombéli tájakra, csodálatos vízpartokra, melyektől a tőlünk délre dúló értelmetlen háború elszakított... M. E. Fotó: Puskás Gábor
