Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-16 / 225. szám
1994. augusztus 16., kedd A hét hírei aj Dunántúli napló 11 Az alapszerződés lényege, hogy biztosítsa a kisebbségek jogait * \ Átjárható és biztos határokat Megítélésem szerint a térségben két olyan ország van, amelyik túljutott a nemzetállam elképzelésen és tudja azt, hogy egy ország gazdagabb attól, ha kisebbségei vannak és a kultúrájukat megőrzik. Ez Szlovénia és Magyarország - mondotta Lend- ván újságírók kérdésére válaszolva Göncz Árpád magyar köz- társasági elnök, hozzáfűzve, hogy mindenütt meg kell küzdeni azzal a múltszázadi felfogással, hogy egy országnak egységes nemzetállamnak kell lennie. Nyilatkozik az igazságügy-miniszter Készül az új Alkotmány?- Nincs két kisebbség, amelynek a helyzete azonos lenne, más élményeket hordoz 1919 óta, más a múltja és főleg meghatározza a jövőjét az, hogy milyen létszámú, és hogy hogyan viszonyul hozzá az éppen fennálló hatalom. Ennek következtében sem a vajdasági magyarok, sem az erdélyi magyarok, sem a szlovákiai magyarok helyzete nem azonos. A döntő különbséget abban látom, hogy ameddig a kommunista rendszer fennállt, addig a kisebbségiek is tárgyai voltak sorsuknak, most pedig - akárhogy nézem - az alanyai. Bármilyen küzdelmeket is vív az RMDSZ, de mégiscsak a harmadik legnagyobb párt Romániában, a szlovákiai magyarságnak is beleszólása van a saját sorsába. Bármilyen kemény küzdelmet vívnak a Vajdaságban is a létükért, az ott maradásukért és az identitásukért, de legalább a szervezeteik megvannak. Magyarországon a legfontosabb feladatunk az, hogy az ott élő tízmilliót úgy védjük meg, és úgy tegyük az országot virágzóvá, hogy az át tudjon sugározni, gazdasági és másféle kapcsolatok formájában is erősíteni tudja a határon kívül élő magyarságot. Másrészt pedig az, hogy olyan nemzetközi egyezményrendszert dolgozzunk ki, amely ellenőrizhetően és azonos elvek alapján biztosítja a nemzetiségiek jogait. Amitől általában félnek mindenütt, az az autonómia szó, és amitől rettenetesen félnek, az a közösségi jogok. Csakhogy az anyanyelven szólás joga, aztán a gyülekezés, a sajtónyilvánosság, a családdal fenntartott kapcsolatok, az anyanyelvi oktatás joga bármennyire egyéni alapjog, ez mind csak közösségekben gyakorolható. Tehát nem a fogalmazáson áll vagy bukik a dolog, hanem mindenekelőtt a jóakaraton és az ellenőrizhetőségen. A térségbeli országok történelmi élményvilága nem ugyanaz. A múltjuk nem ugyanaz. Beidegzett görcsök, beidegzett gyanakvások vannak, a szegénység és a társadalmi feszültség ellenségképet kíván. Ezekkel is meg kell küzdeni. Az új magyar kormány egyik céljának tűzte ki - amellett, hogy nem változott a szándéka, hogy a magyar kisebbségeket megvédi -, hogy a szomszédokkal való megbékélést megpróbálja kimunkálni. Minden két félen vagy két emberen áll vagy bukik. Mindenesetre, mi jóindulatúan és ellenségeskedés nélkül állunk hozzá ehhez, mert úgy érezzük, hogy történelmi távlatban csak így tudjuk a magyarság jövőjét biztosítani. És a megmaradását. Itt pillanatnyilag az önazonosság megőrzéséről van szó. Nekünk átjárható határok és biztos határok kellenek. Arra a kérdésre, hogy kell-e félni az alapszerződések aláírásától, Göncz Árpád így válaszolt: — Nem hiszem, hogy az alap- szerződés önmagában veszélyt rejtene magában. Az alapszerződés lényege, hogy biztosítsa a kisebbségnek a jogait. Annak ellenére, hogy a kisebbségi jogok közül ezek az országok többet aláírtak, azok a jogok a gyakorlatban még nem valósultak meg. Tehát, ha létre is jön az alapszerződés, nem biztos, hogy ezeknek a megvalósulása szakadatlan erőfeszítés nélkül megtörténik. Ám ez esetben valaki a szerződést mindenesetre aláírta, s ez a lényeg. Csodát, azt hiszem, egy alapszerződéstől nem szabad várni, de egy alapszerződés abban az esetben, ha oldja a gyanakvásokat és a feszültségeket, akkor jobb légkört teremt arra, hogy az aláírt szerződés valósággá váljon. Magától sohasem teljesül. Nagyon fontosnak érzem azt is, hogy a határainkon túl élő magyarság gazdasági boldogulásához a gazdasági kapcsolatok erősítésével, magyar tőke részvételével is hozzá járuljunk. Ami a határokra vonatkozó záradék kérdését illeti: egyszer aláírtuk a határok változatlanságára vonatkozó kötelezettséget Trianonban, egyszer a párizsi békeszerződésben, egyszer Helsinkiben. Voltaképpen tehát ez olyan kötelezettség, amelynek negyed szeri megerősítése az első három után, lényegileg nem változtat a helyzeten. Ám ha ez a feltétele annak, hogy olyan szerződést tudjunk kötni, amely írásban rögzíti a magyarok létfeltételeit, akkor ezt az áldozatot meg kell hozni. Az első világháborúban kialakult határok megváltoztatásától úgy fél az egész világ, mint a tűztől. A boszniai kérdés is végeredményben erre vezethető vissza. Nem hiszem, hogy a határon túl élő magyaroknak okuk volna aggódni akár a magyar kormány kisebbségpolitikája miatt, amelyik változatlanul a külpolitikai prioritások egyike, s talán a legelsője. Az egyik legfontosabb célunk az, hogy az Európai Közösség tagjává legyünk, betagolva legyünk az európai biztonsági rendszerbe. A következő pedig az, hogy a szomszédainkkal kialakítsuk a baráti kapcsolatot, normális kapcsolatot és biztosítsuk a magyarság megmaradását, utána pedig létrehozni egy olyan regionális együttműködést, amely egész Közép-Európára kiteljed. Mert Közép-Európa népei együtt erősebbek, mivel százmilliós piacot jelentenek, mint bármelyik külön-külön. Sem a kétmilliós Szlovénia, sem a tízmilliós Magyarország önmagában nem elég erős ahhoz, hogy az akaratát keresztül tudja vinni, így viszont közös érdekeink vannak - hangsúlyozta a magyar államfő.- Az igazságosságot teljes értelemben és abszolút mértékben eddig még egyetlen társadalomnak sem sikerült megvalósítania. De nagyon fontos, hogy egy demokratikus kormány törekedjék rá - vallja dr. Vastagh Pál. Az igazságügy-miniszter szerint a társadalmi konfliktusokat, az érdekösszeütközéseket véglegesen nem lehet megszüntetni, de jó törvényekkel, a jogszabályok gondos előkészítésével oldani lehet a társadalmi csoportok, rétegek között feszülő, lappangó érdekellentéteket. A törvénynek mindenkor találkoznia kell a társadalom igazságosság-igényével is, ehhez azonban csak úgy tud közel kerülni, ha a jogalkotás menetébe bevonja a társadalmi szervezeteket, civil szerveződéseket és érdekképviseleteket. Az igazságügyi tárca vezetőjével a hazai jogrendszer hiányosságairól, a készülő új Alkotmányról és az előkészítés alatt álló legfontosabb törvény- javaslatokról beszélgetünk.- Ön szerint hol szorul tökéletesítésre a hazai jogalkotás gyakorlata?-Elsősorban a törvény előkészítés stádiumában. Ennek érdekében a jövőben érdemibb beleszólási lehetőséget kívánunk biztosítani már az előkészítés során is a szakmai és civil szervezeteknek. Ez egyértelműen konszenzuson alapuló jogalkotási és kormányzati politikát feltételez. Fontosnak tartom, hogy az elkövetkező években a parlament elé kerülő törvényjavaslatok gazdasági elemzésekkel, indoklásokkal, megalapozott pénzügyi prognózisokkal egészüljenek ki. S ha már a hazai jogalkotás tökéletesítéséről esett szó, mindenképpen ide sorolnám: jogrendszerünket az Európai Unió jogrendszeréhez kell igazítani.-A megalkotásra váró jogszabályok közül melyeknek szán elsőbbséget az új kormányzat?-Erre a kérdésre most még nem tudok válaszolni, mert az 1994 második félév törvényalkotási menetrendjét várhatóan csak augusztus végén tárgyalja a kormány és ebben más tárcák is szerepet kapnak majd. Vannak azonban olyan jogszabályok, amelyek előkészítéséért mi felelünk. Ezek közül kiemelném a jogalkotásról, az államtitkárok és a miniszterek felelősségéről szóló, az ügyészség, az ügyészek szolgálati viszonyát rendező jogszabályok előkészületeit. Belátható időn belül - az elkövetkező félévben - kerülne sor az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról és az Alkotmánybíróságról szóló törvénymódosítások beterjesztésére is.-A kormányprogram szerint 1995 végére el kell készíteni az új alkotmányt. Hol tart ez a munka? Egyáltalán: szükség van új alkotmányra?- Áz új Alkotmány előkészítésére 27 tagú parlamenti bizottság jön létre, amelybe a pártok parlamenti erőviszonyaiknak megfelelően delegálhatják majd képviselőiket. Nem zárkózunk el attól sem, hogy az egyes pártok a számukra biztosított helyek felére külső szakértőket ültessenek. A bizottság létrehozásának előkészületei már elkezdődtek. Kétségtelenül szükség van egy új alaptörvényre, amely az elképzeléseink szerint a korábbihoz képest kibővül, szövege pontosabbá válik és bizonyos fejezetei - például az önkormányzatokról, az emberi jogokról, a közigazgatásról szóló rendelkezések - a jelenleg hatályos alaptörvényhez képest részletesebben megfogalmazódnak. Szeretnénk, ha az alapos szakmai-tudományos előkészítést követően politikai egyetértés, nemzeti konszenzus alakulna ki az alkotmány-tervezetéről. Megítélésem szerint, ha feszített tempóban is, de a kormányprogramban megjelölt határidő betartható. 1995 végén az ország lakossága az urnák elé járulhat és szavazhat az új alkotmányról. Újvári Gizella A civil ruha a szabadságot jelenti Az ellenérzések a meghatározók A lakattal lezárt szekrények mélyén már ott várakoznak a civil ruhák frissen mosva és vasalva, hogy azon a bizonyos napon véglegesen elhagyják gazdáikkal együtt a laktanyát. A le- szerelők utolsó három napjukat töltik a honvédségnél, nem adnak már őrszolgálatot sem, a konyhára sem járnak segédkezni, illetve a telephelyen sem dolgoznak már többet. Egyetlen feladatuk maradt mindössze, tisztességes magaviselettel kivárni a vissza lévő három napot és válaszolni az újságíró kérdéseire. Holló Barna és Rónai József bonyhádi, Andi Péter szed- resi, Kovács László budapesti és Katies László pécsi „kiszolgált bakák” vállalkoztak erre a feladatra. Hosszú és bizonytalan tói is, hogy ki mennyire volt jó- •ban az írnokkal.-Nekem fizikailag volt nehéz, mert reggelente háromnegyed 4-kor keltem, hogy beérjek Bonyhádról Pécsre fél 6-ra, ugyanis eddig szólt az eltávozásom. Ezért szinte állandóan álmos voltam, nehezen tudtam figyelni, viszont az otthon töltött idő megérte.- Nekünk úgy tűnt, szinte egyetlen szempont vezérelte a parancsnokainkat: a katona állandóan legyen mozgásban, mindig csináljon valamit. Nem számít az sem, ha ez sokszor felesleges tevékenység, de legalább lekötjük, lefoglaljuk az idejét. Rengeteg ládát pakoltunk egyik helyről a másikra, majd másnap vissza. Állandóan akadt takarítani való, ha nem a körletben, akkor az udvarban.- Milyen volt ez a 12 hónap? Hosszú és bizonytalan! Bizonytalan azért, mert semmit sem tudtunk előre tervezni, több esetben az utolsó pillanatban jött közbe valami, amikor mégsem mehettünk eltávozásra, vagy szabadságra. A hazautazás csak akkor vált biztossá, amikor már visszafelé utaztunk a laktanyába. A civil ruha a szabadságot is jelképezi számunkra.-Utólag visszagondolva rövidnek tűnik ez a 12 hónap, azonban végigcsinálni sokkal hosszabbnak bizonyult, pedig szinte minden nap kaptunk kimaradást, illetve a legrosszabb esetben is 2-3 hetente haza utazhattunk. Ez nagymértékben függött az ütegektől, a beosztástól és attól, hogy hányad időszakos az ember. Meg persze atHivatásos hadsereget-Ha rajtunk múlna, nagyon sokat változtatnánk a katonaságon. Elsőként is a jelenleginél kisebb, de hivatásos katonákból álló hadsereget állítanánk fel. Megadnánk a jogot a fiataloknak, hogy szabadon választhassanak, akamak-e katonák lenni, vagy sem. Aki vállalja a katonai szolgálatot, kössön szerződést a honvédséggel egy meghatározott időre, ez 3-5 év lenne. Hosszabb távon más, a jelenleginél jobb, barátságosabb légkör alakulhatna ki a szakaszokon belül is, valamint a parancsnoki, illetve a végrehajtó állomány között, ezáltal megváltozhatna a munkahelyi szemlélet, a hozzáállás. A betanulás után viszonylag hosszabb ideig dolgozna egy géppel, fegyverrel, amit egy kicsit a magáénak tudhatna, ezért jobban is vigyázna rá. Változtatni kellene a mennyiségi szemléleten, a gépek és eszközök ne csak darabszámra szerepeljenek helyesen a leltárban, hanem működőképesség szempontjából is tartsák jobban számon ezeket.- Már mi is érzékeltük, azonban az utánunk jövők sokkal jobban megsínylik a költségvetési megszorításokat. Mi vagyunk az elsők, akik nem vihetik haza a melegítőt, a sportcipőt, a katonai táskát, hanem a zokni és az alsónemű kivételével mindent le kell adnunk a leszereléskor, hogy az utánunk következők megkaphassák. Ugyanakkor például az élelmezésnél és egyéb területeken kész rablógazdálkodás folyik, ami mozdítható, azt elviszik. Igazságérzet és következetlenség-Az ember igazságérzetét a nagyfokú következetlenség bántja leginkább, kiszámíthatatlan, hogy az adott pillanatban miért és mennyire büntetik meg a katonát. Igaz, hogy a bevonuláskor a több száz fős plénum előtt ismertetik velünk a jogainkat és kötelességeinket, azonban ebből semmit sem lehet megjegyezni, megtanulni. Később pedig állandóan a szolgálati szabályzatra hivatkoznak, ami jogász nyelven íródott, nem egyértelmű mindenki számára. Pontosan ezek miatt éri egy csomó atrocitás és megaláztatás a bakát. Például, ha parancskihirdetésről elkésik valaki, azt Búcsú a katonaélettől, ismét civilben megbünteti az ütegparancsnok, ugyanakkor tőle senki nem kéri számon a hiányzását, pedig ez a program egyformán kötelező mindenkinek. Elvileg tilos a körletekben magnózni, ugyanakkor elnézik nekünk. Ha viszont valamiért büntetni akarnak bennünket, vagy csak olyan a kedve az ütegparancsnoknak, akkor elveszi a magnót. Példaképnek kellene lenniük- A tisztek és tiszthelyettesek gyakorlatilag egy „színpadon” mozognak és tevékenykednek előttünk, nekik kellene példaképül szolgálni az állománynak, ugyanakkor a legtöbb esetben tőlük származik a rossz példa. Viszont vannak kivételek is, sajnos egyelőre ők vannak kevesebben. Nekik kellene olyan pedagógiai érzékkel rendelkezniük, hogy neveljenek, oktassanak minket. Nehéz feladat ez akkor, amikor félévente cserélődik az állomány, mindig újabb és újabb embereket kell megismerni, foglalkozni velük. A tiszt- és tiszthelyettes-képző iskolákban még többet kellene oktatni az emberi kapcsolatokról, vezetési ismeretekről. Sokan úgy mentek a katonai főiskolákra és a tiszthelyettes-képzőkbe, hogy máshova nem vették fel őket, ezekben az intézményekben viszont volt még hely, illetve a képzés színvonala is hagyott kívánnivalót maga után. Akinek nincs más Szundi György felvétele álláslehetősége, mert képességei miatt nem vennék fel, az kényszerűségből dolgozik itt, nem szereti a szakmáját, nem is biztos hogy érti, ezért kiabál, ordítozik a katonáival. Ezzel szemben, aki elhivatottságból lett katona, jól érti a szakmáját, emberségesen és következetesen bánik a katonáival. Tőle lehet bátran kérdezni, tanulni, őt tisztelik, a parancsait ordítozás nélkül is teljesítik az emberek. Ha több ilyen tiszt lenne, akkor lehetne megváltoztatni a honvédségről kialakult rossz képet. Bennünk egyelőre az ellenérzések a meghatározók, mert több ordítozó és hatalmaskodó tiszttel találkoztunk ebben az egy évben, mint igazi „Katonával”. Hajdú Zsolt
