Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-13 / 222. szám
4 aj Dunámon napló Események - Programok 1994. augusztus 13., szombat MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IPOLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.34 nyugszik 20.04 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 415-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: MÉSZÁROS B. ENDRE Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon NAGY ISTVÁN Felújítják a tájházat Nagytótfaluban A napokban újítják fel a tájházat Nagytótfaluban. A közelmúltban cserélték ki a tető- szerkezetet, s most a falak javítására és meszelésére kerül sor. A rekonstrukcióhoz szükséges pénzt a helyi önkormányzat pályázat útján szerezte. Á jelenlegi tájház eredetileg jómódú parasztháznak épült, amelyben végül az iskola, valamint a tanítólak is helyet kaptak. A létesítményben most iskolamúzeum található, mely a század- forduló állapotát tükrözi. A ház többi szobájában Siklós és környéke lakosságának múltja tárul a látogatók szeme elé. A tájházban egész éven át szövő-szakkör is működik, a nyár folyamán pedig kétszer 6 napos kézműves tábor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Időjárás Hétvégén folytatódik a szeles, kissé hűvösebb idő. Megnövekszik a felhőzet, szórványosan várható zápor, zivatar. A szél a zivatarok környezetében megélénkül. Mohács 169 cm apadó 24.8 fok, Őrtilos -22 cm apadó 22.0 fok, Barcs 12 cm áradó 21.2 fok, Drávaszabolcs 57 cm apadó 24.2 fok. SZOMBAT-VASÁRNAP Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéől érkező betegek részére. SZOMBAT Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE I. sz. Önálló Traumatológiai Osztálya. VASÁRNAP Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város A lovász Mai Ipoly nevünk görög eredetű, alapját a „hipposz”, azaz „ló” jelentésű szó adja, a „hip- polytosz” pedig „lovászt” jelent. A név szolgai munkára emlékeztet, ezért a görög és római körökben nem volt közkedvelt. Később azonban, éppen társadalmi kicsengése, sajátos konnotációja miatt, az őskeresztények szívesen vették fel. A magyar nyelvben elmaradt a szókezdő „h” betű és a görög szóvég. Személynévként manapság már meglehetősen ritka, de szlovákiai határfolyónk neve is jelzi, hogy hajdan elterjedt volt. — Újjáépül a kápolna Be- remenden. Felújítják, korszerűsítik a beremendi Megbékélés kápolnát. Az épület teljes felújítása még hátra van, ez idáig az alapozási munkálatok fejeződtek be. — Pótbeiratkozásra várják a tanulni vágyókat a Dolgozók Általános Iskolájában, Pécsett, a Székely B. út 19. szám alatt augusztus 29-től szeptember 2-ig, naponta 14-től 17 óráig. A 16 éven felülieknek meghirdetett pótbeiratkozásra a jelentkezők hozzák magukkal személyi igazolványukat, valamint az utolsó érvényes iskolai bizonyítványt. — Szociális konyha épül Siklósnagyfalun. Az országos Jóléti Szolgálat Alapítvány támogatásával szociális konyhát és kertészetet hoz létre a siklós- nagyfalui Közösségfejlesztő Alapítvány. A konyha a napokban került tető alá. Az építkezés elkészültével gazdaasszonyi ismeretekre tanítják majd a környék munkanélküli lányait, asz- szonyait. — Életmód tábort hirdet a szigetvári Tinódi Művelődési Központ Természetgyógyász Klubja augusztus 16-tól 22-ig. A programok között előadásokon kívül, strandolás, a gyermekeknek játszóház, valamint különböző kirándulások szerepelnek. Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dé- dink, özv. UTCZAY JÓZSEFNÉ Bíró Mária 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 19-én, pénteken 13 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mikor keljünk át a hegyen? Nagy a meleg, és ez különösen rosszul érinti azokat, akik a kánikulai napokat nem a Balaton mellett, hanem munkahelyükön kell, hogy átvészeljék. Á helyzetet súlyosbíthatja, ha kint a szabadban, védtelenül a tűző nap sugaraitól nehéz munkát kell végezni. Például utat építeni. Utat a Mecseken át, hogy hamarabb juthassunk mondjuk a Balatonhoz, szabadságunkat tölteni. De dolgozik az is, akit autóba parancsol a rossz sors, ahol csak a letekert ablakon beáramló harmincakárhány fokos levegő hoz enyhülést. Ezért az autós vigyáz arra, hogy fenntartsa ezt a fajta légáramot, elkerülve a dugókat, útlezárásokat. Komolyan veszi a táblát, amin szíves tudomására hozzák, hogy Komló felé ne induljon naponta nyolc és nyolc harminc, valamint tizenöt és tizenöt óra harminc között, ekkor ugyanis teljes szélességében lezárják az utat. Nem nagy idő, könnyű is alkalmazkodni hozzá, elindulunk hát délben. Útlezárás, hosszú sor, majd’ fél órán át. És ez így megy a nap bármely órájában, együtt iz- zasztva autóst és útépítőt. Óhatatlanul felmerül a közlekedőben a gondolat, nem lenne-e jobb mindezt mondjuk éjszaka tenni? Forgalom ilyenkor alig zavarná a hegy elhordását, és a klíma is sokkal barátságosabb. Hosszú sorban várakoznak az autók a tűző napon a lezárt útszakasznál Kép és szöveg: Szundi György Klaus-Christhart Kratzenstein adott orgonahangversenyt tegnap este Pécsett a kertvárosi katolikus templomban. Az innsbrucki Mozarteum professzora J. S. Bach műveket adott elő. Fotó: Szundi — Mesterséges patak Bi- csérden. Lebetonozták a bi- csérdi játszótérhez vezető lépcsőket, valamint mesterséges patakot és egy játszószigetet készíttetett a bicsérdi önkormányzat. Hamarosan kihelyezik a játszótérre az új játékokat is a helyi felnőttek: szülők és nagyszülők segítségével. — Kiállítás egy magán- gyűjteményből. Ä baranyai műgyűjtő, dr. Merics Imre állatorvos kollekciójának rejtett értékei között több mint 40 Komiss Dezső-mű található: festmények, egyedi grafikák, melyekből tárlat nyílik augusztus 17-én 17 órakor Pécsett, a Tetőtéri Galériában. A művész halálának 10. évfordulójára rendezett kiállítást Keserű Ilona festőművész nyitja meg. Közlemények A Szabad Demokraták Szövetsége Pécsi Szervezete munkanapokon 14-től 18 óráig ügyeletet tart Pécsett, a Felsőmalom út 13. szám alatti irodájában. A komlói Gesztenyés Nőklub augusztus 15-én 16 órakor Ilona-bált rendez. A Független Kisgazdapárt Pécs Városi Szervezete augusztus 15-én 17 órakor taggyűlést szervez székhelyén, Pécsett, a Széchenyi tér 18-ban. A Lenau Gyermekkórus meghallgatást tart új tagok részére augusztus 15-én 15 órakor a pécsi Lenau Házban. A pécsi Szivárvány Gyermekház augusztus 21-ig nyári szünetet tart. Nyitás az „Elsős leszek” című táborral. — Táborozik a fúvószenekar. A szigetvári Tinódi Művelődési Központ fúvószenekara augusztus 15-től 22-ig balatoni táborozáson vesz részt. Az üdülés keretében a tagok felkészülnek a szeptemberben, Szigetváron megrendezendő Zrínyi-ünnepségsorozatra is. Vajszlói Napok Ma 15 órakor nyitják meg a Vajszlói Művelődési Házban a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Vajszlói Napokat. A holnapi búcsút 17 órától a Zengővárkonyi Népi Együttes szabadtéri műsora, 20 órától Korda György és Balázs Klári fellépése teszi színesebbé. Az augusztus 20-ig tartó Napok keretében állat- és kirakodóvásárt, író-olvasó találkozót rendeznek, a művelődési házban pedig érdekesnek ígérkező kiállításokat, termékbemutatókat tartanak, melyek minden nap 8-tól 18 óráig tekinthetők meg. Koncert Kuti Ágnes és Pintér Gabriella énekelnek, Szamosi Szabolcs orgonán játszik augusztus 15-én 20 órától a pécsi Bazilikában. A programban többek között Bach, Schubert és Fletcher darabok szerepelnek. Körzeti TV-műsor A Pécsi Körzeti TV vasárnap délutáni Itthon című műsorában 18 órakor ízelítőt adnak a siófoki szórakozási lehetőségekről. Szó lesz egy világhírű bárzongoristáról, popzenekarokról, operaénekesekről, sőt még éneklő fókáról is. Szerkesztő: dr. Jósfay György. Állatorvosi ügyeletek Egészségügyi szolgalat és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyelet ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika) Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika.( Munkácsy M. u). SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay Patika Pécs, lánc u. 20. 7.30-13,30 óráig; Mozsonyi gyógyszertár Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. 7.00-14.00 óráig; Rozs- nyai Mátyás gyógyszertár Pécs, Krisztina tér 10. 7.00-12.00 óráig; Winkler Lajos gyógyszertár Pécs, Munkácsy M. u. 4.; Öttorony magángyógyszertár Pécs, Hajas I. u. 11. 8.00-12.00 óráig; Koronás Kígyó magángyógyszertár Pécs, Szabadság u. 46. 8.00-12.00 óráig; Arany Kehely magángyógyszertár Pécs, Citrom u. 5. Ad-Vitalis Gyógyászati szaküzlet Pécs, Kereskedők Háza, Rákóczi u. 46., római szint. Nyitva 9-től 13-ig (orvosi vényeket is beváltanak). VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁR Zsolnay Patika Pécs, Lánc u. 20.; Mozsonyi gyógyszertár Pécs, Bajcsy-Zs.u. 23. Melinda gyógyszertár, Pécs, Nagy I. u. 34. 8-12-ig. SZOMBAT-VASÁRNAP ORVOSI ÜGYELET Körzeti orvosi ellátás szombat-vasárnap sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére: Pécs város, valamint Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesé, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőtt lakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága részére szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermekllinikán, Pécs, József Attila u. 7 (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 310-938. A berendelt betegek ellátása 8-13 óráig történik ugyanitt. A városkörnyéki községekben és Egerágon lakó gyermek- lakosság (1-14 éves korig) részére az ellátást a Megyei Gyermekkórház (Pécs, Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 313-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Zsolnay Patika Pécs, Lánc u. 20.; Mozsonyi gyógyszertár Pécs, Bajcsy-Zs.u. 23. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es telefonszámon. Állatorvosi ügy eletek 1994. augusztus 13-án 06 órától 1994. augusztus 15-én 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: Dr. Mésző Zoltán Pécs, Magyarü- rögi út 145/c. Tel.: 334-498. Pécsvárad és környéke: Dr. Simor Zoltán, Pécsvárad, Kossuth L. u. 22. Tel.: 465-294. Komló-Sásd és környéke: Dr. Varjú János, Magyarszék, Kossuth L. u. 122. Tel.: 390-721. Mágocs és környéke:Dt. ifj. Szemenyei Károly, Egyházas- kozár, Ifjúság u. 23. Mohács és a volt mohácsi járás: Dr. Támoky Ernő, Szederkény, Pécsi u. 6. Tel.: Szederkény 62. Siklós és a volt siklósi járás: keleti részén: Dr. Szalontai Jenő, Villány, Dr. Dombay u. 3. Tel: Villány 25. nyugati részén: Dr. Tóth István, Vajszló, Széchenyi u. 43. Tel.: 206. Szentlőrinci kerület: Dr. Kincses Imre, Bicsérd, Kossuth L. u. 63. Tel.: 373-445/26 m. Szigetvári kerület: Dr. Kora- levicz Elek, Drávafok, Vasút u. 14. Tel.: 352-007. Az ügyeletes állatorvosok a megadott címen és telefonszámon érhetők el. lh KUCKÓ BOLT mlum ■ Vi ÚJ CENTRUM belső üzletsor ■ Várható időjárás a Két végére A lényeges időjárásváltozás biztos jelei figyelhetők meg a hétvégén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az idei nyár hosszú kánikulai periódusának is vége lett. Az időjárás visszaáll normális, az ilyenkor szokásos kerékvágásába. A gyakran felhős égbolt és a tartósan erős szél mellett eleinte sok, majd később kevesebb zápor, zivatar várható. Hajnalban 13-17, délután 23-27 fok közötti hőmérséklettel. Várható Időjárás a jövő hátra (péntekig) Marad a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet több-kevesebb napsütés várható, kevés csapadékkal. Az időszak végére erősödik majd a nappali felmelegedés a hétvégéhez képest. Bambusz rolók (különböző méretben) Szalmakalap 290 Ft-tól Fonott lámpabúrák Napozógyékény 160 Ft Kosarak 100 Ft-tól Virágtartók 100 Ft-tól Gyékénytáskák Fonott dobozok o nagy forma- és méretválasztékban A