Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-04 / 182. szám
1994. július 4., hétfő A mai nap új Dunántúli napló 5 A Ferencesek utcai laboratórium széles termékválasztékkal várja a vásárlókat Kodak-labor Pécsett Színes képek világszínvonalon A nyár beálltával városunkat is ellepték a mindent lefényképezni akaró turisták, őket és természetesen mindenkit, aki érdekes pillanatokat, élményeket, szépséget kíván megörökíteni, váija a pécsi Tónus-Kodak Expressz Gyorsfotó Laboratórium, mely a Jókai téri részleggel egységet képez. A kibővített, jól felszerelt, impozáns szaküzletet a Baranya Megyei Fényképész Szövetkezet nyitja meg ma délelőtt a Ferencesek utcában. A Kodak-image alatt kínálatukkal elsősorban azt a vásárlói réteget kívánják megcélozni (amatőrök, cégek), akik elkötelezték magukat a Ko- dak-márka és -minőség mellett. A Kodak teljes termékskáláját biztosítani tudja és a rendelések gyors szállítását is vállalja az üzlet, melynek külön érdekessége a Magyarországon először bemutatkozó, nagyteljesítményű GRE- TAG-ONE típusú színes- kép-kidolgozó printer, amelynek kapacitását elsősorban az egyre népszerűbb, képeslap nagyságú fényképek kidolgozására kívánják felhasználni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy fotó más méretben nem nagyítható. A Kodak-cég a világ 4000 pontján kifogástalan, ellenőrzött minőséget biztosít vásárlóinak. Müller A. Életmód klub alakult Siklóson Diétás sütemények közt Igazi mediterrán hangulatot árszt a pécsi belváros. A Király utcában portré rajzolók, kerthelyiségek, utcazenészek színesítik a forgatagot. Képünkön a Dániel Speer rézfúvós quintet. Fotó: Kóródi Főegyházmegyei zsinat Nem is maga a cukorbetegség, inkább annak esetlegesen fellépő szövődményei (vakság, magas koleszterinszint) veszélyeztethetik az ember lelki egyensúlya mellett akár az életét, mondja Hoffmann Kálmán, a siklósi TESZ (Társadalmi Egyesületek Szövetsége) vezetője. Ki gondolná például, folytatja, hogy míg Siklóson 500 körüli a diabéteszesek száma, a megyében kb. 25 ezren vannak, s ez a szám 2000-re megduplázódhat. Múlt hét végén Siklóson Életmód klub alakult a TESZ székházában, a város, a környék több cukorbetege részvételével, mégpedig terített asztalok mögött. Meginvitálták ugyanis a városka egyik cukrászát, aki kihívásnak tekintve a feladatot örömmel készített cukormentes, mégis nagyon ízletes süteményeket. A jelenlévők száma nem volt magas, ám érkezett például Nagyharsányból is beteg, akit vezetőségi tagnak is választottak. A siklósi orvosok közül dr. Tölgyesi Éva doktornő lett a klub orvos-elnöke, de dr. Torbó Márta is eljött a találkozóra, aki a későbbiekben jelentkező tumoros betegeknek nyújthat majd segítséget. Utóbbiból kitűnik: a klub nem törekszik kizárólagosságra, sőt, nyitva áll még az egészséges, ám életmód-változásra törekvő emberek előtt is. Erről Hoffmann Kálmán így beszélt:-Asztmás és tumoros betegek éppúgy jelentkezhetnek, mint azok a túlsúlyos vagy kis súlyfelesleggel küzdők, akik szeretnénk elsajátítani az egészséges életmód néhány receptjét. S ha már itt tartunk, mindig igyekszünk majd bemutatni egy-egy új diétás receptet, amelyeket a tagok kicserélnek egymás közt. Később szeretnénk egy helyi éttermet is megnyerni diabetikus ételek készítésére. Ez a klub azért jött létre, hogy a beteg emberek minél zavartalanabbá beszélhessenek egészségi problémáikról, ezért a siklósi pszichológus Thaly házaspár is segíti majd munkánkat. Emellett előadások, szaktanácsok adásával próbáljuk minél inkább megkönnyíteni tagjaink életét. A formai részhez tartozik, hogy hogy a belépők a siklósi TESZ tagjai is lesznek, s a klub szorosan kötődik jogilag a Baranya Megyei Diabétesz Egyesülethez. A klubtagok maguk javasolták, ne havi 20, hanem havi 50 forint legyen a tagsági díj. Hisz ezért cserébe valódi értéket, segédkezet kapnak. A klubkapu tehát nyitott, várják a TESZ-ben a jelentkezőket. Szabó A. Finnugor világtalálkozó A finnugor népek élnek, s meg is fognak maradni, mert ápolják nyelvüket, kultúrájukat. Kulturális együttműködésük mellett szükség van politikai együttműködésükre is, ám ez a nehezebb feladat. A három, saját államiságú országnak - a finnek, az észtek és a magyarok - segítenie kell a kisebbségben élő népeket mindazokkal a tapasztalatokkal, amelyeket ezek az országok a modem gazdaság, a nyitottság révén szereztek - mondta Göncz Árpád vasárnap Csongrádon, a Finnugor Népek Világkongresszusa Konzultatív Bizottságának ülésén. A köztársasági elnök kifejtette: szeretné, ha finnugor népek az expón együtt mutatkozhatnának be kultúrájukkal. A szombaton kezdődött tanácskozáson a világban élő 20 finnugor nép képviselteti magát, hogy megtárgyalják második világkongresszusuk előkészületeit. A Finnugor Népek Világ- kongresszusát első ízben 1992-ben az oroszországi Komiban tartották. A következőre 1996-ban kerül sor, s miután hazánk ebben az esztendőben ünnepli a honfoglalás 1100. évfordulóját, a világtalálkozó magyar szervezete javasolta, hogy a kongresszus megnyitójának színhelye az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Émlékpark, az Árpád-emlékmű legyen. További javaslatai: minden tagországban alakuljanak nemzeti és szakmai bizottságok, amelyek vállalják a találkozó szervezését. E bizottságok segítségével a világkongresszus építse ki a finnugor adatbankot, amelynek egyik legfontosabb adatbázisát a finnugor népek statisztikai-népmozgalmi adatai alkotnák. A magyar javaslat szerint a találkozó mellett finnugor vi- ' lágkiállítást is rendeznének, amely kapcsolódna az expóhoz. Mindezen kérdésekről a tanácskozás zárónapján, hétfőn hoz döntést a konzultatív bizottság. A keresztény élet magyarországi megújítása a célja, s^Szent Pál apostol szavai - „Éljünk méltóan Krisztus evangéliumához” - a jelmondata a vasárnap Esztergomban megkezdődött Esztergom-Budapesti Római Katolikus Főegyházmegyei Zsinatnak, illetve más szóval szinódusnak. Az egyhetes eszmecsere - tudta meg a szervezőktől az MTI tudósítója - minden bizonnyal fontos mérföldkő lesz a legnagyobb hazai egyház történetében, hiszen ezt megelőzően 1941-ben, azaz több mint 50 évvel ezelőtt rendeztek zsinatot Magyarországon. Emellett a II. Vatikáni Zsinat óta ez az első egyházmegyei szinódus hazánkban, ezért példát is mutathat, mivel a jövőben több magyarországi egyházmegye is tervezi zsinatának megrendezését. Az esztergomi eszmecsere előkészületei 1988-ban kezdődtek meg. Megtartását helyeselte II. János Pál pápa 1991-ben, hazánkban tett látogatásakor. A zsinat megtartásának az ideje a magyarországi egyházmegyék határainak múlt évi módosítása miatt tolódott mostanra. A szinódus mintegy 200 résztvevőjének 40 százaléka egyházmegyés pap, 20 százaléka szerzetes, illetve szerzetesnő, a többiek pedig világi hívők. MDNKAHELYET KEBES? számára minden szoláltatásunk OMM 7622 Pécs, Baicsy-Zs. u. 18. (DOMUS Á.) Tel.:336-861 FAX: 336-861 Nemzetközi orvoskongresszus Harminchét ország hatszáz kutatójának, a tudományág kiválóságainak, köztük a Nobel-díjas Georges Charpak, részvételével kezdte meg tanácskozását vasárnap a III. Nemzetközi Neuroen- dokrinológiai Kongresszus Budapesten, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvözölte a szaktudomány legjobb nemzetközi és hazai képviselőit. Az egész héten tanácskozó kongresszuson hét plenáris előadáson, 17 szimpóziumon vitatják meg a szaktudomány eredményeit. Veszélyes fürdőzés Tiltott helyen való fürdőzés közben szombaton ketten fulladtak a Dunába - jelentette vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtóközpontja. Egy negyvenéves férfi a Gubacsi hídnál a Soroksári Dunaágban fürdőzés közben a vízbe fulladt. Holttestét a csepeli papírgyári strandterületen fogták ki. A Boráros téri HÉV-végállomás mögött, tiltott helyen, a Dunában fürdött egy 38 éves férfi. Feltehetően vízbe fulladt. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság motorcsónakos járőrei átvizsgálták az adott Duna-szakaszt, de az eltűnt személyt nem találták meg. A „Család éve” jegyében A szigetvári Tinódi Művelődési Központ és természetgyógyász klubja augusztus 16-22. között életmódtábort szervez Szigetváron hátrányos helyzetű családoknak. Az egyhetes táborozásra főleg azokat a családokat váiják, akik anyagi körülményeik miatt nem tudnának az idei nyáron közösen nyaralni. A részvételi díj a Nemzetközi Család Év ’94 pályázatán elért támogatásnak köszönhetően egy hétre 7 000 forint lesz egy 4-5 tagú családnak. Ezért az ösz- szegért a család tagjai napi háromszori étkezésben részesülnek, de a részvételi díj a sátorozási költséget és a strandbelépőt is tartalmazza. A szervezők a családok hétköznapi gondjainak megoldásában is segítséget kívánnak nyújtani. Ezért a tervezett programban orvosi előadások is szerepelnek gyermekorvos, háziorvos, onkológus, nőgyógyász, pszichiáter vezetésével. Lesz befőzési tanácsadás, játékkészítés, főzési és takarékossági ötletcsere, kötetlen beszélgetés a családokat foglalkoztató nehézségekről. Meghívott előadók beszélnek különböző munkajogi, elhelyezkedési problémákról, a munkanélküliség feloldásának lehetőségeiről. Jelentkezni lehet augusztus 2-ig a szigetvári Tinódi Művelődési Központban. Valuta a placcon Érzékenyen reagált a szabadpiac az elmúlt héten a kereslet-kínálat alakulására, csaknem valamennyi valuta árfolyama nőtt. Csökkent az érdeklődés az olasz lira iránt, a francia frank pedig eltűnt a palettáról. A pécsi neppereknél jegyzett árfolyamokból kitűnik, hogy különösen a német márkával és a svájci frankkal szemben nőtt meg a kereslet. A valutákat jelenleg a következő árfolyamokon jegyzi a feketepiac: Vétel Eladás Angol font 156,0 160,0 Német márka 63,0 64,5 Olasz lira (1000) 63,0 66,0 Osztrák schilling 8,9 9,1 Svájci frank 73,5 76,0 Amerikai dollár 104,0 105,5 * Horvátországban stabilan tartja magát a Kuna, úgy tűnik, hogy elfogadta a piac az új nemzeti valutát, melynek a német márkához viszonyított árfolyama nem változott: Banki 3,69 3,74 Feketepiac 3,70 3,75 A feketepiac továbbra sem keresi a forintot. Hetven éve alakult meg a sportklub • • Ünnep Szászváron A hét végén kétnapos össznépi ünnepléssel emlékeztek meg Szászváron a helyi sportkör megalakulásának hetvenedik évfordulójára. A sok szép sikerre és feltehetően az idősebbek, az elmúlt évek ismerői a feledhető kudarcra is. Természetesen sportrendezvények garmadájával telt a hétvége, de másképpen is: bekapcsolódhattak azok is a hétvégi rendezvénysorozatba, akik kevésbé mertek kimenni a pályára. A kispályára, ahol közel húsz helybéli és környékbeli - mányoki, mázai, stb. - csapat, több korosztályban mérte össze labdarugó tudását, az uszodában, ahol természetesen úszóversenyeket bonyolítottak le, vagy a pingpong asztal mellé, máshová. Mint azt Püski Mátyás, Szászvár polgármestere, a sportkör elnöke - aki maga mezt öltött és focizott, pingpongozott, úszott - említette a hetven esztendőre való megemlékezés során: szép hagyományokkal rendelkeznek Szászváron. Itt egy időben a minőségi sport is otthonra lelt, volt NB II.-es kézilabdacsapat, s a sportkörnek 10-15 szakosztálya is akadt fénykorában, köztük ökölvívás, atlétika, foci. A remekül sikerült hétvégi ünnepen Jenei Zoltán grafikus tárlatával színesítve nyílt meg a helyi Bányászmúzeum, volt esti bál, fellépett Nagy Bandó András, s nagy sikert arattak többek között a helybéli Tűzoltó Egyesület tagjai bemutatójukkal és hasonlóképpen az ifjúsági fúvószenekar. K. F. A hétvégi ünnepségek idején újra látogatható volt a szászvári bányászati kiállítás Fotó: Szundi György