Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-28 / 206. szám

Amit a vendéglátásról tudni kell A Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ajánlja (10. oldal) Fegyelmi a szavai polgármester ellen Lefolytatta eljárását és vét­kesnek találta Ózdi Kálmán polgármestert a szavai képvi­selő-testület a lapunkban múlt héten megjelent verekedés ügyében. Mint ismeretes, Ózdi Kálmán (és nem Ózdi Lajos, mint ahogy az sajnálatosan megjelent) egy szavai asszonyt bántalmazott a községházán. Az ok: az asszony a közmunkán dolgozó, korábban munkanél­küli félje bérével kapcsolatban ment be reklamálni Szava első emberéhez. Mint a község jegy­zőjétől megtudtuk, a fegyelmi tanács megrovásban részesítette a verekedő polgármestert. Műsorkorrekciók a Rádiónál A Magyar Rádióban jövő hé­ten - az új adófőszerkesztő ki­nevezése után - kezdődnek meg a tárgyalások a műsorstruktúra korrekciójáról. Nagy Márta megbízott műsorigazgató az MTI kérdésére elmondta: ekkor döntenek majd, a szerkesztők bevonásával A 168 óra, a Gon­dolatjel, valamint a tavaly ápri­lisban megszüntetett Névjegy, Szombat délelőtt, Vendég a háznál és a Rádiókabaré sorsá­ról is. Elképzelhető, hogy a vál­tozások során beiktatott új mű­sorok már augusztusban hallha­tóak lesznek. Nagy Márta ugyanakkor hangsúlyozta: át­fogó szervezeti és műsorrend­béli változtatásokat csak a mé­diatörvény elfogadása után te­hetnek. Hadsereg-karcsúsítás Az idén már nem hívnak be tartalékosokat, augusztusban kétezerrel kevesebben vonulnak be. A szeptemberi brit-magyar hadgyakorlaton kívül más gya­korlat már nem lesz ebben az évben, és csökkentik a hadsereg üzemanyagfelhasználását - mondta Keleti György honvé­delmi miniszter sajtótájékozta­tóján. A szigorú takarékosság azért szükséges, mert a Honvé­delmi Minisztériumnak 3,5 mil­liárd forintnyi tervezett kiadásra nincs fedezete. Tarlóhántás Bicsérden Osztrák tarlóhántó gépeket mutattak be tegnap a bicsérdi határban. A cukorrépa általában a kalászosok helyére kerül, ezért már aratás után elkezdődik táblák előkészítése. A tarlóhán­tással a talaj kiszáradása akadá­lyozható meg. A tegnap bemu­tatott gépek egyelőre drágának tűnnek a gazdálkodók számára, de a jövőben valószínűleg ilyen gépekkel váltják ki az aratás utáni tárcsázást. KÖZÉLETI NAPILAP 01 Dunántúlt napló V. évfolyam, 206. szám 1994. július 28., csütörtök Ára: 16,30 Ft Jelenleg békés a határ, de: fokozott felkészítés a határőröknél A Pécsi Határőr Igazgatóság első félévben végzett munkáját értékelte tegnap összevont tiszti értekezleten dr. Várni Pál alezredes, rendészeti igaz­gató-helyettes. Beszámolójá­ban kiemelte, az állomány te­vékenységét, feladatait és fel­készülését alapvetően továbbra is a déli szomszédos országban kialakult helyzet közvetlen és közvetett hatásai befolyásol­ták.- A B aranya-háromszögben tartóssá vált konszolidált hely­zetben, amely az ENSZ béke- fenntartó erők jelenlétével biz­tosított, a meglévő potenciális veszélyforrások - aknatelepí­tés, a túloldali ellehetetlenülő életviszonyok, a tartalékos szerb katonák fegyelmezetlen­ségeiből bekövetkező nem kí­vánatos események - továbbra is fennállnak és kihatással vannak a határőrizeti tevé­kenységre. Az igazgatóság működési te­rületét az év első felében elke­rülte az országosan tapasztal­ható migrációs hullám, viszont a kialakult határőrizeti helyzet bonyolultsága, összetettsége jelentős terheket rótt és ró ma is az állományra. A túloldali konszolidációs folyamat eredményeként egyre csökkent a menedéket kérők száma, de nem emelkedett lé­nyegesen a hazatérni szándé­kozók részaránya sem. Ennek alapvető oka, hogy Horvátor­szág egyelőre máig nem mon­dott le a megszállt területek (Folytatás az 5. oldalon) Befektetéseket kínál S az AB-Aegon Biztosító Új kezdeményezéseikről - korszerű életbiztosításokról, a banki nettó kamatot meghaladó hozamú megtakarítási lehetősé­gekről, értékőrző, inflációt kö­vető szolgáltatásokról - számol­tak be tegnap pécsi sajtótájékoz­tatójukon az AB-Aegon Dél-dunántúli Igazgatósága munkatársai. Haraszti András üzleti osz­tályvezető a médiák képviselői­nek rövid összefoglalóban is­mertette, hogy a holland Aegon Nemzetközi Biztosítócsoport a világ húsz legnagyobb biztosí­tótársasága között szerepel. Az Aegon működési területei: Ma­gyarország, Hollandia, USA, Anglia, Skócia, Spanyolország, Portugália, Taiwan és több Ka- rib-tengeri ország. Részvényeit a világ hét legjelentősebb tőzs­déjén jegyzik. Óriási anyagi biztosítékokkal rendelkezik: tő­keereje meghaladja a négyezer milliárd forintot. Szinte teljes mértékben meg­szerezte az elmúlt két évben az AB részvénytöbbségét - a Ma­gyar Állam csak jelképesen, egy aranyrészvény erejéig tu­lajdonos. (Folytatás a 2. oldalon) Újabb benzináremelés A motorbenzineknél 1 forin­tos, a gázolajnál pedig 2 forin­tos emelésről döntött augusztus elsejétől a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság vezetősége szerda reggeli ülé­sén. A MÓL Rt. az árváltozta­tásnál a nemzetközi piacok árait és a belföldi piaci viszonyokat vette figyelembe. Az új árak: a 91 -es ólommentes motorbenzin 78.80, a 95-ös ólommentes 80.80, az ólmozott 92-es 84,80, a 98-as 87,30 forint literenként. Egy liter gázolaj ára 67,00 fo­rintra emelkedik, míg a háztar­tási tüzelőolajért 28,00 forintot kell fizetni. Megtámadták az ENSZ-konvojt Szarajevó közelében fegy­veresek megtámadták szerdán az ENSZ egy brit teherautók­ból álló járműoszlopát a szer- bek által mindössze néhány órával korábban lezárt útvo­nalnál. A kézifegyverekből származó lövedékzáporban két kéksisakos megsebesült, és két ENSZ-jármű kigyulladt. Az ENSZ szóvivője közölte: „több mint valószínű”, hogy a táma­dást a boszniai szerb erők kö­vették el. A világszervezet te­herautóit állítólag akkor érte a heves golyózápor, amikor a boszniai főváros mellett emel­kedő Igman hegyről leeresz­kedő járművek megközelítet­ték a szerbek által lezárt útvo­nalat. A katonai teherautók a Szarajevótól északnyugatra fekvő Vitézből szállítottak üzemanyag-utánpótlást az ENSZ védelmező-oltalmazó erőinek a várostól délnyugati irányban levő Gorazdéba. A zenebohóc műsorát hallgatják a gyerekek Fotó: Szundi A szebb vakációért Körtvélyesben Gyermekparádé Komlón Tizenkét éve már, hogy a komlói Gyermek- és Ifjúsági Ház, elsők közt Czanik Ist­vánná, azóta már nyugdíjas igazgatónő kezdeményezésére nyári játszónapokat rendeznek a városban - Kökönyösben, Szil­vásban, Kenderföldön, a belvá­rosban és a legifjabb lakótele­pen, Körtvélyesben is. Tegnap Körtvélyesben, a Nagy László téren Féderer László bajai zenebohóc móká- zására a legkisebbek gyűltek össze, még karonülő csecsemő is tapsolt Federico és Bonifác párbeszédének. A panellakó kulcsosgyerekek, falak közé re­kedt kisdiákok gyermekparádé­ját ezúttal Varga Ilona, a ház új vezetője szervezte, s mint el­mondta, a kézimunkázó és agyagozó gyerekeket irányító Fuchs Attiláné, Varjasiné Szá­lai Erzsébet és Renner Lászlóné elsőként siettek a segítségére; Horváth Zoltán pedig a foci ifjú szerelmeseit istápolta. A vaká­ció derűssé varázsolt napján nem hiányzott a programból az aszfaltrajzverseny, a kötélhú­zás, a dzsesszbalett-bemutató és a vetélkedőkön szerzett zseto­nok kiváltásának ceremóniája sem. Igaz, hogy az idén már rös- telltek ismét a Sootershez for­dulni támogatásért. A szülők szerint akár az egész vakációt kitölthetnék az ehhez hasonló napok. B. R. Analfabétáknak szereztek jogosítványt a dublőrök Lebukásuk idején többször is írtunk azon gépjármű-oktatók viselt dolgairól, akik Mohács és Siklós környékén, illetve Pécs egyes körzeteiben pénzért, dub­lőrök szerepeltetésével juttattak jogosítványhoz különböző személyeket. A bűnügyben lezárult a vizs­gálat, az akták rövidesen az ügyészségre kerülnek, vádeme­lési javaslattal. Az eset vizsgá­latát végző Nagyné dr. Lukács Anna, a megyei rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztályának alosztályvezetője sokezer olda­las aktahegy és ládányi lefoglalt személyi és jogosítvány mellett elevenítette fel a visszaélésso­rozatot, amelyet másfél év alatt lehetett megnyugtatóan lezárni. (Folytatás az 5. oldalon) MÁV: arccal a tenger felé! (7. oldal) Nyomozás az Unique Kft. bűnügyében Se autó, se pénz A BRFK tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a budapesti IV-XV. Kerületi Ügyészség elutasította az előzetes letar­tóztatásban lévő George Bor­hegy, az Unique-Transtrade Kft. volt vezetőjének szabadl­ábra helyezési kérvényét, s az előzetes letartóztatása határi­dejére 1994. december 2-i ha­táridőre tett indítványt. A nyomozás során a kft. 20 volt munkatársát, illetve tanút és 106 sértettet hallgatott meg eddig a rendőrség. George Borhegy továbbra is tagadja bűnösségét, és azt hangoztatja, hogy a hatóságok „ellehetetle­nítették tevékenységét”. Ezzel szemben a rendőrségi nyomo­zás mást állapított meg. A Magyar Nemzeti Bank utasí­totta a Külkereskedelmi Ban­kot, hogy nem utalhatja át a kft. bankszámlájáról a befolyt pénzösszegeket az Amerikai Egyesült Államokba. (Az MNB vizsgálatáig már 6 mil­lió amerikai dollárt utalt át a kft., ezzel szemben 1,2 millió dollár értékű gépkocsi-áru ér­kezett be Magyarországra a kft. megalakulásától kezdve.) Az MNB tiltása után továbbra is történtek befizetések a kft. bankszámlájára, és a befizetett pénzösszegek eltűntek. A gyanúsított másik védekezése az volt, hogy a KERMI nem adott engedélyt az amerikai autók üzembehelyezésére és vámoltatására. Ezzel szemben a KERMI többször is kérte a kft.-t és személyesen George Borhegyet arra, hogy típuson­ként adjon be egy-egy autót, s így a vizsgálatot követően kor­látlan időtartamra megkapja az engedélyt. (Folytatás a 2. oldalon) A Széchenyi téri célban a verseny mezőnye Fotó: Szundi György Coca-Cola Tour de Hongrie A Hősök teréről hétfő reggel rajtolt Coca-Cola Tour de Hong­rie mezőnye: 15 külföldi és 13 magyar csapat. Az első, 117 km-es szakaszt a barcelonai ara­nyérmes német Guido Fulst nyerte (2:42,50ó). A 3. szakaszát a Sopron - Nagykanizsa közötti 166 km-es útvonalon rendezték. Az óriási hőség nem csökkentette a ver­senyzők harci kedvét, egymást követték a nagy iramú, gyors tempózások, szökések. Végül egy négyfős boly érkezett első­ként Nagykanizsára. A 3. sza­kasz eredménye: 1. Roland Waf- ler (osztrák) 4:08:13 ó., 2. Ugre- novics (szlovén), 3. Filip (szlo­vén), Klimenkov (MVSC) mind azonos idővel. A Nagykanizsa - Pécs közötti szakaszt a németor­szági Colbus versenyzője, Rolf Koldesitz nyerte, a szlovén Bóján Ziherl és az ugyancsak szlovén Tadej Kriznov ellen. A mezőny ma Paksról folytatja a versenyt.

Next

/
Thumbnails
Contents