Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-27 / 205. szám
8 üj Dunántúli napló Közélet 1994. július 27., szerda Sir E. Hillary 75 éves „Még egy pár csapást kellett tennem jégcsákányommal, és Tensing meg én ott álltunk az Mount Everest csúcsán”. 1953. május 29-e j volt, 11 óra 30 perc”. Ezek- i kel a keresetlen szavakkal jellemezte Sir Edmund Hillary azt a pillanatot, amely egy csapásra világhírűvé j tette őt. A világ legmagasabb hegycsúcsának meghódítója július 20-án, szerdán volt 75 éves. Az új-zélandi Hillary neve ' még ma is fogalom. Röviddel világraszóló teljesítménye után nemesi rangra emelték, s arcképe már két esztendeje ott látható hazá- j jának ötdolláros bankjegyén. Ez a rendkívüli megtiszteltetés sem szállt a fejébe. „Mint új-zélandi méhész kezdte felnőtt életét, aki véletlen- ségből hegycsúcsokat is megmászik. A DP A tudósítójával folytatott beszélgetés során Dillon, aki több filmet is forgatott Hillaryval, nevetve meséli, hogy egy alkalommal Nepálban együtt ült egy sziklán Hillaryval, amikor odajött egy amerikai és megmutatta neki, hogyan tartsa a jégcsákányt. Hillary meghallgatta őt és megköszönte a jó tanácsot. Az amerikainak pedig fogalma sem volt, hogy ki az, akit kioktatott. Hillary számos könyvet írt, előadásokat tartott és filmeket forgatott. Az ezekből származó jövedelmének nagy részét az általa létesített Himalayan Trust alapítványra fordította, amely lehetővé tette több mint húsz iskola létesítését Nepálban. Különös figyelmet fordít Hillary a Himalája érzékeny természeti világának környezetvédelmére. Nincsen ínyére, hogy az utóbbi időkben tömegesen másszák meg a 8848 méter magas hegycsúcsot. Különösen azon ütközött meg, hogy nemrég egyszerre harmincnyolcán értek fel a csúcsra. Életét nem kímélték meg a tragédiák sem. Felesége, Louise és legfiatalabb leánya, Belinda 1975-ben repülőszerencsétlenség áldozata lett Nepálban. Öt évvel ezelőtt másodszor is megnősült és azóta visszanyerte lelki egyensúlyát. Még ma is, 75 évesen járja a világot és beszámol arról a bizonyos május 29-éről.. . Botrányos jelenetek a Ferencváros-Kispest Honvéd mérkőzés végén a lovasrendőrők és a ferencvárosi szurkolók között Előbb a lovat, a vízágyút kell bevetni, csak utána a gyalogosokat Alkalmatlan pálya és rendőrök... Az emlékezetes Kispest-Fe- rencváros labdarúgó mérkőzés mérlege: megsebesült 2 szurkoló, 11 rendőr, valamint 3 rendőr ló, megsérült egy VW Golf és a XIX. kerületi Rendőr- kapitányság összes emeleti ablaka. Fegyelmi eljárás indult 6 rendőrtiszt, valamint 2 játékos - Simon és Nyilasi - ellen. A szurkolók és a játékosok felháborítónak, érthetetlennek találták a kutyás és lovasrendőrök bevetését, viselkedését, a kardlapozást. De mit gondolnak a kispesti rendőrök, akik részt vettek az eseményekben. A kispesti rendőrök tagadják, hogy a történteknek bármiféle politikai háttere lett volna. A Népstadion rendezőinek, az FTC, a Kispest, valamint a rendőrség illetékeseinek egyöntetűen az volt a véleménye, nyissák ki az úgynevezett „menekülőkapukat”, hogy a pályán ünnepelhessenek a szurkolók. Az MLSZ viszont arra hivatkozott, hogy a FIFA előírásai szerint tilos beengedni bárkit is. így is döntöttek. De nem lett volna elég a helyi biztosítók felügyelete? Az illetékesek, akik nevük mellőzését kérték, erre a kérdésre nemmel válaszolnak. Tavaly az MTK pályán a Fradi szurkolói ájultra rugdosták a biztosítókat, csak az erről szóló felvételeket senki nem vetítette le, mondják. Amikor a tömegből beugráltak a pályára, még ott tartózkodott a bíró, és ott voltak a Honvéd játékosai is. Az eredeti terv szerint a kordon felállításához legalább 450 rendőrre lett volna szükség, akiknek a parancs szerint vissza kellett volna vonulniuk, kis helyet bekerítve a kupaátadáshoz. Nem így történt, a lovasrendőrök túllépték a hatáskörüket. Parancsnokuk fejéről leesett a rádió, a helyettese nem tudott megfelelően intézkedni. A rendőri túlkapást most vizsgálják. Egyébként belga szakértők véleményét idézik arról, hogy előbb kell a lovat, a vízágyút bevetni, csak utána a gyalogosokat. Tapasztalatok szerint ez humánusabb. Ugyanis a ló elrettent. Kézi tusánál ütni kell. A Bo- zsik stadionban 5-6 ló szorította vissza a tömeget. A kardlap ilyen esetben azonos megítélés alá esik a gumibottal. Csak akkor számít fegyvernek, ha megvág valakit, vagy ha kiszólják vele valaki szemét. Megfontolandónak tartják a kispesti rendőrök azt is, hogy ki állt a törvényesség talaján? Az, aki a tiltás ellenére beugrált a pályára, vagy aki parancsot hajtott végre? Ha 3000 szurkoló el- özönli a pályát és közrefog 110 rendőrt, sok minden előfordulhat - állítják. Elég egy-két részeg, aki el akarja venni a rendőröktől a fegyvert. Ilyen pályán - mondják ugyancsak belga szakértőkre hivatkozva - egy NB Ill-ast mérkőzést sem szabadna lebonyolítani. A szektorok nincsenek különválasztva, a két kijárat közel esik egymáshoz, és egy vasúti sorompóhoz vezet, körben temető húzódik, illetve egy működő szálloda, ahonnan bármit a nézőtérre lehet juttatni. A pályát a nézőtértől elválasztó kerítés alacsony. A német, á belga szakértők azt kérdezték, miért nincs szögesdrót . .. A kispesti mérkőzés után 20-25 cm pengehosszúságú tőrt, kaviccsal töltött kólás dobozokat foglaltak le, a nézők közül némelyek zászlókat égettek, köveket, könnygázgránátot , füstbombát hajigáltak. Angliában, ha a rendőr odaint valakinek a tömegből, az szó nélkül odamegy. Nálunk a hajigálót elbújtatják. A jogszabályok és a szankciók hiányára hivatkozva Kispesten azt is elismerik, hogy az incidens megmutatta a rendőrség felkészültségének hiányát. Rámutatnak: kevés a karhatal- mista, a gyakorlat. Különböző helyekről vonnak el biztosításra kis létszámú csoportokat, amelyek képtelenek egységesen fellépni, egyesek - talán félelmükben - önhatalmúan intézkednek. A bécsi kultúra megtestesítője Bösendorfer B écs Wieden negyedében található egy ház, amelynek első emeletén különböző nagyságú zongorák állnak rendezetlenül egymás mellett. Egy munkatárs többször megüt az egyiken egy billentyűt. Ami a laikus számára csak egy mellékes mozdulat, az egy aprólékos, finom munka része, amelyhez jó hallás, muzikalitás, sok türelem és szaktudás szükséges. Ugyanis ebben a házban „teszik bele” a világhírű Bösendorfer pianínókba és hangversenyzongorákba az annyira jellegzetes Bösendorfer-hangzást. A zeng- zetes hangszereket és alkatrészeiket a bécsújhelyi gyárban készítik. A világszerte híres zongorák gyártásának alapjait az 1794. július 27-én Bécsben született Ignaz Bösendorfer fektette le. 19 évesen a híres bécsi orgona- és zongoraépítő mesterhez, Josef Brodmannhoz szegődik ta- noncnak. 1828-ban megnyitja saját gyárát, a Bösendorfer zongoramanufaktúrát, és hangszereivel 1839-ben és 1845-ben már elnyeri a bécsi ipari kiállítás első díját. A siker híre eljutott a császárhoz is, aki hamarosan az „udvari és kamarai zongorakészítő” címet adományozta Bö- sendorfemek. A cégalapító 1859-ben bekövetkezett halálakor a Neue Wiener Musikjoumal című lap így jellemezte az elhunytat: becsületes és tisztességes volt mindenkivel, nyílt és szívélyes barátaival, nagylelkű és nemes a művészekkel. Ezt a jellemzést Liszt Ferenc is alátámaszthatta, hiszen egy életen át tartó barátság mellett a szakmai áttörést is neki köszönhette. Felülmúlhatatlan, egyéni technikájával Liszt a keze alá kerülő minden zongorát darabokra tört. Egyedül a barátai által javasolt Bösendorfer zongora tudott ellenállni erőteljes játékának. A bécsi publikum végre hallhatta a híres művész játékát, a Bösendorfer zongora híre pedig Ausztria határain túlra is eljutott. Az alapító halála után fia, az 1835-ben született Ludwig vette át a gyárat. A zenéhez értő fiú szerkezeti újításokkal javította a zongorák hangzását és kivitelét, 1860-ban még szabadalmat is benyújtott egy új zongoramechanikára. 1870-ben a gyár elköltözik mai helyére Bécs Wieden negyedébe, az értékesítést bonyolító iroda pedig a belvárosba kerül. Ludwig emellett kezdeményezte a liechtensteini herceg kiváló akusztikájú lovardájának hangversenyteremmé való átépítését. A világ egyik legjobb koncerttermében 1872 és 1913 között több mint 4500 hangversenyt tartottak olyan nagy művészek részvételével, mint Anton Rubinstein, Dohnányi Ernő, Max Reger, Johannes Brahms, Hugo Wolf, Teresa Carreno, Bartók Béla, Gustav Mahler és Liszt Ferenc. Ludwig Bösendorfer a bécsi zenei élet jelentős személyisége lett, Liszt és Rubinstein állandó kísérője. A gyermektelen Ludwig 1909-ben eladja a gyárat barátjának, Carl Hutterstrassemak, aki a régi szellemben vezeti tovább a céget. 1913-ban már több mint 430 zongora hagyja el az öt világrész irányába a gyárat. 1913 a sikerek mellett szomorú év is volt: egy építkezés miatt le kellett bontani a híres Bösendorfer hangversenytermet, amelyben az utolsó koncertet 1913 májusában tartották. Az első világháború, majd az 1929-es válság súlyosan érintette a céget, a második világháború végén pedig egy a gyárat és a raktárt ért bombatalálat miatt teljesen leállt a gyártás. A háború befejeztével újraindítják a gyártást, a hatvanas években már 100 Bösendorfer készül évente. 1966-ban az amerikai Kimball International Inc. felvásárolja a Bösendorfer OHG-t és részvény- társasággá alakítja át. 1975-re a termelés már túlszárnyalja az 1913-as szintet: 515 zongora talál gazdára a világ minden táján. A Bösendorfer újra világhírűvé lesz. Leonard Bemsteintől Szvjatoszlav Richterig rengeteg világhírű művész esküszik a Bösendor- ferre. Wilhelm Backhaus, aki 1953-ban először nyerte el a Ludwig Bösendorfer gyűrűt, így írt erről: számomra a Bösendorfer több mint egy nagyszerű zongora, szerintem ez a bécsi kultúra ideális megtestesítője. N apjainkban évente mintegy 350 zongora és 150 pianínó készül a gyárban, ennek 90 százalékát exportálják. A Bösendorfer zongoráknak nemcsak az ára, de a presztízs értéke is töretlenül nagy. Akinek telik rá, 200 000 schillingért vásárolhat egy pianínót, egy nagyobb zongora már kapható 425 000 schillingért, a különleges hangversenyzongorák ára pedig akár a milliós nagyságrendet is elérheti. 3. A gazdaság 1985-86-ra mélypontra került, és a fokozatosan romló helyzet válsághelyzetté alakult: az egyensúlyi problémák nem enyhültek, inkább halmozódtak, a költségvetés hiánya közelített az elfogadhatatlan felé, adósságunk tovább nőtt. A kormány ekkor nagy fába vágta fejszéjét: az országgyűlés elé terjesztette kibontakozás munkaprogramját és vele együtt az adórendszer korszerűsítésére kimunkált törvényjavaslatot. A két előterjesztés egymásra épült, és egymásból következett. Már a terv és költségvetési bizottságban is nagy vita folyt az adóreformról, hiszen a gazdaság hanyatló időszakában - sok hatást csak felszínesen megismerve - a képviselők ódzkodtak az új adórendszertől. Idegenkedve fogadta a társadalom is. Tartott attól, hogy ez arányos közteherviselés helyett a magas- jövedelműek, a növekvő számú gazdagok javát fogja szolgálni, sújtani fogja a gyermeket nevelő családokat, nem serkenti, hanem visszaszorítja a teljesítményeket, a vállalást, a piacgazdaság kibontakozását. Légióként pedig attól tartott, hogy az új adórendszer inflációt gerjeszt és ezzel tovább növeli a társadalom terheit. Az aggodalmak jó része valósnak bizonyult. A politikusok nem mérték fel az új adórendszer várható politikai következményeit sem. Az meg lehet, hogy az új adózás gazdasági hatásai - hosszú távon - eredményesek lehetnek, de akkori következményei gyengítették a politikai rendszert, hiszen egy nehéz időszakban erősítették fel az elégedetlenséget. A törvényjavaslatot a kilábolás reményében elfogadtuk. Mi minden nehezítette még az akkori helyzetet? A szociálpolitika egyenetlenségei is. Mivel az állam erején felül vállalt és teljesített szociálpolitikai feladatokat, kezdte fokozatosan visszavonni erőit és jobban bevonni a lakosságot a teherviselésbe. Miben mutatkozott túlvállalás? Vegyük a lakáspolitika néhány részterületét példaként. Néhány évtized alatt 1,2 millióval növekedett a lakás- és 4.8 millióval a lakószoba állomány. A lakások 55-56%-át az állam építette. Állami segítséggel 3.5 millió hétvégi üdülő épült. Évente tízezrével húzták fel a lakásokat, mégsem volt elég. Ennek oka, hogy a lakosság már szociálpolitikai járandóságként kezelte a lakáshoz jutást. Amint aztán gyengült az állam pénzügyi ereje, apadt az állami és szövetkezeti lakásépítés és növekedett a magánerő igénybe vétele, ez előbb még csak do- hogást, majd növekvő nem tetszést váltott ki.. A lakossági jövedelmek észrevehető csökkenése közben a lakásárak 10-15%-kal emelkedtek, a hajlékra vágyók jövedelmük egyre nagyobb részét fordították lakásépítésre, vagy vásárlásra. A fiatalok zúgolódtak. Amikor még a gazdaság felett nem kondultak meg a vészharangok, bevezettük - főként népesedéspolitikai okok miatt - a gyermekgondozás állami segélyezését. A 80-as évek közepén már 1.800 000 gyermek felneveléséhez nyújtott az állam támogatást, és 300 ezer anyának adott pénzbeni segélyt. Ekkortájt ez a gyermeknevelés költségeinek ötödét fedezte. Sajnos az infláció, a folyamatosan rosszabbodó helyzet hama- rost mérsékelte a gyermekgondozási segély-rendszer európai méretű elismertségét, és egyre inkább tapasztalhattuk, hogy a gyermekek számának növekedése rontja a családok életkörülményeit. A 80-as évek derekára már az elszegényedés gondjai is kísértettek. Már több, mint egymillió ember rendelkezett létminimum alatti jövedelemmel. Ugyanakkor gyorsan szaporodott a gazdagok száma. A tehetős lakosság kamatjövedelmei megközelítették a nyugdíjra fordított kiadások harmadát, (50 milliárd forintot) a takarékbetét-állomány döntő többsége a betétesek szűk körének kezében összpontosult. Felütötte fejét a munkanélküliség, mely elsősorban a pályakezdőket érintette. A munkanélküliség megjelenése a szociálpolitika új kihívását jelentette. A szociálpolitika legérzékenyebb részévé a nyugellátás vált. Az állam ebben is többet vállalt erejénél. Ugyan miben? Számos fejlett nyugati országban a nyugdíjkorhatár magasabb a mienknél. Az alacsonyabb korhatár akkor okoz szociális feszültséget, ha romló helyzetben sok nyugdíjast kell ellátni. Magyarország lakossága rohamosan öregszik, s mind több ember válik nyugdíjassá. Számuk az 50-es évek elején még csak félmillióra volt tehető, a 80-as évek közepén viszont már minden ötödik ember azzá vált. A nemzeti jövedelemhez mért nyugdíjkifizetések aránya 2%-ról 10%-ra növekedett. Ehhez képest a nemzeti jövedelem csak 8.5%-kal nőtt. Az állam nem hozott létre külön társadalombiztosítási alapot, a befizetéseket elnyelte az államháztartás. Amikor aztán a kifizetési kötelezettségek megugrottak, ekkor ez már súlyosbodó terhet rótt az államháztartásra. Nem jutott pénz a nyugdíjak rendezésére, pedig nagy szükség lett volna erre. A nyugdíjasok közel fele, legalább 1 millió ember várt erre. 1980-as évek végére - a gazdaság krízishelyzete következtében - az életszínvonal óriásit zuhant, a szociálpolitika egyenetlenségei tömegeket tettek csalódottá. Szociál-pszicholó- giai csődhelyzet állt elő, amely az eredményeket feledve ideálokat taposott sárba, politikai válsághelyzetet teremtett. A politika csődje a vezetés csődjét is jelentette. A gazdasági indíttatású válság politikaivá vált. Horváth Lajos
