Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-22 / 200. szám
Kormánydöntés A kormány legutóbbi ülésén - napirenden kívül - Gallov Rezső, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke felajánlotta lemondását, amit a testület nem fogadott el. Döntés született viszont arról, hogy az OTSH felügyeletét továbbra is a belügyminiszter látja el. Erről a Belügyminisztérium Sajtófőosztálya tájékoztatta az MTI-t. Szeptemberben kupaküzdelmek Az elmúlt évhez hasonlóan idén ősztől is nyolc magyar csapat próbál szerencsét az európai kézilabda kupasorozatokon. A létszám akár bővülhetett volna, de hiába jutott három női együttes is a fináléba, egyik sem tudta A kupaküzdelmeket lebonyolító Európai Kézilabda Szövetségtől kapott versenynap- tár szerint a selejtező és az első forduló sorsolását augusztus 9-én tartják Bécsben. Az első párharcokat szeptember első felére írták ki, ám a magyar résztvevőknek várhatóan az októberben esedékes - a legjobb 16 közé jutásért - kell pályára lépniük. A magyar kupacsapatok az 1994/95-ös sorozaton: a férfiaknál: Fotex VSE (BEK), Elektromos (KEK), Pick Szeged (EHF), Komlói Bányász (City Kupa), a nőknél: Spect- rum-FTC (BEK), Dunaújvárosi Dunaferr (KEK), DVSC-Symphonia (EHF), Va- sas-Dreher (City Kupa). Petanque Az ország valamennyi petanque klubjának részvételével rendezik a hétvégén a mecsek- pölöskei klub szervezésében az első alkalomal kiírt Mecsek Kupa pénzdíjas petanque versenyt. 11 klub összesen 20 három fős csapat érkezik. A verseny Komlón, az autóbusz pályaudvar melletti parkolóban lesz, szombaton 10 órától. Vasárnap 9-től a középdöntőket rendezik, délután lesz a döntő kilövő és közelítő kategóriában. Az eredményhirdetésre 17 óra körül kerül sor. Röviden TRIATLON. Nemzetközi senior-verseny, Barcs, 16 induló. 3. Fleinig László (66 éves) Pécs. TERMÉSZETJÁRÁS. Pécsbányateleptől, a Tripam- merfa és a Petnyáki völgy érintésével, túra indul vasárnap. Hochrein János túravezető reggel 8.15-kor várja a jelentkezőket a pécsi vasútállomáson a 14 kilométeres távra. VÍZILABDA. Befejeződött a másodosztályú országos serdülőbajnokság. A pécsi TÁSI csapata a negyedik helyen végzett, több, rutinos csapatot megelőzve. A legjobb játékosok voltak: Heller, Biltsik, Kaszai, Jakab, Brandt, De Blasio, Kajdy, Burgmann, Baumgartner, Mi- sota, Dombi. Milánói vb-re készülnek Támogatókat keres két pécsi fiatal sportlövő' Szabó Zoltán és Szabadkai Károly Két pécsi fiatal sportlövő is elindult tegnap a magyar csapat tagjaként a július 24 és augusztus 3 között Milánóban rendezendő vb-n. Szabadkai Károly légpisztoly, szabadpisztoly és sportpisztoly, Szabó Zoltán légpuska és kisöbű puska versenyszámban próbálja meg az eddigi eredményei alapján megkapott bizalmat igazolni. Egyetlen gondjuk, hogy megfelelő sponzor híján igen szegényesnek mondható körülmények között készültek. Keresik olyan támogatók jelentkezését, akiknek később jó reklámhordozó lehet egy, információink szerint több tévéállomás által is közvetített olaszországi versenyen szépen szereplő versenyző. Ä két szimpatikus fiatalember sikerekre számít a milánói Lehet, hogy a jelenleg külföldön profiskodó Géléi Károly lesz a PMSC-Fordan egyik kapusa. Legalábbis erről számolt be tegnap Eszterházy Márton. Hozzátette, hogy hírei szerint Petry még egyelőre nem írt alá jelenlegi klubjához... A PMSC-Fordan szakmai menedzsere tegnap délután érkezett meg Genfből, ahol a péversenyen, nem szívesen jósolnak, mindenesetre eddigi hazai eredményeik alapján nem légvárakat építenek. A legutóbbi országos junior bajnokságon Szabadkai, akinek edzője egyébként Herr László sportpisztolyban országos bajnok lett, csapatban Varga Gáborral és Kiss Zoltánnal a 2. helyen végzett, míg légpisztolyban a 2. helyet szerezte meg, más helyezések mellett. Szabó pedig, edzője Sebők Ferenc örömére is légpuskában a 2. helyen végzett a juniorok között, 679,1. pontos teljesítményével. Volt alkalmam megtekinteni a tíz éve ezt a sportágat választó Szabó egyik edzését, arról beszélt, hogy a légzésnek, a mozgásdinamikának mekkora szerepe van a minél jobb eredmény elérésében. Én akárhogy vettem a levegőt, akárhogy is figyeltem csiek más igazolásairól is tárgyalt. (Mint arról beszámoltunk a beremendi Jdkl után a győri Virágot is leigazolták már a piros-feketék.) Kérdéseinkre a volt válogatott labdarúgó elmondta, hogy szinte biztosra vehető, hogy Márton ügyében sikerül megállapodni a Genk együttesével, akár megvételről, akár kölcsöarra, miként mozogjak az igen nehéz fegyvert tartva, tíz lövésből legfeljebb egy gyenge hatost értem el. ő megmutatta lő- lapjait, amit a pécsi városi lőtéren egy elmés szerkezettel magához rendelt a tíz méterre lévő eredeti helyétől. Ötven lövésből egy sem volt rosszabb kilencesnél. Szabadkai arról beszélt, szerinte furcsa kérdésemre, hogy például azért választotta öt éve ezt a sportágat, mert a nagyapja is vadász volt, rendkívülinek érzi azt a sajátosságát a lövészetnek, hogy az élet más területein is segít a konceentrálás- ban. Mindketten fájlalják, hogy az említett anyagi nehézségek miatt edzőtáborba nem mehettek. Reméljük, jelentkeznek támogatók, mondjuk a lőtér 312-025-ös számán. Sok sikert Milánóban, fiúk! Bozsik nadásról is szó lehet.Kiderült, hogy a két szenegáli játékos (egyikük csatár, másikuk védekező középpályás) hétfőn vagy kedden jön próbajátékra. Nagy Tamás, a volt pécsi játékos sorsa a héten dől el, az ígért Diadora szerelés pedig a bajnoki rajtig mindenképpen megérkezik. B. L. Megváltozott az öttusa vb-válogatott összetétele Kancsal Tamás módosított Mint ismert, Kancsal Tamás, a felnőtt férfi öttusa-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kihirdette az augusztus 10. és 16. közötti sheffieldi világbajnokságon indulók névsorát. Az utazók közül kimaradt Madaras Adám, viszont tartaléksorból egyéni- és csapatin- dulóvá lépett elő Martinék János. A döntés nagy vihart kavart. Csütörtökön új helyzet állt elő: Kancsal Tamás megváltoztatta a hétfőn kihirdetett csapatösszeállítást. Az új döntés értelmében Kálnoki Kis Attila, Mizsér Attila és Fábián László indul a vb egyéni és csapatversenyén. Sheffieldbe utazik még Martinék János és Katona Ferenc. A váltó összeállításáról a helyszínen, a hagyományos viadal után határoz a szakvezető.- Hétfőn kihirdettem a csapatot. Kedden reggel már öttusabotrányról, és a válogatási elvek felrúgásáról beszéltek sokan. Szerintem a felvetett gondok nem a megfelelő formában kerültek nyilvánosság elé, a kritikák nem voltak kellően objektívek, megfelelően távolságtartóak, és ezáltal indulatokat gerjesztettek. Ez feszültséget okozott csapaton belül. Martinék „partvonalra került”, s úgy éreztem, ez veszélyezteti a csapat egységét, így szövetségi kapitányként a szakmai munka vezérlése mellett egyetlen feladatom maradt, hogy valamilyen módon kezeljem a helyzetet. Ennek egyetlen feloldási lehetősége volt ez a megoldás. Amikor először kihirdettem a csapatot, a válogatott eredményességét szem előtt tartó szakmai döntést hoztam, miután számomra egyenlő értéke van mindhárom számnak (a hagyományos egyéni és csapatverseny, illetve váltó - a szerk.), mindhárom aranyéremnek. Most már úgy látom azonban, úgy értékelem a helyzetet, hogy az öttusasport és a csapategység megtartása érdekében az általam szakmailag megfelelőnek tartott csapatösszeállítás mellett ilyen körülmények között továbbra is kitartani már nem érdemes. Minden körülményt mérlegelve úgy döntöttem, hogy az egyéni és csapatversenyen Kálnoki Kis Attila, Mizsér Attila, és Fábián László indul. A váltó kijelölése az eredeti elveknek megfelelően a hagyományos verseny után szubjektív módon történik. Ezek után remélem, hogy Fábián és másik két csapattársa eredménnyel, eredményekkel fogja bizonyítani ezen összeállításnak a helyességét. Bízom benne, hogy Fábián, mint a tavalyi év világ- bajnoki ezüstérmese egyéniben is előkelő helyen fog végezni, hiszen mindvégig jogosnak tartotta az egyéni versenyen való indulását is. Még egyszer hangsúlyozom, új döntésem nemcsak szakmai természetű, hanem „konfliktuskezelő” is. Mivel úgy vélem, elsősorban a csapat- és váltóversenyen vannak vérme- sebb reményeink, hiszen az egyéniben bármi megtörténhet, ezért számomra továbbra is a csapategység és az összetartozás érzésének a fenntartása a legfontosabb. Ez volt az oka annak, hogy a korábban hozott szakmai döntésemen felülemelkedtem - mondta Kancsal Tamás. Géléi lesz a pécsi kapus? Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 Üj M ................in D unántúli napló Új MLSZ-elnök lesz Tudott, a hivatalában öt évet eltöltött Laczkó Mihály 1994. június nyolcadikán leköszönt MLSZ-elnöki tisztéről. Szombaton elérkezik a „nagy nap”, rendkívüli közgyűlésen választják meg az elnököt. A ME- DOSZ-székház színháztermében 10 órakor kezdődik a „fut- ballparlament”. Amint azt Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára elmondta az MTI-nek, a rendkívüli közgyűlésnek először döntenie kell arról, egyáltalán elfogadja-e Laczkó mihály lemondását. Ez tippelhetően formai kérdés, hiszen a volt elnök nem kíván tovább munkálkodni a magyar futballsport első embereként. Ezután következnek a vélhetően izgalmasabb percek, amikor új elnököt választanak. Az elnökjelöltek: Szepesi György, aki korábban fáradozott már elnökként a sportágért, Benkő László vállalkozó, a Kispest-Honvéd FC elnöke, Mezey György, a BVSC-Dreher szakosztály-igazgatója, egyben menedzsere, volt szövetségi kapitány, Genzwein Ferenc vállalkozó, aki edzőként, sportvezetőként is • bizonyította már rátermettségét. Berzi Sándor azt mondta, a jelöltek számára 5-10 perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy elmondják programbeszédjüket. Arra is mód nyílik, hogy a rendkívüli közgyűlés résztvevői kérdéseket intézzenek a jelöltekhez, s azok természetesen megfogalmaznak azokra választ is. Ezután szavaznak. Amennyiben az első „körben” a küldöttek ötven százaléka plusz egy fő bizalmát élvezi egy jelölt, úgy ő az elnök. Ha nincs meg az 50 százalék plusz egy voks, úgy a második forduló jön soron. Az első körben legkevesebb szavazathoz jutott két jelölt ebben már nem vehet részt. A versenyben maradt két személy között az dönt, hogy a második „körben” kié az egyszerű többség. Hungária Kupa, pécsi tájfutó sikerek Kiskunhalas térségében 19 nemzet 1300 futójának részvételével zajlott 5 napon át a legnagyobb hazai tájfutóesemény, a HALASPACK-Hungária Kupa. Ä homokos buckák, az alig fedett alföldi terep olykor meglepő technikai nehézséget okozott, de ez a verseny javára szólt. A jól rendezett nemzetközi viadalon kiválóan szerepeltek a pécsi tájfutók. A hosszú idő óta legszínvonalasabb felnőtt Fiit kategóriában, a pénzdíjnak is köszönhetően nap mint nap éles küzdelem folyt, melyben fő szerepet játszottak a PVSK élversenyzői. A hölgyeknél a világbajnok Oláh Katalin győzött. A két Kovács nővér közül ezúttal Bernadett szerepelt jobban, 4. lett. A férfiaknál Lantos nyert, Viniczai Ferenc bronzérmes, Kelemen János pedig 4. lett. Négy gyönyörűen kivitelezett aranyérem jutott Pécsre. Az ifjúsági lányok I. osztályában a két Vasutas futónő, Benedek Virág és Kesztyűs Szilvia végig kiemelkedett a mezőnyből. A befejező napon Benedek volt a nyugodtabb és remek futással győzött a négy napon éllovas klubtársa előtt. A női junior I. osztályban Kopár Bernadett és a szeniorok 50 éves korcsoportjában Nagy Lajos (Pécsi D. Bíró TC) fölényesen, míg a 9-10 éves fiúknál Farkas Csanád bravúros teljesítményt nyújtva léphettek a dobogó legfelső fokára. Rajtuk kívül figyelemreméltóan szerepelt a PVSK régóta várt utánpótlása. Érdekes színfolt volt a rádiós tájfutók versenye, mely részükre egyben világbajnoki válogatót jelentett. A pécsi Meteor világbajnoka, Nagy György egyenletes teljesítményt nyújtva, a 2. helyen végzett és lett idén is VB csapattag. További eredmények (a külön nem jelzettek mind a PVSK futói): N9C: 2. Palotás, 3. Tóth E. 4. Sebők, 5. Tóth Zs. N15A: 6. Lajtai G. (PVM). N15C: 6. Kiss. N17B: 6. Nagy (PDBT). N35B: 5. Mező (PVM). F9C: 4. Csuzi. F15A: 6. Lajtai (PVM). F21B: 6. Vonyó. Kiss E. Lewis és Cruyff Parádés mezőny gyűlt össze az augusztus 17-én Zürichben sorra kerülő IAAF Mobil Grand Prix-versenyre. A 170 atléta között 18 olimpiai bajnok, 19 világbajnok és 9 világcsúcstartó található. A férfi 100 méteres síkfutásban egyaránt jelezte részvételét a barcelonai olimpia aranyérmese, a brit Linford Christie, továbbá az amerikai Carl Lewis és honfitársa, az újdonsült világcsúcstartó, Leroy Burrell. Az egyes számok győztesei 7000 dollárt kapnak. Ezenkívül további 25 ezer dollárra és egy kilogramm aranyra számíthat az, aki világcsúcsot ér el. A holland válogatott „értékelése” után Johan Cruyff, a spanyol FC Barcelona vezetőedzője a német válogatottról is elmondta véleményét. Egy hamburgi magazinnak adott nyilatkozatában az egykori szupersztár úgy vélekedett, hogy a német játékosok többsége nem vette komolyan a világbajnokságot.- Éppen az hiányzott a Nati- onalelfből, amit korábban megszoktunk. Az akarat, az, hogy az utolsó pillanatig hajtanak - mondta Cruyff, aki szerint hiba volt a négy évvel ezelőtti vb-n aranyérmet nyert csapatra építeni a válogatottat. Cruyff az egész amerikai világbajnoki színvonalat is kritizálta.- Mit láttunk tulajdonképpen? Gyakorlatilag semmit. Romáriónak volt néhány zseniális megmozdulása, néhány nagyszerű akció Hagitól és Sztoicskovtól, de igazán senki sem tudott kiemelkedni a nagy szürkeségből. Totótippek Telesport Sp.Plusz Új DN 1. Karlsruhe - Young boys lx lx 1 2. Hacken - Electr. Craiova 12 1 2x 3. FC Innsbruck - Lausanne 1 lx lx 4. AIK Stockh. - Leverkusen x2 1 2x 5. Ikast - Hamburg x21 xl 2x 6. Vác FC-S. - Inter Brat. 1 1 12 7. FC Sion - Rapid Wien 1x2 xl x2 8. Odense - Dresden 1 1 lx 9. Servette - Bröndby lx lx lx 10. SI. Praha - SI. Bratislava xl 1 2x 11. Duisburg - Aalborg lx lx lx 12. Dun. Streda - Trelleborg 2x1 lx 2x 13. Willem 11 Tilburg - Lyngby +1 1 1 lx 14. Caen - Norrköping x2 X 21 A