Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-22 / 200. szám
1994. július 22., péntek Riport új Dunántúli napló 13 Kár volt abbahagyni Ha minden meccsen telt ház van, ha a szomszéd végre megállapítja, hogy nem is olyan nagy baj, hogy 22 ember egyetlen labdát kerget. Ha multimilliomos játékosok szívből zokognak, mert kimaradt a helyzet, mert nem nyert a csapat, ha megcsókolják a kapufát is, mert segítette őket, ha nem rugdosnak kíméletlenül. Ha magyar a döntő játékvezetője, és helytáll, ha minden eddigi világbajnokságnál több gól esik, és nem azért, mert rosszabbak a védők. Ha nincs színészkedés, csak ilyen vagy olyan játék, ha a technikai megoldások láttán néha - a magyar focihoz szokott ember - nem hisz a szemének, ha szinte az eszméletlenségig hajtanak fiatalemberek, a biztos győzelem tudatában is. Ha családi veszekedés alakul ki abból, hogy a „film” vagy már megint az a „ rohadt meccs", ha egy gólról vagy kimaradt lehetőségről szóló vita alapján akár doktori disszertáció is írható. Ha időlegesen régi barátságok szakadnak meg, mert másnak és másnak drukkolnak, ha fogadhatunk, ha új ismeretségek kötődnek, mert ugyanaz a csapat a kedvencük. Ha nem vesszük észre, hogy elfogyott a sör, ha választottunk kedvencet, és van olyan is, akit utálunk. Ha merjük remélni, hogy a mi válogatottunk is kijuthat legközelebb, és bízhatunk abban, hogy ők is igazán akarják ezt. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy egy-egy gól vagy lehetőség előtt vagy után csorognak a könnyeink. Akkor. . . Nos, akkor kimondhatjuk nyugodtan: KÁR VOLT ABBAHAGYNI! Bozsik László
