Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-21 / 199. szám

1994. július 21., csütörtök Honismeret üj Dunántúli napló 11 A tábor belseje a megalázott ember elképesztő nyomorúságát tükrözte Volt egyszer egy iskola A hónap madara 50 éve örömmel kaptuk fel fejünket, ha azt hallottuk pécsi vagy baranyai vagyok és üdvö­zöltük egymást, amikor Borg- horstban találkoztunk a Koch Spinnereiből átalakított átme­neti szálláson. Ennek a vesztfáliai városká­nak az utcáin mind hangosabbá vált a magyar beszéd 1945 őszén, amikor a felsőbb angol parancsnokság elhatározta, hogy Németország északi és nyugati részein szétszórt cso­portokban élő magyarokat tö­möríti. Mi hadifoglyoknak hit­tük magunkat és csak később tudtuk meg, hogy egy nemzet­közi jogi fogalom szerint „le- fegyverzett hadsereg” tagjai va­gyunk. Borghorstba kerültek azok a leventekorú fiatalok is, akiket már Fűrész Gyula tart. szds., ci­vilben iváncsai (Fejér m.) igaz­gató-tanító gyűjtött össze. A leventekorúak általában 13-21 évesek voltak. Dunántúl vármegyéiből és Budapest Du­nán inneni kerületeiből szállítot­tak egészen fiatal fiúkat - még 10-12 éveseket is - nyugatra, akik mellől kísérőik már korán „leléptek”. Az angol parancs­nokság elhurcoltaknak minősí­tette őket. Az egyik táborlakó (Rajos István) feljegyzései szerint Fű­rész Gyula a következőket mondotta: „Türelem, mindnyá­jan haza akarunk menni. Az el­helyezés azért jó, mert nincs őr­ség és drótkerítés. Engedelmes­kedni kell a beosztott nevelők­nek. Feladat a saját és a környe­zeti tisztaság megteremtése. Az oktatás célja az ismeretek fel- frissítése, ne vesszen el az a tu­dás, amit magukénak mondhat­nak.” Fűrész Gyula tervei szerint ismétlő iskolát szerveztek a pa- rasztfiataloknak, ipari tanulóis­kolát az iparosnak készülőknek és középiskolát polgári-iskolai, gimnáziumi és kereskedelmi ta­gozatokkal a többieknek. Két iskolai évet kellett végü- lis pótolni. Az 1944/45-öst az elhurcolás miatt és az 1945/46-ost a várható hazaszál­lítás miatt. A táboriskola életében két időszak volt. Az első 1945. má­jusától a Borghorstba szállításig terjedt. Erre szeptemberben ke­rült sor. Az első időszak az ösz- szeszokás mellett napi négy óra tanítást-tanulást jelentett. A na­pok második felében kötetlen szabadidő és a tenger közelsége miatt fürdési lehetőségek vol­tak. A tantestület tagjai: Éliás Já­nos, Geosics Sándor, Gere La­jos, Nagy Ferenc, Nemes Béla, dr. Nóga Tibor, Rónai Béla, Szabó József, Szántó Imre, Undi Károly igh., Vincze Fe­renc. A Borghorstba történt áthe­lyezés után Rónai Béla és Vincze Ferenc kórházba került, Gere Lajos, Nóga Tibor, Szántó Imre hazaindult. A tanítás napi két órás lett. Új nevelők kerül­tek az iskolához: Elek Lajos, Hamza Tibor, Jakab István, Jambrich Kázmér, Kocsis Ist­ván, Pernesz Gyula, Piukovich Sándor, Szepesi Tibor, Tavaszi Miklós és Vértesy Géza. Az év végéhez közeli időben újra négy órás lett a tanítás ideje. Az újabb átköltöztetés hí­rére Piukovich Sándor és Tava­szi Miklós hazaindultak ma­gukkal víve Fűrész Gyula üze­netét Tildy Zoltánhoz. Tildy válaszolt is erre egy akkoriban szokásos rádióüze­nettel és megnyugtatta a borg- horsti táboriskola nevelőit és tanulóit, hogy várják ki nyugod­tan a hazaszállítást; a magyar kormány tud róluk. Az üzenet­nek jó hatása volt, a szökési kí­sérletek csökkentek. A tanítási órákon nem volt ugyan kötelező az óravázlat, de többen is készítettünk és tollba mondtuk a tanítási egységről tankönyvet pótló ismertetést. Az YMCA Svédországban ké­szített füzetekkel és íróeszkö­zökkel ellátott bennünket. A táboriskola életének máso­dik időszakát 1946. február 5. és 11. között rövid időre szakí­totta meg az átköltözés Eselhei­debe. Eselheidet ma nem talál­juk a térképeken; talán Senne- lager körül lehetne keresni, ha egyáltalán a ma élő németek emlékezni akarnak erre a terü­letre. Én is tagja voltam annak a csoportnak, amely szemrevéte­lezni ment előre és előkészíteni. Eselheide igazi koncentrá­ciós tábor volt, kettőzött szöges drótkerítéssel, őrtornyokkal, fényszórókkal, kutyás járőrök­kel. Megtekitésekor teljesen la­katlan volt; előző lakóinak ott­hagyott holmijai, főleg ruhafé­lék, hatalmas tömegsírokra utaló jelzések a tábor északi ka­puján túl, a tábort ölelő homok­buckák körül emberi csontok voltak láthatók. A tábor belseje még mindig a megalázott ember elképesztő nyomorúságát tükrözte, a „hagyjatok fel minden remény­nyel” hangulatát. Itt fa- és fémbarakkokban laktunk, napi 3-4 órás tanítást tartottunk. Az iskola parancsnoksága és a tanári kar egyetértett abban, hogy minden levente-korú kap­jon igazolást az oktatásban való részvételéért. Egy különös zá­róvizsga után állítottuk ki a mi­nősítéseket és a tagozatok taná­rai írták alá. Ezen kívül a tanári kar közös jegyzőkönyvben rög­zítette a táboriskola célját, tör­ténetét, a volt és a hazaszállí­tásra kerülő tanárok szakját, névsorát és végül valamennyi tanár kézjegyével látta el a jegyzőkönyvet. Ébből is megállapítható, hogy ezt az iskolát 71 fő vé­gezte el és kapott végbizonyít­ványt. Az utolsó szakaszra 1946. május 5-én került sor a Hövel­hof vasútállomásról meginduló szerelvényen; Kaposvárra má­jus 9-én éjfélkor érkeztünk an­gol őrség kíséretével, és másnap 10-én kezdődött az elbocsátás. Jambrich Kázmér A fehér gólya hosszú, piros csőrű és lábú, nagytestű madár. Hazánkban még ma is gyakori fészkelő az emberi települése­ken. Vonuló madár. Az első példányok március második felében érkeznek vissza. Évente egyszer költ, de korai költés­meghiúsulás esetén sarjköltése is lehetséges. Fészkét kiemel­kedő pontra, épületekre, vil­Az idei, XXII. Országos Honismereti Akadémiának Pest megye adott otthont. A rendez­vényre Vácott került sor, ahova az ország minden részéről azok jöttek el egy hétre, akik a hely- történettel, krónikaírással, hon­ismereti szakkörök vezetésével foglalkoznak. „Ifjúság és Honismeret” volt az 5 nap programja. A hazasze- retetet elsősorban az ifjúság kö­rében kell elhinteni. Itt kell kezdeni. A családnak, az óvodának, az iskolának, de az egész társada­lomnak a feladata ez. Több előadás, korreferátum hangzott el az ifjúsági és a hon­ismereti mozgalmakkal kapcso­latosan. Néhány ezek közül: a lanyoszlopokra, fákra építi. A fészekalj 1-6, nagyon ritkán 7 tojásból áll. A kotlási idő 29-34 nap. A fiókák 8-9 hét elteltével válnak repülőssé. Táplálékát rovarok és apró gerincesek ké­pezik. Hazai állománya 5000 párból áll. Baranyában 270 pár fészkel. Fokozottan védett! Eszmei értéke 100 000 Ft. Bank László honismereti oktatásunk múltja és jelene, a honismereti munka iskolán kívüli színterei, az egy­házi iskolákban folyó hazasze­retetre nevelés, a fiatalok be­szédkultúrája. Többen beszá­moltak az egyetemeken, a hon­védségben folyó hazafias neve­lésről, a különböző ifjúsági tá­borokról, az ifjúsági pályáza­tokról és gyűjtőmunkáról. A ta­pasztalatcserére a szekciók ad­tak lehetőséget. Az akadémia résztvevői meg­ismerkedtek a fogadó várossal, a megyével. Egész napos kirán­duláson vettünk rész. Felejthe­tetlen élményt nyújtott a Duna­kanyar, Galgamente, Gödöllő, az Ipolyság (Szlovákia). Perics Péter Honismereti Akadémia Vácott Régi júliusok A Dunántúl 1924. július 1-i számának vezércikkében olvastuk: „A szegénység Pécsett már nemcsak a családok kitessé- kelhetetlen vendége, hanem kéretlen belopta magát a leg­fontosabb emberbaráti és kul­túrintézmények közé is. Esz­tendők óta nem tudja adóssá­gait fizetni a városi közkórház, éheznek az elmebetegek, alig tudja eltartani a vármegye és a Matessa árváit. Pénz hiányában segély helyett csak tanácsokat tud adni a szegénysorsú tüdő­betegeknek a dispenzér . .. Nem lázadozunk, mikor napról napra kisebbre adagolja a min­dennapi kenyerünket, de a ma­gunk megélhetésért folyó haj­szában megállásra és a segíté­sen gondolkodásra késztet in­tézményeink koldusbotra ju­tása ... A hatóságok ne bürokratikus adminisztrációjukkal támogas­sák őket, hiszen épen ezt sinyli legtöbb intézményünk. A tár­sadalom pedig ne felesleges fil­lérével siessen segítségükre. Valamiféle állandó és prog­resszív társadalmi adó elűz­hetné intézményeink borult egéről a szegénység komor felhőit... Az e célra fordítandó jutalé­kot elsősorban ki kellene róni azokra a háború óta megva- gyonosodott egyénekre és cé­gekre, amelyeknek nevei vajmi ritkán szerepelnek a jótékony- sági kimutatások során.” A városi közkórház más vo­natkozásban is központi téma lett júliusban. Ugyanis ebben a tanévben, Nagy József rektor- sága alatt fejeződtek be nagy­részt a Pécsre áttelepített Er­zsébet Tudományegyetem el­helyezési és berendezési mun­kálatai. Klebelsberg Kunó kul­tuszminiszter elismeréssel ál­lapította meg, hogy Pécsett kedvező a helyzet, az orvostu­dományi kar ősszel megkezd­heti működését, mert kész épü­leteket lehetett klinikai célra átalakítani. A július 3-i városi közgyűlé­sen Makai István tanácsnok ismértette a még függőben lévő, a közkórháznak belkli­nika céljára történő átadásával kapcsolatban a kultuszkor­mányzattal lefolytatott tárgya­lásokat, melyek eredménye­ként a város a legteljesebb ga­ranciát kapta a klinikává átala­kuló kórház közkórházi jelle­gének fenntartására. A felsőke­reskedelmi iskola, tornacsar­nok, szegényház átengedésé­nek feltételeiről még tárgyal­tak. A legfontosabb épületkérdé­sek megoldása után a berende­zések biztosítása jelentett prob­lémát. Ekkor az Élső Dunagőz- hajózási Társaság a pécsi egye­tem elméleti intézeteinek tudo­mányos felszereléséhez száz millió koronával járult hozzá. 1924 júliusának jelentős eseménye volt a Dunántúl gyermekakciója keretében rendezett nagyszabású tettyei ünnepély. Húszadikán, vasár­nap „színes, eleven élet hul­lámzott a Tettyén. Az ünne­pély délután különböző verse­nyekkel kezdődött. Ezek dijai­ként 12 kiló cukrot, öt kiló kör­tét és 550 gumilabdát osztottak ki. A műsor keretében 12 kiló konfettit és 1500 szerpentint szórtak szét. A tűzijáték anya­gait a Vadnai cég ajánlotta fel, a lebonyolítást pedig a meleg­szívű Köves Gusztáv keres­kedő végezte nagy szakérte­lemmel.” A műsort a népzenészek kö­zös nagy zenekara nyitotta meg a Hunyadi indulóval. A népszerű és kiváló három prí­más, Darázs József, Jónás Bandi és Horváth Józsi egyesí­tett zenekara kisérte a szemet gyönyörködtető látványossá­got, a száz magyar ruhás lány táncát, melyet Kovács József tánctanár tanított be. Kima­gasló pontja volt a műsornak a kitűnő tanulók megjutalma- zása. Közben valamennyi gye­rek ingyen zsemlyét és limo­nádét kapott. Az összbevétel 14 millió volt, a tiszta jövede­lem 8 millió, amit a Dunántúl szerkesztősége szegénysorsú és jól tanuló gyermekek szep­temberi beiskolázására, tan­szerek és téli ruha beszerzésére kívánt fordítani, illetve a tanu­lók ösztönzésére hetenként ki­osztandó jutalmak fedezésére tartalékolt. * Július elsején Molnár Fe­renc Liliomát tűzte ki a szín­ház direkció az évad utolsó prózai előadásául. Az újság színikritkusa szerint „ha a da­rab nem is az első, az előadás még inkább nem volt utolsó. Sőt, inkább az elsőrendű elő­adások közé emelkedett. Kürthy György Liliom-alakí­tása mellett a kritikus Kalmár Rózsát dicsérte. „Mélyen rejlő művészi képességének gazdag színváltozása jutott újból kife- jezésre^ Juli egyszerű alakjá­ban. Átgondolt játéka adott lelket és életet ennek a szerep­nek. A pécsi színház egy nagy- tehteségű, vérbeli művésznőt veszített a meleg ünneplésben részesített Kalmár Rózsában”, - aki végleg elbúcsúzott a színpadtól. Hamarosan Faluhe­lyi Ferenc egyetemi professzor hitvese lett.. . A színtársulat tagjai pedig Nagykanizsára utaztak, ahol A vén gazember előadásával nyílt meg a szezon. A Dunántúl július 6-án meg­lehetősen keményhangú cikk­ben értékelte az elmúlt szín­házi évadot, mely Asszonyi és Kürthy igazgatók elé igen ne­héz feladatot állított. „Elismer­jük, hogy sok oldalon igazi buzgalmat és igyekezetét lát­tunk, amely néhány elég jó előadásban nyilvánult meg, sőt a prózai darabokban sokszor elsőrendűt nyújtott. De ezzel az elismeréssel aztán ki is me­rítettünk minden jót s marad a sok-sok gáncsolni való.” A beszámoló kitért arra is, hogy az operaelőadásokra igen büszke volt a direkció. „Pedig ez csak a 4-5 kitűnő szólista érdeme. Ami a rendezést illeti, kevés jót, ami az énekkart il­leti, még annyit sem mondha­tunk . . . A tervszerütlenségnek kö­vetkezménye volt az opera­személyzet kellő ki nem hasz­nálása. Ez egyrészt elkedvet­leníti a törekvő, fiatal művé­szeket, másrészt a gazdasági főnöknek fáj, hogy „sétáló ta­gokat” kell fizetni. A tervsze­rűtlen munkának következmé­nye volt a zenekar gyakori in­gadozása. Hasonlítsuk össze ezt a zenekart, amikor egy hangverseny kellően előkészí­tett műsorát játssza, és amikor egy operettet vagy operát ki­sér, úgyszólván lapról. . . Hogy mindezek után mit kí­vánunk mi a pécsi direktorok­tól? Gondosan megválogatott magánszereplőket (ne legyen több a szükségesnél), jó hangú, összetanult énekkart (ne gon­doljuk, hogy egy csinos arc pó­tolja a hanghiányt). A mostani zenekarral meg leszünk elé­gedve, ha a hiányzó hangsze­reket pótolják és kellő számú próbával lehetővé teszik, hogy a zenekar legjobb tudása ér­vényre jusson. Két fővárosi újság munka­társai jártak júliusban Pécsett. A Pesti Tőzsdében megjelent beszámoló szerint „Magyar- országnak talán egyik városa sincs annyira predesztinálva arra, hogy ipari centrum le­gyen, mint az ősrégi, Mecsek alján fekvő Pécs. Viszont meg lehet állapítani, hogy az el­múlt években Magyarország egyik városa sem fejlődött olyan kevéssé, mint Pécs. Ha nappal sétálunk végig csinos utcáin, igen kedvező képet nyerünk.” Viszont nem hall­gatta el a tudósító, hogy éj­szaka a Mecsek virágillatával homlokegyenest ellenkező szagok ejtették szédületbe. „Pécsnek ugyanis nincs csa- tomázata és a szennyet egy­szerűen az utcán folydogáló kis vízerek segítségével fo­lyatják végig a városon. Most ígéri a magisztrátus, hogy né­hány utcában megkezdik a csatornázást.” A Pesti Hírlap tudósítója így összegezett: „Idegen emberek szemüvegén át Pécs az álmo­dozók városa. Pécs a magyar Heidelberg, Pécs a magyar Athén. A valóságban pedig Pécs, csak Pécs, a gondok csendes, békés, fáradt városa.” Mindezt hetven ével ezelőtt, 1924 júliusában írták ... Dr. Nádor Tamás t k l k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents