Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-21 / 199. szám

1994. július 21., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 3 Bezárt iskolák, kizárt gyerekek Vakáció. Az általános isko­lák is bezáiják kapuikat a nyári szünidőre. Mindenki a szabad­ságát tölti, még a házfelügyelő is. A falakba ivódik a csönd. A máskor hangos udvarok elnép­telenedtek, és az ablakokat sem fenyegeti a célt tévesztett labda. A pécsi Ágoston téren kis lurkók rohangásznak. A na­gyobbak felnőttes komolyság­gal vitatkoznak a kártyán. Lá­buknál labda pihen, nincs hol belerúgni, belebikázni.- Az iskolaudvarba nem me­hetünk be - mondja egy tizen­éves srác. - Szüleim dolgoznak, itt vagyok egész nap a téren.- Fel szoktunk menni a Tety- tyére, de egy kicsit messze van - így a másik. Közben magya­rázza, amit ott lesett el helyben. A ferblit. A Lánc utcai idősek otthoná­ban panaszkodnak a gyerekzsi­vajra, kerékpározásra. Emiatt a szülők is vitába keveredtek ve­lük gyermekeik védelmében. Bemennének a Felsővámház utcai iskola udvarára is, ha le­hetne. Zárva, mint a többi pécsi iskola, a Belvárosi, Egyetem ut­cai, stb. Kizárták a gyerekeket a nyári szünidőre, kitéve a bal­esetveszélynek, az értelmetlen csatangolásnak. Nem központi utasításra tet­ték. Az iskolák nem tudják másképpen megoldani a magára maradt intézmény védelmét. Az iskolákat is meg lehet ér­teni, hisz vigyáznak saját va­gyonukra, mert a rongálás utáni helyreállításra nincs pénzük. A kevéske, fogyatkozó költségve­tésből tartják fenn az iskolákat. Azt is tapasztalták, hogy idege­nek tivomyáztak az udvaron. Ahol meg nyitva hagyták a ka­put, az élelmes autósok behaj­tottak parkírozni. A felügyelet hiányzik? Meg­oldható lenne, de az is pénz. Ki vállalja, az iskola? Ha kinyitnák kapuikat a szünidő alatt a ját­szani, sportolni vágyó, értelmes elfoglaltságot kereső gyerekek­nek, azzal már lakossági igényt látnának el. Ez utóbbi ügye és az iskolák is az önkormányzat kezében vannak. Talán egyez­tetni lehetne, és biztosítani a felügyeletet. Ami manapság a közparkokban is hiányzik. Meg­látszik az eredménye. Félmegoldás ma is létezik, de szemet hunynak felette. Ahol lehet, gyerekek, fiatalok át­másznak a kerítésen, és illegáli­san birtokba veszik a sportpá­lyákat. A kerítéstől védve ját­szanak, míg kedvük tartja. Biz­tonságos így, a szülők is nyu- godtabbak. A legmegnyugta­tóbb az lenne, ha a szünidőkben hivatalosan is nyitva tartanák az iskolaudvarokat és sportpályái­kat az egészséges gondolkodású nevelés érdekében is. Minden gyerek mégsem me­het a pellérdi napközis táborba, kivált, aki csak pár órát ját­szana, vagy a belvárosban lakik. A buszok Kertvárosból és Uránvárosból indulnak. A gye­rekeket előbb oda kell eljuttatni, ezt pedig nem mindenki tudja megoldani. Ma is mindössze 116 gyerek tartózkodik a tábor­ban. Elenyésző létszám a tízez­rekből. A többi nyaral vagy az utcán tölti idejét. A grundok is lassan el-eltűn- nek, a „placcok” elhanyagoltak. Kevésre jut pénz. Akkor hová menjen a gyerek? Ahol van hely, játszó terület, sportpálya, és védi a kerítés. A nevelés egyik legjobb eszköze a játék, a sport, ne dobjuk félre, mert hiányozni fog! Rozvány Gy. Felhívás! Vigyázat! Mérgezett paprika! Az Állami Népegészségü­gyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya Megyei Intézete tájé­koztatja a lakosságot, hogy az ország területén több helyen előfordult paprika, illetve pap­rikával készült étel fogyasztá­sát követően ólommérgezés. Az ólomvegyületekkel szennyezett paprikapor felté­telezhetően már a téli disznó- vágások idején a kereskedelmi forgalomba került, felirat nél­küli műanyag tasakokban. Várhatóan piacokon, vásár­csarnokokban, zöldség keres­kedőkénél fordul elő. A me­gye területén is megjelent a mérgezett termék, és lefogla­lásra került több helyen. Felhívjuk a lakosság fi­gyelmét, hogy paprikát csak kereskedelmi egységekben vagy árusítási engedéllyel rendelkező személyektől vá­sároljanak. Igen lényeges, hogy a pap­rikapor Ciliikével ellátott cso­magolású legyen, amely tar­talmazza a gyártó cég nevét és címét. Amennyiben bizonytalan eredetű paprikát vásároltak azt saját érdekükben ne fogyasz- szák el, mert súlyos mérgezést okozhat. Nincs veszélyben a Határon Túli Magyarok Hivatalának önállósága A Határon Túli Magyarok Hivatalában az új elnök, Lá- body László szeptemberi hiva­talba lépéséig nem lesznek személycserék - nyilatkozta az a Magyar Távirati Irodának szerdán Zalatnai István, a hiva­tal helyettes elnöke, akit Entz Géza július 15-i felmentése után az intézmény ideiglenes vezeté­sével bíztak meg. Mint elmondta: a legnagyobb változás a kormányváltás óta, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalát a Külügyminiszté­rium helyett a Miniszterelnöki Hivatal felügyeli. Zalatnai 1st-' ván a kormányprogram ismere­tében elszögezte: semmi arra utaló jelet nem lát, hogy a hiva­tal eddigi önállósága veszélybe kerülne. MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. augusztus 1-jétőL Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ir. szám) év ...................hó............nap a láírás Előfizethető: 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) Pécsi együttes a magyar kórusmuzsika képviseletében Lemezantológia századunk zenéiéből Talán a szokásosnál jobban kimerülve, de élményekben to­vább gazdagodva és némi büsz­keséggel térhetett haza az el­múlt napokban Franciaország­ból a Pécsi Kamarakórus. Az út középpontjában egy újabb CD-lemez készítése állott. Ezút­tal is Marcel Comeloup, az Eu­ropa Cantat elnöke hivott meg bennünket. Őt a pécsi közönség 1988 nyarának rendkívül szép napjaiból ismerheti, az Europa Cantat idejéből, de köztünk járt az ezévi nemzetközi kamarakó- rusfesztiválon is. Az A Coeur Joie kórusszö­vetség századunk kóruszenéjé­ből lemezantológiát készül ki­adni. Ennek egyik legérdeke­sebb részét, az immár klasszi­kus magyar kóruszene bemuta­tását, felvételét bízták ránk. Kodály és Bartók, valamint a Kodály tanítvány Bárdos Lajos művészetéről kellett összefogla­lást adnunk. A művek kiválasz­tása is ránk várt, mindhárom szerzőtől egyenként 5-6 művet vettünk föl. Bartók mindössze két ve­gyeskari művet írt. Mivel ezek a CD időtartamának egyharmadát nem tették volna ki, három egy- neműkarának vegyeskari válto­zatát is elénekeltük. Ezeket a később keletkezett zenekari ki­séret felhasználásável írtuk át kettőskarra. Talán nem árt meg­jegyezni, hogy Bartóknak szá­mos darabja hangzik el kon­certpódiumon különböző átira­tok formájában. Elkerülhetetlen volt, hogy korábbi francia Kodály és Bár­dos lemezeink anyagából azért csak valami ebbe a gyűjte­ménybe is bekerüljön. Hiszen hogy lehetne Kodályt bemutatni a világszerte ismert Jézus és a kufárok és az Esti dal nélkül. Javarészt mégiscsak „újdonsá­gokat” énekeltünk, mint például a nagyon ritkán hallható gyö­nyörűséges Molnár Anna balla­dát vagy Bárdostól a Jeremiás próféta könyörgését. Törekedtünk a sokszínű­ségre. Egyrészt arra, hogy a há­rom mestert minél több oldalról ismerhesse meg az európai ze­nekedvelő, másrészt hogy a le­mezhallgatónak kedve támad­jon ne csak egy-egy darabnak „utánanézni”, hanem az egész CD-t hangversenyszerűen vé­gighallgatni. Ismert, hogy Eu­rópában milyen kuriózumnak számít a magyar népdal. S az is, hogy mindhárom mester milyen magaslatokon szólaltatja meg ezeket. Ebben is a sokféleségre törekedtünk. Bartók Négy ma­gyar népdal igazi csemege lesz és a lemezpiacon egyaránt. Egy régi felvételt őriz róla a Magyar Rádió, Vásárhelyi Zoltán ve­zényli a rádiókórussal. Még au­tentikus kottaszöveghez is ne­héz volt hozzájutni, merthogy külföldön jelent meg, csupán angol és német szöveggel. De maradjon a többi megle­petés karácsonyra, reményeink szerint akkorra várható a lemez megjelenése. Megható volt ismét találkoz­nia a saint légeri templommal, ahol korábbi két CD-nk is ké­szült. Kitűnő akusztikája már nem okozhatott meglepetést. Annál nagyobb volt megrökö­nyödésünk, mikor kiderült, hogy a három nagyon feszített napra tervezett munka technikai okok miatt két napra kell, hogy összezsúfolódjon! Hétfő dél­után kettőtől szerda délig kellett megbirkóznunk a roppant fel­adattal. Énekesek jól tudják, s a közönség is sejti, mit jelent egy kétórás koncert hangi és lelki igénybevétele. De mit érezhet­ték szegény kórustagjaink a keddi tíz órás felvétel alatt? Ez olyan fantasztikus koncentrá­ciót, hangi és szellemi erőfeszí- téstigényelt (gondoljuk csak el, mit jelent egy teljes napi mun­kaidő alatt zárt alakzatban kis székeken csupán állni, s akkor még hol a többi része a tökéle­tességre való törekvésnek), hogy bátran állíthatom, profesz- szionista énekesek ezt képtele­nek lettek volna teljesíteni. Eh­hez szív is kell, nagy-nagy ze­neszeretet, valamint rendkívüli alkotnivágyás és persze, nem akármilyen csapatszellem. adtunk koncertet Lyonban. En­nek zenei anyaga nagyrészt más jellegű volt, jólesett régi meste­rektől felfrissülni. Énekeltünk misén is, és gyönyörködtünk az óváros reneszánsz szépségei­ben. Lassan már hazafelé tartva Genfbe, Kálvin híres templo­mában rögtönzött „ökuméni- kus” hangvesenyt adtunk a tu­risták számára, stílszerűen a 114. genfi zsoltárral bevégezve azt. Megtiszteltetés volt szá­munkra, hogy Günzburgban a polgármester, Dijonban őt he­lyettesítve a kulturális bizottság vezetője tartott számunkra ün­nepélyes fogadást. Utóbbi talán a testvérvárosiaknak és egy ki­csit hírnevünknek is szólt, hív­tak is bennünket a jövő évre hangversenyt adni. Ugyanígy a nagyon barátságos friburgiak is, akiknél utolsó éjszakánkat töl­töttük. Személy szerint tizedma- gammal a Thuni tó partján száll­tam le a hazafelé tartók autóbu­száról. Két napunk volt, hogy itt a 3-4000 méteres hegyek között, a hófödte Jungfrau lábainál be­várjuk az ugyancsak Pécsről ér­kező másik csapatot: az Egye­temi Kórus kívánt résztvenni In- terlakenben a nemzetközi Euro- chor fesztiválon. Immár kissé regenerálódva szálltunk föl a nagy éneklési vággyal érkező egyetemisták közé, s hajtottunk a fesztivál központja, a Casino elé. De ez már egy másik törté­net. Tillai Aurél karnagy Adófolyószámlák péntektől Pénteken kezdi meg az egyéni vállalkozók adófolyó­számla kivonatának kiküldését az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal - tájékoztatta az APEH illetékese szerdán az MTI-t. Az adófolyószámla-kivona­tok az 1993. január 1. és 1994 júliusa közötti időszakra vonat­kozó kötelezettségeket és befi­zetéseket tartalmazzák. Feltün­tetik benne azokat a késedelmi pótlékokat is, amelyeket 1993-ban számítottak fel az ügyfeleknek. A kivonaton sze­repel azon ügyfélszolgálati iroda címe is, amelyhez fordul­niuk kell az adózóknak, ameny- nyiben panaszuk van a tartal- mazottakkal kapcsolatban. A negyedéves bevallási köte­lezettséggel rendelkező adó­zóknak július 25-ig kell eljut­tatniuk bevallásaikat az első­fokú adóhatósághoz. Iskolafelújítás Bükkösdön Elkerülhetetlen a Bükkösdi Általános Iskola és Gyermek- otthon konyhájának és vizes­blokkjának a felújítása. A ba­rokk kastélyépületben lévő in­tézmény korszerűsítése évekig tartott, de az oldalszárny gé­pészeti-, víz-szennyvízrend­szerét, valamint villamos há­lózatának cseréjét nem érin­tette. Ezeket a munkálatokat idén és a jövő évben elvégzik, a költségek elérik a 7 millió forintot. Grafikai Biennálé Békéscsabán Szombaton nyit a IX. Orszá­gos Tervező Grafikai Biennálé a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeumban. A kiállításon plakát-, naptár-, csomagoláster­vekből, szórólapokból és egyéb propagandaanyagokból válo­gatnak egy adott témamegjelö­lés keretében. Idén a JEL jegyé­ben a magyaír kultúrát elemző és kifejező alkotások között szem­lélődhet a publikum. A tárlatot szeptember 19-éig tekintheti meg a közönség. Nyilvánosság Klub A Nyilvánosság Klub au­gusztusban tanulmányt jelentet meg a nyomtatott sajtó alapvető problémáiról, különös tekintet­tel a választások utáni hely­zetre. A teoretikus írások felkért szerzői között van Peter Galli- ner, Adam Michnik, Kis János, ám az összeállítás második fe­lében hazai vezető napilapok vezetői reagálnak olyan kérdé­sekre mint a szakmai értékrend kiszolgáltatottsága a politiká­nak, a lapon belüli műfajok, a jövőre vonatkoztatott straté­giák, az újságírás és az üzleti élet kapcsolata. minden nyugati (és reméljük, hazai) zenehallgató számára. E négy tételből álló darab - iszo­nyú nehézségei miatt - amúgyis hiányzik a hangversenyéletből Jó főpróbája volt a felvétel­nek odautunkban a Günzburg- ban adott sikeres hangverse­nyünk. Saint Léger után viszont a fáradalmakat „kipihenendő” A bezárt kapuk mögött üres pályák csábítanak a játékra Fotó: Szundi György

Next

/
Thumbnails
Contents