Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-19 / 197. szám
Száraz tónak nedves partján A tulajdonosok tiltakoznak, a kozármislenyi testület tavat szeretne (3. oldal) Több pénzt igényel az agrárszektor Az eddigieknél mintegy 15 milliárd forinttal többre lenne szükség az agrárágazatban a legsürgetőbb feladatok megoldásához - mondta Lakos László, a tárca vezetője hétfőn a minisztériumban megtartott összapparátusi értekezletet követő sajtóbeszélgetésen. A nehéz pénzügyi helyzet egyik oka a miniszter szerint az, hogy az előző kormányzat bőkezűen mérte a támogatásra szánt pénzt. Az agrárexport támogatására rendelkezésre álló ez évi 23 milliárd forintból már 20 milliárd forintot elköltötték, pedig az év végéig még legalább 10 milliárd forintra lenne szükség. A mezőgazdasági fejlesztési alapból adható támogatásokra összesen 7 milliárd forint állt a kormány rendelkezésére. Ezzel szemben már eddig 11 milliárdot költöttek. Az ebből adódó nehézségeket tovább súlyosbítja, hogy még legalább 6 milliárd forint kellene a főként műszaki fejlesztést célzó pályázatok finanszírozásához. A miniszter azt is közölte, hogy az őszi munkákhoz szükséges pénzek - a tavalyihoz hasonló összegben - tehát szűkösen, de mégis rendelkezésre állnak. A minisztérium működésének pénzügyi feltétele is adottak. A miniszter a továbbiakban a kedvezőtlen időjárás hatásáról szólva elmondta, hogy már most látható: az előrejelzettnél kevesebb lesz az étkezési búzát takarítanak be, és ha az aszály nem enyhül, az időjárás nem (Folytatás a 2. oldalon) Tíz nap alatt több mint 1500 kilométert biciklizik öt székesfehérvári fiatal a hazai kerékpárutak fejlesztéséért. (Tudósítás az 5. oldalon.) Fotó: Szundi György Az első ember a Holdon Neil Alden Armstrong, az első ember, aki huszonöt évvel ezelőtt az amerikai Apolló-11 űrhajó parancsnokaként a Hold felszínére lépett Szájer József a Fidesz frakcióvezetője A Fidesz frakciója hétfői ülésen ellenszavazat nélkül Szájer Józsefet választotta meg vezetőjének. A posztra Szájer volt az egyetlen jelölt, mivel Kövér László eddigi megbízott frakcióvezető nem vállalta a jelöltséget. Minderről maga az érintett Szájer József számolt be az MTI munkatársának. Elmondta azt is, hogy a képviselőcsoport vezetőjeként mérsékelt és konstruktív ellenzéki politikát kíván megvalósítani. ígérete szerint a fiataldemokrata képviselők a kormány számára „kijáró” száz napos türelmi időszak alatt csak konkrét kérdésekhez és kizárólag szakmai szempontból fognak hozzászólni. Baranyai cigányok Auschwitzban Augusztus 2-dikán 44 baranyai cigány indul Auschs- witz-ba, hogy részt vegyenek a holocaust 50. évfordulóján rendezett nagyszabású emlékünnepségen. A megyei cigányság részvételét Ignácz Jánosné, a Fii Cu Női elnöke szervezi. Egy órán belül két halálos baleset Hétfőn reggel, öt perccel hét óra előtt a Szekszárdhoz közeli Várdomb határában robogott 1100-as, rendszám nélküli Suzuki motorkerékpárjával a báta- széki V. T. A 23 esztendős fiatalember szabálytalanul előzött, s összeütközött a szemben jövő teherautóval, amit a kétyi B. J. vezetett. Az ütközés következtében a motoros a helyszínen életét vesztette, járművében 1,3 millió forint kár keletkezett. Alig egy óra telt el, újabb halálos baleset történt pár száz méterrel arrébb, az 56-os úton Újberek közelében. Egy román állampolgárságú férfi személy- gépkocsijával halálra gázolta az úttesten áthaladó gyalogost, a 78 éves újbereki T. Lajosnét. A romániai férfi útlevelét a rendőrség bevonta, s megkezdték a vizsgálatot, amely kideríti, hogy az idős asszony féktávolságon belül lépett e a közútra, avagy a személyautót vezető férfi figyelmetlensége okozta a tragédiát. Helmut Kohl német kancellár fogadja Horn Gyulát a Magyar Köztársaság kormányfőjét MTI FOTÓ Németország minden lehetséges eszközzel támogatja az új magyar kormányt Horn Gyula villámlátogatása Németországban A magyar-német kapcsolatok erősítését szolgáló számos konkrét intézkedésben sikerült megállapodnia Horn Gyula kormányfőnek vendéglátójával Kohl kancellárral hétfői egynapos németországi villámlátogatásán. A hasznos, konkrét eredményeket hozó találkozóról a miniszterelnök röviddel hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren számolt be a sajtó képviselőinek. Horn Gyula elmondta, hogy egyebek mellett terítékre került Magyarország és az Európai Unió viszonya. Vendéglátójával megállapodtak abban: az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország szorgalmazza, hogy tűzzék ki a teljes jogú csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdésének időpontját, illetve jelöljék meg a tagság elnyeréséhez szükséges ütemtervet. Horn Gyula emellett nagyobb arányú pénzügyi támogatást kért az EU-tól a magyarországi modernizáció megvalósításához. A kancellár kedvezően fogadta ezt a kérést. A megbeszélésen szó esett arról is, hogy Magyarország nagyobb arányú német részvételt szeretne a honi bankprivatizációban. A német pénzintézetek elsősorban a magyar bankok tőkeemelése révén szerezhetnének tulajdont. Az energetikai együttműködés keretében Magyarország várja a német befektetőket a termelő, ellátó szektorok privatizációjában. Németország emellett részt vehetne a magyar és a nyugati energiarendszer összekapcsolásában is. A magyar kormány ugyancsak számít a német befektetőkre egyéb infrastrukturális beruházásokban, így például a telekommunikáció, illetve az úthálózat fejlesztésében. Hóm Gyula kérte azt is vendéglátójától, hogy Németország engedje el annak a mintegy 400 millió német márkára rúgó adósságnak a még fennmaradt részét, amelyet az egykori NDK-val szemben halmozott fel Magyarország. A 400 milliós summából még mintegy 300-350 millió márkányi tör- lesztenivaló maradt. A magyar remények szerint Kohl kancellár elfogadja ezt a kérést. A magyar miniszterelnök és a német kancellár megállapodott abban is, hogy külön megbízottakat neveznek ki a kapcsolatok koordinálására. A koordinátorok első megbeszélését a tervek szerint augusztusban tartják Budapesten. (Folytatás a 2. oldalon) Javult a közbiztonság Ülést tartott tegnap Baranya Megye Közgyűlése Maratoninak induló, de azután a szokásosnál alig hosz- szabb ülést tartott tegnap a Megyeházán Baranya Megye Közgyűlése. A dr. Szűcs József elnökletével tanácskozó testület több mint húsz napirendi pontot tárgyalt, némelyiket alig leplezett személyeskedések és indulatok kíséretében. Mivel sok helyről érkezett javaslat, igény, a Közgyűlés döntött arról, hogy a település- fejlesztés minőségi jegyeit erősítő idei pályázatok - a Kulturált települési környezetért, az Év lakóháza és az Építészeti kultúráért - beküldési határidejét augusztus 10-re módosítja. Legutóbb két évvel ezelőtt adott számot Baranya közbiztonsági helyzetéről a megyei főkapitányság, így a következő napirend pont keretében dr. Er- nyes Mihály rendőr ezredesnek, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének volt miről tájékoztatni a képviselő- testületet. Tavaly tovább csökkent a hatóság tudomására jutott bűncselekmények száma, s ez még akkor is igaz, ha a közelmúlt néhány nagy horderejű élet- és vagyonelleni bűncselekménye, az elkövetők egy részének fokozódó brutalitása az állampolgárok biztonságérzetére negatívan hatott. A lopások közül gyakoriak voltak a besur- ranások, a zsebtolvajlások, a nagy értékű kerékpárok eltulajdonítása, a kistelepülések körzeteiben pedig a haszonfák, termények „elemelése”. (Folytatás a 2. oldalon) Ellenzéki petíció a köztársasági elnökhöz Göncz Árpád hétfőn délelőtt fogadta a négy ellenzéki párt képviselőit, akik petíciót nyújtottak át a köztársasági elnöknek. Ebben az MDF, a KDNP, az FKGP és a Fidesz képviselői felszólították az elnököt: a médiabéke iránti elkötelezettségére tekintettel korábbi döntéseihez hasonlóan ne írja alá az új tévé- és rádióvezetők kinevezésére vonatkozó javaslatot. A több mint félórás eszmecsere keretében a négytagú ellenzéki küldöttség tájékoztatást adott a kialakult helyzetről, hangsúlyozva, hogy mint azt levelükben is megállapították a történtek ellenére még mindig nem tartják lehetetlennek a megállapodást. Göncz Árpád elmondta: a médiavezetőkre vonatkozó javaslat még nem érkezett meg hozzá. Leszögezte, hogy személy szerint a törvények és az Alkotmánybíróság döntései alapján fog határozni az előterjesztésről. Az államfő az önmérséklet fontosságát hangsúlyozva amellett volt, hogy a médiatörvény megalkotása érdekében folytatódjanak a hat párt közöt a megbeszélések. * A médiavezetők személyéről folytatott egyeztető tárgyalások eredménytelensége miatti tiltakozásul az ellenzéki pártok nem vesznek részt a kulturális bizottság hétfői ülésén. A kulturális bizottság szocialista és szabaddemokrata tagjai az ellenzéki képviselők kivonulása után úgy határoztak, hogy az ellenzék távollétében is meghallgatják a rádió és a televízió élére jelölt személyeket. Döntöttek arról is, hogy első napirendi pontként megtárgyalják a korábbi elnökök - Hankiss Elemér, és Gombár Csaba - felmentésére vonatkozó előterjesztést. Százmilliós vámcsalás Drávaszabolcson Négy pénzügyőrt és egy pécsi vállalkozót vettek őrizetbe a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az utóbbi idők egyik legnagyobb horderejű vámcsalása kapcsán. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint körülbelül egy éven keresztül tartott N. T. pécsi vállalkozó suba alatti együttműködése a Vám- és Pénzügyőrség négy munkatársával. Ennek során a nagylaki határátkelőhelyen léptette be a vállalkozó a Törökországból importált felsőruházati cikkeket, elsősorban farmert. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy ezt az árut Horvátországba irányuló tranzitáruként jelentette be az illetékes vámszerveknek. (Folytatás az 5. oldalon) Folytatódik a 4. Nemzetközi Zenei Fesztivál Pécsett Két hét szünet után folytatódik Pécsett a 4. Nemzetközi Zenei Fesztivál hangverseny- sorozata. A Fesztivál Extra keretén belül ma este 20 órakor a Camerata di Roma (Olaszország) koncertjére kerül sor a Liszt teremben. Boccherini, Mozart és Verdi műveket adnak elő Bogányi Gergely zongoraművész közreműködésével, Győriványi György vezényletével. 20-án, szerdán kétzongorás hangversenyre kerül sor este 8-kor a Liszt teremben, Ingomar Rainer (Ausztria) és Egly Tibor Bach: A fúga művészete című művét adja elő. 21-én, csütörtökön a Trio Hernádi (Németország) Brahms, Bartók és Messiaen művekét játszik a Hotel Palatínus Bartók Termében este 8 órakor. 28-án kerül sor a 24. Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor záróhangversenyére a Bazilikában este 8 órakor. Brahms Német Re- quiemjéi. adják elő. Vezényel: Ligeti András. Cs. L. KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló V. évfolyam, 197. szám 1994. július 19., kedd Ára: 16,30 Ft