Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-08 / 186. szám

1994. július 8., péntek A mai nap üj Dunántúli napló 5 Szociálpolitikai kedvezmények a MÁV és a Volán utasainak Csak iroda, nem hatóság Félévi mérleg a komlói segélyekről Bár az utazóközönséget érintő szociál- és üzletpolitikai kedvezmények jogosultjainak körét és mértékét általában csak ritkán változtatják, szándékos­ság helyett gyakran mégis egy­szerűen a tájékozatlanság vagy a félreértés a forrása a jegykeze­lők, az ellenőrök és az utasok csaknem mindennapos szócsa­táinak. A vasúti közlekedésben kü­lönösen a nyugdíjasok házastár­sát is érintő kedvezményekkel kapcsolatban sok a félreértés - derült ki a szerkesztőségünk panaszügyeletére érkező beje­lentésekből. A nyugdíjasok évente 16 al­kalommal válthatnak menetje­gyet 50 százalékos kedvez­ménnyel, ha beszerezték a „Nyugdíjasok utazási utalvá­nyát”. Két ilyen jegyváltást azonban kiválthatnak egy 90 százalékkal mérsékelt menet­jegyre is. A nyugdíjas házastár­sára és élettársára viszont csak akkor vonatkozik ez a kedvez­mény, ha már elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt. A nagycsaládosok, vagyis a három vagy több gyermekkel együttutazók menetjegyének árából ugyanakkor 90 százalé­kos kedvezményt nyújt a MÁV, s az utazások számát sem korlá­tozza. Ebben az esetben család­tagnak számít a szülő, a nőtlen vagy hajadon kiskorú eltartott és a magasabb összegű családi pótlékra jogosult munkaképte­len családtag is. A nős sorállományú katonák évente 24, a nőtlenek hat alka­lommal utazhatnak díjmentesen oda és vissza, a Szabadságolási igazolvány alapján. A körletel­hagyási engedéllyel útnak indu­lók kedvezménye 50 százalék. A nők 55., a férfiak 60. életé­vévük betöltése után 20 száza­lékkal olcsóbban utazhatnak. A Volán a jövő héten jelen­teti meg az utasoknak készített új tájékoztató kiadványát, amely részletesen ismerteti a rá­szorulóknak járó kedvezmé­nyeket. A család éve kapcsán igyekeztek könnyíteni a nagy- családosok utazási körülmé­nyein, ezért hirdették meg nem­régiben a háromnál több gyer­mekkel utazók kedvezményét, akiknek egységesen 50 százalé­kos tarifamérséklés jár. A Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcké­pes igazolványával rendelkező utasok 90 százalékos kedvez­ménnyel válthatnak menetje­gyet. Tröszt Éva. A pénztelenség, az állásta- lanság önmagában is indulat forraló, és ezt fokozza a hetek óta tartó kánikula is. A gyámü­gyi irodák ostroma azonban tiem mérséklődik. Komlón hétfő és szerda a fogadónap a polgármesteri hivatalban, - e [lapokon 40-50-en is bekopog­tatnak dr. Zóna János gyámügyi ilőadó irodájába.- Ez év június 30-ig 244 csa­ládot tudtunk rendszeres neve­lési segélyben részesíteni, ennél »okkal többen, 894-en kaptak átmeneti segélyt - mondja az ügyintéző. Az irodához fordu­lók száma tovább emelkedik, de továbbra is csak az önkormány- sat rendelkezésére álló pénzt tudjuk szétosztani, s ez már a pályázatok révén nyert központi pénzekkel együtt is kevesebb, mint tavaly. Feladataik közé tartozik azoknak a felnőttkorú emberek­nek a segítése is, akik ügyeik in­tézésére nem képesek, vagy csa­ládi és egyéb okok miatt ebben akadályoztatva vannak. A Csa­ládsegítő Szolgálattól az albér­lők házáig kiépült intézményhá­lózat segíti munkájukat, a négy ügyintéző ezzel együtt sincs irigylésre méltó helyzetben, kü­lönösen ha meggondoljuk, hogy egyre többször kell „hivatalból” is eljárniuk a kiskorú gyerekek védelmében. B. R. Dublin szakemberei Pécsett Majd minden kiskertben okozott kisebb-nagyobb károkat a permetezés Fotó: Szundi György Ha a biztosító gyorsan cselekszik Vegyszerfelelősségi biztosítás alapján térítik a kárt Évről évre magasabb a bal­eset miatt bekövetkezett halále­setek száma - hallhattuk a há­romnapos nemzetközi közleke­dés-biztonsági projekt-megbe­szélésen, amely csütörtökön kezdődött Pécsett a Városhá­zán. Az írországi Dublin váro­sából, az angliai Liverpoolból és a Cseh Köztársaság-beli Tre- bonból érkezett szakembereket dr. Páva Zsolt, Pécs alpolgár­mestere köszöntötte. A négy európai város közös projektje elsődlegesen a bal­eset-megelőzés módszereinek alapos feltérképezését célozza, előlegezve a hosszútávú együttműködés lehetőségét. Munkájukat az Egészségügyi Világszervezet számára is fel­kínálják, amely a jövőben ilyen jellegű munkacsoportokat is in­dítana. A találkozó során a pécsi ön- kormányzat, a Közlekedési Fel­ügyelet, a Közúti Igazgatóság, a A megfelelő törvényi eljárás betartásával igenis szabható olyan határidő, amelyen túl már nem lennének felhasználhatóak a kárpótlási jegyek - mondta Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hi­vatal elnöke az MTI kérdésére. Ennek azonban alapvető fel­tétele, hogy az állami vagyon­ból megfelelő kínálatot biztosít­sanak a kárpótlási jegyek tulaj­donosainak. Az állampolgárnak meg kell adni a lehetőséget, hogy el tudják költeni kárpótlási jegyüket. Ha az állam eleget tesz felajánlási kötelezettségé­nek, ha megfelelő mennyiségű és minőségű vagyont kínál fel, akkor alkotmányos lehet a kár­pótlási jegyek felhasználható­ságának határidőhöz kötése ­Tömegközlekedési Rt., az Au­tóközlekedési Tanintézet és a rendőrség munkatársai az álta­luk eddig bevezetett baleset- meg-előzési módszerekről és a pécsi közlekedés neuralgikus pontjairól adnak számot. Dublin és Pécs kapcsolata csaknem 5 éve tart, amikor is együtt léptek be a WHO „Egészséges Városok” európai projektjébe. Mint a Dublinből érkezett Ray Bateson hozzá­fűzte, önmagában is továbblé­pés, hogy a tavaly indított kis­vállalkozói program után most a közlekedés-biztonság érdeké­ben is gazdagíthatják a közös programok sorát, amely ked­vező fogadtatás esetén 600 eu­rópai várost érinthet. A tapasz­talatok megvitatását követően fejlesztési terveket készítenek. A gyerekek és az idős korosztá­lyának, másfelől pedig a kerék­páros közlekedésnek szánnak kiemelt szerepet. Tröszt É. hangsúlyozta Sepsey Tamás. Amennyiben azonban a kínálat olyan szűkös, mint a mostani és olyan kedvezőtlenek a feltéte­lek, mint amilyenek az utóbbi idők egyes kibocsátásainál ta­pasztalhatók, akkor a határidő egyfajta állami kényszerfel­használást jelentene. Arra kény­szerülnének tehát a kárpótoltak, hogy költsék el jegyeiket, ha nincs más, hát értéktelen dol­gokra. A kárpótlási hivatal elnöké­nek véleménye szerint szabá­lyozni kell azt az esetet is, ami­kor a jogosult a törvényben elő­írt határidő után kapja meg a kárpótlási jegyét, mert például bírósági eljárás miatt csak akkor vált jogerőssé a határozat. (MTI) A szerdai lapunkban megje­lent „Méregeső Pécs környé­kén” című cikkünk azonnali cselekvést váltott ki a biztosító­nál. A Pécs környéki kiskertek­ben légi permetezéssel okozott kár ügyében kapcsolatba léptek a Görcsönyi Tsz.-el, hogy minél előbb intézkedhessenek a kár­vallottak javára. Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Baranya Megyei Kárrendező Irodájának igazga­tója, Horváth István tájékozta­tott a kárfelmérésről.- Néhány órával a cikk meg­jelenése után a biztosító szak­emberei azonnal 'felkeresték a Görcsönyi Tsz.-t, hogy a kár­felvételhez szükséges helyszíni szemlét egyeztethessük a tsz.-el és a károsultakkal. Jó hír, hogy a biztosító kez­deményezte a kárvallottak kár­térítését, de az is, hogy most már a Görcsönyi Tsz. maga is kérte a kárfelmérést a vegyszer­felelősségi biztosítás alapján, miután elismerte a károkozást, és átadta a bejelentések listáját. Pusch János mezőgazdasági kárszakértő a teendőket sorolta.-Eddig 28 gyódi kiskerttu­lajdonos jelentkezett, de újabb panaszosok is várhatók. A Há­romszög-dűlőből 18 gazda ügyét közös képviselő vállalta el. Ezekben az órákban újabb kilenc károsult jelentkezett. Más tsz.-ekkel kapcsolatban is így járunk el, amennyiben kár- bejelentés érkezik. Baranya megyében évtizedek óta az Állami Biztosítónál biz­tosították a termelőszövetkeze­teket, gazdaságokat.- A vegyszerfelhasználók és légi permeteztetők külön köt­hetnek vegyszerfelelősségi biz­tosítást - amit általában meg is kötnek. Ez annyit jelent, hogy a vegyszer felhasználása követ­keztében okozott kárt megtérít­jük a szerződésen kívüli, har­madik személynek is - jelen esetben a kiskerttulajdonosok­nak -, amelyből az adott tsz. is anyagi részt vállal. A kárfelmérést ezért közösen végzik, természetesen, ha már elismerték a károkozást. A kis­kerteket általában nem biztosít­ják, mert drága. Részükre jég és tűz elleni biztosítást ajánlanak. A vegyszerfelelősségi nem jel­lemző, mert ezzel nemigen okoznak kárt a szomszédnak.- Az eddigi bejelentések alapján elküldtük a kiértesítése­ket a károsultaknak. Kedden 8 órától tartjuk a helyszíni szem­lét a gyódi határban, ami addig tart, amíg az összes ügyben nem végzünk. Bejelentéseket lehet még tenni a tsz.-nél, de a hely­színen is, ahol a szemlén a tsz. képviselője is részt vesz. Megtudtuk, hogy hasonló feladata van most a biztosítónak Mozsgón és Szulimánban is. Egyébként ebben az időszakban szokták permeteztetni az érő borsót és a repcét. A nyár fo­lyamán számíthatnak a kertgaz­dák még a napraforgó légi per­metezésére, amit remélhetőleg meghirdetnek. Rozvány Gy. Vállalkozói szaktanácsadás A V.K.K.F. Baranya Megyei Vállalkozói Központ folyama­tosan bővíti szolgáltatásai körét. Pécsett az Iparosházban mű­ködő intézmény rendszeres szaktanácsadással - hétfőn 14-18 óráig, valamint szerdán 8-12 óráig - szeretné ezentúl segíteni a kezdő és kisvállalko­zókat mindennapi gondjaik megoldásában. Többek között az üzleti terv, a hitelpályázat, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében, a vállalkozási forma kiválasztásában, a banki ügyletek lebonyolításában, va­lamint adó, pénz- és vámügyi, valamint egészség- és nyugdíj- biztosítási kérdésekben. Tábor Sikondán cigány gyerekeknek A római katolikus egyház komlói plébániájának szervezé­sében és támogatásával, vala­mint a komlói Romák Munkás- tanácsa - korábban komlói ci­gányok érdekszövetsége - köz­reműködésével július 11-én tá­bor nyitja kapuit Sikondán hát­rányos helyzetű cigánygyere­kek számára. Kánikulai kényszerérés Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében befejeződött az árpa be­takarítása. Ä mintegy 18 ezer hektáron elvetett kalászos hek­táronként 4,3 tonna átlagtermést adott. Most valamennyi gazda­ságban a búza aratása a legfon­tosabb teendő, az elmúlt hét vége óta a 115 ezer hektárnyi gabona egyötödét vágták le. A több napja tartó rekkenő hőség nem tett jót a kenyémekvaló- nak, mert beszáradással járó kényszerérés következett be. Mivel a csapadék hiánya hátrá­nyosan befolyásolja a mennyi­séget és a minőséget egyaránt, a szakemberek legföljebb köze­pes termésre számítanak. Meddig használhatók fel a kárpótlási jegyek? Eladó önkormányzati lakások Siklóson végre vásárolhatnak a bérlők Több mint 300 önkormány­zati lakást érint a siklósi képvi­selő-testület legutóbbi ülésén tárgyalt értékesítési ügy. Az, hogy e lakások megvásárlása lehetővé váljék, régóta téma Siklóson. Amint azonban azt a Polgármesteri Hivatal munka­társaitól megtudtuk, az érintett lakások között voltak kiutaltak, ideiglenesek, vagyis hosszabb folyamatot igényelt az előké­szítés. Most viszont végre ér­vényesíthetik vételi és elővá­sárlási jogukat a lakók ott, ahol eddig csak bérlők voltak. Az önkormányzati lakások nagy része „tömeglakás”, pa­nelházak, társasházak. Érint a rendelet több Béke téri, Hajdú Imre úti és Köztársaság téri paneltömböt, több értékesítés várható a Dózsa György és a Felszabadulás utcában, s né­hány helyen szétszórtan a vá­rosban. Sajnos két üres önkor­mányzati tulajdonú lakás olyan állapotban van, hogy azokat eladni nem lehet, mert lakás céljára már alkalmatlanok, így ha valaki nem bérlő és vásá­rolni akar, ílymódon nem te­heti. A vételár a forgalmi érték 50 százaléka lesz, melyet ha egy összegben fizetnek ki, igen magas kedvezményt kapnak a vásárlók. Amúgy a részletfize­tés 25 évre szól, ha valaki rövi- debb idő alatt kíván törleszteni, az időarányos kedvezményben részesül. 1995. március 31-ig benn­lakhat a lakásban a bérlő, a tör­vény gondoskodik arról, hogy utána sem adható el hosszú ideig hozzájárulása nélkül, így nem kell attól tartani, hogyha valaki végképp nem képes vá­sárolni, hajléktalanná válik. A nyugdíjasokról pedig külön rendelkeznek a szabályozók, amíg a bérleti jog fennáll, vétel nélkül is élhetnek eddigi lakó­helyükön.-A lakások értékbecslését ugyan el tudnák végezni a pol­gármesteri hivatal szakemberei is - tájékoztat a siklósi megbí­zott jegyző, dr. Priol János -, azonban jobb ilyen esetben egy külső szakértőcsoportra bízni az ügyet. így mi is keresünk feladatra egy szakértőirodát. Ha megtörtént az értékbecslés, az árról tájékoztatjuk a polgá­rokat, majd 180 napon belül megindulhat az adásvétel. Az épületek közt műemlék szerencsére nincs, csak műem­lék-jellegű, ám ebben az eset­ben rájuk ugyanazok a szabá­lyok érvényesek, mint a többi lakásra. Sz.A. Közel kétmillió forint értékben hat új számítógépet helyeztek üzembe a MacPal kft. mun­katársai tegnap a pécsi Zipernovszky szakközépiskolában. A korszerű berendezéseket a közismereti tárgyak oktatásához használják majd. Fotó: Szundi György

Next

/
Thumbnails
Contents