Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-08 / 156. szám
1994. június 8., szerda A mai nap aj Dunántúli napló 5 Vállalkozás a kultúráért A színvonalas hazai kultúr- termékek terjesztésére alakult New Bridge Kiadó munkatársai kedden a pécsi Művészetek Házában rendeztek találkozót a kultúrára fogékony polgároknak, hogy ismertessék eddigi új terveiket a vegetáló kulturális piac fellendítésére. Mint Takács Ákos, a kiadó művészeti vezetője elmondta, olyan mozgalmat kívánnak indítani, amelyben a csatlakozók kulturális missziójuk mellett még tisztes jövedelemhez is juthatnak. A tegnapi startot június 14-én 17.30-tól ugyancsak a Művészetek Házában egy újabb nyilvános tájékoztató követi, ahol az érdeklődők találkozhatnak a kiadót Baranyában képviselő Beleznay Endrével is. Új termékek a baranyai piacon A kakas-sonkától a szuperszirupig Tegyük mindjárt hozzá: a „szuperszirup” elnevezés teljesen önkényes. A szakemberek csak azt mondják: elég, ha any- nyit tudok róla, hogy - mondjuk - egy kétliteres palack narancsízű sűrítményből 20 liter üdítőital készíthető. A szuperszirup egy kecskeméti cég terméke, a Marina annak az élelmiszeripari mérnöknek a receptje, aki a közismert Olimposz és Piroska-csa- ládot is „feltalálta”. Tegnap Pécsett, az Ifjúsági Házban rendezett termékbemutatón azonban nem csak a Marina szerepelt, hanem több más olyan élelmiszeripari termék is, amelyek eddig csak elvétve kerültek a baranyai boltok pultjaira. A NOVRO Bt. által szervezett rendezvényre közel 500 meghívottat vártak, kereskedőket, vendéglátókat, akik a bemutatott termékekből azonnal összeállíthattak volna egy kiadós reggelit. Itt volt például a szegedi székhelyű cég terméke, a Kisteleki-szalámi és kolbász. Ez viszont a jeles Pick-gyár szalámimesterének receptje alapján készül, s eddig Dél-dunántúl e vidékén alig-alig volt ismert. Ha már a reggelit említettük: egy kanadai-szerb-magyar cég csak természetesen alapanyagokból készít szeszes italokat, Bourbon-whiskey-től a Buf- falo-vodkáig. A tegnapi rendezvényen szerepelt először a mezőtúri cég baranyai szakemberek előtt. Az árubemutatót nem szakmai szemüvegen keresztül nézve is elmondható: jó - és nem csak a vásárlóknak, de a termékeket előállítóknak is -, ha szélesebb a választék, ha erőteljesebb a gyártók közötti verseny, mert ez előbb-utőbb a bolti árcédulákon is kell majd hogy éreztesse a hatását. Pécsett és Baranyában a korábbi évekből ugyan ismert valamennyire az ORSI - az orosházi baromfi- feldolgozó ipar de jelenleg az egész megyében mindössze 14 boltban tudnák megmondani: milyen a kakas-sonka, illetve a Rex Ciborum márkanév alatt futó libamáj termékek sora, például a parfé. M. A. Bajban született barátság A München közelében lévő bajorországi kisváros, Altenstadt lakói amint hírül vették, hogy Mohácsra tömegesen menekülnek a jugoszláviai háború miatt az emberek, azonnal gyűjtésbe kezdtek. Ruhaneműt, lábbelit, takarókat, játékokat, édességet, élelmiszert pakoltak teherautókra és hozták az adományt. Az első szállítmányt továbbiak követték, több mint 10 alkalommal jártak nálunk az elmúlt 3 év alatt. De más segítséget is adtak: Eszék ostromát követően a Horvátország-szerte hiánycikknek számító ablaküvegből 2 teherautóra valót vásároltak nálunk és osztották szét a rászorultaknak. A bajorországiak meghívásának eleget téve most személyesen is megismerkednek a két város vezetői, ezért utazott tegnap Altens- tadtba Kuti István polgármester és Olt György jegyző. OPEL ASTRA KAMATMENTES HITEL AZ OPEL GERGELYNÉL! Autót ma már számtalan helyen lehet venni, de nálunk kamatmentes kölcsönt is kaphat. Márkakereskedésünk (a vásárolt típustól függően) akár 700.000 Ft kamatmentes hitelt biztosít Önnek. Várjuk márkakereskedésünkben, az Opel teljes típusválasztékával! A NAGYSIKERŰ AJÁNDÉKAKCIÓ FOLYTATÓDIK! OPEL^ AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: OPEL GERGELY 7630 PÉCS Pécsváradi u. 2. Tel.: 72/333-191, 333-195 Fax: 72/333-191 Kalászos fajtabemutató Négymilliárdos hitel az agrárvállalkozóknak Már jól bevált, nagyüzemi termesztésben is bizonyított, valamint jelenleg csak kísérleti kisparcellákon termesztett, ám ígéretes kalászos gabonafajtákról esett szó kedden a Boly Részvénytársaság kísérleti telepén, ahol a nagy számban ösz- szejött érdeklődők természetesen meg is tekinthették a gabonafajtákat. Kovács Sándor, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet tanácsosa az államilag minősített fajtákat mutatta be a növénytermesztő szakembereknek, megjegyezve hogy azok az országban több tucat kísérleti parcellán bizonyíthatják termő- képességüket. Az előadásból kiderült, hogy az utóbbi időben a mart on vásári fajták előretörése, térnyerése tapasztalható a nagyüzemi termesztésben. A legnagyobb termőképességű, legmegbízhatóbban termeszthető fajták az MV-16-os, a GK-Öthalom, az Alföld, az MV-15-ös, valamint az MV-19-es, 20-as, 21-es és 23-as.-A felsorolt nyolc fajtából hatot mi is termesztünk - tudhattuk meg a bemutató második részét vezető Balikó Sándortól, a Boly Rt. igazgatóhelyettesétől, ismertetve fajtapolitikájukat. Mint elmondotta, örvendetes tény, hogy a néhány évVel ezelőtti jelentős visszaesést követően a termelők ismét mind nagyobb mennyiségben igénylik a jó minőségű kalászos vetőmagot. A jó termés eredményeként idén várható gabonafelesleg értékesítéséhez szerinte is feltétlenül szükséges lesz a mié-» lobbi állami szubvenció. Balog Az év eddigi részében négy- milliárd forint hitellel segítették az agrárágazat egyéni és társasvállalkozóit a takarékszövetkezetek. A tavalyi kölcsönösszeg dupláját fizették ki, s ez azt jelzi, hogy élénkült a befektetés a mezőgazdaságban - mondta Gergely Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kedden Nyíregyházán, ahol sajtótájékoztatót tartott a város legújabb szövetkezeti pénzintézetének megnyitása alkalmából. Gergely Sándor elmondta: az egyik legnagyobb tételt a reorganizációs hitel jelenti. Több mint 600 millió forint kölcsönt adtak az induláshoz a farmergazdálko- zásra vállalkozóknak, a legtöbb pénzt a jó termőfölddel rendelkező Békés és Tolna megyében fizették ki. A takarékszövetkezetek, melyek többnyire a falvakban működnek - 1100 helyen például egyedüli pénzintézetként - a jövőben is kiemelt gondot kívánnak fordítani az agrárágazat segítésére. Gergely Sándor ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni: olyan agrárpolitikára és olyan szerkezetváltásra lenne szükség, amely ténylegesen a minőség irányába „vinné el” a mezőgazdaságok és exportképesebbé tenné a termelést. A takarékszövetkezetek érdek- képviseleti szervezetének elnöke szólt arról is, hogy a szövetkezeti pénzintézetek októberig kialakítják egységes informatikai rendszerüket. Juniális a pécsi Bánki iskolában Ügyességi versenyek, pónilovaglás, tábortűz Nagy volt az érdeklődés a pónilóvak iránt Fotó: Löffler A legtöbb iskolában lezajlott a gyereknap ügyességi versenyekkel, kirándulással fűszerezve. Más oktatási intézmények ezt egyéb programmal kapcsolva tették és teszik emlékezetessé. így vakáció-köszöntőként a pécs Bánki Donát Általános Iskola tegnap juniálist rendezett a tanuló ifjúságnak. Hámosné Kiss Andrea testnevelőtanár és dr. Szabó Győzőné, a diák önkormányzat vezető tanára szervezőkészségét és ötletességét az érdekesebbnél-érde- kesebb versenyszámok és a helyezésekért, jutalmakért ringbe szálló nagyszámú gyereksereg dicsérte. A szponzorok támogatásának köszönhetően - csoki-. eső, sütihalom, rengeteg póló, notesz és zseblámpa ösztönözte Varga Zoltán, az UTS Hungária magyarországi leányvállalatának vezetője kissé vívódva elemzi mondandóját. Egyrészt örül, hogy végre sínre került a német cég szeptemberben Magyarországon, Siklóson megalakult leányvállalatának élete. Eddigi eredményeiket megfejeli az, hogy múlt héten Németországban megszületett a döntés: a környezetvédelmi, szennyvíztisztító rendszerek kiépítésével foglalkozó UTS a technológiájához szükséges gépeket ezentúl Magyarországon gyártja - mégpedig Jánossormorján. A legelőnyösebb feltételeket ugyanis, és ez az érem másik oldala, a Mosonmagyaróvár melletti város biztosítja számukra. Hamarosan odaköltözik az UTS Hungária központja. A 150 milliós alaptőkéjű cég távozásáról, a tapasztalatokról Varga Zoltán így számolt be: - 7 mérnökkel dolgoa vetélkedő csemetéket. Pihenésként pónilovaglás, divatbemutató, discó és este tábortűz várta a gyerekeket. A reggeli nyitóünnepségen az elsősök és a másodikosok köijá- tékkal, dalokkal köszöntötték a nagyobb társaikat. A délelőtti és a délutáni sportprogramban focizhattak, ugrókötelezhettek, kézi labdázhattak és gyorsasági-ügyességi számokban adtak számot állóképességükről. Az éhesebbek közben lán- gosevő versenyen és a salátakészítő bajnokságon tömhették meg a hasukat. Játékos feladatként sokan a programot támogató cégek - Fema, Mecsek Fü- szért, Zyma, Tejipari, Stoll- werck - uránvárosi üzleteiben totót töltöttek ki. Többen zunk, a személyi feltételeket tehát már megteremtettük. Már szeptember előtt végeztünk piackutatást, és az indulás után nem sokkal, három önkormányzattal volt szerződésünk. Nem rajtunk, hanem különféle adminisztratív nehézségeken múlt, hogy végül az állami támogatás elnyeréséért a pályázaton idén nem tudtak megjelenni ezen ön- kormányzatok, jövőre azonban jelentős esélyeik vannak. Ugyanakkor résztvettünk több megyében, több pályázaton, ám sajnos igen rossz tapasztalatokkal tértünk haza. Előfordult, hogy a mi 40 millióval kedvezőbb, német bankgaranciával rendelkező ajánlatunk helyett a drágábbat választották. Amíg ezek a kiírások szerintünk nem a versenysemlegesség jegyében valósulnak meg, addig a jövőben elkerüljük ezt a piacszerzési módot. Ehelyett visszatérünk ahhoz, ugyanezen cégek hirdetéseit, „szendvicsemberként” táblán ismertették a környéken. Lénárt Zsolt ötödikes fiú büszkén mutatta a reklámtevékenységért kapott nagj< tábla tejcsokit. Szerinte megérte egy órát sétálni a városrészben. Osztálytársai, Takács Norbert és Dénes Gábor a kerékpárosok ügyességi versenyén drukkoltak. Mint mondták, hamarosan ők is megkapják és azonnal bekebelezik a kötélhúzó versenyen elért eredményük után járó csokoládét. Tőlük távolabb húzódva lányok bíztatták az osztálytársakat. Drenkovics Lívia és Kóródi Katalin sajnálta, hogy lekésték az ugrókötélversenyt. Szerencsére az akadályversenyen elsők lettek, így a csokoládét már megehették. A nap szenzációja a szépségverseny választás - mesélik kuncogva. Bár titkos a szavazás, állítják, hogy lányok között a biztos nyerő Livi testvére, Eszter lesz. A fiúk között a befutó, Polareczi Pál. A mozgásban, rohangálásban kifáradt napköziseknek Szűcs Károlyné étteremvezető és munkatársai finom falatokat készítettek. Délelőtt kakaó vajaskenyérrel, délben almaleves, rántott tonhal burgonya salátával, nyalóka, délután édes túró és kalács várta őket. Pécsett ma is vidám program vátja egyes iskolák tanulóit. Dr. Hegyi Sándorné témafelelős tájékoztatott, hogy náluk, a Köztársaság téri Iskolában egészségnapi rendezvénnyel folytatja a hétfőn elkezdődött juniálist. Egészséges életmódról, ételekről, receptekről lesz szó és természetesen kóstoló. Utána kozmetika tanácsadás, discó, csütörtök-pénteken __ sportvetélkedő lesz. Ádám Erika hogy megkeressük az önkormányzatokat, a térségeket, komplett ajánlatokkal, tervekkel.- Úgy tudom, Siklós is kapott Önöktől ajánlatot.- Igen, néhány hónapja a siklósi önkormányzat elé került ajánlatunk, és szerettem volna elérni, hogy legalább megbízást kapjunk egy díjtalan javaslattétel kidolgozására. Ez kellett volna ahhoz, hogy nekiállhassunk a munkának. Ilyen megbízást nem kaptunk. Az említett üzem, mely 45 főt fog foglalkoztatni, s hosz- szú távon az adóvonzatok tekintetében is jövedelmező lesz egy önkormányzatnak, végül északon épül meg. Én nem várhatok, most kell lépnem ott, ahol fogadnak. Látható: az okok összetettek, a konklúzió nekünk itt, ahol élünk, keserű szájízzel vonható le, mert azért Varga Zoltánnal 150 millió forint is költözik. Szabó A. Építők napja Az építők napja alkalmából közös ünnepi ülést tart csütörtökön 10 órai kezdettel Budapesten, az Atrium Hyatt konferencia termében az Építéstudományi Egyesület (ÉTÉ), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MEASZ). „Industria ’94” Az Industria ’94 szakkiállítás árucsoportjain jövőre se kíván változtatni a rendező Hungexpo Rt. A cég megbízásából készített közvéleménykutatás alapján a szakkiállítás 35 ezer látogatója elégedett volt a rendezvénnyel. A látogatók kétharmada visszatérő vendégként, 11 százalékuk külföldről érkezett. Ezt Boros István, a Hungexpo Rt. vezérigazgató-helyettese hangoztatta azon a sajtótájékoztatón, amelyen az Industria ’94 szakkiállítás eredményeit ösz- szegezték az újságíróknak Budapesten. Idén az ötnapos rendezvényen 24 ország 992 kiállítója mutatkozott be. Rokon népek költészete Az Országos Versmondó Egyesület a Reguly Társaság szakmai támogatásával meghirdeti a Rokon Népek Költészete Fesztivált, melynek országos döntőjére október 22-23-án Esztergomban kerül sor. Ezt megelőzően megyei találkozókat tartanak. A tizennegyedik életévüket betöltött versenyzők az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népek irodalmából választhatják ki a verseket vagy prózai alkotásokat. Magyar nép- és műköltészeti alkotásokkal nem lehet nevezni. Jelentkezni június 30-ig az alábbi címen lehet: Országos Versmondó Egyesület, 1251 Budapest, Pf.: 101. (Corvin tér 8.) Pollen jelentés A Baranya megyei ÁNTSZ pollenfigyelő szolgálatának jelentése 1994. május 30-tól június 5-ig: Az ossz szállópollen hétfőn és yasámap nagyon kevés számban volt a levegőben. Egyedül csak pénteki napon mértünk 100 feletti pollenszámot. Magas pollenszámot (30 db/m3 feletti) csak az agresszív füveknél találtunk. A csapadékosabb időjárás azonban nagyon megemelte a gombaspórák számát egész héten. Utazóinknak egy jótanács: ha polleninformációt szeretnének kapni ausztriai, vagy olaszországi útjaik előtt - a következő telefon számot hívhatják: Bécs 00-43-1-40-400-3309, Klagenfurt 00-43-463-1529, Olaszország 00-3951 6399650. Az UTS német vezetői hazánkban gyártatják gépeiket Miért költözik el egy cég Siklósról