Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-04 / 152. szám
1994. június 4., szombat A mai nap üj Dunantüli napló 5 A gyógyszerészkamarai törvényről Június 6-án, hétfőn lép hatályba a Magyar Gyógyszerészkamaráról szóló törvény, amely köztestületi rangra emeli a szervezetet. Ebből következően a kamarai tagság valamennyi, közvetlen gyógyszerellátó tevékenységet folytató gyógyszerész számára kötelező. A törvény értelmében azoknak a gyógyszerészeknek - a 4700 aktív patikusból mindössze mintegy 500-nak akik eddig nem voltak kamarai tagok, a hétfőtől számított 30 napon belül kell kérni felvételüket a kamarába. A jogszabály életbe lépése mindemellett azt is jelenti, hogy ezután nem születhet olyan, a gyógyszerellátást, a gyógyszergyártást és - forgalmazást, valamint a vezető beosztású gyógyszerészek kinevezését érintő döntés, amelynél nem kérik ki a kamara véleményét. Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház társulata lépett fel tegnap este Pécsett, a Nemzeti Színházban. Műsorukban Ivan Zajc: Zlatka című nemzeti operáját láthatta a közönség Petar Vujacic rendezésében, Vesna Baljak főszereplésével, a zenekart Zoran Juranic vezényelte. Fotó: Läufer László Holnap az Új VDN-ben Négy érzék birodalma Pécsett készül az első rehabilitációs kert * Húsfaló baktériumaink Dr. Emődy Levende a Streptococcus A-ról * A hencsei szerencse Alom-golfpálya kastélyparkban, luxuskivitelben * Katakomba a présházak alatt Habsburg Ottó is járt Hajós világhírű pincesorán * Bunyós pornósztár Visszatér a ringbe a lánycsóki fiú ISMERKEDJEN MEG A FIAT LEGÚJABB TÍPUSÁVAL, A PUNTÓVAL 1994. JÚNI. 4-5-ÉN, AZ ITÁLIAI NYÁR RENDEZVÉNYEIN Népművészeti vásár nyílott Pécsett, a Király utcában a Helyőrségi Művelődési Klubban. A tervek szerint nyár végéig nyitva tartó vásáron neves baranyai kézművesek: fazekasok, faesztergályosok, ékszer- és játékkészítők mutatkoznak be termékeikkel. Amennyiben a vásár az idegen- forgalmi szezonban sikeresnek ígérkezik, elképzőlhető, hogy karácsonyig is vásárolhatók itt a színvonalas ajándéktárgyak. Fotó: Läufer lászló FIAT hétvége az egész családnak! Június 4-5 szombat, vasárnap Szombat: 9"-lí"- ingyenes műszaki átvizsgálás és fényszárá beállítás (mindkét nap)- gépkocsi prába (minden típus kipróbálható)- a PUNTO szakmai, műszaki bemutatója- nyeremény játék FIAT kérdésekkel 2 éránként: 11” 13", 15”, 17°°- AMSTEL sör, virsli Vasárnap: 9"-l8“- Daniel Speer fúvós Quintett iMO“, 15°°-l 6“- Sörivó verseny 15*-Divatbemutató ló10- Guruló Bombázók 17“- 17”-kor SORSOLÁS Fődíj: PHILIPS autórádió-magnó II. díj: Ricar autóriasztó III. díj: Üléshuzat- Dodgem ®- Légvár £-AMSTEL sör, büfé J- Pattogatott kukorica, jégkrém Mindenki, aki az alábbi szelvényt bedobja a helyszínen elhelyezett urnába,q sorsoláson vesz részt. r u Név: .............................................. C ím: ................................................ ( 1 fő csak egy szelvénnyel vehet részt a játékban!) • • Ot éves a kapcsolat Mecseknádasd és Unterensingen Idén öt esztendeje annak, hogy Mecseknádasd és a németországi Baden-Württemberg tartományban lévő 4500 lakosú Unterensingen község kapcsolatba került. Az évfordulót a szépen fejlődő baranyai településen ünnepelték, a német partnerfaluból hatvan fős küldöttség érkezett az alkalomra, akik vasárnapig tartózkodnak Mecseknádasdon. Hogyan értékelhető az együttműködés? Bischof Ádám mecseknádasdi polgármester szerint már a kezdetektől nagy segítséget kaptak az unterensingeniektől: példaként hozta fel azt a támogatást, amit a kétnyelvű, német-magyar óvodai, iskolai oktatás beindításához nyújtottak, könyvek, másológépek, televízió érkezett a partner községből. A támogatás azóta is folyamatos, az iskolába padok, az öregek otthonába Mercedes mikrobusz, a polgármesteri hivatalhoz Unimog jármű érkezett, amely- lyel a téli hóeltakarítást tudják megoldani a községben. Az anyagi jellegű előnyökön túl a polgármester kiemelten szólt a nemzetiségi hagyomány, az anyanyelv ápolásához nyújtott segítségről, arról, hogy mecseknádasdi gyerekek, a táncs- csoport, a tűzoltók rendszeresen kimehetnek Unterensingenbe. Azt, hogy a két település között élő, mondhatni napi kapcsolat van, megerősítette Sieghard Fritz Unterensingen polgármestere is. Elmondta, őt három hónapja választották a falu élére, de szeretné az elődje által felépített partnerkapcsolatot folytatni, amelyet igen tártál-, más és sikeresnek ítél. Miért jó az együttműködés az unteren- singenieknek? Azért, mert számukra fontos, hogy ez a többségében német nemzetiség által lakott falu megőrizze hagyományait, az emberék pedig az identitásukat. S számukra öröm látni, hogy az a segítség, amit adnak, jó helyre kerül. Sieghard Fritz hozzátette, akik már többször megfordultak Mecseknádasdon elmondták, s ezt most ő is tapasztalta, az itt élők nagyon vendégszeretők és nagyon hálásak. Ami a jövőt illeti: szeretnék, ha a különböző szervezetek, csoportok még közvetlenebb, még jobb kapcsolatot építenének ki egymással, ehhez mint polgármester minden segítséget meg kíván adni. R. N. Mini minimálbérek Egyhetes ellenőrzési akciója során mintegy 400 munkáltatót - a vizsgáltak 22 százalékát - kellett felszólítania a minimálbér jogszabályban előírt megfizetésére közölte az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség. Az ellenőrzés 1841 munkáltatóra terjedt ki, és több mint 100 ezer munkavállalót érintett. A felügyelők 164 esetben, több mint 724 ezer forint értékben vetettek ki szabálysértési bírságot és 400 határozatot hoztak. Száznál több figyelmeztetést adtak ki. A kisebb munkáltatók többnyire azzal védekeztek, hogy nem ismerik a hatályos szabályokat. Qrin PÉCS RT. FIAT Autószalon 7630 Pécs, Diósi u. 49. Telefon: (72) 327-575,332-45 Munkaadói kerekasztal Az Érdekegyeztető Tanács jelenlegi munkaadói képviseleténél szélesebb együttműködést látnak szükségesnek a munkaadói szervezetek. Ezt a célt szolgálja a pénteken megalakult Munkaadói Kerekasztal, amelynek az ÉT tagjait alkotó kilenc munkaadói szervezeten kívül számos új érdekképviselet is tagja lett. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón elhangzott: a munkaadók szerepe ma kisebb, mint azt az átalakuló piacgazdaság igényelné, s ennek okát nem kis mértékben az egymás közötti kapcsolatok hiánya okozza. A most létrejött kerekasztal az integrációt is szolgálja majd. Felajánlás a NATO-programhoz A Külügyminisztérium eljuttatta a parlamenti pártok vezetőihez azt a felajánlási okmányt, amelyben Magyarország részletezi elképzeléseit a NATO bé- kepartnerség-programjával kapcsolatban. A békepartner- ség-program keretében valamennyi résztvevő állam úgynevezett felajánlási dokumentumban foglalja össze javaslatait, amelyek alapján utóbb a NATO és az egyes országok kidolgozzák a kétoldalú együttműködési programokat. Magyarország felajánlási dokumentumában megfogalmazza, hogy széles körű politikai konzultációs együttműködésre törekszik a NATO-val és részt kíván venni a katonai együttműködési programokban is. FIAT PUNTO A VÁLASZ. V égre megszületett a válasz igényeinkre és álmainkra. Ismerkedjen meg a modem kor autójával a Fiat Puntóval. Belső terének kialakításakor a legfontosabb szempont a kényelem volt. Karosszériája a szépség és biztonság ötvözetéből készült. Motorjaira a szenvedély és lendület jellemző. A Puntó a Fiat válasza Önnek. Vátjuk az Ön válaszát a Puntóra. A könyv a bányászat szomorú történelmi emlékeivel, így a vasasi bányabezárással is foglalkozik Fotó: Läufer László Kőkormot találtak, (ásvány)kincs lett belőle Könyv a mecseki szénbányászatról „Pécs város tanácsa a korabeli források szerint már 1746-ban valami kőkormot küldött Bécsbe az udvari kamara ásvány szakértőinek, ahol az nagy sikert aratott. A kőkorom ugyanis jó minőségű feketeszén volt, amelynek bányászata nem remélt fellendülést hozott Pécsnek és Baranya megyének. E néhány sor egy frissen kiadott könyv első oldalain olvasható, amelynek érdekessége méltán hasonlítható az idézet kurióz tartalmához. Ipartörténeti ritkaságról van szó, egy olyan kötetről, amely azt a termelési kultúrát mutatja be, ami az elmúlt évszázadokban meghatározó volt a térség, az itt élő emberek számára. A mecseki kőszénbányászat című könyv megírásának, ösz- szeállításának ötletét az ágazat jelenlegi, mostoha helyzete adta. A vállalat aktív és már korábban nyugállományba vonult mérnökei, dolgozói fogtak ösz- sze, hogy megvalósítsák az elképzelést, egyfajta mementót állítva a végnapjait élő mecseki szénbányászatnak. A könyv olvasmányos történeti áttekintést nyújt olvasói számára az ágazat helyi történetéről, ábrákkal és fotókkal illusztrált műveléstörténeti ösz- szeállítást, gazdasági elemzést tartalmaz. Minden baranyai ember számára érdekes és tanulságos olvasmány lehet a bányásztársadalmat bemutató néhány fejezet, ugyanakkor a kötet szakmai gyűjtők számára is tartogat néhány különlegességet. Benne ugyanis átfogó, ám részletes elemzés olvasható a bányászatra megalakult cégekről, azok egységeiről, és talán sehol máshol nem látható együtt a mecseki szénbányászat aknáit bemutató fotógyűjtemény. A könyv több oldalon emlékezik meg az elmúlt négy és fél évtized üzemi balesetben elhunyt mecseki szénbányászairól is. A szerzőcsoport nevében Szirtes Béla, a könyv szerkesztője így mutatta be közös munkájukat:- Örömmel fogadtuk a felszámolt Mecseki Szénbányák vezetőinek ötletét a könyv létrehozásával kapcsolatosan. Munkánknak szomorú aktualitást ad az ágazat bizonytalan helyzete, ám könyvünk a jövő ismerete nélkül megőrzi a mecseki szénbányászat múltját. A több cég támogatásával, a pécsi Kútforrás Kft. kiadásában megjelent könyv postán is megrendelhető a kiadónál (7629 Pécs, Komjáth Aladár u. 5. „D” épület). K. E.