Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-04 / 152. szám
1994. június 4., szombat A mai nap új Dunántúli napló 3 Az Európai Médiaintézet elismerése az Új Dunántúli Naplónak A nyitás napján ingyenes sörkóstoló várta a vásárlókat Fotó: Szundi György Megújult a mohácsi ABC Az elmúlt héten Budapesten a Forum Hotelben megtartott sajtótájékoztatóra invitálták az Új Dunántúli Naplót, s rendhagyó módon lapunk főszerkesztőjét külön is megkérték, hogy vegyen részt az eseményen. Az Új Dunántúli Naplótól teljesen idegen, hogy saját munkánkat dicsérjük, ám most olyan nemzetközi elismerésben volt részünk, hogy ezt olvasóinkkal is meg kell osztanunk. A sajtótájékoztatót az Európai Médiaintézet képviseletében Peter Galliner, az EMI tanácsadói tanácsának tagja tartotta. A nemzetközi hírű szakember - aki korábban a Nemzetközi Sajtóintézet igazgatója volt - elmondta, hogy az Európai Bizottság és Együttműködési Értekezlet demokratikus intézmények és emberi jogok hivatalának megbízásából figyelte a tömegtájékoztatási eszközök tevékenységét a magyar- országi választási kampány ideje alatt. A vizsgálat arról kívánt képet alkotni, mennyire voltak pártatlanok a magyar médiák a választások alatt, mennyire voltak elérhetők az egyes pártok számára, s menynyire volt tisztességes a tájékoztatás. Megfigyeléseik 10 nappal a választások első és egy héttel a második forduló előtti időre szorítkoztak. A televízió és a rádió valamennyi csatornájának figyelése mellett 8 országos és 3 megyei napilapot vettek górcső alá. A tájékoztatón Galliner úr egyáltalán nem volt udvarias, amikor az értékelésük eredményeiről szólt. Tényeket közölt, amelyeket bizony nem volt kellemes hallgatni néhány meghívott médiaképviselőnek, olyannyira, hogy voltak, akik sértődötten elhagyták a helyiséget. Hogy az Új Dunántúli Napló választásokkal kapcsolatos tevékenységét milyen magasra értékelték, az nem csak a tájékoztatón elhangzott igen elismerő véleményből derült ki, hanem már az elején sejteni lehetett, amikor a megérkezés utáni bemutatkozáskor Peter Galliner arra kérte Lombosi Jenő főszerkesztőt, hogy a tájékoztató után maradjon ott, vele külön szeretne beszélgetni. (Erre egyedül csak őt kérte fel a meghívottak közül). A jó háromnegyed órás magánbeszélgetés alatt elmondta, arra a megállapításra jutottak, hogy a helyi lapok általában ol- vasottabbak az adott régióban, mint az országos lapok, s vizsgálódásaik szerint ez különösen igaz Baranya megyében. Kérdéseire Lombosi Jenő elmondta, a számok is ezt igazolják, hiszen az Új Dunántúli Napló példányszáma 6-7-sze- rese a megyében eladott összes országos napilap számának. Ezt a tényt az újság szerkesztésében is figyelembe kell venni, ezért a helyi információk mellett - amelyek természetesen túlsúlyban jelennek meg a lapban - mindig helyet kell biztosítani az országos és a fontos világeseményeknek is. Galliner úr megjegyezte, feltűnt neki, hogy a Magyar Hírlap főszerkesztője által kezdeményezett, választások alatti sajtóetikai megállapodást sem az Új Dunántúli Napló, sem a többi ún. Springer-lap nem írta alá. Kíváncsi volt ennek okára. Lombosi Jenő elmondta, jóval a Magyar Hírlap kezdeményezése előtt az említett lapok már elkészítették a választási etikai kódexet, amelynek gerincét éppen itt, a Baranya megyei lapnál dolgozták ki. Ezt az etikai megállapodást két alkalommal is Budapesten valamennyi párt országos vezető tisztségviselőivel megtárgyalták, valamint a pártok helyi vezetőivel is ismertették. A tájékoztató utáni beszélgetést azért is tartjuk fontosnak, mert igazolódott, hogy lapunk a választások során pártatlanul tájékoztatott, az indulatokat visszafogta, az előrevivő törekvéseknek nyilvánosságot biztosított. Négy esztendeje is erre törekedtünk, a jövőben is ezt tesszük... S. Zs. A városnak akkor még csak alakuló lakótelepén, 1969 novemberében nyitotta az egyik legnagyobb élelmiszer és háztartási vegyicikk áruházát Mohácson a Liszt Ferenc utcában az ÁFÉSZ. Az eltelt 25 év alatt aztán alaposan körbevették az emeletes házak a boltot, s bár az üzemeltető folyamatosan gondoskodott a felújításáról, az egyre bővülő vevőkör igényeihez igazodva idén a teljes korszerűsítést tűzték célul. Az ABC-t április végén zárták be és egy hónap alatt újjávarázsolták. A vásárlók előtt fotocellás ajtók nyílnak, a bevásárlókosarak mellett kocsik is a rendelkezésükre állnak, s hogy a temérdek áruval megrakott polcok között könnyebben lehessen mozogni, az eladóteret 70 négyzetméterrel megnagyobbították. A felújítás keretében kicserélték az üzlet elektromos hálózatát, a fűtés- és szellőzőrendszerét, a padlóburkolatot, valamint a berendezést. A bútorzat és a falfestés domináló színei a kék és a sárga, melyekkel jelezni kívánják, hogy a Dália-Bokréta kereskedelmi lánchoz tartoznak, így az is természetes, hogy kéthetente más-más termékcsoportot kedvezményes áron kínálnak a vevőknek. A Mohács és Vidéke ÁFÉSZ 9 millió forintot költött most az ABC korszerűsítésére. Hagyományos formában, saját üzemeltetésben a városban és térségében 40 kereskedelmi egységet tartanak fent. Kiskereskedelmi forgalmuk árbevétele a múlt évben elérte a 700 millió forintot és összességében a nyereségük a 4,5 milliót. Tavaly a boltjaik felújítására 15 milliót fordítottak. Berta M. Az előszobaszekrény boszorkánya A Leőwey francia színjátszóinak sikere A pedagógusok napja A napokban tért vissza kettős franciaországi bemutatkozásáról a pécsi Leőwey Klára Gimnázium francia nyelvű diákszínjátszóinak 18 fős társasága. A II.-os és IV.-es gimnazistákra oszló két kis csoport la Ro- che-sur-Yon-ban, illetve Rou- en-ben lépett fel, egy-egy fesztivál keretében, ahová Európa számos országából mentek el a francia színjátszók. A kisebbek egy francia mesét, Az előszobaszekrény boszorkányát adták elő. Az előadás voltaképp a gimnáziumi francia nyelvi csoport majd’ egész éves munkájának eredménye, hisz az órákon dramatizáltak, próbáltak és rendezték a „darabot”. A helyszínen minden órában zajlott egy előadás, délelőtt pedig műhelymunka folyt, művészekkel találkozhattak, kiscsoportos foglalkozás keretében színpadi fogásokat leshettek el - s mindezt természetesen franciául, különböző nemzetiségűekkel elvegyülve. A program kiegészítéseként egy saját nyelvű (azaz magyar) előadást is kellett tartani, ami a leőweysek esetében Babits: Jónás könyve volt, ezt Zalai Szabolcs tanár úrral állították össze. A negyedikesek rouen-i programja is jól sikerült a kezdeti nehézségek ellenére, ők a már tavaly elkészült, s a francia kultúrtörténetet epizódonként bemutató műsorukkal léptek fel, igaz, új szereplőkkel. Három előadást tartottak, egy alkalommal kisebb incidens közepette, ugyanis a terembe be nem engedett arab fiatalság a darab alatt folyamatosan ököllel verte az ajtókat. Volt magyar felolvasó-est is, ez alkalommal a Kővűves Kelemen balladája hangzott el, és a város utcáin a bohócnak öltözött diákszínészek magyar borokat kínáltak, prospektusokat, népzenei kazettákat. Körösiné Vatai Éva felkészítő tanárnő elmondta, hogy la Roche-sur-Yon-ben megalapították a Francia Színjátszó Diákfesztiválok Egyesületét, mely a jövőben koordináló szerepet vállal magára. Az aktuson diplomaták is részt vettek, akik támogatásukról biztosították a mozgalmat. Európában egyébként a franciaországi fesztiválokon kívül csak egy 3 évnél idősebb rendezvény van, a pécsi. A másodikos csoportot ez alkalommal egy kanadai turnéra is meghívták, s az ügy életképességét bizonyítja, hogy jövőre már két francia nyelvű színjátszócsoport lesz a Leőwey Gimnáziumban, heti 4 órában, melyek egy Ionesco- és egy Maeterlinck-darabot visznek majd színre. M. K. Az évente ismétlődő jeles napok „megünneplésében” mindig ott kísért a monotónia veszélye. Mi újat lehet mondani, mi közhelyektől menteset? A pedagógusnap véleményem szerint egy kicsit mégis más, mint a többi. Már a legelemibb szinten is. Június első vasárnapja a tanár, a diák s a szülő számára is azt jelenti, hogy napokon belül vége van a tanévnek. Befejeződik tehát valami. A diák általában „felsőbb osztályba léphet”, s az életkor létráján felfelé való haladás a tudás gyarapodását is jelenti. Mások befejezik tanulmányaikat vagy annak egy szakaszát, érettségiznek, s ezáltal is egy kissé jobban felnőtté válnak. A nyári szabadság, a vakáció fölötti felhőtlen öröm mögött ott van azért a munka, a fejlődés öntudata is. A tanév végére fáradt már a diák, de az a tanár is. S a Futnak a képek Jane Campion, aki az idén Hollywoodban Oscar-díjat kapott a legjobb eredeti forgató- könyvért, különös módon mégis azt igazolja Zongoralecke (The Piano) című új-zélandi filmjével, hogy nemcsak amerikai módon lehet egy történetet elmesélni. Kevesebb hatáselemmel dolgozik, ám eszközrendszere gazdagabb s egyben kifinomultabb. Munkájában több a sejtelem, a talány, a finom lebegtetés és a többértelműség. A jeleneteket, még az önmagukban bizarmak tűnő felvételeket is, a képek szimbolikájának nemes jelbeszéde szövi át. Valóban eredeti film. Pedig a mese fanyar-édes gyümölcsének ízét jól ismerjük, hiszen Lady Chatterley fáján termett. Ada, a múlt századi, távoli szigetországba férjhez adott, művelt asszony beleszeret egy tetovált arcú, írástudatlan ültetvényesbe. Csakhogy ezt a kapcsolatot nem az érzékek determibefejeződésben az ő számára is ott van mindig az újrakezdés ígérete is. Mert júniust a szeptember követi, részben új arcokkal, részben új feladatokkal. Megöregednek természetesen a tanárok is. Az idő hatalma alól senki sem vonhatja ki magát. De az egyik legszebb csel az idő ellen éppen a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás. E „csel” éltetője az a tűz, amely Nagy László gyönyörű versének megfogalmazása szerint szólítható meg: „ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra / lélekben szakálla- sodva, / hűlve latoló józanságban, / ahol áru és árulás van, / öltöztess tündér-pirosba, / röptess az örök tilosba, / jéghegyek fölé piros bálba, / ifjúság királya, / tűz!”. S ez a tűz a pedagógusok igazi Napja. Nem is olyan régen, még néhány évtizede is, az iskola a legtöbb ember számára befejezett - vagy annak vélt nálják, jóllehet a testi vágyaknak kétségkívül fontos szerepük van benne, hanem a szív mélyéről feltörő érzelmek, amelyek úgy ostromolják a hivatalos kötelékek által szentesített élet szirtjeit, ahogy az óceán hullámai a partokat a film visz- sza-visszatérő képein. Az érzelmek ábrázolása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a hősnő néma, aki egy kifinomult, pantomimszerű jelbeszéd segítségével érintkezik környezetével. Ugyanis az első modem szerelmi történet, Rousseau Új Heloise című műve óta tudjuk, hogy a beszéd az élet nagy pillanataiban inkább elidegeníti a lelkeket, semmint összeköti, s a szív igazi tolmácsai nem a szavak, hanem a mozdulatok, az arcjáték s a tekintetek hol elhalkuló, hol felfénylő fúgája. Áda és Baines azonban még egy különleges üzenetközvetítőt is kapott a romantika tündétudást adott. A század első felében maga az érettségi is elég lehetett ahhoz, hogy egész életre foglalkozást találjon magának az ember. Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet. Nemcsak a legelitebb értelmiségi szakmák sajátossága már az egész életen át való tanulás követelménye. A mindennapok élete is folyamatosan önti elénk az információkat, s nekünk szelektálnunk és tanulnunk kell. Ha a mai középnemzedék összeveti gyermekeinek a tankönyveit azokkal, amelyekből ő maga tanult, igencsak meglepődhet. S ne csak a természettudományokra gondoljanak, hanem például a leíró földrajzra, vagy még- inkább a társadalomtudományi tárgyak szemléletmódjára! Azok, akik e változásokat évről évre követték, megtanulták és megtanították, maguk a pedagógusok. Nincs a változó világ nyomonkövetérétől, aki, mint ezt is tudjuk, szereti a némákat és a gyermekeket, s ez a lelki postás nem más, mint a mű címe által is kiemelt rangú zongora. Ez a hangszer valójában a hősnő személyiségének tárgyiasult képe, dallamai pedig rejtett önvallomások futamai. A film kezdetekor magányosan áll a tengerparton, ahogy Ada is egyedül van a maorik és a telepesek zord világában, aztán a cselekmény tetőpontján úgy vág bele a félj baltája, hogy sejteni lehet, a csapást igazából az asz- szonynak szánja, majd a történet talányosán kettős értelmű befejező képsorán olyan szomorúan merül el az óceán hullámaiban, mint egy fordított léptű Vénusz, aki nem kiemelkedik a habokból, hanem eltűnik bennük. A mozgókép jövőjére gondolva némi derűlátással tölthet el bennünket az a tény, hogy Jane Campion alkotása három sére kötelezettebb munkahely az iskolánál. Ez alkalmazkodóképessé, életrevalóvá tesz. S bár századunkban robbanásszerű a tudás szerkezetének és közvetítésének változása, azértmár őseink is tudták, hogy az okos ember, akárcsak a jó pap, holtig tanul. S erre leginkább az van rákényszerítve, aki maga is tanít. Tanulj, hogy taníthass, taníts, hogy tanulhass! - ez is a pedagógusok jelmondata lehetne, s titkon az is. S ez a tanulás nemcsak az új tudományos eredményeket jelenti, hanem a változó társadalom, az új gyereknemzedékek megismerését - és formálását is. Ezért ragyoghatmindig egy belső Nap a tanárok képletes égboltján, s ezértilleti őket virág és köszönetvaló- ságosan is és jelképesen is - az év minden napján. Oscar-díjat kapott, tavaly pedig megszerezte az Arany Pálmát Cannes-ban. A nagyszerű Holly Hunter pedig a legjobb női alakítás díját érdemelte ki azzal, hogy egy rendkívüli jellemet üdítően egyéni stílusban festett a vászonra. Kemény arcvonásokba és szigorú abroncsszoknyába rejtett szépsége olyan, mint valami ritkán nyíló, egzotikus, dél tengeri növény. Még a kamera is akkor fényképez legszebben, ha rátekint, vagy a pillantásával azonosulhat. Á film egyébként is szeret játszani a nézőpontokkal: a fontos jeleneteket mindig valamelyik szereplő szemével látjuk. A Zongoralecke tehát nem olyan, mint a mai filmek többsége, s ez a legfőbb, amit mondhatunk róla. De hogy is lehetne azokhoz hasonló, amikor az érzelmekről vall, mint az a zongorabillentyű, amelyen Ada meg- vallja szerelmét kedvesének. Nagy Imre Vasy Géza Új-zélandi érzelmek iskolája k
