Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-25 / 173. szám
1994. június 25., szombat Irodalom - Művészet új Dunántúli napló 11 Csák Gyula A mindenség sötétje Ha valaki Magyarországról érkezik Új-Kalendóniába, okkal kaphatja fel a fejét anyanyelve hallatán. Európából nézve ez a sziget Ausztrálián túl van, ámbár máig francia gyarmat, vagy ahogyan tapintatosabban fogalmazzák mostanság: Franciaország része. Ott élő sógorom jóvoltából utazhattam oda, - és kószálhattam kedvemre. Leginkább a tengerpart vonzott, s egyik este olyan kisvendéglő teraszára ültem, ahonnan szabad kilátás nyílt a végtelen vízre, amelynek partközeli, apró hullámai sebesen nyargaltak a partra, akár madarak a fészkükre, hogy sós nedvükkel táplálják a tikkadt homokot. Az riasztott fel elragadtatott bámészkodásomból, hogy - amint említettem: - hazám nyelvét hallottam a közelemben. Fehér bottal kopogtató, fekete szemüveges öregember ült a szomszéd asztalhoz, és őt kérdezte magyarul a pincér vagy tulajdonos, hogy a szokásosat hozhatja-e. Hamarosan fordult a felszolgáló, és zöldes színű itallal telt poharat igazított a nyilvánvalóan vak öreg csontos ujjai közé. Merev tartással ült az öreg, mintha ő is a tengert bámulná, s már-már indíttatást éreztem, hogy megszólítsam, amikor kemény léptű, testes nő érkezett a teraszra, és elhaladván az öreg mellett, egy távolabbi asztalhoz ült. Fehér botjával türelmetlenül ütögetni kezdte az öreg az asztal szélét, majd a hozzásiető pincértől suttogva kérdezte:- Mi a véleménye? Milyen ez a nő?-A legszebb, akit ma láttam - felelte a pincér.- Mondhatjuk esetleg, hogy valóságos gyöngyszem?- Ez a pontos kifejezés - helyeselt a pincér.- Hány éves lehet?- Bizonyosan harminc alatt van. A beszélgetés magyar volta mellett most már a tartalma is meglepett. Dongalábű trampli volt a nő, és legalább ötven éves. Miután megivott valami üdítőt, el is távozott, mint aki nem szórakozni, csupán szomját oltani érkezett. Alig tűnt el, zajos férfitársaság özönlött a teraszra, bőséges munkát adva a felszolgálónak. Noha tovább ösztökölt a vágy, hogy beszélő viszonyba kerüljek a magyar anyanyelvű vak vénséggel, bizonytalanná és óvatossá tett az iménti jelenet, vagyis az, hogy hazudott neki a pincér. Vajon miért? Amíg tétován tűnődtem két, ezúttal valóban fiatal, de túlságosan feltűnően viselkedő lány tipegett be az asztalok közé. Egyikük magas és vékony volt, a másik alacsony és enyhén dundi. Kezükön-lá- bukon élénk vörös festék virított, a hajuk hidrogénezett volt, és szemük, szájuk is erősen, kihívóan túlfestett. A férfitársaság közelébe telepedtek, és küllemük meg viselkedésük alapján kétségtelenül a legősibb női mesterség képviselői voltak. * Az előbbihez hasonlóan kopogott az öreg, és számomra jól hallhatóan kérdezte a megint odasiető pincért:- Milyenek ezek a lányok?- Üdék, mint a hamvas gyümölcsök, uram.- Milyen színű a hajuk?- Egyik vörös, másik fekete.- És.. .a termetük?- A természet remekművei.- Mindegyikük?- Ikreknek látszanak. Elégedett arccal dőlt hátra az öreg, és gyanúm szerint megpróbált néhány szót elkapni az eléggé hangos Iá- ; nyok csiviteléséből. Amiként cserélődtek a vendégek, és női lépteket hallott az öreg, mindig magához rendelte a pincért, aki következetesen hazudozott, vagyis mindig szebbnek mondta a valót, mint én láttam. Legjobban meglepett azonban, amikor ellenkező előjellel hazudott. Egy valóban csinos nőről azt állította, hogy varangyos- 1 béka. Ez a nő nem jött fel a te- |j raszra, hanem a vendéglő és a tengerpart között húzódó sétányon lépkedett, vagy pontosabb azt mondanom: ringott, akár egy vízreszállt madár a hullámokon. Jó két óra múltán, amikor már esteledett, felállt az öreg, s a hozzásiető pincér vállára helyezte tapogatózó kezét.- Máris? - kérdezte a pincér őszintén csalódott hangon.- Gyorsan röpül az idő, * amikor ilyen szép nap után vagyunk - mondta az öreg, és pénzt ejtett az asztalra. - Alighanem ezen a délutánon láttuk a legtöbb szép nőt, ha jól sejtem.- Egészen bizonyosan - mondta a pincér, és a kijárathoz kísérte a vak öreget. Ekkor magasba emeltem a kezem, és jó hangosan, magyarul mondtam:- Fizetek! Miközben hozzám jött a kissé hajlott hátú, őszülő pin- J cér, semmilyen elváltozást nem láttam az arcán, ezért meg is jegyeztem:- Meglep, hogy nem lepődik meg, amiért magyarul beszélek.- Ön már a harmadik magyar nálunk a szezonban - vonta fel a vállát.- A fehér botos bácsi szintén magyar? - kérdeztem.-Talán - felelte, miközben a számlámat firkantotta.- Gondolom, tudja mondtam gúnyosra húzott száj szöglettel -, hogy mindern szavukat értettem.- Ha ön is magyar, akkor az természetes.-Nem tekinthetem azonban természetesnek, hogy valótlanságokat mondott az öregnek. A pincér most először jól a szemembe nézett, és elkomolyodott.-Azt mondom neki, amit hallani szeret. Mi, akik látunk, sok csúnyaságot látunk, hát miért ne kíméljek meg ettől egy vak embert? Jót cselekszem vele mert szépnek láttatom a világot. Az imént a sétányón elhaladt, ringó járású hölgy most visszafelé jön, és haladtában üdvözlést intett a pincérnek, aki visszaintett.- Ismerik egymást? - kérdeztem őszintén csodálkozva, majd miközben bólintott a pincér, hozzáfűztem:- A maga által felkonferált női együttesből az egyetlen, aki valóban csinos és bájos, maga pedig csúnyának minősítette.-Az a nő - biccentett a ringó csípejű személy után - látszatra olyan, akár egy angyal, valójában azonban rin- gyó. Nem hazudtam róla. Igazán jól ismerem, ugyanis a feleségem. Lesétáltam a vízhez, és hosszan gyönyörködtem a sűrűsödő estében mindinkább homályosuló semmiben vagy mindenségben. Pécsről Bécsbe, Bécsből Pécsre Deák Ildikó f. h. A 4. Nemzetközi Zenei Fesztivál egyik érdekessége, hogy a pécsi Művészetek Házában, június 18-án, kedden este családi kamaramuzsikálást hallhatunk. Ha már a Család Évének nyilvánította az ENSZ 1994-et. Szülők játszanak zeneakadé- mista gyermekükkel. Gyermán Júliáról, aki édesanyjával Váss Ágnessel játszik, már többször írtunk, több közös fellépésükre emlékszik a közönség. Deák Ildikót azonban, aki oboista édesapjával lép föl ezúttal, kevésbé ismeri a pécsi közönség. Holott Pécsett született, s itt nőtt föl. Kilenc éves volt, amikor Edit néni - Várhidy Györgyné - a Zeneiskolában megtanította, hogy kell megfújni a fuvolát, hogy kell megőrizni az „anzac- cát”. És valószínű nem csak erre tanította, henem hangszere sze- retetére is, hisz öt év múlva már a Művészeti Szakközépiskolában találjuk, ahol nem kisebb személyiség a tanára, mint a Liszt-díjas Barth István, aki már zenei versenyre is felkészíti. 1989-ben a győri országos fuvolaversenyen harmadik díjat nyer. A középiskolában Gyermán Juli osztálytársa és csak hangszereik különbözősége okozta, hogy csak most szerepelnek először közös koncerten. A pécsi érettségi után Ildikó sikeresen felvételizett a Bécsi Zeneakadémiára, hol jelenleg már negyedéves növendéke prof. Barbara Gisler-Haase-nak. Hogy jól érzi magát az osztrák fővárosban kicsit annak is köszönhető, hogy pécsi barátja szintén itt tanul. Egyik jelentős szakmai sikere volt, hogy az elmúlt év nyarán harmadik helyezést ért el a „Wiener Symphoniker” zenei versenyén, ahol a díj nem pénzösszeg volt, hanem egy kéthetes kurzus a zenekar szólófuvo- listájánál, prof. Herbert Weiss- bergnél. Hogy a kurzus eredményes volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy azóta többször hívták a nemzetközi rangú zenekarba kisegíteni. 1993 nyara gazdag volt Ildikó életében. Ekkor vett részt a világhírű fuvolaművész és tanár Peter-Lukas Graf mesterkurzusán is, Salzburgban, ami vallomása szerint hatalmas élmény volt számára. A most véget ért tanévben megszaporodtak a zenei versenyek a fiatal fuvolista életében. Októberben Olaszországban, Riva del Garda-ban a tizenkettes döntőbe jutott, április végén Barcelonában már különdíjjal jutalmazta a zsűri. A legbüszkébb mégis arra, hogy az idén felvették a Gustav Mahler ifjúsági zenekarba, mint első fiivolistát. Ezt a zenekart minden évben újra szervezik, azaz minden évben próbajátékok döntik el ki kerülhet be az együttesbe és milyen posztra? Mindez azt jelenti, hogy a pécsi koncert után, még a nyáron, másfél hónapot fog koncertezni a zenekar vezető karmesterével, Claudió Abbadoval Európa számos országában, így Olaszországban, itt Szicíliában is, Franciaországban, Svájcban, Csehországban, Lengyelországban és természetesen Ausztriában. A fuvolaművész diplomát két év múlva fogja megszerezni. Reméljük, hogy a jövő heti fellépése csak első pécsi koncertje a ma huszonkét éves Deák Ildikónak, s diplomaszerzés után is gyakran találkozunk játékával Pécs hangversenytermeiben. B. L. Fotó: Horváth Norbert Galambosi László Saul Királlyá kente Sámuel, hogy őrködjön tömeg felett, de hűtlenül bíráskodott: országra vert bilincseket. Nem tűrte soká Istene a minden zsákmányt markolást; széttörte egyezségüket, mint durván kijátszott rovást. Megszégyenülten haldokolt Gilbóa bércén, fegyverét magába nyelte csattogón a szirtre vonagló sötét. Rózsa Endre Kő-napraforgó Úgy zúgott át felette, csattogó patákkal az ég, hogy észre sem vehette: élt. Termékeny, gyönge teste, mint patkónyom-szaggatta föld, félholdas, mély sebekbe tört. Ki borulhatott volna fölébe? Sírva menteni? Testét testével óva? Ki? Hogy a kredenc, az asztal, s villogó falkákban a gond ne tiporjanak rajta? Mondd! Szemem alá kék hold rúg. Naptól-üres arcom elé, vérző két tenyerem felé kő-napraforgó fordul. B aranyi Ferenc Csoda A zingarói kék öbölben sokáig nézte arca mását, az elképesztő fényözön sem győzhette le a ragyogását. Megállt egy izzó sziklaszirten, tenger előtte és mögötte. Tetszéssel nézte őt az Isten - büszkébb volt rá, mint az öbölre. / Felmenni ALFA-ba Égből kapott együttműködés Ünnepélyes és dekoratív külsőségek között jelentették be a közvéleménynek, hogy megalakult az Első Közép- és Kelet-Európai Együttműködési Alapítvány. Ez a már hosszú nevében is tekintélyes társadalmi testület egyetlen, de annál nagyobb célt tűzött maga elé: 1966-ra próbaműsorokkal, 1997-től pedig rendszeres adásokkal beindítják az ALFA Cooperation Chan- nelt. Magyarul: az ALFA Együttműködési Csatornát. Ez egy olyan műholdas adás lenne, amely a Közép- és Kelet-európai régió mintegy 400 millió potenciális nézőjének kíván műsorokat sugározni, méghozzá 25 nyelven. (Feliratozva és nem szinkronizálva természetesen.) A jeles Alapítványnak igen tekintélyes - ha nem félnének sokan a szótól, azt is lehetne mondani: „népfrontos” - kuratóriuma van, amelynek díszelnöke Josef von Ferenczi, elnöke pedig dr. Vizi E. Szilveszter orvos-kutató. Szépségre kell tanítani a jövendőbeli nemzetközi égi csatornának, továbbá jóságra és igazságra - fejtette ki az elnök a bemutatkozó tájékoztatón, s mindjárt példákat . mondott, egyebek között a szépségre. A világörökség csodáit kell bemutatni, az Akropo- lisztól a nógrádi faluig, a prágai későgótikus lőportoronytól a dragomiri kéziratos könyvekig, a jeruzsálemi szentély titkait, Goethe verssorait, Bartók zenéjét, az Eiffel tornyot, Andrej Rublojov ikonjait - és így tovább. A terv lenyűgöző, és — majdnem csak - lelkesedni kellene érte. Mit tegyen a közíró, ha a szép szavak, a még szebb tervek hallatán mégis némi pesszimizmussal a Vényeit kénytelen előadni? Már mindjárt az előbb felsorolt vitathatatlan szépségek hallatán az jutott az eszébe, milyen elképesztően unalmas, érdektelen műsorokat lehet csinálni az Akropoliszról, Hollókőről, de még a jeruzsálemi templomról is. Nem is beszélve arról, hogy Bartók nagyszerű zenéje vagy Goethe pompás verssorai még a magyar vagy a német közönség jelentős részére is inkább unalmat, semmint izgalmas élményt jelentenek. Az ilyen tervek készítői gyakran megfeledkeznek arról, hogy ami a valóságban vitathatatlanul szép, jelentős, lenyűgöző, megrázó, az a képernyőn tehetségtelenül megjelenítve mennyire unalmas, érdektelen lehet. Legyünk jóindulatúak, és tételezzük fel mégis, ahogy mostanában divatos mondani: mindenki nem le, hanem felmegy Alfába, hiszen ez a szó szoros élteimében is az égi csatorna neve, és ehhez illően magas lesz a művészi színvonala. Kelet- és Közép-Európa filmes-televíziós alkotógárdája, a valóban a legjobbakat foglalkoztatják, alkalmas lehet egy ilyen színvonalában is szuper-csatorna hatásos működtetésére. Ehhez azonban, mint a háborúhoz, pénz, pénz, pénz kell. Rengeteg pénz. Annyi, amennyi ebben a régióban biztos, hogy nincs. Igen ám, mondhatják erre az alapítók, dehát ott vannak a világ nagyvállalatai, számukra talán mégsem közömbös, hogy 400 millió potenciális fogyasztóhoz a reklámaikkal eljussanak. Ebben az érvelésben kétségtelenül van valami, ám a világpiac közel sem reagál mindig olyan „ésszerűen”, ahogy ezt elváiják, mindenekelőtt azért nem, mert a világpiacot érdekek szabdalták sokfelé, ami rendszerint akadálya az egységes vagy logikus cselekvésnek. így több mint valószínűtlen, hogy az amerikai elektronikus, még- inkább a show-business, amelyik jelenleg uralja a Nyugat- és Kelet-Európai piacot egyaránt, önként és dalolva, sőt pénzügyi támogatással bevonul egy olyan vállalkozásba, amelyik vitathatatlanul a konkurenciája lehet. Figyelmeztető tény, hogy Nyu- gat-Európa évek óta próbálkozik egy a CNN-hez hasonló eu- rócentrikus hírtelevízió létrehozásával, Spanyolországban már működik a központja is, de a rendszeres adásoknak még a híre se jutott el hozzánk. Most mégis legyünk nagyvonalúak és különlegesen optimisták: valahogy összejön a minimális pénz, legalább is az induláshoz. Akkor is ottvan még a legnagyobb, legleküzdhetetle- nebb akadály: maga a régió, a régió együttműködési szándékainak hiánya. A hivatalos tájékoztatás szerint az előzetes konzultációk során ilyen szándékot mutatott a bolgár, a cseh, az észt, a fehérorosz, a grúz, a horvát, a lengyel, a lett, a litván, az orosz, az örmény, a román, a szerb, a szlovák, a szlovén, az ukrán tárgyalópartner, és érdeklődés mutatkozott osztrák, finn, görög és török részről is. Mégis, nem kell ahhoz a mai világban túl nagy nemzetközi tapasztalat, hogy gyanakodjunk. Egy ma- . gyár kezdeményezésű, vélhetően budapesti központú égi csatornát egy szlovák, egy román, de még egy cseh kormány is kézből kontrázna, ha komolyra fordulna a dolog. Feltételeznénk - vélhetően alaptalanul -, hogy itt a magyar befolyás túlsúlyáról lenne szó, esetenként talán még nemzeti szuverenitásuk sérelmére is sor kerülhetne. Beszállítani, filmeket gyártani, önmagát megmutatni nyilván mindenki szeretné - ez állhat a szándéknyilatkozatok mögött ám hogy Magyarország legyen a kezdeményező, netán az irányításban is meghatározó szerepet kapjon, még ha szándékai szerint erre nem is tartana igényt, ezt a környező országokban nemcsak a kormányok és más döntéshozók, hanem még a közvélemény sem nagyon fogadná el. A közíró lenne a legboldogabb, ha aggodalmairól kiderülne, hogy túlzóak, és 1996-ra - éppen az EXPO táján - megszólalna az égi ALFA, és 25 nyelven szólna ehhez a 400 millió emberhez. Bernáth László
