Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-25 / 173. szám
6 aj Dunántúli napló Kultúra 1994. június 25., szombat Antiszemitizmus Kelet-Európábán az elmúlt egy évben kevésbé tűnt hevenynek a politikai antiszemitizmus, mint korábban - állapította meg a londoni székhelyű Zsidó Ügyek Intézete (IJA), a Zsidó Világ- j: kongresszus nemzetközi kutatási szervezete az „Antise- ' mitism World Report” (Világjelentés az Antiszemitizmusról) idei számában. Az összeállítás szerzői úgy vélték, hogy a világon a legnagyobb antiszemita veszélyben jelenleg a romániai, az ukrajnai és a törökországi zsidó közösségek vannak. A legnagyobb veszélyforrásnak tartották ezekben az országokban a reménytelen gazdasági válságot és a politikai bizonytalanságot, amely alkalmat ad a bűnbakkeresésre a szélsőjobboldalnak, és imitt-amott az antiszemita erőkkel való együttműködésre ösztönzi a politikai vezetést, például Iliescu elnököt, aki pedig szavakban már többször elítélte az antiszemitizmust. Az ilyen helyzetben különösen veszélyesnek tartották azokat a hangulatokat is, amelyek a kommunizmus előtti történelem szalonképesítése, a nácikkal kollaboráló korábbi vezetők, például Antonescu marsall emlékének tisztára mosása közben keletkeznek. A világfelmérés a világ 69 országáról külön fejezetet is közölt. Eszerint Magyarországon sok kisebb szélsőjobboldali, neonáci szervezet működik, d%ezek között ke- vés van, amely nyíltan anti- . szemita programmal jelentkezik. A fejezet bőven foglalkozik Csurka István és a MIÉP szereplésével, az An- tall-kormány utolsó időszakáról pedig megállapította, hogy végül is a kormány nagyrészt elérte célját, a tévé és a rádió meghódítását. ’ A világfelmérés szerint a magyar közvéleményt meg- ; fertőzte a kirekesztő jellegű, erőteljes és hangos etnikai nacionalizmus, függetlenül attól, mekkora Csurka és a hozzá hasonlók valódi ereje. A jövő liberálisabb kormányzatára nehéz nevelő munka vár, ha helyre akarja állítani az egyensúlyt. Az általános nézet az, hogy nem is annyira az antiszemiták a legriasztóbbak, hanem az, hogy a kormányzat eddig nem lépett föl ellenük haté- ; konyán - olvasható a magyar fejezetben. Palotabozsok Csuda egy falu ez a Palotabozsok! Hosszú-hosszú ideig az ország egyik legnagyobb társközségeként vegetált, de any- nyira azért nem, hogy az ön- kormányzati időszak kezdete halódófélben találta volna. Éppen ellenkezőleg! * A Somberekkel való nem igazán kívánt „együttélés” felbomlását követően ugyan sok minden hiányzott, de a szorgalom és az akarat néhány év alatt alaposan megváltoztatta az 1300 lelket számláló település arculatát. Mi történt az elmúlt években? Schütz József polgár- mester örömmel sorolja a fejlődési „mutatókat”.- Elégedettek nem vagyunk, de az tény, hogy elkészült a nagyon szép faluház - benne vendégszobákkal -, az orvosi rendelő, több kilométer járda, rendbe tettük a temetőt, a sportpályát, bővítettük a ravatalozót, most készül teniszpálya, ősszel már az új, tizenegy tantermes iskolában kezdődhet a tanítás. A költségvetésünk mint mindenhol, nagyon behatárolt - idén 57,5 millió forint, de ebben van az iskolai céltámogatás is - a fenntartásra, az intézményi hálózat működtetésére megy el a pénz zöme. Mondom a polgármesternek, a faluban megforduló idegennek az az érzése, hogy Palota- bozsokon nagyon sokan vállalkoznak, az utcákon, házakon lévő táblák, feliratok alapján úgy tűnik, sokan igyekeznek a Sok szép ház és rendezett élőkért határozza meg a falu képét maguk urai lenni. Ez azért jó, mert a kereskedelem, a szolgáltatás helyben van, s persze azért is, mert kevesebb a munkanélküli.-Majdnem hetven vállalkozónk van, szerencsére nálunk nem az jellemző, hogy az emberek a markukat tartják. Az önkormányzat is minden tőle telhetőt megad. Ennek köszönhető, hogy talán az átlagnál kevesebben vannak munkanélküli segélyen. Olyan pedig, aki jövedelempótló járadékban részesül, mindössze egy. Igaz, mi ezt a járadékot nem fizetjük ki automatikusan, hanem munkát várunk el érte. A több utcás Palotabozsok - a település lakóinak többsége német nemzetiségű - nem egy háza olyan, hogy esztétikai élményt nyújt megtekintése. Az uralkodó színek a fehér és barna, az erkélyeket, teraszokat virágerdő borítja, az előkertek- ben, az utcán is virágok, tuják, díszcserjék, a régebbi, tomácos fehér házak oszlopai zöldre festve, az udvarok kitakarítva, mindenütt tisztaság és rend. Ha az ember az állomástól tekint a falura, békés, megnyugtató kép tárul elé. Csak ne forduljon meg, mert bizony az állomás épülete ... Szóval, ráférne az alapos felújítás. * Vállalkozók. A legfiatalabbak talán Csemik Róbert és felesége, Zsanett, akik pontosan egy esztendeje nyitották meg Oázis nevű fagyizójukat, amely azóta drink bárrá bővült. Családi házuk garázsát alakították át igényes, szépen berendezett vendéglátóhellyé.-Mindkettőnknek volt munkahelye, de úgy gondoltuk, a magunk lábára állunk - meséli Csemik Róbert. - A szülőktől kölcsön kértünk pénzt, s belevágtunk. Nem bántuk meg, Az igaz, hogy nagyon sok időnket leköti az üzlet - éppen ezért egy alkalmazottat is felveszünk -, de megéri. Most azon töröm a fejemet, hogyan és merre lépjünk tovább. Megállni nem lehet. * Ugyanezt vallja Czirják József is.-Hajnalban összegyűjtöm a háztáji tejet, napközben fuvarozást vállalok, meg aztán most egy hónapja hallal is foglalkozom. Az Alföldre megyek halért, szállítok több boltnak és magunknak is. Feleségével alig több mint egy hónapja nyitották meg házuk mögött a szépen kicsempé- zett üzletet, ahol élő és fagyasztott halat árulnak, meglepően bő választékban.- Ebből biztos, hogy nem gazdagszunk meg, de hát csinálni kell valamit. Ha csak itthon üldögélnénk, akkor biztos, hogy nem vinnénk semmire. így viszont a siker esélye megvan - mondja a fiatalember miközben egy angolnát nyúz meg az udvaron.- Finom hal, de a vevők nem Elkészült a faluház, benne vendégszobákkal meg tudja termelni az állatok takarmányát, akkor talán igen, de most: egy disznón öt hónap alatt 430 forint volt a hasznom. Ez bizony édeskevés. Nagyon várjuk a földet, mert akkor köl- csöngépekkel elindulhatunk. Reménykedünk, hogy nem romlik a helyzet, de azt nem tudom, hogy a következő kormányzat hogyan áll a gazdálkodókhoz. Csak ne akarják a szövetkezeteket erőltetni! * Van Palotabozsokon egy család, akiknek termékeit már a falu határain kívül is ismerik. Hausznekné Péter Klárát, az iskola pedagógusát arról faggattam, hogyan jutott eszükbe sváb rétest készíteni, s lefagyasztva pécsi, balatoni boltokba szállítani.- A férjem ötlete volt, ő ilyen vállalkozó típus. Megmondom őszintén, én nem bíztam benne. Édesanyámat kértük meg, csináljon réteseket, leírta a pontos recepteket, s ez alapján kezdtük a gyártást. Négy asszony gyúija, nyújtja, tölti, süti a túrós, mákos, káposztás, meggyes réteseket. Naponta 100-120 dobozzal készítenek családi házuk szuterin- jában.- Sokba került ct helyiség mindenféle előírásoknak megfelelő átalakítása, a beruházásunk csak most kezd megtérülni.- Bővítést nem terveznek?- Nagy az érdeklődés a réteseink iránt, de nem tudunk többet készíteni, mert a munka zöme kézzel történik. Palotabozsok él és virul. Talán nem véletlenül. Roszprim Nándor szívesen bajlódnak vele, ezért előkészítem és lefagyasztom. * Obertékhez többször bekopogtam, de csak délidőben tudtam találkozni Andrással, mert a földeken dolgozott. Ebédre hazaért, szüleivel együtt csirkepaprikásra invitált, s miközben kanalaztuk a finom ételt, beszélgettünk.-Én tényleg a gazdálkodásban képzelem el a jövőmet, a kárpótlási jegyet is erre tartogatjuk, de itt a környékünkön nem osztják szét a földeket, azt mondják, kevés a földalap. Meddig várjunk? - kérdezi a 26 éves Obert András, de inkább magától, mint tőlem.- Sokan azt mondják, nem üzlet gazdálkodni.- Ha az ember a saját földjén Fotók: Vincze Barbara Baranyai barangolások Zene nehéztüzérséggel Beszélgetés Baráth László muzsikussal Baráth László furulyát, szaxofont és klarinétot tanít Pécsett, a Pécsi Művészeti Szabadiskolában. Pályája nem hétköznapi, hiszen korábban Szarajevóban élt, onnan menekült ide családjával a háború kitörése után.- Zentán, a délvidéki magyarság kulturális, intellektuális centrumában születtem, miként feleségem is, ott jártam vegyészeti technikumba és mellette zeneiskolába. Aztán beiratkoztam az Újvidéki Vegyészeti Egyetemre, közben pedig a zen- tai városi zenekarban játszottam hegedűn. Még diplomaosztás előtt otthagytam az egyetemet, s elmentem klarinétosnak.-Hogyan lett a hegedűből klarinét?-Nem volt továbbfejlődési lehetőségem hegedűn, így aztán kerestem valami gyorsan tanulható, viszonylag olcsó hangszert, meg aztán ez családi örökség is volt, hiszen a bátyám klarinéton játszott.- És a vegyészet?- Akkoriban semmi perspektíva nem volt az iparban. Szarajevóba költöztünk, beiratkoztam a művészeti szakiskolába, klarinétozni tanultam, majd az ottani zeneakadémián folytattam. Játszottam a városi fúvós- zenekarban, majd még mint egyetemistát, a Szarajevói Operaház alkalmazott zenekarában.- Voltak Szarajevóban még magyarok?- Sok magyar és cseh muzsikus játszott ott akkoriban. A háború előtt háromszáz magyar család élt a városban.- Milyen volt a város élete?- Öt-hatszázezer lakos élt akkoriban Szarajevóban, amely tulajdonképpen az olimpia előtt fejlődött európai várossá, keleti hangulattal, nyugati életmóddal. Rengeteg pénz folyt be. Öt színház és egy opera volt a városban, az opera zenekarán kívül egy rádiózenekar és egy reprezentatív zenekar is működött. Feleségem az opera tagja volt és magántanár a főiskolán.- A háború váratlanul jött?- A horvátországi háború óta lehetett érezni a háború szelét, de úgy véltük, itt lehetetlen az évszázados együttélési hagyományt felrúgni. Úgy gondoltuk, Bosznia valahogy kimarad belőle. Aztán 1992. április 4-én mégis bekövetkezett. Én nem akartam elhagyni a várost, hiszen úgy éreztem, kötelességem azok mellé állni, akik kenyeret adtak nekem. Feleségemet és az akkor hároméves fiamat kimenekítettem, ők Zentára mentek, majd barátaink révén Magyar- országra. Ez fontos volt, hiszen már tudom, milyen tartós sérüléseket szenvedtek azok a kisgyerekek, akik ott maradtak a háborús városban.- Hogyan kezdődött?- Középkori ostrom alá vették a várost, körülkerítették, és nehéztüzérséggel lőtték. Első hullámban a szegények és a bűnözők védték meg a várost. A külterületeken ugyanis a szegény néprétegek laktak, s néhány keresztapa, akiknek volt pénzük ahhoz, hogy fegyvereket vásároljanak és szabadcsapatokat szervezzenek. Ez volt az első ellenállás, a polgár pedig csak ült otthon tehetetlenül, és várt. Később aztán megszerveződött, és a mai napig tart az ellenállás a nyugati civilizáció nemtörődömsége és érdektelensége mellett.-Sa segélyek?- A hat hónap alatt, amíg ott voltam, egy négy és fél kilós konzervet kaptam, mint nemzetközi segélyt. Ez volt minden.-Mit lehetett tenni egy körbezárt városban?- Mindenki tette a dolgát. Én részt vettem a kultúrértékek mentésében. Kották ezreit mentettük, s hangszereket vermeltünk el dollármilliós értékben, védve őket a teljes pusztulástól. Aztán segédkeztem a háborús fúvószenekar megszervezésében. Akkor ugyanis semmi nem működött. Szarajevó a pusztulás és az életbenmaradás szimbóluma volt.- Hogyan került ki a körbezárt városból?- A Caritas segítségével. Egy autóval és két kofferral. Ennyit sikerült kimenekítenem. A többi ott maradt. Itt Magyarországon nehezen indultak a dolgok. Rövid ideig félállásban, majd főállásban a Pécsi Szimfonikus Zenekarnál voltam. Munkanélküli lettem, teljesen kilátástalan volt minden. Aztán Lantos Ferenc hívott a Pécsi Művészeti Szabadiskolába tanítani. Most itt vagyok, itt is lakom az iskolaépületben családommal. Feleségem a színház kórusában énekel. Itt az iskolában nagyon jól érzem magam, hiszen ez a 21. század levegőjét sugározza.- S az iskolán kívül?-Orgonás hangversenyt adtunk adventkor és pünkösdkor a zágrábi Koronázási Templomban. Nyáron a Balaton mellett is adunk ilyen koncerteket, sőt, meghívásunk van tavaszra Németországba is. Ősszel pedig Vass Ágival és Apagyi Máriával muzsikálunk a Művészetek Házában. Cseri László r ♦
